A mosolygó egyháztanító Az öregség és gyengeség miatt lemondó XVI. Benedek február 14-én – csakúgy, mint 2012. december 24. óta csaknem minden nap – csaknem egyórás beszédet mondott a római egyházmegye papsága előtt. Előadásában a II. Vatikáni Zsinatot magyarázta. Beszédének zsinatot érintő szakaszait a Rorate Caeli-n megjelent angol verzióból a summorum-pontificum.de szerkesztője németre fordította. Most ennek magyar fordítása következik: »Volt az atyák zsinata – az igazi zsinat –, de volt a média zsinata is, ami csaknem a tulajdonképpeni zsinat volt, és a világ a valódi zsinatot a média ezen zsinatán keresztül érzékelte. Így tehát volt egy zsinat, ami közvetlenül és hatásosan jutott az emberekhez, de ez a média és nem az atyák zsinata volt. És eközben az atyák zsinata a hiten belül zajlott, mint a hit zsinata, ami belátást keresett, és ami Istennek e korra érvényes jeleit akarta meglátni és megérteni, és ami Istennek e korra szóló kihívásainak akart eleget tenni, hogy a mára és holnapra szóló igéket megtalálja.      És miközben az egész zsinat, ahogy már mondtam, a hiten belül mozgott, mintegy fides quaerens intellectum-ként, az újságírók zsinata természetesen nem a hit világában zajlott, hanem a mai média kategóriáiban, tehát a hiten kívül, és egy másik értelmezéssel. Ez volt a vélemények harcának értelmezése. A média a zsinatot politikai harcnak, az egyházon belüli áramlatok hatalmi harcának nézte. Nyilvánvaló volt, hogy a média mindig azt az oldalt támogatja, ami a leginkább megfelel az ő világképének. Volt olyan, amelyik az egyház decentralizálását akarta, több hatalmat a püspökök számára, és aztán, az „Isten népe” kifejezés alatt, hatalmat a népnek, a laikusoknak. Ez háromszoros téma volt. A pápa hatalma, aztán áttéve a püspökök hatalmára, és aztán mindenki hatalmára: a nép-szuverenitás. Természetesen ebben azt az elemet látták, ami nekik tetszett, amit terjesztettek, amit támogattak. Így volt ez a liturgiával kapcsolatban is. A médiát nem érdekelte a liturgia, mint a hit aktusa, hanem valami olyannak látták, aminek érthetővé téve, a közösség aktivitásához idomulva, valami profánnak kell lennie. És mi tudjuk, hogy volt egy tendencia – aminek történelmi alapjai is voltak –, ami azt állította: „A szent valami pogány, legjobb esetben az Ószövetségből. Az egyetlen, ami az Újszövetségben fontos az, hogy Krisztus kívül halt meg, a falakon kívül, a szekuláris világban.”      A szent végül magában az istentiszteletben valami profánná vált: az istentisztelet nem Isten tisztelete, hanem egy tevékenység, ami az embereket egymáshoz hozza, közösségi részvétel, és ezzel az akcióban való részvétel. És ez az átruházás, a zsinat ideájának trivializálása, a liturgia reform végrehajtásában is erősen kihatott, amely a zsinatnak, a hit saját kulcsfogalmazásán kívüli egyik értelmezéséből keletkezett. És ugyanígy történt a Szentírással kapcsolatban is. A Biblia egy könyv, történelmi, melyet történelmileg kell kezelni – és más nem, és így tovább. És mi tudjuk, hogy a média ezen zsinata mindenki számára nyitva állt. Így ez a virtuális zsinat domináló voltában és hatékonyságában a valóságban sok nehézséget okozott, olyan sok problémát, olyan sok nyomorúságot. A szemináriumok bezártak, a kolostorok feloszlottak, a liturgiát trivializálták. Az igazi zsinatnak harcolnia kellett ez ellen, hogy észrevegyék, és hogy hathasson. A virtuális zsinat erősebb volt, mint az igazi zsinat. De az igazi zsinat ereje mégis megvolt, lassan napvilágra jön, és valódi erővé válik, mely az egyház igazi reformjához és igazi megújulásához vezet. Nekem úgy tűnik, hogy mi most, 50 évvel a zsinat után azt éljük át, hogyan törik szét ez a virtuális zsinat és süllyed el, míg az igazi zsinat egész spirituális erejével napvilágra jön. És a mi feladatunk, hogy az igazi zsinat a Szentlélek erejével megvalósuljon és az egyházat valóban megújítsa. Reméljük, hogy e munkában az Úr mellettünk lesz.« [megj.: azt hiszem XVI. Benedek összes tevékenysége között ez a beszéd viszi el a pálmát. Nincs olyan mondat benne, ami ne a pofátlanság tetejét jelentené, amit ne lehetne százszorosan megcáfolni, illetve helyére tenni. De álljon itt csak két megjegyzés:      V. Celesztin pápát lemondása után utóda bezárta egy várba, ahol rövid időn belül meghalt. Bár XII. Gergely pápát nem zárták el, de hogy mi történjen vele, azt nála is természetesen a törvényes utóda, a következő pápa határozta meg. Egyébként ő is még lemondásának évében meghalt. Hogyan lehetséges, hogy XVI. Benedek programokat készít magának? Hogy egyszerűen bejelenti, hogy lemondása után hova megy, hogy úgy dönt, a pápai rezidenciában marad? Ha olyan beteg, hogy nem bírja el a hivatalviselést, akkor mi az, hogy új feladatáról és terveiről cseveg?      Másodszor: az ő lemondása, azaz hit-értelmezésének eredménye az általa igazi zsinatnak nevezett esemény következménye, amiből világosan kiderül, hogy az „igazi” zsinat, legalábbis az egyházon belüli – és nem kívüli – hatásában az ember-vallás megteremtése volt! Ezért van az, hogy most minden ateista, még a szabadkőműves kommentátor is, pontosan ítéli meg XVI. Benedek tettének súlyát, és szinte csak a NOM-os újkatolikusok, élükön a pápával, nem találnak ebben semmi hitelleneset. Ugyanis egy ateista főleg azért nem hisz, mert nem fogadja el a természetfeletti világot, és tudja, hogy a katolikusok éppen a természetfelettiben hisznek. A NOM-osok, élükön a pápával, azonban éppen abban különböznek az egészséges vallási ösztönnel rendelkezőktől, hogy ők nem a természetfelettiben, hanem az emberben hisznek, nekik már ember-vallásuk van. Az ő istenük az ember, aki persze lehet gyenge és öreg, és ezért alkalmatlan a pápaságra.      Arról már nem is beszélve, hogy pont ő az, aki kiváló kapcsolatokat ápol azokkal a különböző mozgalmakkal, melyek körében az akciós istentisztelet dívik. Alig másfél hónapja, az év végén is három napon át együtt imádkozott a Taizé-mozgalom tagjaival. És még egy: aki csak egy pillanatig is arra hajlik, hogy elfogadja XVI. Benedek állításait, az gondoljon arra, hogy az „igazi” zsinaton olyan emberek is részt vettek, mint Lefebvre érsek vagy Ottaviani bíboros, akik belülről látták, hogy milyen szellem munkálkodik ott. És azt se, hogy Mattei professzor, aki nemrég írta meg a zsinatot feldolgozó híres és leleplező munkáját, nem a média-zsinat alapján tette ezt, hanem az eredeti zsinati szövegek alapján.] 2013. február 16.