Az aktuális események megkövetelik, hogy folytassuk előző beszámolónkat a Pius Közösség láthatóan hamarosan bekövetkező rekonciliációjáról. Május 10-e, vagyis tegnap óta az FSSPX két belső levele forog az interneten. Az első levelet április 7-én a közösség három püspöke, Msgr. Bernard Tissier de Mallerais, Msgr. Richard Williamson és Msgr. Alfonso de Galarreta írta a közösség háromtagú vezetői tanácsának, a második, melynek keltezése április 14, Fellay püspök küldte az előzőre válaszul püspöktársainak.      E levelek francia eredetijét, és ezeknek angol nyelvű összefoglalóját PDF-formátumban ezen a helyen lehet letölteni: http://thesensiblebond.blogspot.co.uk/2012/05/letters-between-sspx-bishops-and-sspx.html Fellay püspök úr levelének angol nyelvre történő gondos fordítását a Rorate Caeli hozza ezen a címen: http://rorate-caeli.blogspot.com/2012/05/letter-of-general-council-of-society-of.html [Megjegyzés: a Rorate Caeli-n ma már megtalálható Fellay püspök úr nyilatkozata a levelek nyilvánosságra hozataláról, ebben a püspök úr súlyos bűnnek nevezi a személyes jellegű levelek kiszivárogtatását.] A levelek a Rorate Caeli kutatásai szerint Angliából kerültek a világhálóra (lásd az erről szóló fejtegetést: http://rorate-caeli.blogspot.com/2012/05/notice-leaks-leakers-and-standing-ones.html). Ebből a cikkből az is kiderül, hogy a három püspök internetre felkerült levele nagy valószínűséggel nem az a változat, melyet ténylegesen elküldtek, hanem annak csak a tervezete. Az első levél tartalmilag nem kínál nagy meglepetéseket. A három püspök megerősíti benne azt a véleményét, miszerint az Egyházban XVI. Benedek pápa alatt sem történt semmi pozitív irányba ható lényeges változás. Minden Rómával kötött egyezség aláásná az FSSPX képességét a zsinat bírálására, és ahhoz, hogy magukat az egyetlen valóban hithűnek maradt erőként tarthassák meg. A levél utolsó bekezdése így hangzik: „Legyenek éberek! Önök a közösséget jóvátehetetlen szakadásba vezetik, és ha beleegyeznek az egyezségbe, ez a közösségen belül hatalmas romboló erőket fog felszabadítani, melyet a közösség nem lesz képes kezelni. Mivel a tényállás nem változott meg és a 2006-os káptalani gyűlés feltételei nem valósultak meg, hallgassanak alapítónkra, akinek 25 évvel ezelőtt igaza volt, és ma is igaza van. Ne egyezzenek bele a közösség számára semmilyen, pusztán a gyakorlati megoldásra irányuló egyezségbe.” A rendház válaszlevelét Fellay püspök valamint az első és második asszisztens, Pfluger és Nély atyák írták alá. Rendkívül komoly hangot ütnek meg, melyből kiderül, milyen naggyá vált mostanra a feszültség a közösségen belül – és az is, milyen eltökéltnek látszik a főtanács, hogy a pápa kinyújtott kezét elfogadja. Az aláírók feltűnő hiányt látnak a három püspök helyzetmegítélésében, ahogy az Egyház természetfeletti lelkiségét értelmezik, amiből ezt következtetik: „Az Önök levelének tanulmányozásánál felmerül a kérdés, vajon hisznek-e még Önök abban, hogy a látható Egyház, melynek székhelye Róma, tényleg a mi Urunk Jézus Krisztus Egyháza? Egy Egyház, mely ugyan rettenetesen el van torzítva, a planta pedis usque ad vertisem capitis, de egy Egyház, melynek feje mindezek ellenére még mindig Urunk Jézus Krisztus. Az embernek az a benyomása, hogy Önök annyira fel vannak háborodva, hogy nem tartják továbbra lehetségesnek, hogy ez a valódi Egyház. Láthatólag kérdésessé vált az Önök számára, vajon XVI. Benedek e még az érvényes pápa. És amennyiben igen, akkor vajon Jézus Krisztus még beszélhet-e az ő száján keresztül.” A rendházból származó levél egy későbbi szakaszában ez áll: „Önök azt vetik a szemünkre, hogy naivak vagy gyávák vagyunk, holott valójában az Önök Egyházról alkotott értelmezése az, ami túl emberi és egyenesen fatalista. Önök látják a veszélyeket, az intrikákat – de nem veszik észre a kegyelem és a Szentlélek segítségét. Ha hiszünk abban, hogy a Szentlélek irányítja az emberek ügyeit, anélkül, hogy szabadságukat befolyásolná, akkor azt is fel kell ismerni, hogy a jóakaratú gesztusok az elmúlt hét évben szintén az Ő irányítása alatt történtek. Ezek a gesztusok egy sort képeznek – nem egyenes sort, de mégis a tradíció javára szolgáló ívet. Miért változna ez meg, ha megtesszük a legvégsőt, hogy hűnek bizonyuljunk, és fokozzuk imáinkat. A jó Isten talán elhagy bennünket ebben a rendkívül kritikus pillanatban?” A rendház a levél további részében megerősíti, hogy a gyakorlati megegyezés keresése nem az ő ötletük volt. „A közösség érdekében jóval inkább azt kívánnánk, ha a mostani status quo egyelőre fennmaradna. De Róma nem hajlandó tovább ezt eltűrni.      A személyi prelatúra ajánlata nem tartalmaz csapdát. A 2012-es áprilisi helyzet alapvetően különbözik az 1988-as helyzettől. Aki úgy tesz, mintha semmi nem változott volna, az félreismeri a történteket. Bár az Egyház még mindig ugyanazoktól a bajoktól szenved, a következmények talán még rosszabbak és még nyilvánvalóbbak, mint korábban, de egyúttal megfigyelhetünk az Egyházban egy megváltozott magatartást, melyet XVI. Benedek pápának a tradíció javára tett gesztusai és tettei támogatnak. Ez az új mozgalom, mely legalább 10 éve tart, állandóan erősödik. Időközben ez a mozgalom elérte a fiatal papok komoly számát (még ha ez a kisebbség is), akik láthatólag elütnek az elődeiktől. Bizalmasan tudatják velünk a rokonszenvüket és támogatásukat, bár őket még hátraszorítja a hierarchiában uralkodó évjárat, akiket a II. Vatikáni Zsinat részesít előnyben. Csakhogy ez a hierarchia egyre veszít erejéből. Ennek észrevétele nem érzéki csalódás, és azt mutatja, hogy tovább nem illuzórikus „a falakon belül” folyó harcra gondolni – akkor is, ha teljesen tudatában vagyunk ennek nehézségével.      Rómában meg tudtam állapítani, hogy nekünk továbbra is nagyszerű történeteket tálalnak fel a II. Vatikáni Zsinat dicsőségéről, de ezek inkább az emberek száján, mint a fejükben élnek. Egyre kevesebben hisznek bennük.” A levél végét a rendháznak a három püspökkel szembeni szemrehányásai töltik ki, akik a közösség vezetésével egyedül megbízott rendfőnököt az utolsó hónapok nehéz tárgyalásainál nem csak, hogy nem támogatták, de megpróbálták akaratukat ráerőszakolni, még fenyegetésekkel, sőt még a nyilvánosság előtt is. Utolsó fejezetként aztán jön itt is a kinyújtott kéz: „Mindegyikükért imádkozunk, hogy ebben a harcban, melynek még messziről sincs vége, mind együtt harcoljunk Isten nagyobb dicsőségéért, és hogy eközben a közösségünk iránti szeretetünket vessük be.” A summorum-pontificum.de ugyanazon a napon, amikor a fenti beszámolót megjelentette, a következő hírt is leközölte: Msgr. Juan Arrieta, a Törvényszövegek Pápai Tanácsának titkára, és a megbékélési tárgyalások résztvevője, a sajtó előtt azt nyilatkozta, hogy nincs doktrinális akadály a Szent X. Pius Papi Közösséggel való kiegyezés előtt. „Azt gondolom, hogy tisztázni tudtuk a doktrinális problémákat, akkor is, ha nem volt könnyű ezeket papírra vetni. Az igazi probléma, számomra az egyetlennek tűnő, az elválás, az emberi távolság, mely az 1988-as évre vezethető vissza.” A honlap szerkesztőjének az eseményekkel kapcsolatos kommentárja itt található: „Ami biztosan marad, az a keserűség és csalódás” 2012. május 12.