kreuz.net – 2012. július 24.
Ha igaz lenne, amit Müller állít, akkor a kereszténység nem lenne más, mint a publikum páratlan elbolondítása [itt a kreuz.net ennél lényegesen erősebb, de találóbb kifejezést használ].
Az új prefektusnak nem csak Mária szüzességével, az Eucharisztiával és az Egyházról szóló tanítással vannak problémái. Könyvében, melynek címe „Katolikus dogmatika: a teológia tanulása és gyakorlata számára” (4. kiadás, 1995) még legalább három további pont van, melyek súlyos eretnekségeket tartalmaznak.
A „csoda” témájához Mons. Müller a 284. oldalon ezt írja: „Jézus csodáit nem ama definíció keretében kell érteni, mely szerint »a természeti törvények hatályon kívül való helyezéséről« van szó.” Mons. Müller szerint az ilyenfajta csoda-értelmezés „egy deista istenfelfogás és egy mechanikus világkép keretébe” tartozik.
De hát, mitől csoda a csoda? A csoda lényegéhez hozzátartozik a természeti törvények áttörése, hatályon kívül való helyezése. Ezt már Aquinói Szent Tamás leszögezte. Egy csoda során Isten, mint első ok direkt hat a világra, miközben kikerüli a második okokat, vagyis a természeti törvényeket.
Mons. Müller a katolikus csoda-értelmezést vaktában gyalázza „deistának” és „mechanisztikusnak” nevezve. Holott ennek pont az ellentéte igaz. Hiszen a deizmus olyan tan, mely szerint Isten az univerzumot a kezdetekkor megteremtette, mint egy órát felhúzta, de a további mechanikus lefolyásába már nem avatkozik bele – se csodák, se kinyilatkoztatás által.
Így aztán a „deista” és „mechanisztikus” minősítés hajszálpontosan Mons. Müller csoda-tagadására illik rá.
Mons. Müllernek a csodák felfogásában mutatott érthetetlensége, Jézus szűzi fogantatásáról és a halottaiból való feltámadásáról szóló kétséges kijelentéseiben is megnyilvánul. A Szentírás és az Egyház hagyománya mindkét esetben az ismert természeti törvények klasszikus áttörését látja.
Könyvének 495. oldalán Mons. Müller Mária szüzességét tárgyalja. Ezt írja: „Nem egy biológiai törvényszerűségtől való eltérésről van szó.” Ez a kijelentés kifejezetten Jézus „fogantatására” és Isten Anyjának a szülés előtti szüzességére vonatkozik. Ezzel a hit legfőbb őre a Szentlélektől való fogantatást is tagadja! [Hogy a szülés alatti szüzességről mit írt, azt már más írásokban bemutattuk, ezért itt nem ismétlem, bár a cikk ezt teszi.]
A 497. oldalon a virginitas in partu témáját ezzel a mondattal zárja le Müller: „Jézusnak a Szentlélektől való szűzi fogantatásában való hit lényege nem egy biológiai kivételes eset horizontján mozog.”
Jézus feltámadását a 300. oldalon Mons. Müller ezzel az aggasztó állítással kommentálja: „A futó filmkamera se feltámadási eseményt […], se Jézus húsvéti megjelenéseit a tanítványok előtt nem tudta volna képben és hangban rögzíteni.”
És tovább a 303. oldalon: „Hogy vajon a nőknek húsvét kora hajnalban a sírhoz való menetele és a felfedezés, hogy Jézus teste már nincs ott, egy történelmi esemény volt-e az elmesélt módon, azt itt nem kell eldönteni. Ebben a jeruzsálemi közösség sír iránti tisztelete is visszatükröződhet.”
Egy másik helyen ezt írja: „Minden esetre Isten hatalmi tette Jézuson a halott testet is magában kell foglalja.” Mivel „Jézus holttestének a megtalálása Jézus ellenségei számára a logikus ellenbizonyíték lett volna Istennek az idők végén megjelenő üdvközvetítővel való identifikációjával szemben”.
Ezek után fel kell tenni a kérdést: Akkor most mi van? Feltámadt Jézus a halottaiból testileg vagy nem? Előbbi állítása szerint, miszerint Jézus csodái nem lépték át a természeti törvényeket, ezt a kérdést [Müllert követve] nemmel kell megválaszolni.
[megj.: Nem győzöm hangsúlyozni, hogy itt nem egy mai teológus, hittantanár, pap vagy püspök szokásos mellébeszéléséről és hittagadásáról van már szó, amit már évtizedek óta hallunk, hanem Szent V. Pius pápa utódáról a Szent Inkvizíció főnöki székében, ahova a pápa ültette Mons. Müllert, a fenti idézetek szerzőjét. – Azt sem lehet ezek után érteni, hogy hogyan avatnak annyi szentet és boldogot, éppen ez a modernista újegyház, és éppen az ő kedvenceiket, II. J. P.-t, majd most már VI. Pált és I. J. P.-t is, ha egyszer olyan, hogy csoda nem létezik. Vagy csak Jézus nem csinált csodát, ők, az Antikrisztus előfutárai csinálnak csodákat? De hiszen a Szentírás is azt mondja, hogy ez utóbbiak a Sátán segítségével látszat-csodákat fognak végrehajtani! Nahát, hogy ebben is beteljesedik rajtuk az Írás!]
Feltéve: 2012. augusztus 1.
(forrás: www.fsspx.info – 2012. július 28.)
A Hittani Kongregáció új prefektusának Dogmatika tankönyvében található a következő mondat: „A futó filmkamera se a feltámadási eseményt […], se Jézus húsvéti megjelenéseit a tanítványok előtt nem tudta volna képben és hangban rögzíteni.” [német eredeti: „Eine laufende Filmkamera hätte weder das Auferstehungsereignis, ..., noch die Ostererscheinungen Jesu vor seinen Jüngern in Bild und Ton festhalten können.“ (S. 300)]
Ezzel a kijelentésével Mons. Müller jó társaságban találja magát Hans Künggel, aki Jézus feltámadásával kapcsolatban szintén ezt állította: „Nem akadt semmi fényképezni és regisztrálni való.” (Christ sein, 41974, 339. old.)
De sok más modern teológusnál is találunk hasonló megjegyzéseket.
Hogy senki ne higgye, hogy a Müller-idézetből valami fontosat kihagytunk, közöljük azt is, ami a fenti mondatban a [….] jelek között áll: „… ami lényegében az Atyának a Szentlélekben az emberré lett Fiúhoz való személyes relációjának a végrehajtása …” [„...das im Kern der Vollzug der personalen Relation des Vaters zum menschgewordenen Sohn im Heiligen Geist ist...“]
Ez a halandzsa nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy az olvasót összezavarja és megfélemlítse, hogy nehogy tiltakozni merjen a leírtak ellen. Annak művészetét, hogy fellengzős szócirádákkal ködösítsen, ha az Egyház tanításától eltér, Müller talán Karl Rahner-től tanulta, aki ebben szintén mester volt.
Nos, ha a filmkamera tényleg nem tudott volna semmit rögzíteni, akkor meg kellett volna mutatnia, hogy Jézus teste még a sírban nyugszik! Ez azonban nem Müller véleménye, mert a továbbiakban ezt írja: „Minden esetre … Isten hatalmi tette Jézuson a halott testet is magában kell foglalja. Az a megállapítás, hogy Jézus holtteste még a sírban nyugszik, áthidalhatatlan ellentmondás lenne a húsvéti örömhír számára.” (303. oldal) Akkor viszont a futó kamerának legalább azt rögzítenie kellett volna, ahogy a holttest hirtelen eltűnik a sírból, vagy nem?
Annak megokolására, hogy egy filmkamera miért nem tudta volna felvenni a Feltámadtat, Müller ezt írja: „A technikai berendezéseknek vagy az állatoknak is, szemben az emberi értelemmel, hiányzik a transzcendentális tapasztalat és ezzel az Isten Igéje általi megszólítás lehetősége is az érzékekkel felfogható jelenségek és jelek közvetítésében.” (300. oldal)
Kétségtelen, hogy egy kamera nem tudja megmutatni azt az igazságot, hogy Jézus a Messiás, hogy Ő Isten Fia. Ezt azonban a feltámadás előtt sem tudta volna megmutatni. Miért nem rögzíthette volna azonban a Feltámadtnak érzékekkel felfogható jelenségeit? Ezt csak akkor nem tudta volna megtenni, ha a Feltámadttal való találkozások puszta víziók lettek volna, a tudás képei, melyeket Isten a hívők értelmének ajándékoz, ezek azonban nem azonosak az „érzékekkel felfogható jelenségekkel”, melyekről Müller ír.
Ez azonban teljes egészében ellene mond a Szentírás tanításának. Az Evangélium világosan beszámol róla, hogy Jézus, mikor a tanítványok kételkedtek, hogy talán csak egy szellemet látnak, ezt mondta nekik: „Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” (Lk 24,39) – Egy másik alkalommal Tamás apostolt szólítja fel: „Nyújtsd ide ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba!” (Jn 20,27) – Sőt, a Feltámadt többször együtt evett a tanítványaival, hogy meggyőzze őket testben való feltámadásának valóságáról. Eközben a Feltámadtat filmezni vagy fényképezni is lehetett volna. Ennek tagadása a feltámadás tényét egy biblia-ellenes spiritualizmusba párologtatja el.
Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy a Feltámadtról az olvasható a Szentírásban, hogy hirtelen eltűnt és hogy külsejét meg tudta változtatni. A megdicsőült test elvesztette a természetes nehézkességét, és teljesen a lélek vezetése alatt áll, szellemihez hasonló tulajdonságokat vett fel. Ezért Jézus, ha akarta volna, valóban megakadályozhatta volna, hogy egy kamera felvegye. De ez egészen más, mint a fotózás alapvető lehetetlensége, amit Mons. Müller állít.
Egyébként az is feltűnő, hogy Müller nem beszél a megdicsőült testről. Ugyan ír „az ember Jézus megmeneküléséről és tökéletessé válásáról minden az ember lényéhez tartozó metafizikai szellemi és anyagi konstituentien-ről” (?), de ezt nem lehet „egy tér-időben szemlélhető közegbe lefordítani”. (303. oldal) Hogy „Jézus halott testének a jelzésszerű bevonása a megdicsőült Úr feltámadt alakjába” (304. oldal) mit jelent, szintén nem magyarázza el.
Így megmarad az az összbenyomás, hogy mind a konzervatív, mind a modernista teológusok élhetnek Müller szövegével. A konzervatívok megnyugodva fogják megállapítani, hogy Müller se a feltámadást, se az üres sírt nem tagadja, miközben a progresszisták arra hivatkozhatnak, hogy Müller nem a hagyományos módon beszél a feltámadásról, és így nyitott marad az új magyarázatokra.
(forrás: www.fsspx.info – 2012. augusztus 3.)
Mons. Müller azon a véleményen van, hogy valószínűleg alig van valaki a pokolban. „Kik, hányan, és hogy egyáltalán vannak-e olyan emberek, akik egészen a haláluk pillanatáig a szeretet ellen radikális elutasítást fejtettek ki, nem csak véletlenül, hanem elvileg is kiesik a tudásunk hatásköréből. De imádkoznunk kell azért és remélnünk, hogy Istennek az általános, minden emberre kiterjedő üdvakarata mindenkinél eléri célját. … Krisztusban az emberiség definitív Istenhez ért, mint egyetlen céljához, mégha talán egyesek megmaradnak Istennel való ellentmondásukban.” (Katolikus dogmatika, 564. oldal)
Mons. Müller ezzel az állításával szembehelyezkedik Urunkkal, aki ezt mondta: „A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7,13-14)
Ha igaz lenne az, amit Mons. Müller Karl Barth és Hans Urs von Balthasar követőjeként állít, akkor Krisztusnak a fentiek helyett ezt kellett volna mondania: „Szűk a kapu és keskeny az út, mely a romlásba vezet, alig van olyan, aki megtalálja.” – A hegyi beszéd idézett helyén azonban kifejezetten az áll, hogy a széles kapun sokan mennek a romlásba –, amit sajnos némely fordítás kihagy.
A keresztény teológia „a pokoli büntetés örökkévalóságáról szóló tanítást az igehirdetés igazi keresztjének” tartotta (562. oldal), véli Müller. Valójában a pokolra való gondolás megszámlálhatatlanul sok embert vezetett a megtéréshez. Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvének első hetében a pokol szemlélete központi helyet foglal el, azért, „hogyha bűneim miatt megfeledkeznék az örök Úr szeretetéről, legalább a büntetéstől való félelem hozzá segítsen, hogy ne vétkezzek”.
Avilai Nagy Szent Teréz a pokol-vízióját élete egyik legnagyobb kegyelmi ajándékának tartotta, és azokra a lelkekre vonatkoztatva, akik a tökéletesség útját járják, azt írta, hogy mindenkinél eljön a megpróbáltatásoknak azon ideje, melyekben emlékezni kell arra, hogy van pokol. A kísértésekben és a lelki szárazságban ugyanis elhalványodik az Isten szeretetére való gondolat, és a bűn csábítása hatalmasnak tűnhet, úgy hogy a pokolra való gondolás hatásosabb segítség lehet a bűnbe való beleegyezéssel szemben, mint az Isten szeretetére való gondolás.
Isten Anyja Fatimában még a kis gyermekeknek is megmutatta a poklot, hogy ezzel buzdítsa őket a bűnösök megtéréséért való imára és vezeklésre.
Ha viszont a pokolban legfeljebb néhány emberi bestia, mint Hitler, Sztálin vagy Jack the Ripper van, és még ezeknél is remélni lehet, hogy most együtt az áldozataikkal boldogan éneklik az Alleluját a mennyben, akkor az átlagembernek nem kell aggódnia üdvössége miatt.
Holott a katolikus tanítás szerint nem csak az emberi szörnyek jutnak a pokolba, hanem azok, akik súlyos bűn állapotában hallnak meg. [Helyesen: Akik nem a megszentelő kegyelem állapotában hallnak meg.] Komoly igazság, hogy tisztességes emberek is a pokolba jutnak, ha annyira tisztességtelenek voltak, hogy Istent nem ismerték el urukként, és életüket nem az Ő tanítása szerint irányították.
Lucia nővér ezért mondta Pater Lombardival – aki az üdvözült emberek számát nagyon optimistán ítélte meg – folytatott egyik beszélgetése során: „Atya, sokan vannak, akik elkárhoznak.” – „A világ nyilván a vétkek és bűnök kloakája. Mégis mindig megvan a remény az üdvösségre.” – „Nem, atya, sokan, sokan vesznek el.” (lásd: François de Marie des Anges, Fatima – Joie intime; 2. Aufl., Saint - Parres - les - Vaudes 1993, S. 281)
[megj.: Úgy tűnik XVI. Benedek pápán kívül – akinek viszont rendkívül tetszik Mons. Müller dogmatikája – nem sokan olvasták ezt a művet. Ezért eltart egy időbe, amíg az a néhány ember, akit még érdekel az Egyház sorsa, végig rágja magát ezen a művön, mely a pápa szerint szerzőjét a Hittani Kongregáció legelső tisztségébe emelte. Ezért apránként kerülnek fel az internetre azt új prefektus, a hit legfőbb őrének dogmatikai „gyöngyszemei”. – Uram, irgalmazz nekünk!]
Feltéve: 2012. augusztus 6.