Antonio Socci publicista, a Peruga-i tévéújságírás főiskolájának igazgatója, aki „Non é Francesco” (Nem Ferenc) című könyvével vált híressé (amiben vitatta Bergoglio megválasztásának érvényességét), a Libero olasz napilap szeptemberi számába kommentárt írt a szeptember 8-án kihirdetett a házasságok érvénytelenítési eljárásának megkönnyítéséről szóló két „pápai” motu proprio-ról: Mitis et misericors Iesus és Mitis Iudex Dominus Iesus. Socci szerint Bergoglionak egyáltalán nincs szüksége többé a „püspöki” szinódusra, hogy forradalmát végigvigye, hiszen a „katolikus válás” bevezetésével Bergoglio már döntött, mielőtt a szinódus első ülésére sor került volna.
Írta: Antonio Socci A Newsweek címlapján áll nagy betűkkel ez a kérdés: „Katolikus a pápa?” [Arról Socci sem ejt egyetlen szót sem, hogy 1. már maga a kérdés blaszfémia, mert ha katolikus lenne, akkor ilyet kérdezni szentségtörés; 2. a kérdés önellentmondás: egy „igazi” pápa nem lehet eretnek, tehát a kérdésnek ezesetben semmi értelme; 3. a puszta gyanú, az a tény, hogy ilyen kérdést komolyan fel lehet tenni, már bizonyítja Bergoglio nem-pápa voltát: lásd IV. Pál bulláját: CUM EX APOSTOLATUS OFFICIO] Az „egyházban” szeptember 8-a óta óriási lett az aggodalom. Hiszen a házasságok érvénytelenítési eljárásáról kiadott két motu proprioval a Bergoglio-tanítóhivatal immár nyilvános, tanbeli aktusával állunk szembe, mellyel az „egyház” – mérvadó szakemberek véleménye szerint – egyfajta „katolikus válás” felé siklik el. Ez, ha december 8-án hatályba lép, Krisztusnak a házasság felbonthatatlanságáról szóló isteni parancsának a megtagadását és a kétezer éves Tanítóhivatal eltörlését jelenti. A dolog súlyosságának megértéséhez elegendő arra emlékezni, hogy az Egyház a 16. században súlyos szakadást szenvedett el, melyben az anglikán szkizma miatt egész Angliát [és az angol gyarmatok és befolyás révén legalább a fél világot] elvesztette, csak azért, mert a pápa egyetlen egy válást nem ismert el, mégpedig Anglia királyának, VIII. Henriknek a válását, aki ürügyet hozott első házasságának a semmisségére. [Henrik pápai diszpenzálás alapján bátyja özvegyét, Aragóniai Katalint vette trónralépte után nőül, akitől 17 évnyi házassága alatt 5 gyermeke született. Mikor Henrik újra meg akart nősülni és Boleyn Annát akarta elvenni, és arra hivatkozott, hogy bátyja feleségét elvenni „vérfertőzést” jelentett, a törvényes neje, Katalin a tárgyaláson megesküdött, hogy tisztán ment nőül Henrikhez, azaz első házassága volt semmis, hiszen nem hálták el, hiszen ezért is kapták meg annak idején a pápai felmentést.]
Provokálhat szkizmát a Bergoglio-i motu proprio? Lehetséges. Pláne, ha még Müller bíboros, az egykori Szent Officium vezetője már a szinódussal kapcsolatban is egy lehetséges szkizmáról beszélt – ennek veszélye szeptember 8-a óta csak még nagyobbá vált.
Bergoglio új előírásai pontosan szembe mennek azzal az iránnyal, amin az Egyház mindeddig járt. Már nem a szentségek az elsődlegesek, hanem a „hívek” kívánságai, vágyai, vagyis a házasság megsemmisítésének lehető legkönnyebb és leggyorsabb kimondása.
Ezzel világossá vált, hogy a motu proprio célja a tömeges válás, ingyen és még gyorsabban és még könnyebben, mint a polgári válás (máris vannak olyanok, akik azt fontolgatják, hogy nem lenne-e előnyösebb, a „papoknál” elválni). Az Egyház történetében mindezidáig a pápák akkor fedték meg az egyházi bíróságokat, ha engedékenyek voltak a házasságok megsemmisítésében. Ez azonban még mindig nem minden.
Bergoglio olyan új házasság-semmisítő okokat vezetett be, melyek az egyház szerepét is a feje tetejére állítják. Ezek szerint az egyház már nem az, akinek Isten szeme előtt egy szentséginek vélt házasság kezdetektől meglévő semmisségét kell megállapítania, hanem olyan intézménnyé válik, ami szentségileg érvényes házasságokat újonnan kitalált okok miatt „felold”. Mostantól elegendő, ha valaki saját lelkiismerete alapján saját házasságát érvénytelennek tartja ahhoz, hogy ennek semmisségét az egyházzal elismertesse.
Most mindezt ledöntik, amihez Bergoglio-stílusban kétértelmű formát használnak fel, hogy a katolikus világgal elhitessék, hogy az Egyház tanítása mindezek ellenére semmit sem változott. Msgr. Pinto a motu proprio prezentációjánál a „Ferenc pontifikátusával meghozott újításokkal” dicsekedett, és „hit nélkül létrejött szentségről” beszélt [ha egyszer szentség, akkor hogy lehet érvénytelen?], ami az érvénytelen házasságok „felmérhetetlenül” nagy számához vezetett, „a hit, mint a lelkiismerethez és ezzel egy szentségi beleegyezés megadásának szabad akarásához vezető híd nyilvánvalóan hiányos megléte miatt”.
De hát mióta van szükség a házassághoz arra, hogy valaki szent legyen vagy a Gregoriana egyetemen teológiai végzettséget szerezzen? Az Egyház a szentségi házasság elismeréséhez mindezidáig csak azt követelte meg, hogy a házasulók a természetes házasság értelmében szabad döntésükkel akarjanak házasságot kötni. És azt is mindig tanította, hogy a jegyesek lelki diszpozíciója ugyan döntő a szentség gyümölcsözősége számára, de nem annak érvényességére.
Mindez nem más, mint a katolikus Egyház és ezzel Krisztus Urunk tanításának a megcsúfolása, „Ne áltassátok magatokat; Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást.” (Gal 6,7-8) – És Szent Pál szavai annál inkább érvényesek, minél magasabb poszton áll valaki, minél inkább feladata Isten szeplőtelen Jegyesének a vezetése, és az isteni törvény betartatásának megkövetelése és felügyelete. Feltéve: 2015. szeptember 24.
1. KIEGÉSZÍTÉS:
Az egyházi kánonjog és a kánonjogászok egyöntetű tanítása az, hogy egy katolikusnak egy meg nem keresztelt emberrel (ateista, zsidó, muszlim, hindu stb.) kötött egyházi házassága nem szentségi házasság, hanem csupán rendezett házasság. Természetesen arról az esetről beszélünk, amikor a templomi házassághoz megkérték a püspök felmentését szabályos formában. A házasság szentségét ugyanis a két fél egymásnak szolgáltatja ki, de a pogány fél (ebben az esetben) erre nem képes. Tehát a házasság nem lesz szentségi, csak rendezett, de abban a pillanatban szentségivé válik, amelyik pillanatban a pogány fél ebben a házasságban megkeresztelkedik. Fentiek bizonyítékául szolgál a privilegium petrinum kiváltsága, amit csak a pápa adhat meg ilyen házasságok esetében. Ez röviden azt jelenti: Ha a felek között megromlik a kapcsolat, polgárilag elválnak, nem helyreállítható a házasság és a keresztény fél talál egy új társat, akivel házasságot szeretne kötni, akkor a pápa a korábbi házasságát felbonthatja a hit javára (pro fidei). Ezt csak és kizárólag azért teheti meg, mert nem szentségi kötelék volt a házastársak között, hiszen szentségi házasságot a pápa sem bonthat fel! A kegy megadásának további feltételei is vannak, de ezt a különböző kánonjogi könyvekben el lehet olvasni a privilegium petrinum címszó alatt
E kánonjogi érveléssel szemben áll viszont – a kérdéses cikk szerzőjének állításán kívül – Schütz Antal tanítása, aki az 1923-ban kiadott Dogmatika tankönyvének A házasságról szóló fejezetében e témával kapcsolatban a következőket írja: 2. Ha az egyik tél hivő, a másik hitetlen, némelyek szerint (Hurter, Billot, sok egyházjogász) a házasság nem szentség egyik fél számára sem; mert hát a házasságnak nem szabad sántítania (matrimonium non debet claudicare), vagyis mindkét fél számára azonos ereje és jellege van. Ha a házasság nem szentség a hitetlen fél számára, akkor a hivő számára sem az; annál kevésbé, mert a hitetlen fél a házas köteléket nem tekinti fölbonthatatlannak. De ez az elv: „a házasság nem sántíthat”, maga is többszörösen sántít, mint a jogászok is kénytelenek elismerni: pl. a szentségi házasság is sokszor az egyik fél számára kegyelmet hoz, a másiknak bűn; a balkézről való házasságok sok jogi vonatkozásban sántítanak. De az elv itt nem is alkalmazható. Minden érvényes házasság, mint láttuk, első fokon, hivatottságára nézve szentség, már csak azért is, mert az emberi viszonylatok a jelen világrendben mind a Krisztushoz, mint középponti naphoz igazodó üdvrendnek törvényei és áldásai alatt állnak. Tehát az érvényes házasság nem sántít, ha az egyik fél hitetlen, hanem mindegyik fél számára jelenti és folyósít ja azt a természetfölötti életerőt, melyet üdvrendi állapotánál fogva képes befogadni: ha keresztény, a keresztény szentség erejét, ha nem keresztény, a természeti szentség erejét. Erre elég világosan utal Szent Pál is: „A hitetlen férfiú megszenteltetik a hivő asszony által, és a hitetlen asszony megszenteltetik a hivő férfiú által; különben a ti fiaitok tisztátalanok volnának, most pedig szentek.” (l Kor 7,14) Az ősegyház sem mondta a régen oly gyakori vegyes hitű házasságokra, pl. egy Szent Mónika házasságára, hogy az a keresztény fél számára nem szentség. A fölbonthatatlanság pedig elvben fönnáll a hitetlen fél számára is. Feltéve: 2015. szeptember 26.
2. KIEGÉSZÍTÉS:
Az itt olvasható magyarázatból kiderül, hogy miért nem találtam az 1930-as egyházi könyvekben egyetlen szót sem erről a bizonyos „privilegium petrinumról”.
Nos, e magyarázatból világossá válik, hogy ez a „viszonylag új jogintézmény”, ez az ú. n. péteri privilégium nem más, mint egy állomás azon az úton, mely a világot teremtő és fenntartó Isten rendjének elismerésétől, Krisztus egyetlen Egyházától, Krisztus evilágban is meglévő királyságától a keresztény világnézetig, a kereszténység, mint a sok vallás között az egyik lehetséges vallás, és a katolikus Egyház, mint a sok lehetséges egyház között az egyik egyház elfogadásáig vezetett. Mintha a keresztények Istene nem lenne az egész világ ura, mintha Krisztus nem lenne az egész világ királya, így él és működik ma a római egyház. Egyébként a természet szentségének, azaz Isten rendjének ezen semmibevétele közé tartozik a lányok ministrálása, a nők templomi „szolgálata” és a nők nadrágviselése is. A nőnek éppen azért kell takarnia magát szoknyával, hogy az isteni teremtésben való részvételét, ezt a titkot a lehetőséghez képest a legjobban eltakarja: a nők nadrágviselete kihívás a természet isteni rendje, következésképpen Isten ellen, csakúgy, mint az, amikor egy ember arra vetemedik, hogy szétbontsa azt, amit Isten egybekötött.
|
vissza