A közösséget ismerők számára nem meglepő, hogy Msgr. Bernard Tissier de Mallerais és Msgr. Richard Williamson minden körülmény között komolyan fogja veszi azt az előfeltételt, hogy a közösség számára semmiféle kiegyezés nem elképzelhető addig, amíg Róma „nem tér meg”. Ezt az elvet egyébként nem csak ők, hanem egészen a legújabb időkig az egész közösség, beleértve a háromtagú vezetést is, így vallott az FSSPX fennállása óta.
Ugyanakkor, különösen az európai hívek számára, újdonságnak számít Msgr. Alfonso de Galarreta csatlakozása két idősebb püspök társához, hiszen az ő vélekedéséről nem sokat lehetett eddig tudni. Ami az ő viselkedését most fontossá teszi, és amit ezért az internetes hozzászólók is kiemeltek, és amit egyszerűen nem lehet érvként lesöpörni az asztalról, az az a tény, hogy ő volt az, aki a Rómával folyó két évig tartó teológiai párbeszédet vezette. Ha valaki, akkor neki tudnia kell, hogy mi zajlott ott le, milyen eredményeket értek, illetve nem értek el, milyen szellemiséggel kellett megmérkőzniük, egyszóval: mennyire modernisták, és mennyire a II. Vatikáni Zsinat szelleme irányítja még mindig a felelősök észjárását. A fontos tehát az, hogy mindezek ismeretében ő nem Fellay, hanem a többi püspök mellé állt.
Az is elszomorító, hogy a közösség négy püspöke, akikről joggal feltételezhető, hogy jóban vannak egymással, hiszen fiatal koruktól kezdve harcostársak, nem személyesen, mondhatnám barátilag beszélik meg a problémáikat, hanem levelezgetnek egymással.
Az viszont nem meglepő, hogy Fellay püspök úr nem örült a levelek nyilvánosságra hozatalának, sőt abban is igaza van, hogy ez nem volt helyes dolog, mégis érthető, hogy a három püspöknek fontos volt, hogy a közösség papjai és hívei értesüljenek a hivatalban levő vezetőik véleményéről, érveiről, gondolkodásmódjáról. A leveleknek ez a közzététele tette lehetővé, hogy azok, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint ők, csatlakozhassanak hozzájuk. Mondhatnánk, ez amolyan felmérésül is szolgálhat az erőviszonyok feltérképezésére.
A Rorate Caeli cikkét többen kommentálták. Egyikük azt a kérdést tette fel a főtanács tagjainak levele kapcsán, hogyha nem látnák az aláírók nevét, gondolná-e valaki, hogy ezt Piuszos papok írták? Hiszen az érvelésükből erre senki nem következtethet.
Az FSSPX 42 éven keresztül megállás nélkül Róma és a mostani vezetőségi levélben olvasható érvek ellen prédikált. De nem csak prédikált, hanem meg is büntette, sőt kirúgta azon tagjait, akiknek nem osztották azt a véleményt. Maeßen atya hasonlította őket ahhoz az anyához, aki gyermekei előtt szidja az őket elhagyó apát, holott az lenne a feladata, hogy a gyermekekben ébren tartsa az apa iránti tiszteletet, és velük együtt reménykedve várja a megtévedt családfő visszatérését.
A mostani történetben az a legszomorúbb, hogy pont azok érvelnek a Rómával való pusztán praktikus kiegyezés mellett, akik a legádázabb Róma-ellenesek voltak – gondolok itt elsősorban Schmidberger atyára, akinek Róma ellenes kirohanásait magam is többször hallottam (kazettán is megvannak). És különösen az elkeserítő, hogy az érveik pont olyan „olcsók”, mint amelyeket ők utasítottak évtizedekig a legmegvetőbben vissza, és neveztek ostobának, elfogadhatatlannak.
(Az embernek óhatatlanul az az érzése támad, hogy Isten azzal mutatja meg nemtetszését egy üggyel kapcsolatban, hogy megengedi, hogy az elkövetők helytelen taktikát, rossz érveket alkalmazzanak. Vagyis a döntés magában rejti azt is, hogy utána milyen erő, a jó, vagy a rossz irányítja a döntéshozókat. Ez egyébként logikus: ha Istennek tetszik valami, akkor segít – ha nem is mindig látványosan, de a lelkekben biztos –, ha viszont neki nem tetszik, akkor az ördög veszi át a terepet, és ő sugall.)
XVI. Benedek pápa 7 éve uralkodik, és alig egy éve, hogy II. János Pál pápát boldoggá avatta, és alig fél éve, hogy Assisi III. megrendezte. Mindezek ismeretében, hogyan lehet azzal érvelni, hogy „ma más a helyzet, mint 1988-ban”. Attól, hogy néhány – nagyon kevés – fiatal pap szívesen mondja a régi misét, és érdeklődik a tradíció iránt, vagy hogy akad egy-két főpap, aki nyilvánosan celebrál tridenti misét, a fejekben, a lelkületben nem változott semmi érdemlegesen. Például tegnap jelent meg a hír az interneten, hogy Bécs érseke, Christoph Schönborn bíboros kijelentette, hogy a régi típusú plébánia kifutó modell, már csak kivételként található meg, és vissza kell térni a múlthoz, vagyis ahhoz, amikor minden hívő papi funkciót lát el („Újra fel kell fedezni minden megkeresztelt közös papi hivatását") És Schönborn a Hittani Kongregáció befolyásos tagja és viszonylag fiatal, nem a II. Vatikáni Zsinat embere!
Ma mesélte nekem egy pap, hogy németországi katolikus hívek, nagy részük túl a 70-en, nem tudták már, hogy mi az a gyónás. Közölték vele, hogy ilyen már nincs, és nem is tudják, hogy mire lenne ez jó.
Ez a valóságos helyzet, nem az, hogy Ranjith bíboros-érsek szimpatizál a tradícióval. Ez is fontos, de nem meghatározó jelenség.
Amikor (tavaly nyár végén) fölröppent a hír, hogy Levada bíboros behívatta magához a Piuszos főtanács tagjait, az ú. n. vatikáni szakértők azt terjesztették, hogy Róma nem szab feltételt a kiegyezéshez. Ekkor én is azok közé tartoztam, akik kiegyezés-pártiak voltak. Aztán megtudtuk, hogy igenis vannak feltételek, éppen a II. Vatikáni Zsinat legvitatottabb szövegeivel kapcsolatosak, melyeket az FSSPX kb. 60 tagú közgyűlése egyhangúlag nem tartott elfogadhatónak (Albano-i találkozó)!
Pfluger atya, az FSSPX szürke eminenciása, hivatalosan az első asszisztense (korábban a német disztrikt, majd a zaiztkofeni szeminárium vezetője) április 29-én Németországban tartott beszédében – egy olyan helyen, melyre korábban Piuszos pap be sem tette volna a lábát – egyértelműen úgy fogalmazott, hogy Fellay püspök nem tehet mást, mint hogy aláírja a megegyezést. Erről a hírről, valamint egy francia papjuk azonos jellegű írásáról, a németországi Piuszus internetes újság szerkesztője nem tartotta fontosnak beszámolni! Megvárta, amíg a summorum-pontificum.de lehozza a hírt, és csak azt követően, tegnap este tette fel a két szöveget a honlapjukra! Mit jelentsen ez? Tiszta lelkiismeretet semmi esetre sem!
Talán azt, hogy a vezetők tudják, hogy a hívek nagy része nem örül a kiegyezésnek. Gondoljuk csak meg! Több mint 40 éve hallgatják egyfelől a modernista Róma szidását, másfelől hoznak anyagi és fizikai áldozatokat az FSSPX fenntartására és a maguk lelki üdvére. És most azt mondják nekik, hogy mindaz, amit eddig mondtunk, nem érvényes, hanem azok az érvek a helyesek, amiket eddig ellenünk felhoztak, és amiket mi eddig a lehető leghatározottabban visszautasítottunk!
Az sem igazán tudható, hogy miből fog ezek után a kettészakadt, de Rómával kiegyezett közösség élni? Áldozatokra csak a magukat hősnek érző, mindhalálig kitartó, az önmegtagadásig hűséges lelkek képesek. Ha kiderül, hogy már nem azok, vagy talán nem is voltak azok, akkor az várható, hogy elmaradoznak az adományok, melyek a közösség egyetlen bevételi forrását képezik. Ha ez valóban megtörténik, akkor miből tartják fel magukat és intézményeiket? Rómától kérnek támogatást? De hiszen akkor végképp oda az önállóságuknak?
És mi lesz a szemináriumaikkal? Hiszen a három ellenálló püspök közül kettő szemináriumi rektor? Vajon mekkora hatással vannak tanítványaikra? Vajon butaság azt hinni, hogy az a Piuszos pap, aki nem ért egyet a kiegyezéssel, és valószínűleg sokan vannak ilyenek, csak akkor marad a Pius Közösségben, ha másképp nem tudja magát eltartani? És az ott maradottak, de egyet nem értők, azok vajon mennyire lesznek még „lelkesek”, elkötelezettek?
Ostobaság azt feltételezni, hogy megint a jobbak, a hűségesebbek, a képzettebbek szakadnak le, vagy vonulnak a háttérbe, és a „vacakok” jönnek? Nem, nem hiszem, ahogy erre eddig is megvolt a példa.
Kérdés, kérdés hátán, melyet nagy valószínűséggel, más hatalmon levő emberekhez hasonlóan, Fellay püspök és két társa sem gondolt igazán át. Mint ahogy azt sem, hogy egy püspökkel nem fogják tudni az egész világon ellátni a feladatukat. Tehát kell még püspök, és akkor azt már Róma fogja adni. Csupa olyan dolog, melyet Lefebvre érsek elutasított!
Akárhogyan is lesz, félő, hogy a kiegyezéssel elindul az FSSPX és ezzel az egyetlen hiteles tradicionális közösség felbomlása. És akkor mi lesz? Ki veheti át a szerepüket? És mi lesz a hívekkel? Akár maradnak, akár elmaradnak, a keserűség és a csalódás marni fogja őket. Pedig ők nem akartak mást, csak katolikusok akartak maradni igazi katolikus papok irányítása alatt.
Szent X. Pius pápa, könyörögj érettünk!
Feltéve: 2012. május 12.