XVI. Benedek pápa Izraelben – évszázados esemény! Hiszen az Anyaszentegyház történetében mindössze harmadszor fordult elő, hogy az egyházfő Jézus földjére utazik. 80 ezer rendőrre volt szükség, hogy a Pontifex biztonságát szavatolják. Rögtön az elején hangzott el az út legmeglepőbb és legparadoxabb mondata, mely Ghazi Bin Muhammad Bin Talal hercegtől, a jordán király unokatestvérétől és tanácsadójától származott. A herceg erkölcsi tekintélyként méltatta a pápát, aki „a szeretet és remény csodálatos főerényekről szóló történelmi enciklikák szerzője, aki a hagyományos latin misét megint hozzáférhetővé tette azok számára, akik ezt kívánják”. Igen, jól olvasták: Mohamed ivadéka köszönetet mond a pápának a hagyományos mise újra bevezetéséért! Ez a paradoxon bizonyos értelemben az egész utat szimbolizálja. Hiszen nem furcsa, hogy egy pápa először a többi vallás összes szent helyét felkeresi, hogy csak útja végén keresse fel minden szentföldi zarándok utazásának tényleges célját, a sírtemplomot?      (szerk. megj.: H. V. Morton, egy angol katolikus író, Rómáról szóló útikönyvében azt írta, hogy a legvadabb ateistának kell lennie annak, aki római látogatásakor a látnivalók közül elsőnek nem a Vatikánt nézi meg – kíváncsi vagyok, hogy ez az író a pápa szentföldi látogatására vajon most mit mondana.)      Nem furcsa, hogy egy pápa megszakítás nélkül csak bocsánatot kér, de még ezután is csak szidást kap? Nem paradox, hogy még az út vége előtt közhírré teszik, hogy az izraeli kormány azt a széket, melyen a Pontifex a Ben Gurion repülőtérre érkezésekor helyet foglalt, el akarja árverezni? Nem paradox, hogy izraeli oldalról a pápa azon kérését, hogy 500 papnak beutazó vízumot adjanak, arra való hivatkozással, hogy ez az állam biztonságát sérti, visszautasítják? Persze, ha most bírálunk, rögtön ezt vetik a szemünkre: Ez megint tipikus. A Pius Közösség mindig kritikus. Semmi sem jó nekik, holott a pápa olyan kedves hozzájuk.      Ezt valóban nem lehet letagadni. Tehát nem kritizálunk. De az engedtessék meg nekünk, hogy ezen út paradox volta miatt néhány kérdést azért feltegyünk.      Csak úgy, minden kötelezettség nélkül.      Ne nevezzük őket a Pius Közösség kérdéseinek, hanem egy katolikus kérdéseinek, akinek egy kicsit több öntudata van, mint a humanista- és felvilágosult katolikusok (pólya)puhány képviselőinek.      (szerk. megj.: Miután egy ismerősöm elolvasta e cikk német eredetijét, ezt az sms-t küldte: „Bármennyire is furcsán hangozhat, de pont ezeket mondta a pápa útjával kapcsolatban egy vidéki körorvos barátom, akinek Isten józan paraszti észből bőven adott, így józan a katolikussága is – bár NOM-os. A 60-as években járt Pannonhalmára gimnáziumba, és csupa Rákosi-börtönt megjárt, házi-őrizetes szerzetes között jött-ment kamaszként. Ezeknek a miséin ministrált, akik még a folyosóra is csak engedéllyel mehettek ki. Szóval ő azt mondja mindig, hogy ezek a mai egyháziak vizet se hordhatnának azoknak.”) Az első kérdés így hangzik: Tulajdonképpen miért kell mindig nekünk bocsánatot kérni?      Ki kér egyszer végre bocsánatot tőlünk, keresztényektől mindazokért a mészárlásokért, amiket évezredeken keresztül elkövettek és elkövetnek ellenünk? Ebben a pillanatban például úgy áll a helyzet, hogy egy csomó ország létezik, melyekben a keresztényeket üldözik. Ezalatt a keresztény országokban a muzulmánok mecseteket építhetnek és a mi adóinkból állami iszlám oktatásban részesülnek. Valami itt nagyon nincsen rendben! A második kérdés így szól: Miért kell mindig nekünk más vallások templomait és kultikus helyeit meglátogatni?      Mikor üdvözölhetjük mi egyszer a zsidóság és az iszlám magasrangú képviselőit a mi templomainkban (nem imához vagy misén, hanem igenis a kereszténység iránti megbecsülés gesztusaként)? Én tehát nyíltan és szívélyesen meghívom Jeruzsálem főmuftiját, Mohammed Hussein-t, Tel Aviv főrabbiját és Izrael Jad-Vaschem tanácsának elnökét, Meir Lau-t, az aszkenáz főrabbit, Jona Metzger-t, a szefárd főrabbit, Shlomo Amar-t a mi katolikus templomunkba egy tiszteletteljes látogatásra.      És tekintettel arra a tényre, hogy a mi Szentatyánk milyen készségesnek mutatkozott, hogy a siratófalba bedugjon egy cédulát, a három utolsónak nevezettet arra is meghívom, hogy meglátogassa Istenanya-kápolnánkat és ott a Fatima szobor előtt meggyújtson egy gyertyát. Micsoda, ez sokkolja Önöket? Ezt ezen ájtatos zsidók és muzulmánok vallási meggyőződése elleni támadásnak érzik? Akkor itt a legfőbb ideje, hogy legalább egy hetes lelkigyakorlatot tartsanak, és komolyan feltegyék maguknak a kérdést: Mennyire meggyőződéses katolikus vagyok még? Persze, mindannyiunkat kikezdett a felvilágosult humanizmus-kereszténység. Manapság mindig csak a többiek „a hívők”, kiváltképpen a távol-keleti buddhista szerzetesek az ő nagyszerű spiritualizmusukkal és a meggyőződéses mohamedánok, akik nem szégyellnek a gúnyolódás ellenére hajkendőt viselni.      Mi, keresztények nem vagyunk már hívők, Isten ments ettől! Hogy a mi vallási érzületünk megsérülhet attól, mert egy pápa úgy viselkedik (Isten ítél felette), ahogy a mi pápánk, ez már egyáltalán szóba sem jöhet.      „Kik vagytok egyáltalán ti, keresztények, hogy büszkék merészelhetnétek lenni hitetekre? Bocsánatot kérni, ez a legfőbb érzés. És kultuszhelyeinket tiszteletteljesen meglátogatni, azt szintén megtehetitek. De arra vetemednetek, hogy minket hozzátok meghívjatok, ízléstelen, tapintatlan, társadalmilag lehetetlen, sértő, lenéző, embert megvető, antiszemita, rasszista, terrorista.”      Így beszél a felvilágosult korszellem. És jaj annak, aki ellentmond neki. Istennek hála, én is csak kérdeztem! A témával kapcsolatban lásd a honlap következő cikkeit:      Az alkalmazkodó kereszténység az Antikrisztus úttörője      Az Egyház NOM-os fele korhad, a tradicionális része vegetál