Bernard Fellay püspök úr 2012. június 7-én interjút adott a DICI (az FSSPX saját) hírügynökségnek. A német fordítás egy nappal később jelent meg a közösség németországi hivatalos honlapján. Az itteni magyar fordítás az interjú fontos részeit tartalmazza. DICI: Aggódik Róma késlekedő válasza miatt? Mgr. Fellay: Minden Isten kezében van. Bízom a jó Istenben és az Ő isteni Gondviselésében; Ő tudja, hogyan intézi a dolgokat azok javára, akik Őt szeretik, még a késlekedéseket is. DICI: Valóban elhalasztotta Róma a döntést, ahogy azt bizonyos újságok állítják? Értesítette Önt a Szentszék a késedelemről? Mgr. Fellay: Nem, nem tudok semmilyen határidő tervezetről. Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy a pápa júliusban Castel Gandolfoban fogja az aktákat áttanulmányozni. DICI: Azoknak a többsége, akik ellenzik a gyakorlati kiegyezés elfogadását, azt mondják, hogy egy kiegyezés csak akkor lehetséges, ha előbb a tanbeli megoldás, vagyis Róma megtérése megvalósult. Változott az Ön álláspontja ebben a kérdésben? Mgr. Fellay: Be kell látni, hogy a tanbeli tárgyalások lehetővé tették, hogy a II. Vatikáni Zsinattal szembeni problémáinkat világosan kifejthessük. Ami változott, az az, hogy Róma az egyházjogi megoldás fejében nem várja már el a II. Vatikáni Zsinat teljes elfogadását. Ma bizonyos emberek Rómában úgy gondolják, hogy a zsinatról vallott különböző felfogások nem döntő jelentőségűek az Egyház jövője számára, mert az Egyház több, mint a zsinat. Valóban az Egyház nem korlátozódik a zsinatra, az Egyház sokkal nagyobb. Tehát nagy szorgalommal azon problémák megoldásán kell munkálkodni, melyek e keretet átlépik. Ennek tudata segítségünkre van annak megértésében, mi is játszódik le valójában. Arra vagyunk hivatva, hogy segítsünk abban, hogy a tradíció kincsei, amit mi megőriztünk, mások számára elérhetővé váljon. Vagyis nem mi változtunk, hanem a hivatalos egyház. Nem mi akartunk egyezkedni, hanem a pápa az, aki el akar bennünket ismerni. Fel lehet tenni a kérdést, hogy miért? Mi továbbra sem értünk egyet a tanbeli dolgokkal, és a pápa mégis el akar ismerni bennünket! Miért? A válasz ez: Ma borzasztóan fontos problémák vannak az Egyházban, amiket meg kell oldani. A másodrangú kérdéseket félre kell tenni, és a fő problémákkal kell foglalkozni. Ez azon római prelátusok válasza, akik ezt ugyan nem akarják nyíltan kimondani, de nekünk a sorok között kell olvasnunk, hogy megértsük, mit akarnak. A hivatalos tisztségviselők nem akarnak a zsinat tévedéseiről tudomást venni, ilyet soha nem fognak nyíltan kimondani. Ha azonban valaki a sorok között olvas, akkor látja, hogy bizonyos tévedéseket helyre akarnak hozni. Itt egy érdekes példa, ami a papságot érinti. Közismert, hogy a zsinat óta a papságról egy új felfogás terjedt el, mely szétzúzta a pap alakját. Ma nagyon világosan látható, hogy a római tisztségviselők megpróbálják a papról alkotott felfogást helyreigazítani. Ezt már a papok éve alatt is észre lehetett venni. Most Jézus Szentséges Szívének ünnepét a papok megszentelődésére szentelik. Ebből az alkalomból megfogalmaztak egy lelkiismeretvizsgálatot a papok számára, melyről azt lehet hinni, hogy direkt Econe-ban készült, annyira megfelel a zsinatellenes lelkiség irányvonalának. … Ez nyilván nem tüntet el minden problémát a világból, még vannak további nagy nehézségek az Egyházban: az ökumenizmus, Assisi, a vallásszabadság… De az összefüggések szemlátomást változnak, és nem csak azok, hanem maga a helyzet is. Szeretnék különbséget tenni a külső kapcsolatok és az egyház belső helyzete között. A külvilággal való kapcsolatok nem változtak, de ami az egyház belső életet illeti, a római tisztségviselők igyekeznek ezt kis lépésekkel megváltoztatni. Természetesen a pusztulás még nagy, ennek tudatában kell lenni, és nem szabad becsapnunk magunkat; nem ennek ellenkezőjét állítjuk, de azt is látni kell, hogy mi minden történik már a jó irányban. … DICI: Ön beismeri, hogy az ökumenizmussal, a vallásszabadsággal komoly problémák maradnak fenn továbbra is. Ha megtörténik a kiegyezés, mi lesz az Ön álláspontja e nehézségek tekintetében? Mgr. Fellay: Ha azt akarjuk, hogy a tradíció a lelkek javára gyümölcsözzön, akkor beszélnünk és cselekednünk kell. Szükségünk van a beszéd és a tettek szabadságára. De én nem bízom a tanbeli tévedések pusztán szóbeli kipellengérezésében – olyan kipellengérezésben, mely annál polemikusabb, minél inkább csak szavakból áll. Mgr. Lefebvre a maga realizmusával felismerte, hogy a római és egyházmegyei tekintélyek sokkal érzékenyebben reagálnak a számokra és a konkrét tényekre, mint a teológiai érvekre. Nem habozok kijelenteni, hogy amennyiben megtörténik a kiegyezés, mi a tanbeli nehézségeket állandóan hangsúlyozni fogjuk, de a tények, melyek a tradíció életerejének látható jelei, hangoztatásának támogatása mellett. … Ami napjainkban történik, az világosan megmutatja a helyzetünkből adódó veszélyekből származó gyengeségeinket. A fő veszélyek egyike abból áll, hogy az Egyházról olyan elképzelést tárolunk az agyunkban, mely ideális, mely azonban az Egyház történetében így soha nem valósult meg. Egyesek azt állítják, előbb szükséges, hogy minden tévedéstől megtisztuljon, hogy ezáltal „biztonságban” lehessen az egyházban dolgozni. Vagy hogy a tévedéseket előbb ki kell irtani, hogy dolgozni lehessen. Ez azonban nem a valóság. Elég közelebbről megnézni az Egyház múltját, gyakran és csaknem mindig láthatók az Egyházban elszórtan tévedések. A szentéletű újítók nem hagytak fel az e tévedések elleni harccal. Urunk azt tanította nekünk, hogy konkoly az idők végezetéig lesz. Nem csak jó gyümölcs, nem csak búza. Az ariánizmus idejében a püspökök a tévedések közepette tovább dolgoztak, hogy azokat, akik tévedésbe estek, meggyőzzék az igazságról. Nem mondták, hogy kint akarnak lenni, mint egyesek, akik most ezt kiáltják. … DICI: Ön többször megismételte, hogy a pápa személyesen óhajtja a közösség egyházjogi elismerését. Van erről személyes értesülése magától a pápától az újabb időkből, hogy ez valóban az ő akarata? Mgr. Fellay: Igen, a pápa az, aki ezt akarja, és ezt gyakran megismételtem. Elegendő bizonyítékom van, hogy ezt állítsam, hogy az, amit mondok, igaz, bár magával a pápával nem volt közvetlen kapcsolatom, de közeli munkatársaival igen. Feltéve: 2012. június 12. DICI: Az a levél, melyet a közösség három másik püspöke április 14-én Önnek írt, szerencsétlen módon felkerült az internetre. Megfelel az igazságnak, amit e levél az Egyház helyzetéről felvázol? Mgr. Fellay: A levél aláíróinak pozíciójával kapcsolatban nem zárom ki a változás lehetőségét. A mi első problémánk, amikor Lefebvre érsek püspökké szentelt bennünket, a tradíció túlélése volt. Úgy hiszem, hogy ha püspöktársaim meglátják és megértik, hogy a római ajánlatban lefektetett jog és tények alapján valódi lehetőség kínálkozik a közösség számára, hogy „mindent megújítson Krisztusban”, mindama zűrzavar ellenére, mely még ma az egyházban fennáll, akkor véleményüket korrigálni fogják – nevezetesen az egyházjogi statútummal a kezükben és a tényekkel a szemük előtt. Igen, ezt hiszem, ezt remélem és ezért kell imádkoznunk. [Úgy gondolja Fellay püspök úr, hogyha a három másik püspök kezében tartja az új-Róma kegyes iratát, akkor ők is annyira meghatódnak, hogy minden mást hajlandók elfelejteni?] DICI: Néhányan, köztük egyesek a közösség tagjai közül is, az Ön Youtube-n megjelent interjújának egyes részleteit arra használták, hogy bizonyítsák, hogy az Ön számára a Dignitatis Humanae nem okoz többet nehézséget. Az elhangzott szavak valóban megfeleltek annak, amit Ön mondani akart? Mi az Ön álláspontja e tárggyal (= vallásszabadság) kapcsolatban ahhoz képest, amit erről Lefebvre érsek tanított? Mgr. Fellay: Az én álláspontom a közösség és Mgr. Lefebvre álláspontja. Egy ilyen kényes kérdésben mindig megkülönböztetéseket kell tenni, és e megkülönböztetések egy része a nyilvánosságra hozott, hat percre lerövidített interjúból kimaradt. De a CNS írásos változatában, melyet a szavaimból készítettek, megint helyre igazította azt, amit mondtam, és ami a sugárzott verzióból kimaradt. Ebben ez áll: „Bár Mgr. Fellay visszautasítja, hogy magáévá tegye a vallásszabadságról XVI. Benedek pápa által elfogadott nézetet, nevezetesen, hogy ez folytonosságban állna az Egyház tradíciójával – melyről az Egyházban sokan élesen vitáznak –, e gondolatról Mgr. Fellay mégis meglepően szimpatikus kifejezésekkel beszélt.”      Valójában csak arra emlékeztettem, hogy a vallásszabadság problémájára létezik egy hagyományos megoldás is, és hogy ez a megoldás a tolerancia. A zsinattal kapcsolatban pedig, amikor ezt a kérdést tették fel nekem: „A tradícióhoz tartozik a II. Vatikáni Zsinat?”, ezt válaszoltam: „Szeretném, ha így lenne.” (De egy téves francia fordítás ezt így adta vissza: „Remélem, igen.”)      [Ezzel az állítással Fellay püspök megkérdőjelezi, hogy az angol születésű Williamson püspök úr ismeri az angol nyelvet, melyen ez a bizonyos interjú készült – No comment.] Ez pontosan megfelel annak a finom megkülönböztetésnek, melyet Lefebvre érsek használt, hogy a zsinatot a tradíció fényében olvashassa: Ami összhangban van a tradícióval, azt elfogadjuk, ami kétséges, azt úgy értelmezzük, ahogy a tradíció mindig tanította, és ami annak ellene mond, azt elvetjük.      [Lefebvre érsek mindig azt tanította (az ezen a honlapon megtalálható írásaiban is), hogy egy csepp arzén egy finom levesben sokkal, de sokkal veszélyesebb, mint egy méregtől már bűzlő étel. Vagyis, hogy a Sátán legsikeresebben akkor dolgozik, ha a mérgét sok jó között rejti el. Ezért mondta azt, hogy inkább hetekig, vagy ha nem megy, akár hónapokig, ne járjunk vasárnapi misére se, ha csak NOM-ra tudnánk elmenni.] DICI: Az Ön által említett kanonikus struktúra egy személyi prelatúra. Csakhogy az egyházjog, can. 297, azt követeli, hogy a megyéspüspököket nem csak informálni kell, ha az ő területükön akarnak valamit alapítani, hanem az engedélyüket is ki kell kérni. Ha létrejön a kiegyezés, Ön hajlandó lesz elfogadni, hogy a jövőben azokban az egyházmegyékben, amelyekben most még nincsenek jelen, csak a helyi püspök engedélyével hozhatnak létre bármit is? Mgr. Fellay: E kérdésben sok összevisszaság uralkodik, és ez mindenekelőtt a személyi prelatúra lényegének helytelen ismeretéből, valamint a helyi püspökség és a prelatúra közötti normális kapcsolat félreismeréséből származik. Ehhez tegyük még hozzá, hogy a személyi prelatúra működéséhez jelenleg egyetlen példa szolgál, az Opus Dei.      Amennyiben mi is ezt a megoldást kapjuk – mondjuk ki nyíltan –, a mi helyzetünk más lesz, mint az övéké. Annak jobb megértéséhez, hogyan fog ez kinézni, tudni kell, hogy a mi statútumunk inkább a katonai prelatúrához hasonlítana, mert a hívek felett rendes jurisdikcióval bírnánk. Olyanok lennénk, mint egy egyházmegye, melynek joghatósága minden hívőjére kiterjed, függetlenül attól, hogy azok hol laknak.      A közösség és a velük kapcsolatban levő szerzetesi közösségek minden kápolnája, temploma, priorátusa, iskolája és egyéb műve ilyen autonómiával rendelkezne lelkipásztori működése során. Mindezek ellenére igaz – és ez van az egyházjogban –, hogy egy új kápolna vagy egy új telep megnyitásához a helyi püspökség engedélye szükséges lenne. Természetesen felhívtuk Róma figyelmét, milyen nehéz mostani helyezetünk az egyházmegyékben, és Róma még dolgozik ezen a problémán.      Itt és ott nyilván lesznek továbbra is nehézségek, de hát mióta van a keresztény élet nehézségek nélkül? Nagyon valószínű, hogy ezzel ellentétes problémáink is lesznek, vagyis, hogy nem lesz elég kapacitásunk, hogy minden kérést kielégíthessünk, mellyel idegen püspökök fordulnak hozzánk. Például arra a püspökre gondolok, aki arra kérne minket, hogy egyházmegyéjében vállaljuk el a jövő papnemzedék kiképzését. [Nahát, és ilyen esetben Fellay püspök úr papjai vajon mit tanítanának egy hivatalos egyházmegyei szemináriumban?]      A mi kapcsolatunk nem olyan lenne, mint egy szerzetesrend kapcsolata a helyi püspökkel, hanem sokkal inkább olyan, mint egy püspöké egy másik püspökkel, pontosan úgy, ahogy most Ukrajnában vagy a diaszpórában élő örmények között van. Tehát, ha egy probléma esetén nem tudnánk megegyezni, akkor Rómához fordulnánk, és akkor Róma beavatkozása rendezné az adott problémát.      [Mutasson valaki a Summorum Pontificum megjelenése óta akár csak egyetlen egy esetet, melyben Róma a saját maga által megszabott feltételeket be tudta volna tartatni egy püspökkel, ha az nem akarta! Pontosan ezek azok az érvek, amiket eddig Fellay püspök más Rómával megegyezni kívánó tradicionalista közösséggel szemben bűnös és ostoba naivitásnak nevezett!] Mellékesen megjegyezve: Amiket az interneten e témában az Ausztriában elhangzott szavaimmal kapcsolatban terjesztenek, teljesen hamisak. [Azt hiszem, a teljes vég akkor áll be, amikor egy addig megkérdőjelezhetetlen tekintély magyarázkodni kezd.] DICI: Ha megtörténik a kiegyezés, mi fog történni a Pius Közösséggel együttműködő kápolnákkal, akik nincsenek kapcsolatban az egyházmegyéjükkel? Az FSSPX püspökei továbbra is hajlandók lesznek a bérmálás szentségét kiosztani és a szent olaj előkészítését elvégezni náluk? Mgr. Fellay: Ha velünk maradnak, akkor ez nem jelent problémát, minden úgy marad, ahogy eddig volt. Ha nem, akkor attól függ, mit értenek ezek a közösségek függetlenség alatt? DICI: Meg fog változni az Ön kapcsolata a többi Ecclesia Dei közösséghez? Mgr. Fellay: Az első változás abból fog állni, hogy nekik kötelességük lesz abbahagyni, hogy minket szakadároknak nevezzenek. A jövőbeli fejlődés tekintetében világos, hogy néhányan közeledni fognak hozzánk, amennyiben diszkrét módon helyeslik, amit teszünk, mások pedig nem. Az idő meg fogja mutatni, hogyan fog a tradíció az új helyzetünkben alakulni. Csakúgy, mint bizonyos római jelentős személyiségek és maga a Szentatya, mi is nagy reményeket táplálunk a tradíció terén a lelkipásztorkodás számára. Nagyon reméljük, hogy a tradíció a mi jövetelünkkel fejlődni fog. [De milyen „tradíció” lesz az? Az új-konzervatívok „tradíciója”, a puszta széplelkek „tradíciója”, ami rosszabb, mint maga a modernizmus?] DICI: Ha megtörténik a kiegyezés: Meglesz akkor a kúria bíborosai vagy a püspökök számára a lehetőség, hogy meglátogassák a mi kápolnáinkat, szentmisét celebrálhassanak ott, bérmálhassanak, vagy talán még papot is szentelhessenek? Mgr. Fellay: A tradícióval szimpatizáló püspökök és a konzervatív bíborosok közeledni fognak hozzánk. Az egész fejlődést lehet előre látni, anélkül, hogy a részletekről bármit is tudnánk. És bizonyára lesznek nehézségek is, ami egészen természetes. Nem kétséges, hogy fel fognak bennünket keresni, de a pontosan behatárolt együttműködést, mint például a szentmise bemutatása vagy a szentelések, az adott körülmények fogják meghatározni.      Ahogyan azt kívánjuk, hogy a tradíció fejlődjön, úgy azt is reméljük, hogy a tradíció a püspököknél és a bíborosoknál is fejlődni fog. Egy nap mindenki harmonikusan el lesz kötelezve a tradíció iránt: de hogy addig mennyi idő telik el, ezt egyedül Isten tudja.      [Micsoda elképesztő dolog azt hinni, illetve mondani, hogy valaki a hivatalos egyház tanítása és gyakorlata ellen mer majd beszélni, amikor annak egyik tagja éppen vendégként van jelen! Hogy mennyire nem lehet szavakkal meggyőzni senkit, azt a honlapra ma felkerült cikk is bizonyítja, melyben a Lefebvre érsekkel folyamatosan kapcsolatban levő megyéspüspök mondja el élményeit.] A magam részéről csak egyet tudok. Annak pillanata mindig megvan, hogy Isten akaratát teljesítsük, amit Ő az adott időben kinyilvánít nekünk.      [Isten Júdásnak is megengedte, hogy azt tegye, amit akar. Azt hiszem, főleg azok hivatkoznak Isten akaratára a leghangosabban, akik lelkük mélyén még tudják, hogy éppen valami rosszat fognak elkövetni. Hogy is mondta Lefebvre érsek? Olyanok, mint az erdőben reszkető dudorászó gyermekek, akik azért énekelnek, hogy bátorságot merítsenek maguknak.] [megj.: Fellay püspök úr interjúját azért közlöm, hogy megismerjük az FSSPX vezetőinek új gondolkodásmódját, miután a korábbit már alaposan megismertük. Az FSSPX, és benne Lefebvre érsek és Fellay püspök korábbi álláspontja a honlapon is megtalálható számtalan dokumentumból egyértelműen kiderül, és így az is, hogy a mostani interjúban kifejezésre jutó vélemény gyökeresen eltér a régiektől. Ennek bizonyítására elegendő néhány korábbi interjú, nyilatkozat elolvasása. A mostani interjú egyfajta látlelet egy tévútra tért elme furcsaságairól, kiválóan mutatja azt a folyamatot és azokat a törvényszerűségeket, melyek egy ilyen elmében lejátszódnak. A mostani interjúban Fellay püspök úrnak nincs egyetlen mondata sem, mely ne állna élesen szemben korábbi mondataival. Csak egymás mellé kellene tenni e mondatokat, hogy ezt a napnál világosabban látni lehessen.      Csakhogy az igazságtól elfordult elmének éppen az egyik legfőbb tulajdonsága, hogy ezt már észrevenni sem képes. És aki közelről ismeri az FSSPX-es papok eddigi viselkedését, az pontosan fel tudja lelni azokat a pontokat, ahol ez az elfordulás – először csak nagyon kicsinek tűnő pontokban – elkezdődött, hogy aztán ebben a nagy és végzetes elfordulásba torkolljon. Ezért olyan fontosak a látszólag kis dolgokban való helyes döntések. Mert csak azoknak adja meg Isten az emberfeletti, de legalábbis nehéz ügyekben a helyes döntés kegyelmét, akik a kis, erejüket még nem felülmúló dolgokban naponta bizonyítják jóakaratukat. Lásd a honlap erről szóló számtalan írása közül a legutolsót. Azt hiszem, e honlap életében ez a legborzalmasabb cikk, ami megjelenik. Ami ebben áll, az eltörpül a modernisták ügyködése mellett. Ugyanakkor nem győzőm elégszer hangsúlyozni és ismételni, hogy az ilyen „látleletek”, a szemünk előtt lezajló, pontosan nyomon követhető elmebeli elferdülések milyen nagy vigaszt adhatnak azok számára, akik tudják és remélik, hogy napi kis dolgaik hűséges végzése fogja kiérdemelni számukra, hogy a nagy megpróbáltatások és kísértések idején megkapják Urunktól a segítő kegyelmet a helytálláshoz. Aki a kis dolgokban nem hű, az a nagy dolgokban nem lehet az – ezt Urunk tanította.] Feltéve: 2012. június 14.