K Á T É A LELKIPÁSZTOROK SZÁMÁRA A TRIENTI SZENT ZSINAT HATÁROZATA SZERINT KIADVA V-dik PIUS SZENTSÉGES ATYÁNK PARANCSÁRA. A SZENTSÉGEKRŐL ÁLTALJÁBAN 1. Kérdés: A plébános fő gondot fordítson a szentségekről szóló tan előadására Noha a keresztény tanítás minden része tudományt és szorgalmat igényel, de a szentségekről szóló tan, mely mind Isten parancsából szükséges, mind pedig igen nagy hasznú, a plébánosban különös tehetséget és gondosságot kíván, hogy annak alapos és gyakori előadása által a hívek képesíttessenek a legkitűnőbb és legszentebb dolgok méltó és üdvös vételére. És az áldozók az isteni tilalom eme szabályától el ne térjenek: „Ne adjátok a szentet ebeknek, és ne hányjátok gyöngyeiteket a sertések elé.” (Mt 7,6) 2. Kérdés: Mit jelent e szó: „szentség” Mindenekelőtt tehát, mivel a szentségekről általában kell szólnunk, magának a szónak jelentésén és fogalmán szükséges kezdeni, és különféle jelentését megmagyarázni, hogy könnyebben megértsük, melyik e helyen e szónak valódi értelme. A latin atyáknál, kik az isteni dolgokról írtak, a szentség szó bizonyos szent dolgot jelent, mely el van rejtve, amint a görögök is ugyanazon dolog jelentésére titok szóval éltek. Hogy a szentség szót ezen értelemben kell venni, kitetszik az Efezusiakhoz irt levélből: „Tudtunkra adá akaratának titkát” (Ef 1,9). Azután Timoteushoz: „Nagy a kegyesség titka” (1 Tim 3,16). Továbbá a Bölcsesség könyvében olvassuk: „Nem tudják az Isten titkait.” (Bölcs 2,22)      Ezen és sok más helyből kiviláglik, hogy a szentség nem mást, mint szent, elrejtett és titkos dolgot jelent. Ezért a latin tudósok azt hitték, hogy bizonyos, érzékeink alá eső jeleket, melyek a kegyelmet, mit munkálnak, egyszersmind jelentik és mintegy szemeink elé állítják, alkalmasan lehet szentségnek nevezni; habár szent Gergely nézete szerint azért is „mondathatnak szentségeknek, mivel az isteni erő anyagi tárgyak leple alatt titkosan munkálja az üdvösséget. Ne is gondolja senki, hogy e szó csak nem rég használtatik az egyházban; mert a ki szent Jeromost és Ágostont olvasta, könnyen be fogja látni, hogy régi egyházi íróink a szóban levő dolog jelentésére igen gyakran a szentség szóval, néha pedig jel, vagy titkos jel, vagy szent jel kifejezéssel is éltek. S ennyi elég a szentség szóról, mely ugyan az ószövetségi szertartásokra is illik, melyekről a lelkésznek nem szükséges rendszabályokat adni, minthogy azok az evangéliumi torvény és kegyelem által eltöröltettek. 3. Kérdés: Mit jelent tulajdonképpen a katholikus íróknál a szentség szó A szónak eddig adott fogalmán kívül azonban figyelmesen ki kell kutatni a dolog lényegét és természetét is, és a híveknek megmagyarázni, mi a szentség. Mert senki sem kétkedhetik, hogy a szentségek ama dolgok neméhez tartoznak, melyekkel az üdvösség és megigazulás munkáltatik. Jóllehet pedig sok mód van, melyek e dolog kifejtésére alkalmasak és használhatóknak látszanak: azt azonban érthetőbben és világosabban semmi sem fejezi ki, mint a szent Ágostontól származott értelmezés, melyet azután az összes skolasztikus tudósok követtek: „A szentség, úgymond, szent dolognak jele”, vagy mint más szavakkal, de ugyanazon értelemben mondatik: „a szentség látható jele a mi megigazulásunkra rendelt láthatatlan kegyelemnek”. 4. Kérdés: Az érzékek alá eső dolgok felosztása, és mit kell a „jel” szó alatt érteni Hogy ezen értelmezés annál világosabb legyen, a lelkészek kötelessége annak egyes részeit megmagyarázni, és különösen azt előadni, hogy az érzékeink alá eső összes dolgoknak két neme van. Némelyek azért vetettek föl, hogy valamit jelentsenek; mások nem más dolog jelentése, hanem önmagok miatt használtatnak, s ezekhez számíthatni majd minden dolgot, mely a természetben létezik. Az első nemhez a dolgok nevei, az írás, zászlók, képek és sok más effélék tartoznak. Mert ha a szavaktó1 azok jelentését elveszed, megszűnt az ok, mely miatt a szavak használtatnak. Ezeket nevezzük tulajdon értelemben jeleknek. Mert szent Ágoston azt mondja jelnek, mi a dolgon kívül, melyet érzékeink elé állit, azt is eszközli, hogy abból más dolog ismeretét nyerjük; mint a nyomból, melyet a földön látunk, könnyen következtetünk az átmenőre, kinek nyomai meglátszanak. 5. Kérdés: Megmutattatik, hogyan kell a szentségeket a jelek közé számítani Az előadottakbó1 világos, hogy a szentség a dolgok azon neméhez tartozik, melyek azért rendeltettek, hogy valamit jelentsenek; mivel jelképben és hasonlatban azt jelenti nekünk, amit Isten lelkeinkben érzékeink által meg nem fogható erejével munkál. A keresztség ugyanis, hogy a mondottakat példában tegyük szemlélhetőkké, jelenti, hogy midőn meghatározott és ünnepélyes szavak kimondása mellett külsőleg vízzel leöntetünk, bensőleg a Szentlélek ereje által a vétek minden szennye és undoksága eltöröltetik, és lelkünk a mennyei megigazulás felséges ajándékával gazdagíttatik és ékesíttetik. A testnek ama leöntése egyszersmind azt eszközli is a lélekben, amit jelent.      De a Szentírásból is világosan kitetszik, hogy a szentséget a jelek közé kell számítani. Mert az apostol a körülmetélésről, az ószövetség szertartásáró1 (szentségéről), mely Ábrahámnak a minden hivők atyjának meghagyatott, így ir a Rómaiakhoz: „És a körülmetélés jelét vette, mint pecsétjét a hit igazságának.” (Róm 4,11) …      Nem is csekély haszna leend, ha a hivő nép megérti, hogy a szentségek a jelekhez tartoznak, mert így könnyebben meggyőződik, hogy az, amit jelentenek, magokban foglalnak és magokban munkálnak, szent és fönségesek, és megismervén azok szent voltát, annál inkább fog az Isten hozzánk való jóságának tiszteletére és imádására buzdulni. 6. Kérdés: Hányfélék a jelek Ezután meg kell magyarázni e szavakat „szent dolognak,” melyek az értelmezésnek második részét teszik. Hogy ez jól sikerüljön, kissé részletesebben kell előadnunk azokat, miket szent Ágoston a jelek különféleségéről elmésen és tüzetesen tárgyalt. Némely jelek ugyanis természetieknek mondatnak, melyek önmagokon kívül más dolognak ismeretét keltik föl bennünk, például a füst, melyből azonnal tűzre következtetünk. És e jelet azért kell természetinek nevezni, mivel a füst nem akaratunk szerint jelenti a tüzet, hanem a dolog természetéből származik, hogy ha valaki csak füstöt lát, egyszersmind a lappangó tűznek természete és ereje is eszébe jut és reá gondol. Más jelek pedig nem természetiek, hanem az emberektől határoztattak meg és találtattak ki, hogy egymás közt beszélhessenek, és érzelmeiket másoknak kifejezhessék, és viszont mások nézetét és szándékait megérthessék. Mily különbözök és sokfélék ezek, onnan tűnik ki, mivel némelyek a szemek, igen sok a fülek, és mások egyéb érzékek körébe tartoznak.      Azonban azon jeleken kívül, melyek a mondottak szerint az emberek közmegegyezése és akaratából állapíttattak meg, mások Istentől rendeltettek, melyek azonban, hogy nem egyfélék, mindenki elismeri. Mert némely jeleket Isten csak azért ajánlott az embereknek, hogy valamit jelentsenek, vagy valamire emlékeztessenek. Ilyenek voltak a tisztulási törvények, a kovásztalan kenyér és sok más, melyek a mózesi isteni tisztelet szertartásaihoz tartozának. Másokat pedig azért rendelt Isten, hogy nemcsak jelentő, hanem eszközlő erővel is bírnának; és eléggé világos, hogy a jelek ez utóbbi neméhez kell az újszövetség szentségeit számítani. Mert ezek Istentől rendelt, s nem az emberektől feltalált jelek, melyekről kétségkívül hisszük, hogy valamely szent dolgot, melyet jelentenek, eszközlik is. 7. Kérdés: Mit kell érteni a szentség értelmezésében a „szent dolog” alatt Azonban, valamint a jelek sokfélék, úgy a „szent dolgot” sem kell egyfélének tartani. Ami már a szentség adott értelmezését illeti, az egyházi írók a „szent dolog” szó alatt Isten kegyelmét értik, mely minket megszentel és minden isteni erények képességével földíszít. Mert méltán hitték, hogy a szent dolog elnevezése a kegyelemnek felel meg tulajdonképpen, minthogy annak üdvös hatása által a mi lelkünk Istennek szenteltetik és vele egybeköttetik. 8. Kérdés: A szentségnek bővebb értelmezése, és hogyan különbözik az egyéb szent jelektől Azért, hogy kimerítőbben megmagyaráztassék, mi a szentség, tanítani kell, hogy azon érzékek alá eső dolog, mely Isten rendeléséből a megszentelést és megigazulást jelenti, nemcsak jelenti ezt, hanem munkálja is. Ki-ki könnyen beláthatja, hogy a szentek képei, keresztek és más effélék, jóllehet szent dolgok jelei, azért szentségnek mégsem mondandók. … Sőt e titkos jeleknek, melyek Istentől rendeltettek, az is kiváló sajátsága, hogy az Úrnak rendeléséből nem csak egy bizonyos dolgot, hanem többet is jelentenek. Ez minden egyes szentségben fölismerhető, melyek nemcsak megszentelésünket és megigazulásunkat, hanem azonkívül két más, magával a megszenteléssel összefüggő dolgot is jelentenek; tudniillik Krisztusnak, a Megváltónak szenvedését, mely a megszentelés oka, és az örök életet s mennyei boldogságot, mely megszentelésünknek célja. Minthogy ez minden szentségnél látható, méltán tulajdonítottak a szent tudósok minden egyes szentségnek hármas jelentést, részint valamely múlt dologra emlékeztet, részint valamely jelenlevőt jelent és mutat, részint valamely jövőt előre hirdet. Nem is kell gondolni, mintha ezt csak ők tanítanák, s egyszersmind a Szentírás bizonyítékai is nem erősítenék. Mert – példaként a keresztség szentségét véve –, midőn az apostol mondja: „Mind, akik megkereszteltettünk Krisztus Jézusban, az ő halálában kereszteltettünk meg” (Róm 6,3), világosan bizonyítja, hogy a keresztséget azért kell jelnek nevezni, mivel az Úr szenvedése és halálára emlékeztet bennünket. Azután, midőn azt mondja: „Mert eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba, hogy valamint Krisztus föltámadott halottaiból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életre keljünk” (Róm 6,4), ezen szavakból kiviláglik, hogy a keresztség jel, mely jelenti a belénk öntött mennyei kegyelmet, mely adomány által képesíttetünk, hogy új életet kezdvén az igaz jámborságnak minden kötelmeit könnyen és örömmel teljesítsük. Végül, midőn hozzáadja: „Mert ha együvé oltattunk az ő halálának hasonlatossága szerint, feltámadásával is úgy leszünk” (Róm 6,5), világos, hogy a keresztség az örök életnek is, melyet az által el fogunk nyerni, világos jelentésével bír.      De a jelentésnek ezen fölhozott különféle nemein és módjain kívül gyakran történik, hogy a szentség nem csak egy jelenlevő dolgot, hanem többet is mutat és jelent. Ezt pedig könnyen megértik azok, kik a legszentebb oltáriszentségről elmélkednek, mely az Úr valóságos teste és vérének jelenlétét, nem különben a kegyelmet, melyet a szent titkokban tisztán részesülők nyernek, jelenti. A mondottakból tehát érveket meríthetnek a lelkipásztorok, hogy bebizonyítsák, mily nagy az istenség hatalma, s hány titokteljes csoda rejlik az újszövetség szentségeiben, hogy mindenkit meggyőzzenek, hogy azokat a legnagyobb áhítattal kell tisztelni és felvenni. 9. Kérdés: Miért volt szükséges a keresztényeknél szentségeket rendelni Azonban a szentségek kellő használatának tanítására mi sem lehet alkalmasabb, mint gondosan előadni az okokat, melyek miatt szükséges volt szentségeket rendelni. Több okot szoktak számlálni, melyek közül első az emberi elme gyengesége. Mert természetünk hozza magával, hogy az ésszel és értelemmel felfogható dolgok ismeretére senki sem juthat el másképp, mint azok által, melyek valamely érzék alá esnek. Hogy tehát azokat, melyek Isten titkos ereje által munkáltatnak, könnyebben felfoghassuk, a mindenségnek alkotója a legbölcsebben elrendelte, hogy hozzánk való jóságából magát az erőt bizonyos, érzékek alá eső jelekkel ismertesse meg. Mert mint Aranyszájú szent János igen jól mondá, ha az ember anyagi testtel nem bírna, akkor magok a jók is pusztán és minden lepel nélkül adattak volna. Minthogy azonban a lélek a testtel össze van kapcsolva, igenis szükséges volt, hogy az érzékek alá eső dolgok segítségével él azok megértésére.      A második ok pedig az, hogy lelkünk nem könnyen hajlik azoknak hivésére, amik nekünk ígértetnek. Ezért Isten a világ kezdetétől fogva, amiket művelni elhatározott, bár leggyakrabban szavakkal szokta kijelenteni; néha pedig, midőn valamit határozott, aminek nagysága az ígéret hitelét csökkenthette, a szavakhoz más jeleket is kapcsolt, melyek néha mintegy csodásnak látszának. Így midőn Isten Mózest Izrael népe megszabadítására küldte, s ez még a parancsadó Isten segítségében sem bízván félt, nehogy nagyobb teher tétetnék reá, mint elviselhetné, vagy nehogy a nép az isteni jövendöléseknek és szavaknak hitelt ne adna: az Úr az ö ígéretét különféle jelekkel erősítette meg. Valamint tehát az ószövetségben Isten úgy cselekedett, hogy valamely nagy ígéretnek hitelét jelekkel bizonyította: úgy az újszövetségben is Krisztus, a mi Üdvözítőnk, midőn nekünk bűneink bocsánatát, mennyei kegyelmet, a Szentlélek közlését ígérte, a szemek és érzékek alá eső némely jeleket rendelt, melyekkel mintegy záloggal lekötve bírnók őt, és így hűségéről ígéreteiben soha se kételkednénk. A harmadik ok volt, hogy azok – szent Ambrus szerint – mint segédeszközök és az evangéliumi szamaritánus gyógyszerei szolgálnak a lelkek egészségének vagy visszaszerzésére, vagy megvédésére. Mert a Krisztus szenvedéséből származó erőt, vagyis a kegyelmet, melyet ő a kereszt oltárán számunkra kiérdemelt, a szentségek által mintegy csatornán át kell ránk árasztani, különben senki sem remélheti az üdvösséget. Azért a legkegyesebb Úr szava és ígérete által biztosított szentségeket akart az egyházban hagyni, melyek által kételkedés nélkül hinnők szenvedésének gyümölcsét velünk valóban közöltetni, aki ama gyógymódot ájtatosan és szentül használja. Ide járul még a negyedik ok is, mely miatt a szentségek rendelése szükségesnek látszik, hogy t. i. némi jegyül és jelül szolgálnának, melyekből a híveket meg lehetne ismerni, főképp miután, mint szent Ágoston is írja, semmi emberi társaságnak, akár az igaz, akár tévhit nevezete alatt mintegy egy testbe összeolvadni nem lehet, hacsak valamely látható jelek kötelékével nem füzetnek össze. Mindkettőt eszközlik tehát az újszövetség szentségei, melyek mind a keresztényeket a hitetlenektől megkülönböztetik, mind magokat a híveket némi szent kötelékkel egymás közt összefűzik. Azonkívül a szentségek rendelésének más, igen alapos okát is lehet kimutatni az apostol e szavaiból: „Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal pedig vallást teszünk az üdvösségre.” (Róm 10, 10) Mert a szentségek által az emberek előtt hitünket megvallani és nyilvánítani látszunk. Azért midőn például a keresztséget felvesszük, nyilvánosan bizonyítjuk, hogy ama víznek ereje által, mellyel a szentségben leöntetünk, a lélek szellemi megtisztulását eszközöltetni hisszük. Azután nagy erővel bírnak a szentségek nemcsak a hitnek szívünkben fölkeltése és megerősítésére, hanem a szeretet gyullasztására is, mellyel egymást szeretni tartozunk, minthogy a szent titkok közössége eszünkbe juttatja, hogy a legszorosabb kötelékkel egybekapcsolva, és egy test tagjai vagyunk. És ami végezetül a keresztény jámborság gyakorlatában a legtöbbre becsülendő: szelídítik és fékezik az emberi ész kevélységét, és alázatosságra szoktatnak, mert érzéki elemek alá vetni kényszerülünk magunkat, hogy engedelmeskedjünk Istennek, kitől előbb az anyagi világnak szolgálván hűtlenül elpártoltunk. ....folytatása hamarosan következik