Msgr. Williamson már három Eleison kommentárjában foglalkozott az ú. n. GREC csoporttal (lásd: „A katolikusoknak mind laikus teológusoknak kell lenniük” és a „A modern katolikusok számára Isten csak egy cukor-papi” című cikkeit).
A Brilon Wald-i karmelita nővérek P. Schmidberger rágalmaira adott válaszukban (lásd a Mitteilungsblatt áprilisi számának előszavát), pontos választ adtak a német disztrikt vezetőjének téves és rosszindulatú állításaira (lásd mitderimmaculata.blogspot – 2013. április 7.) – ezek közül itt most kettő van kapcsolatban a GREC csoporttal.
1. P. Schmidberger állítása: A Brilon-Wald-i apácák a világtól távol élnek, akiket csak a spirituálisuk (P. Zaby) informál.
A karmelita nővérek helyreigazítása: 2013. márciusáig havonta olvastuk a Mitteilungsblatt és a Kirchliche Umschau újságokat, vagyis a Pius Közösség hivatalos nyilatkozatairól pontosan tudomást szereztünk.
2. P. Schmidberger állítása: Az elmúlt hónapokban a kolostorban nyilvánvalóan rágalmazó, felforgató írások forogtak közkézen.
A karmelita nővérek helyreigazítása: Az elmúlt hónapokban a következő írások voltak tanulmányaink fő tárgyai:
– Marcel Lefebvre érsek: Prédikációk, előadások és művek (különösen a „Letaszították a trónjáról” című könyv);
– Don Félix Sardá í Salvany: „A liberalizmus bűn” (Lefebvre érsektől nyomatékkal ajánlott mű);
– P. Michel Lelong: „A szükséges megbékülés számára – a GREC csoport” (A hivatalos egyház egyik papjának beszámolója a Pius Közösségnek Rómával 15 éve folyó titkos tárgyalásairól).
Az FSSPX vezetőinek egyik kedvence, nemrégen ezt az információt tette közzé az interneten:
„Őszentsége XVI. Benedek pápa 2013. januárjában egy történelmi jelentőségű cselekedetet kívánt végrehajtani: Egyezségre jutni a Szent X. Pius Papi Testvérülettel (továbbiakban FSSPX, ami a Fraternitas Sacerdotalis Sanci Pii X. rövidítése). Ez a cselekedet bebizonyította volna, hogy mindaz, ami a II. Vatikáni Zsinaton történt, tulajdonképpen az Egyház megszentségtelenítése volt. … Visszatérve erre az áhított történelmi lépésre, talán csak véletlen lenne, hogy éppen akkor, miután az FSSPX vezetősége aláírta az egyezségről szóló dokumentumot, éppen Róma volt az, aki elutasította ennek aláírását? Bizonyítékok vannak arra nézve, hogy egy pápai rendelet életbelépéséhez legalább 4-5 aláírásra van szükség, amelyek olyan kongregációk vezetőitől származnak, akik a sátán szolgálatában állnak a modernizmus által.”
Eltekintve a fogalmazás milyenségétől, a tartalom rendkívül megdöbbentő, és okkal feltételezhető, hogy nem csak a bejegyző, hanem felettesei, azaz az FSSPX különböző szintű vezetőinek a hozzáállását is tükrözi:
1. XVI. Benedek semmiről nem tehet, ő is csak a modernizmus ártatlan áldozata, csak a kongregációk vezetői (akiket ő nevezett ki) tehetnek minden rosszról;
2. XVI. Benedek őszinte jóindulattal viseltetik a tradíció, de legfőképp a Pius Közösséggel szemben;
3. XVI. Benedek, aki aktív részese volt a II. Vatikáni Zsinatnak, és aki ma is a legnagyobb áhítattal emlékezik meg erről, és aki az egész azóta lefolyt események meghatározó irányítója és résztvevője, hajlandó valamit aláírni, ami azt „bizonyítaná, hogy ami a II. Vatikáni Zsinaton történt, tulajdonképpen az Egyház megszentségtelenítése volt”;
4. A kiegyezés „áhított” lépés;
5. Az FSSPX vezetősége már januárban aláírta az egyezségről szóló dokumentumot.
Még ezen elképesztő kijelentések közül is kimagaslik az utolsó állítás: Ugyan elég sokan vannak, akik meg vannak győződve, hogy Fellay püspök már aláírta a preambulumot, de ezt ő maga és a hivatalos közlemények tagadják. Mindenesetre a hírt közzétevő elég jópajtási viszonyban van azokkal, akik ezt biztosan tudhatják, de akik bizonyára nem repesnek az örömtől, ha ezt idő előtt hozza nyilvánosságra valaki. Persze, ki figyel oda a magyar sajtóra? Mindenesetre ebből az internetes bejegyzésből is kiderül, milyen kétszínű játék folyik itt.
A legnagyobb bizonyíték az FSSPX pálfordulása, és Fellay püspök már megtörtént aláírása mellett az, hogy a Piuszos hivatalos honlapok jóformán az egyetlenek az interneten, akik semmilyen kritikát nem fogalmaznak meg a Vatikánban az elmúlt hónapokban zajló eseményekről.
A következő cikkben Lelong atya könyvével kapcsolatban a GREC csoportról és a tárgyalásokról lesz bővebben szó, melyek az eddig feltett kérdésekre is megadják a választ. Don Curzio Nitoglia tanulmányában részletesen elemzi a 159 oldalas könyvet, oldalról oldalra rávilágít annak téves tételeire:
Írta: Don Curzio Nitoglia – http://doncurzionitoglia.net/
(forrás: mitderimmaculata.blogspot – 2013. április 9.)
2011. decemberében egy nagyon érdekes könyv jelent meg, melyet a „Fehér Atyák Közösségének” egyik tagja, Pater Michel Lelong (akinek diplomája van arab nyelv és irodalomból, valamint irodalomtörténetből, és aki a párizsi Vallások Teológiatudományi Intézete nyugalmazott professzora) írt. A könyv címe: „Pour la nécessaire réconciliation” (A szükséges megbékülés számára). Le Groupe de Réflexion Entre Catholiques (GREC), Nouvelles Edtions Latines, Paris.
Nagyon érdekes olvasmány, melyet mindenkinek csak ajánlani lehet.
Privát és diszkrét találkozások
A „fehér atya”, vagyis P. Lelong, akit 1948-ban szenteltek pappá, a könyvben elmeséli a GREC (magyarul értelem szerint: Csoport, mely a katolikusok közötti jobb belátásért tevékenykedik) tárgyalásainak történetét. Azon párbeszédekét – melyeket ő „diszkréteknek, de nem titkosaknak” nevez meg –, melyeket az FSSPX vezetőségi tagjaival a közösség és a Vatikán közötti teljes megegyezéssel kapcsolatban folytattak. Ez a megegyezés akkor jön létre, ha a közösség elfogadta, hogy a II. Vatikáni Zsinatot a tradíció vagy a folytonosság hermeneutikája fényében kell interpretálni, és a hagyományos mise, valamint a kiközösítés visszavonását és a teljes kánoni szabályozást megkapta.
P. Lelong önmagát a hagyományos liturgia és egyúttal a II. Vatikáni Zsinat kedvelőjének nevezi, ez utóbbinak különösen a vallásközi kapcsolatokról szóló tanítása a kedvence, melyeket a következő dokumentumok fogalmaznak meg: Nostra aetate, Gaudium et spes, Unitatis redintegratio, Dignitatis humanae és Sacrosanctum Concilium, melyeket mind, így írja ő, a tradíció szellemében lehet olvasni. Lelong páter megpróbálta a tradicionalisták legfontosabb képviselőivel együtt – akik mind a GREC-ben gyűltek össze – párbeszédet folytatni, mely inkább szeretetteljes és diplomatikus, mint doktrinális, hogy „a II. Vatikáni Zsinat és a tradíció közötti összeegyeztethető” megállapodásához eljussanak.
A GREC egyik kieszelője, az egykori francia követ, Dr. Gilbert Pérol († 1995) volt, aki 1963 és 67 között fontos feladatokat látott el Charles de Gaulle elnök mellett, később a külügyminisztérium főtitkára lett, végül nagykövet Tuniszban, Tokióban és 1988-től 1991-ig Rómában.
Pérol úgy gondolta, ahogy Lelong páter is, hogy a II. Vatikáni Zsinat néhány szövege magukban véve jók, csak a progresszisták kétséges és nem korrekt módon rosszul értelmezték őket. Ezért tehát, hogy a tradicionalistákkal a „szükséges megbékélés” elérhető legyen, szükség van arra, hogy ezeket a tradíció fényében vagy a „kontinuitás hermeneutikájában” értelmezzék, miközben a hagyományos liturgiához hűségesesek maradnak.
A francia követ kiindulva abból az elengedhetetlen feltételből, hogy a zsinatot mint egészet nem lehet elvetni, és hogy alkalmazása különösen a liturgia terén nem volt korrekt, már 1988 (a püspökszentelések és saját követi megbízatása kezdetének éve) óta azon fáradozott, hogy a szakadást újra összefoltozza. Ezt először a Pius Közösségnek Róma melletti Albanoban levő házában tett diszkrét látogatásaival, majd 1995-ben, nem sokkal halála előtt egy általa kiadott művével kezdte meg, mely a GREC születésére volt nagy befolyással, és ezzel az FSSPX vezetőivel folyó diszkrét találkozásokra.
Lelong páter szerint mindezen törekvéseknek és XVI. Benedeknek, valamint az ő: „a kontinuitás és nem a törés hermeneutikája” nevű kedvenc szólamának volt köszönhető a 10 évvel később, 2007-ben megjelent Summorum Pontificum motu proprio, majd az ezt követő kiközösítés-visszavonás, végül a „hivatalos” tanbeli tárgyalások a Vatikán és az FSSPX között.
Pérol művét halála után felesége, Huguette Pérol, két érdekes könyv szerzője a szóban forgó témáról, folytatta. Lelong páter elmeséli, hogy 1996 óta ismeri az FSSPX néhány fontos tagját. Elsőnek Don Emmanuel du Chalard-t ismerte meg az Albano-i disztriktről, aki „soha nem szűnt meg a GREC-ne, úgy diszkrét, mind értékes támogatását megadni, és 1997-ben Don Alain Lorans-t, az Econe-i szeminárium egykori vezetőjét, aki aztán a Párizsban székelő Szent X. Pius Egyetemi Intézet, végül pedig az FSSPX hivatalos hírügynökségének, „DICI”-nek lett a vezetője. A GREC csak ezután alakult meg formálisan. A találkozásokra Huguette Pérol párizsi Rue de Rome-n levő lakásában került sor. Eleinte Pérol asszony, P. Lelong és Olivier de La Brosse domonkos atya, aki később a francia püspöki konferencia hivatalos szóvivője lett, és Lorans páter vettek rajta részt, utóbbi Fellay püspök hozzájárulásával. Lorans páter minden alkalommal beszámolt az FSSPX vezetőségének a találkozókról.
Nyilvános találkozók
2000. március 23-án a GREC első támogatója, Michel Brisacier segítségével, aki a „Kultúra Vezetése” nevű osztály képviselője volt a francia belügyminisztériumban, a „diszkrét és diplomatikus” találkozókról áttértek a nyilvános és doktrinális vagy teológiai találkozókra, melyeken a zsinat kényes témáiról nyíltan vitatkoztak, és amelyeken mind tradicionalista, mind más konzervatívok részt vettek, hogy különböző véleményüket kifejtsék.
A GREC nyilvánossá vált találkozóin a Jó Pásztor Intézet, a Szent Péter Papi Közösség, a Krisztus Király Intézet és a Gricigliano Atyák vezetői, valamint Don Claude Barthe, több bíboros, püspök és egyetemi professzor is részt vett.
2000-től kezdve e soha nem titkos, de most már nem is diszkrét, sőt nyilvánossá vált találkozókról a Vatikán legfelsőbb köreit is tájékoztatták. Közülük említésre méltó a párizsi nuncius és a francia püspöki konferencia elnöke.
Pérol asszonyt, Don Lorans-t és Lelong pátert a Vatikán több előkelősége is fogadta. Joseph Ratzinger bíborost, mint a Hittani Kongregáció prefektusát tájékoztatták e találkozókról, csakúgy, mint az akkori bíboros-államtitkárt, Angelo Sodano-t.
Miután Charles Morerod domonkos atya a pápa hivatalos teológusa lett, elkezdett maga is részt venni a GREC találkozóin, csakúgy, mint Don Patrik de La Rogue – ők ketten aztán tagjai lettek annak a két hivatalos delegációnak, melyek a Vatikán és az FSSPX között a vitatott tanbeli kérdésekről két éven keresztül folytattak tanbeli tárgyalásokat 2009 és 2011 között.
Ugyancsak a résztvevők között volt Don Grégoire Celier, és az FSSPX Flavigny-i szemináriumának vezetője, Don Troadec.
Érdekes az az interjú, melyet Paul Aulagnier páter (az FSSPX francia disztriktjének 1973-1994-ig vezetője, 2002-ig a rendfőnök asszisztense, jelenleg a Jó Pásztor intézet tagja) adott Lelong atyának, aki ezt a könyve 98-114-ig oldalain közli. Ebből kiderül, hogy 1984-ben, az FSSPX akkori rendfőnöke, Franz Schmidberger páter kérvényt nyújtott be II. János Pál pápának, amelyben Szent V. Pius miséjének liberalizálását kérte, és amire a pápa az 1984. október 3-i „Indult”-tal válaszolt, melynek drasztikus megkötései a II. Vatikáni Zsinat teljes ortodoxiájának és a NOM-nak az elismerése voltak. Ezeket a feltételeket P. Schmidberger elég kedvezően fogadta (lásd: Schmidberger páter 1984. október 18-i Rikenbach-ban mondott beszédét: „A II. János Pál pápa által megkövetelt feltételek ellenére mi örülünk ennek a döntésnek”), Lefebvre érsek és de Castro Mayer püspökök azonban annál kevésbé, sőt ők ezt „gonosz indult”-nak nevezték.
P. Aulagnier ezután mesélt a francia domonkosokkal és bencésekkel (akik a zsinatnak a tradíció fényében történő értelmezését elfogadták) történt találkozókról, melyeken ő gyakran részt vett, együtt Celier, Lorans, Boubée és Laisney atyákkal.
A könyv értékelése
A könyv azért érdekes, mert világosan megkülönbözteti a tradicionalisták és a Vatikán közötti találkozóknak két fokozatát:
1. az első az 1997-2001-ig „diszkrét, nem egészen titkos és diplomáciai” síkon zajlót, mely hajlik a kontinuitás hermeneutikájának az elfogadására, és ami tényleges fontossággal bírt a Vatikán és az FSSPX vezetősége számára,
2. és az 1997-2001-ig tartó nyilvános, teológiai és doktrinális síkon folyót, mely inkább a hagyomány és a zsinat közötti eltéréseket hangsúlyozta. Ez utóbbi azonban kisebb jelentőséggel bír, szinte csak „porhintés”a tradicionalista hívek és papok számára.
A könyv segít annak megértésében, hogyan volt lehetséges, hogy a rendfőnök már 2001-ben ezt nyilatkozta: „A II. Vatikáni Zsinatot 95 százalékig el lehet fogadni” (lásd: „DICI” 2001. május 18-i száma, ami Fellay püspöknek a 2001. május 11-én a svájci „La Liberté” újságnak adott interjúját közli, amit aztán a német nyelvterület több újságja is átvett, és amiben Fellay püspök többek között ezt mondja: „Azt hiszik, hogy mi a II. Vatikáni Zsinatot teljes egészében elvetjük. De ez nem így van, mi ennek 95 százalékát elfogadjuk. Sokkal inkább egy szellem, egy arculat, aminek ellenszegülünk.”)
Ez a kijelentés rögtön kiváltotta Williamson püspök ellenállását, először az amerikai disztrikt havilapjában, melyben „a Rómával való kapcsolatokat” „árulásnak” nevezte, majd másodszor Albanoban az olasz disztrikt gyűlésén 2002. április 26-án, ami után azonban – egyelőre – nem firtatta tovább ezt a dolgot.
Ezt a szerencsétlen fogalmazást, hogy a II. Vatikáni Zsinatot „95 százalékban el lehet fogadni”, egy évtizeden át zavarodott hallgatás vette körül, és csak 2012. szeptember-októberében lett megint beszédtéma – együtt Williamson püspök kirúgásával, aki súlyos akadályt jelentett a „diplomatikus” egyezmény számára, ahogy Hoyos bíboros 2001. május 11-én Németországban a Szent Péter Közösség papjainak mondta.
A könyv bemutatja, hogyan jutott el az FSSPX vezetősége a „diszkrét, de nem titkos” találkozóktól, melyek inkább karitatív és diplomatikus, mint doktrinális síkon zajlottak, a szinte teljes feladásig, legalábbis lelkületben, szándékban és szavakban, ha – eddig még – szerencsére jogi és kánonjogilag nem kötelező cselekedetekbe.
Nincs semmi kifogás az ellen, hogy a zsinat dokumentumainak ortodoxiájáról nyilvános és doktrinális vitákat folytassanak. Azt sem engedem meg magamnak, hogy az ezeken résztvevő papok és prelátusok személyes szándékáról ítéletet mondjak, ezeket csak Isten ismeri, én csak remélem, hogy ezek szubjektíven őszinték voltak, még akkor is, ha objektíven hibásak és elfogadhatatlanok.
Hogy ezután mi fog történni, azt csak a Jóisten tudja. „Ember gondol, Isten végez.” Amit viszont meg lehet állapítani, az a tradicionalista blokkban meglevő zavar, hasonló ahhoz, melyet a katolikus egyházban XXIII. János 1959-ben tett bejelentése egy zsinat összehívására váltott ki. Egyedül Isten tud ebben a helyzetben segíteni, például egy csodálatos beavatkozással, mint amilyen a Szűzanya 1917-es fatimai jelenése volt: „A végén az én szeplőtelen szívem fog győzedelmeskedni.”
Ne veszítsük el a bátorságunkat, hanem bízzunk annak segítségében, aki „mindenható a kegyelem, nem csak a természet által”.
E hosszú cikk után álljon itt egy 2013. február 3-i hír Charles Morerod-ról, a teológiai tárgyalások egyik vatikáni résztvevőjéről.
(forrás: www.kath.net – 2013. február 3.)
Charles Morerod, a Lausanne-Genf egyházmegye püspöke külön dektérumban tiltotta meg, hogy az FSSPX papjai egyházmegyéje területén a katolikus templomokban és kápolnákban misét mutassanak be. A dekrétum a 2013. január 20. dátumot viseli. A dekrétum emlékeztet arra, hogy a közösség papjai „a divinis” felfüggesztve vannak, és papi hivatalukat nem gyakorolhatják.
A dekrétum egyúttal szabályozza az egyházmegye templomainak és kápolnáinak a nem-katolikus vallások és felekezetek tagjai számára való átengedését is. A püspök előírja, hogy a nem-keresztényeknek nem szabad átengedi ezeket, de a nem-katolikusoknak – mint a kálvinisták, lutheránusok, anglikánok vagy ortodoxok – lelkipásztori okokból igen.
Williamson püspök 2013. április 6-i Eleison kommentárja megint a GREC témával foglalkozik, és az eddig elhangzottakhoz érdemben és magyarázatként ennyit tesz hozzá:
„Abban a vágyában, hogy Isten helyét elfoglalja, a modern ember azon igyekszik, hogy Isten rendjét a sajátjával cserélje fel. Csakhogy Isten rendje valóság, és az emberi szellemen kívül és attól függetlenült létezik. Tehát a modern ember szellemét elválasztja ettől a valóságtól, és csak azokat a részeket választja ki belőle, melyeket saját fantáziavilágába be akar építeni.
Isten teremtésének legmagasabb rendje leginkább a doktrínában, tehát az Egyház hittanításában jut kifejezésre. Ezért szenvednek mind azon mai egyházi emberek és laikusok, akik a körülöttük levő állítólagos „normálisok” hatása alatt állnak, a doktrína természetével és szükségességével szembeni mélyreható elutasítás vagy ignorálás betegségében.
Feltéve: 2013. április 14.