[A következő cikk az egyike annak, amit e témában már több helyen olvasásra és áttanulmányozásra ajánlottam. Különös fontosságát az adja, hogy nem a Pius Közösség egyik tagja vagy szimpatizánsa írta.] A pápa bizalma és barátsága Müller a Szentatya feltétlen bizalmát bírja – a Szentatya éppen a teológust becsüli benne a legjobban. Hogy a kapcsolatuknak személyes jellege is van, különösen abból derül ki, hogy a tudós pápa, aki Péter-szolgálata alatt is teológus maradt, személyesen bízta a Ratzinger-i Opera Omnia kiadását a dogmatikus Gerhard Ludwig Müller-re. Aki ismeri Joseph Ratzingert, az tudja, hogy szívvel lélekkel a teológia elkötelezettje maradt egész életén át. Úgy hogy ez a megbízás egy felül nem múlható bizonyítéka annak a teológiai megegyezésnek, sőt személyes barátságnak is, mely Müller és a pápa között fennáll. Ehhez már csak külsőséges részlet az a tény, hogy Müller most Rómában abban a lakásban lakik, melyben a mostani Pontifex még prefektus korában lakott (a pápa az ott maradt könyveit is Müllernek adta). Müller 60. születésnapjára kiadott ünnepi könyvben a pápa legalább egy köszöntő írással akarta magát képviseltetni. E köszöntőből a pápa Müller iránti nagyrabecsülésének több oka is kiolvasható. Az egyik ilyen ok Müller Dogmatika könyve, melyet a pápa azért becsül annyira, mert [szerinte] abban egyetlen teológusnak még egyszer sikerült a katolikus hit szisztematikus-teológiai áthatásának egészét szerves összefüggésben kifejteni… A pápa Müller Dogmatika könyvét különösen azért csodálja, mert alkalmas munkakönyvnek tartja, hogy a teológiát tanulók egyetlen kötetben a kinyilatkoztatás alakulásáról és az egyházi hit-reflexióról áttekintést és összképet nyerjenek. Egy teológia megbecsülése az abban rejlő gyenge pontok ellenére A Szent X. Pius Papi Közösség dogmatikusa a prefektusi kinevezés kapcsán közzétett hivatalos nyilatkozatban Müller teológiai álláspontjainak egyes részleteit határozottan és részben élesen kritizálta. A vitatott pontok közül itt kettőre térek ki. Az első Müllernek a szentmiséről írott népszerű könyvében szereplő állítások, melyek Gaudron páter nyilatkozata szerint nem adják vissza adekvát módon az Egyháznak az eucharisztikus átlényegülésről vallott tanát.      [Az itt következő szöveg a szokásosnál is több teológiai ismeretet kíván, ezért nem vállalkozom a lefordítására. Ami a szövegből egy laikus számára is kiderül, az annyi, hogy a cikk szerzője szerint Müller püspök állításai – még VI. Pál pápa enciklikája szerint is – nem „szerencsések”. – E szakasz végkövetkeztetése így hangzik]: Mindazonáltal e gondolkozásmód filozófiai alapjait a fizikai ismeretek megnövekedése semmiképpen sem tudja megcáfolni vagy elavulttá tenni. Ez a gondolatmenet [mármint a tradicionális] természetfeletti, nem fizikai; és mikroszkóppal nem lehet a metafizikai anyagba behatolni. … Természettudományos-empirikusan ezt a gondolati modellt se bizonyítani, se megcáfolni nem lehet, ezt az Eucharisztia történésére az Egyház kötelező érvénnyel átvette, mert benne az Eucharisztia legalkalmasabb megközelítését ismerte fel, mely lényegében hittitok marad. Mária szüzességének nem csak szellemi, hanem testi sértetlensége Müller következő állítása, melyet a Pius Közösség dogmatikusa, P. Gaudron kritizál, Mária szüzességének Fia szülése közben megmaradó sértetlenségére vonatkozik. Müller ugyanis [a fent már tárgyalt és a pápa által olyan nagyra becsült] Dogmatika könyvének 498. oldalán azt írja, hogy az Egyház hitének a szülés alatti szüzesség sértetlenségében „az eltérő fiziológiai rendkívüliségek” és a „verifikált szomatikus részletek” nem tárgyai.      Ha Müller azt mondta volna, hogy Mária szüzessége nem merül ki a fizikai-biológiai komponensekben, akkor természetesen egyet lehetne vele érteni. És akkor is, ha megismételte volna azt a helyes utalást, hogy a dogma csak azt rögzíti, hogy Mária Jézus Krisztus születése alatt is szűz volt, de azt nem, hogy Isten miképpen oldotta meg, hogy Mária testi szüzessége sértetlen maradt. Ehelyett Müller pausál és abszolút kijelenti, hogy az idézett dogmában nem az eltérő fiziológiai különlegességekről és a verifikált testi részletekről van szó. Ezzel úgy tűnik, valóban azt állítja, hogy Mária szüzességének testi aspektusa az Egyház hitéhez egyáltalán semmivel sem járul hozzá, vagy az érdektelen a számára. Ráadásul ha a szülés alatti szüzességnél nem lettek volna fiziológiai rendkívüliségek és verifikált testi részletek, akkor ezzel a kijelentéssel Mária szüzességének testi sértetlensége Jézus Krisztus születése után is tagadva lenne. Mindazonáltal ez még mindig nem a valóban problematikus állítás. Ha Mária szüzességéből a fizikai-biológiai komponenseket teljesen mellőzzük, mely általánosan és rendes körülmények között is a közvetlen szakmai alap hogy egyáltalán szüzességről beszélni lehessen, akkor Mária szüzességének aspektusának hiányzik az alapja, mely személyének egészében e fizikai-biológia komponenseket felülmúlja, ugyanakkor azonban szükségszerűen mégis erre építi.      Más szóval: ily módon Mária szüzessége teljesen spiritualizálódik. Konzekvensen végig menve, és a tényleges kritikának erre kellene céloznia, ezáltal Isten megtestesülése Jézus Krisztusban gnosztikusan puszta szellemibe lenne elpárologtatva, az Istenember Jézus Krisztusnak a történelembe való történeti belépésének inkarnációja mindennemű történelmi jelentőség és konkrétság nélküli jámbor elképzelés utópisztikus mítoszává válna. Ezek a szempontok valóban szükségessé teszik Müller állásfoglalását és magyarázatát. [Ezután a szerző az új prefektus és a Szent X. Pius Papi Közösség közötti viszonyról ír, amit egy bekezdésben közvetlenül az előbbi idézet utolsó mondata után elképesztő kijelentéssel indít, melyben teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy az általa is tévesnek tartott dogmatikus kijelentéseket a Hittani Kongregáció prefektusa, azaz a Hit legfőbb őre vallja, és hogy e szörnyű tény minden mást tökéletesen a háttérbe szorít.] A Pius Közösség részéről mégis ügyetlen volt, éppen most erre a dologra utalni. Jobb lett volna, ha Müller kinevezéséhez egyszerűen kommentár nélkül hallgatnak. [Micsoda elképesztő anti-katolikus felfogás!] A lehetséges konfliktusok okai Müller érseknél kétségen kívül nem a teológiája jelenti a fő problémát [hogyan lehet a Szent Officium első emberéről ilyet mondani?], hanem a Hittani Kongregáció prefektusának személyiség-struktúrája. Tudvalevő, hogy az FSSPX német nyelvű papszemináriuma Müller püspök volt egyházmegyéjében fekszik. A világon egyetlen püspök sem mutatta ki olyan egyértelműen elutasítását a közösséggel szemben, és senki nem próbálta meg olyan masszívan megfosztani őket egzisztenciájuk alapjaitól, mint Müller. Amikor 2009-ben megkezdődtek a teológiai tárgyalások Rómával, Müller komolyan kijelentette, hogyha a Pius Közösség egységet akar az egyházzal, akkor azonnal be kell szüntessék minden aktivitásukat és önmagukat fel kell oszlassák.      Mindaz, amit eddig prefektusként e témában mondott, azt mutatja, hogy aligha változtatta meg eddigi álláspontját. Például, amikor most a feltételekről beszél, melyeket a Pius Közösségnek teljesítenie kell, „ha újra katolikusok akarnak lenni”. Mintha nem lennének már katolikusok. Bizonyos teológiai kérdések és differenciák mindig lehetségesek és nem jelentik azt, hogy valaki megszűnt katolikus lenni. A Pius Közösségnél ráadásul lényegében az egyházjogi státusz szabályozásáról van szó, és nem olyan problémákról, mint más felekezeteknél, akik katolikusok akarnak lenni, hogy a hitvallásban jelentős különbözőségeket kell áthidalni. Aggodalom az elfogultság miatt Müller mint a Hittani Kongregáció prefektusa és az Ecclesia Dei elnöke a Pius Közösséggel való egység folyamatában is illetékes és felelős. A Szentatyának tudnia kell, hogy Müller e megegyezéshez már a múltban is nem csak szkeptikusan, hanem világosan elutasítóan állt hozzá. Minden ezirányú kijelentése súlyos aggodalmakat kelt az elfogultság kérdésében.      Az FSSPX jól tenné, ha ezen aggodalmát a Szentatya felé egy nyilvános nyilatkozatban kifejezésre juttatná, és arra kérné a pápát, hogy valaki mást, például az Ecclesia Dei most kinevezett alelnökét, Di Noia érseket vagy még inkább egy bíborost, aki semmilyen formában nincs Müllernek alárendelve, bízna meg a közösséggel folytatott tárgyalásokkal.      De még inkább alkalmas lenne erre a szerepre Karl Josef Becker bíboros, aki részt vett a doktrinális vitákon, de ugyanígy Malcolm Ranjith bíboros vagy Raymond Leo Burke bíboros. A pápához intézett eme fellebbezésnél mindenekelőtt azt kell világossá tenni, hogy Müller kifogásai lényegében nem teológiailag motiváltak vagy minősítettek, hanem személyes ellenszenvéből erednek. Ezért nem kellene ennél az alkalomnál megint visszatérni a Müller teológiájában levő vélt vagy valóságos gyenge pontokra. [!] A kiegyezés kérdése Müller új funkciójával az ő felelőssége és kompetenciája alá került. Ha ott marad, akkor ennek az utolsó pillanatban való meghiúsulása igen valószínű, és félni kell attól, hogy a Hittani Kongregáció új prefektusa egyfajta „lefebvriánus eretnekséget” konstruál, melytől aztán minden Ecclesia-Dei közösségnek és mindazoknak, akik rajtuk kívül a Summorum Pontificum motu propriora támaszkodnak, egyértelműen el kell határolódniuk, és amelytől teológiailag és nyilván ezt követően liturgikusan is felismerhetően megkülönböztethetővé kell válniuk. (E témában lásd a honlap Mindörökké szűz Mária – I. és Mindörökké szűz Mária – II. és Mindörökké szűz Mária – III. és Egy laikus gondolatai Müller püspök eretnek kijelentései kapcsán című írásait.) Mária Szeplőtelen Szíve, szeplőtelen a hitben, őrizzen meg bennünket a katolikus hitben! Feltéve: 2012. július 19.