Hova vezet a kompromisszum?
avagy: ilyen mélyre lehet süllyedni?

Rifan püspök: A mise új formája a részvételt, a régi rítus a misztériumot emeli ki, s mindkettő nagyon jó

2012. október 29-én a Magyar Kurír leközölte Msgr. Rifan, volt tradicionalista brazil püspöknek a Catholic Herald hírügynökségnek adott interjúját, illetve annak összefoglalóját. Akit érdekel az egész cikk, az ezen a címen: Rifan püspök: az Egyház nem barátok egy csoportja, illetve ezen a linken megtalálhatja:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/rifan-puspok-az-egyhaz-nem-baratok-egy-csoportja

Elsőnek egy liberális beállítottságú olvasó küldte meg nekem a cikket, hogy lám, ilyen is lehet a tradíció, ellentétben velünk. Két nappal később, egy pap hívott fel, mondván, fizikailag lett rosszul a cikktől, mert eddig el sem tudta képzelni, hogy ilyen mélyre is lehet süllyedni.

E süllyedés érzékeltetésére néhány részlet Rifan kijelentéséiből:
     „A mise új formája a részvételt, a régi rítus a misztériumot emeli ki, s mindkettő nagyon jó.”
     „A római rítus két formája, a rendes és a rendkívüli, azaz a mai mise és a tridenti rítus gazdagítja egymást, a két forma hívei pedig tanulhatnak egymástól.”

És egy érdekes részlet (utalva az október 30. cikk megállapítására, hogy milyenek a „tradíció” új emberei) : „Rifan egyébként igen tiszteli a pápát, a lap riporterének saját iPad-ján mutat pápai fotókat.”

Rifan püspök tagja volt az Antônio de Castro Mayer püspök által alapított, 25 papot számláló brazíliai Vianney Szent János Papi Közösségnek, és 1988-ban Lefebvre érsek és Mayer püspök mellett asszisztált a négy FSSPX-es püspök felszentelésénél. Mayer püspök halála (1991) után az FSSPX három püspöke (Tissier, Williamson és Galarreta püspökök) püspökké szentelte Licinio Rangel atyát, aki ezután a közösség vezetője lett.
     A Vianney Szent János Papi Közösség 2000-ben felvette a kapcsolatot az Ecclesi Dei bizottsággal és annak vezetőjével, Darío Castrillón Hoyos kolumbiai születésű kuriális bíborossal. Ennek első eredménye Rangel püspök kiközösítésének feloldása, majd 2001. augusztusában a Rómával való kiegyezés lett. Az ekkor létrejött Személyi Apostoli Adminisztráció első adminisztrátora Licinio Rangel lett. 2002. augusztusában a nagybeteg Rangel püspök, Hoyos bíboros és Alano Maria Pena érsek püspökké szentelte Rifan-t, aki ekkor már Rangel püspök általános vikáriusa volt. Miután Rangel püspök 2002 decemberében meghalt, Rifan püspök lett a közösség apostoli adminisztrátora.

Rifan püspök mostani kijelentései nem az „égből pottyantak”. A püspök komoly előzmények után jutott el odáig, hogy szembeköpte önmagát, Mayer püspök és Lefebvre érsek örökségét és mártíromságát, saját közössége múltját, de mindenekelőtt a katolikus tradíciót és hitet.
     Már évekkel ezelőtt felröppent a hír, hogy részt vett új misén, aztán, hogy már koncelebrált is ilyenen. Most pedig mindezek egyenes és logikus eredményeként eljutott oda, hogy a fenti kijelentéseit megtegye. Arról egyébként nincs hír, hogy miután belátta, hogy mekkora tévedésben volt, amikor Mayer püspök tanítványaként és papjaként csak a régi misét volt hajlandó celebrálni, bevallotta-e ezt a bűnét, tartott e bűnbánatot és végzett-e nyilvános vezeklést. Hiszen mostani kijelentései azt mutatják, hogy aki csak a régi misét tartja katolikusnak, az szerinte súlyos bűnben él, tehát évtizedekig (1974-től 2001-ig) ő is.

Rifan püspök esete megint egyszer Williamson püspök urat igazolja, aki váltig azt hangoztatja (és attól óvja mind püspök- és paptársait, mind magát az egész Pius Közösséget), hogy aki megteszi az első lépést a kiegyezés felé, az nem áll, nem állhat meg ezen az úton egészen a zsinati hitehagyásig saját esendő természete és Róma egyre többet követelő viselkedése miatt (emlékezzünk, mi történt a Jó Pásztor Intézettel!).
     Ahogy Rómának a Jó Pásztor Intézettel szembeni követelései intő példát jelentettek Fellay püspök számára, úgy jelenti ez a mostani Rifan interjú Isten újabb figyelmeztetését, amelyért Fellay püspöknek hálásnak kellene lennie. Rifan püspök esete megmutatja mindazok jövőjét, akik a zsinati újegyházzal és újvallással akarnak kompromisszumot kötni.

Vannak olyanok, akik bár nem tekintik helyesnek a kiegyezést, de az ellenállástól félnek, ezért azt gondolják és hangoztatják, hogy ehhez az egészhez semmi közük, ők nem vesznek részt benne, és akármit is tesznek a vezetők, ők olyanok maradnak, mint voltak. Teljes meggyőződéssel állítják, hogy ők soha nem fognak „elbukni”, ők soha nem fognak engedni az elveikből, ők soha nem fognak egyetérteni a kiegyezéssel.
     Aki ilyet mond, az már maga is úton van a megalkuvás felé. Aki nem fogja fel, hogy a mostani ördögi támadásnak egyedül nem tud, mert nem lehet, ellenállni, aki nem érti meg, hogy aki nem áll folyamatosan ellent, azt magával rántja az ár, az már lélekben elkezdte a megalkuvást. Aki azt mondja, hogy vele nem történhet az meg, ami Rifan püspökkel vagy a Jó Pásztor Intézettel megtörtént, az már elindult a lejtőn, amin egyszerűen nincs megállás. A szilárd megállásnak ugyanis éppen az az alázatosság a feltétele, mely beláttatja, hogy ami a többiekkel megtörtént, az mindenkivel megtörténik, tehát vele is. Az ilyen ember magában és nem egyedül Isten segítségében bízik.
     És Isten csak annak adja meg a segítségét, aki alázatos, és aki folyton résen van. A test is csak akkor tud gyorsan reagálni, ha figyel, ha mint a kifeszített íj, készen áll a cselekvésre. Ha elernyed, ha megpihen, akkor időbe telik, amíg annyira össze tudja szedni magát, hogy reagálni tudjon, ha kell. Ugyanígy van a lélekkel is. Csak az veszi észre időben a veszélyt, csak az rohan azonnal Isten védelme alá, aki készültségben van. A szembecsukás, a mellénézés, a kivárás, a hamis engedelmesség elaltatja a figyelmet, az éberséget. Kifejezhetnénk úgy is, hogy aki nem áll vigyázban, az könnyen elesik (lásd a Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! című cikket)


Feltéve: 2012. november 2.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA