Az osztrák napilap, a „Die Presse” közzétett egy vendég-kommentárt, melyben a szerző nyíltan egyházszakadásra szólít fel. Az író azt követeli, amit jó néhány zsinati korszellem az Egyházban szívesen látna: női papságot, a cölibátus eltörlését, a pápaság eltörlését. Erre a felvetésre könnyű megadni a választ: Ez az „Új katolikus egyház” már 500 éve létezik, és úgy hívják: protestantizmus. Ezért mi azt ajánljuk a szabadelvűeknek, akik ragaszkodnak ezen ideákhoz, hogy tényleg hagyják el az Egyházat. Még kezdőlökést is adunk nekik: Semmi újat nem kell alapítaniuk, elég, ha belépnek egy protestáns gyülekezetbe. Részletek a „Die Presse”-ben megjelent hozzászólásból, melynek Hans Csokor (1946) a szerzője, aki 34 évig volt a Publimedia (most Publicitas), egy nemzetközi kiadóvállalat üzletvezetője. Forrás: Die Presse 2010. december 21. Miért ne lehetne egy „új katolikus egyház”? A katolikus Egyházban nem lehet javulásra számítani. Ezért kockáztatni kell egy új kezdetet. Azt a kérdést vetem fel, hogy oly sok ember számára, akiket az elmúlt 20-25 évben a katolikus Egyházban mutatkozó „fogyatékosságok” elkeserítettek – a megadó passzivitásba burkolózás mellett – lehetőségként miért csak az Egyházból való kilépés marad?      Miért nincs meg (még) annak a lehetősége, hogy egy „Új katolikus egyházba” léphessenek? Ez ugyan egyházszakadást feltételez, de ez nem lenne új, hiszen már két ilyen is volt az egyháztörténelemben: az egyik 500 körül, amikor a keletiek elszakadtak, a másik 1500 körül Luther Mártonnal (nem említve az angol egyházat VIII. Henrik alatt). Ha minden érvet felsorolunk e szakadás mellett, akkor elég sok minden összejön: önkéntes cölibátus, nők papok lehetnek, a homoszexualitást nem ítélik el „bűnös eltévelyedésként”, elváltak újra templomban házasodhatnak és fogadhatják a szentségeket is, a püspököket az egyházmegye hívei választják, sok dogmát, mely évszázadokon keresztül apránként „hozzájött”, nyugodtan a „Régi egyháznál” lehet hagyni. Visszatérés Krisztus eredeti tanításához, pompa, luxus, anyagi visszaélések nélkül.      Ha a Bibliában ez áll: „Engedjétek hozzám a gyermekeket”, akkor ennek nem szabad többé keserű mellékízt előidéznie (szerk: csak nem a pedofília engedélyezést érti ez alatt, ahogy a német zöldek alig pár évvel ezelőtt követelték?). És végül: sok hívő, akik – mint én 63 évesen és hosszú megfontolás után – kiléptek, egy ilyen „Új katolikus egyházba” újra belépnének. Érdekesnek hangzik, nem? Mégha forradalmi is!      A mostani, és minden bizonnyal az elkövetkezendő évek hierarchiájával az Egyháznak igazi reformja nem elképzelhető. Miért kelljen akkor azoknak, akik „valóban jóakaratúak” örökre a reakciós hívekkel (lásd például, az Istennek hála, püspökké nem lett Wagner plébános híveit) együtt ugyanazon egyházi tető alatt frusztrálva élniük? Nem lenne jobb mindenkinek, ha a jövőben mindkét egyház, talán még békésen (úgy, mint Németországban a protestánsok és a katolikusok) egymás mellett létezhetnének? Ellenpápát nem kellene felállítani, és ezzel elkerülhető lenne a konfliktus is, hiszen eredetileg pápa úgy sem volt bekalkulálva, és csak e hivatal bevezetése (többek között) vezetett az első egyházszakadáshoz. Főpásztornak én nagyon jól el tudnám Hans (nem Klaus – aki St. Pölten osztrák egyházmegye jelenlegi püspöke) Küng püspököt képzelni.      Az aktuális események (az anglikán püspökök átlépése) mutatja, hogy a Vatikánban nyilvánvalóan nem gondolnak reformokra, hanem a szárazföldi Európában megpróbálják a „kilépéseket” a szigorúan konzervatív új-katolikusokkal kompenzálni.      Tehát a katolikus Egyházban a helyzet javulására hosszú ideig nem lehet számítani, és ezért legitim, hogy ne vitázzunk tovább a reformról, mely úgy se jön soha, hanem megkockáztassunk egy új kezdetet. Ez legalább érdekes diszkussziót eredményezne! És a mostani egyházvezetést a pápától lefelé valószínűleg kényszerlépésre késztetné.      Hiszen a lehetséges veszteség, a hívek 50 százaléka – vagy talán még ennél is több – bizonyára a legerősebb érv, hogy a reformokat mégis elkezdjék. Ami viszont újfent azt bizonyítaná, hogy némely embernél a veszteségtől való félelem többet ér el, mint az értelem általi belátás! Az fsspx.info szerkesztőjének megjegyzése: Az Egyház megtisztulása minden pusztító ideától és ideológiától felettébb üdvös dolog lenne! Természetesen az első pillanatban ijesztőnek tűnik, hogy a szakadárok a „katolikus” nevet adják maguknak. De itt is csak a történelem ismétlődik. A kezdetekkor a Luther, Kálvin, Zwingli és Husz körüli szakadárok is „az igazi katolikus egyháznak” nevezték magukat, és az akkori katolikus Egyházat az evangélium üzenetének a meghamisítóiként bélyegezték meg.      Más szóval, a modern egyház-szakadárok is „katolikusnak” hívhatják magukat, de valójában nem azok. Katolikus az, aki bírja a pápaságot, a mise szent engesztelő áldozatát, a férfire korlátozódó papságot, az ebből következő cölibátust, Isten Anyjának tiszteletét és az évszázadok minden hitigazságát. A fordító megjegyzése Milyen nagyszerű lenne, ha az Egyházból valóban kilépnének mindazok, akik a fenti cikk szerzőjéhez hasonlóan gondolkodnak, illetve nem gondolkodnak, mert aki ilyeneket mond, mint ő, az már régen kikapcsolta az agyát, tehát gondolkodásra sem képes. Itt gyönyörűen beigazolódik, amit a honlap Aki nem hiszi, annak nem lehet bebizonyítani című cikkében M. Scanlan mondott: „A Sátánt a hitetlenség és a tudatlanság védi a legjobban, és ezek hozzák leginkább olyan helyzetbe, hogy az embereket önmaguk elpusztítására rávegye.”      Az elmúlt évtizedek (évszázadok) átnevelése, a lelkekben végzett pusztítása az, ami miatt az Egyház örök miséje (a „régi” mise) a mostani katolikusok túlnyomó többségéhez soha nem fog „eljutni”. A modern katolikus soha nem lesz képes megérteni, elfogadni a hagyományos misét, hiszen a katolicizmus alapfogalmaival nincs és nem is lehet tisztában, majdnem akkora mértékben, mint a fenti kommentár írója. Ilyen emberanyaggal képtelenség katolikus misét elfogadtatni, a katolikus életet gyakoroltatni, megkövetelni.      Ezért nem hozhat semmilyen eredményt a „reform reformja” (lásd a honlap Egy új liturgikus mozgalom című cikkét), csak egy igazi újrakezdés, ami nem a katolikus igazságok feladásából, hanem az azokhoz való szigorú, „könyörtelen” visszatéréssel indulhat csak meg. 2010. december 30.