„Marana Tha” – Jöjj el, Uram Jézus! (Jel 22,20) [lásd a honlapon a Rorate-misék himnuszát és az Ó-antifónákat] Graduale és Allelúja Úrjövet negyedik vasárnapján:      „Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják; mindazokhoz, kik őt őszintén segítségül hívják.” (Zsolt 144,18) – Jöjj, Uram, és ne késs, oldd el népedről, Izraelről bűneinek rabláncát.” „Kik Jézust Jézusért, nem pedig valamely vigasztalásért szeretik, őt a szívnek minden bánatában és szorongatásában éppúgy áldják, mint a legnagyobb vigasztalásban. – Ó, mily sokra képes Jézus iránt való tiszta szerelmünk, melyet nem zavar meg sem haszonlesésünk, sem önszeretetünk. Nem kell-e zsoldosoknak mondanunk azokat, kik mindig csak vigasztalásokat hajhásznak? Vajon nem magukat szeretik-e inkább, mint Krisztust, kik mindig csak a maguk hasznát és előnyét forgatják eszükben?” (Kempis Tamás: Krisztus követése) Amióta Bergoglio bitorolja Szent Péter székét, az ú. n. „konzervatív” értelmiségiektől naponta lehet olvasni „felháborodott” kommentárokat, melyekben a szerzők vérmérsékletük szerinti kifejezésekkel bírálják Bergoglio szavait és tetteit. Ahogy múlik az idő, és ahogy sokasodnak Bergoglio hitehagyásának és rossz ízlésének megnyilatkozásai, úgy erősödnek e hozzászólások kitételei igazhitűségével kapcsolatban. Emlékezzünk csak Dr. Klaus Obenauer teológus professzor 2013. augusztusában „Evangélium-hű vagy ‘papa haereticus’” címmel megjelent tanulmányára, melyben a professzor ilyeneket írt: „Az a pápa, aki a hitszabályt relativizálja, eretnekké válik. Hiszen azáltal válik valaki eretnekké, hogy az Egyház tanítását a saját hite számára nem fogadja el szabályként, oly módon, hogy ezt kifelé is megvallja. Ebben nem játszik szerepet, hogy ezt tudása és lelkiismerete ellenére (ez a formális eretnekség) vagy sem (ez a materiális eretnekség) teszi: az Egyháznak, mint a hitszabályok hatóságának a kifelé megnyilvánuló nem elismerése, mely akkor adott, ha valaki kifelé észrevehető módon egy tételt nem fogad el, tudva, hogy ezt az Egyház mint hittételt kötelezően elfogadottnak írja elő, kizárja magát az Egyház közösségéből, ami egy pápa számára azt jelentené, hogy elveszti pápai hivatalát. Egy úgynevezett papa haereticus nem pápa többé.”      Vagy a sok közül a most utoljára feltett két cikkre, Maurizio Blondet „Szinte boldog vagyok, hogy hamarosan véget ér” és Ettore-Gotti-Tedeschi Könyörület istenfélelem nélkül? című írásaira, melyekben a szerzők a lelkek félrevezetését, az egyház tudatos lerombolását vetik Bergoglio szemére. És történik valami? Semmi, se Obenauer professzor, se a többi tanult „konzervatív”, Bergogliot folyamatosan bíráló felszólaló nem von le semmilyen következtetést se a zsinati egyházra, se Bergoglio személyére nézve. Még azt a képtelenséget is inkább elfogadják, hogy Bergoglio minden kivetnivalót egyedül, az eddigi „igazhitű”, „mélyen katolikus” elődei előkészítése nélkül, csak úgy a semmiből varázsolt elő, mint hogy belássák, hogy ő csak a befejezője egy gondosan előkészített tervnek, munkássága pusztán a záróakkordja az elődei által alaposan elkezdett rombolásnak. Miként ezt a valóban katolikus szerzők – például Albert Maria Weiss, Wendland professzor, Myra Davidoglou – megmutatták, ennek a vakságnak oka egyedül a hit gyengülése, sőt már-már eltűnése lehet. Ez a hitgyengülés, hitehagyás nem csak Bergogliora és társaira, hanem az egész zsinati egyház szervezetére, alkalmazottaira és híveire, s ezzel a fent említett cikkek szerzőire is jellemző.      Azzal, ahogy Bergogliot bírálják, amilyen szavakkal egy általuk legitimnek elismert pápáról írnak és beszélnek, az derül ki, hogy fogalmuk sincs, ki egy pápa, mi az Egyház. Úgy tűnik, az egész kereszténységet egy világnézetnek, egy ideológiának, esetleg egy erkölcsi felfogásnak tartják, és aszerint is értékelik. Ha a katolicizmus tényleg csak ennyi lenne, akkor persze megengedett lenne vezetőit bírálni, sőt az is elképzelhető lenne, hogy vezetői nem képviselik helyesen ezt a világnézetet. Csakhogy a kereszténység nem világnézet és nem ideológia, és nem egy a választható életfelfogások közül. Kereszténynek lenni egyet jelent Krisztust Istennek, legfőbb Úrnak elismerni, Krisztushoz tartozni, Krisztust szeretni, Krisztusnak engedelmeskedni, Krisztust követni.      A vértanúk nem egy eszméhez, egy ideológiához ragaszkodtak és akartak hűek maradni, hanem Krisztushoz ragaszkodtak, az Ő személye iránti szeretetből vállalták a szenvedéseket. Életünket megváltoztatni, Isten parancsait betartani, embertársainkhoz jónak lenni, szintén nem egy eszméhez való ragaszkodásból, még csak nem is irgalmasságból kell, hanem Krisztus iránti szeretetünkből. A keresztény vallás követelményei mind ennek a Krisztus-szeretetnek a következményei. De mivel Krisztus nem maradhatott látható módon velünk, gondoskodnia kellett helyettesről: ezért tette meg Szent Pétert és utódait földi helytartójának, akikre Egyházát építette, hogy a Benne hívők nehogy eltévelyedjenek az Őt gyűlölő, Vele mindig szemben álló világban. Krisztust szeretni, rá hallgatni tehát egyet jelent Krisztus helytartójára hallgatni, neki engedelmeskedni. Csakhogy abban ma már csaknem minden „konzervatív” egyetért, hogy Bergoglionak nem lehet engedelmeskedni, és nem lehet rá hallgatni. De ahelyett, hogy ebből levonnák az egyetlen lehetséges következtetést, hogy se ő, se közvetlen elődei, akik a világ tetszését keresve Krisztus Egyházának lerombolásán fáradoztak, nem igazi pápák, és ahol tevékenykednek, az nem Krisztus igaz Egyháza, inkább azt a kiutat választják, hogy egy pápát lehet, sőt olykor kötelező bírálni hit és erkölcs dolgában, szabad neki nem engedelmeskedni, ország-világ előtt bírálni.      Ebből valójában az derül ki, hogy Krisztust nem szeretik, az Ő tekintélyében kételkednek. Ha egy atyának el kell utaznia, és amíg odavan, saját maga állít helyettest maga helyett, akinek azonban gyermekei nem engedelmeskednek, sőt, akit szidalmaznak, akkor ezek a gyermekek csak arról tesznek tanúbizonyságot, hogy vagy nem szeretik atyjukat, vagy nem hisznek neki, nem feltételezik róla, hogy képes volt a megfelelő helyettes kiválasztására. Akár ez, akár az áll a mai „konzervatív” katolikusokra, mindkettő azt jelenti, hogy Krisztust nem ismerik el Istenüknek, és/vagy nem szeretik eléggé. Csak ily módon lehetséges, hogy egészen jól megvannak komolyan vehető pápa nélkül is, hogy nem szenvednek ettől az állapottól annyira, hogy komolyan elgondolkodjanak és utánanézzenek, mi is ezzel kapcsolatban a katolikus tévedhetetlen tanítás.      Persze, vannak olyanok is, akik elég jól érzik magukat ebben a szituációban, hiszen szabadon csinálhatják, ami nekik tetszik, minden következmény nélkül „játszhatnak egyházasdit”: ilyenek az ú. n. „tradicionalisták”, például a lefebvristák és a sedisprivationizmus hívei. Ahogy már egy másik cikkben szó volt róla, egyedül a szedesvakantisták ismerik és követik a tévedhetetlen katolikus tanítást, következésképpen fogják fel a helyzet teljes komolyságát. Úgy tűnik, egyedül ők azok, akik szenvednek a mai pápa- és hierarchia-nélküli élettől, akik teljes valójában átérzik a mai helyzet antikrisztusi és apokaliptikus voltát. Látják, hogy amit az Egyház ellenségei kétezer év alatt nem tudtak elérni, azt a zsinati szekta vezetői alig 50 év alatt „teljesítettek”: a tökéletes agymosást, a krisztusi igaz hit rózsaszínű habbal leöntött, álkönyörületes, szentimentalizmustól csöpögő, ragacsos álkereszténységének a felépítését Krisztus igaz Egyházának helyére, Krisztus igaz követése helyett. Ennek a szellemi, lelki rombolásnak kitűnő példáját követhetjük végig e napokban: Amit a kommunizmus sem volt képes lerombolni, akárhogy is tiltotta, gúnyolta, a katolikus ünnepeket, a karácsonyt, a húsvétot, azt a mai zsinati egyház, élén Bergoglioval és karöltve a világgal a felismerhetetlenségig képes volt eltüntetni. Ahogy a mostani advent és karácsonyi várakozás kinéz, pontosan olyan hazug és „ragacsos” az egész zsinati egyház és tagjai. Ne feledjük, hogy a Karácsony nemcsak Jézus megtestesülését, első megjelenését ünnepli, hanem második, dicsőséges eljövetelét is. Ezért imádkozzuk szakadatlanul: Veni Domine, et noli tardare – Jöjj, Uram, és ne késs Marana Tha – Jöjj el, Uram Jézus! Feltéve: 2015. december 22.