„A nép üdve én vagyok, mondja az Úr”

1.

Tegnap mondta nekem valaki, hogy ne siránkozzunk, persze, nehéz a mostani helyzet, de szüleink, nagyszüleink a mostaninál sokkal nehezebb időket éltek át. Feltételezem, hogy mindannyian elgondolkodtunk már ezen, netán olykor el is szégyelltük magunkat, hogy tényleg, nekik mennyivel nehezebb volt, mégsem zúgolódtak….

Azt hiszem, ez a nézet, mármint, hogy őseinknek sokszor mennyivel nehezebb volt, elsősorban abból fakad, hogy e vélemény hangoztatói és védelmezői nem látják át a mostani valóságot. Hogy egyfelől valóban elhiszik, hogy egy igazi járvány dúl a világon, másfelől azt gondolják, hogyha mindent alázatosan megtesznek, amit előírnak nekik, akkor ennek az egész őrületnek hamarosan vége lesz. Magyarul: Restek arra, hogy meglássák a valóságot és szembenézzenek vele.

A fegyverrel vívott háborúkban természetesen vannak pillanatok, amikor az emberek pillanatnyi – fizikai – helyzete sokkal súlyosabb, mint a mienk most. De helyzetünk megítélésében nem ez a döntő. Hanem az, hogy az egész világot egy hazugsággal döntik romba. A háborúkban az ellenségünk nem állítja azt, hogy csak a mi életünket, egészségünket védi, amikor kirabol bennünket. A háborúkban nem csak ellenséges katonák harcolnak, hanem saját katonáink is, akiktől védelmet remélhetünk. Most mindenki igazi ellenségként viselkedik velünk. A fegyverrel vívott háborúknak egyszer vége szakad, ez törvényszerű. Ami most folyik, annak – ha Isten nem lép közbe – soha, de legalábbis belátható időn belül nem lesz vége. És az egész világra kiterjed, nincs sehova menekülni, nincs sehova elbújni előle. De talán, ami a mostani helyzetet a leginkább elviselhetetlenné és egyedülállóvá teszi, az az emberek összetartozásának a lehetetlenné tevése. A közösségek, a barátságok, a családok szándékos szétzúzása, az emberek elszigetelése egymástól. Ez az, ami a legjobban kiszívja belőlünk az erőt.

Ehelyütt hívom fel a figyelmet két jó előadásra (sajnos nem katolikus), melyek azonban csak német nyelven hallhatók: Jakob Tscharntke két beszédére:
     – májusi beszéd: https://www.bitchute.com/video/GUYmTzK3kRnl/
     – októberi beszéd: „Der wiederkommende Herr und der Coronaweltkrieg“


2.
„Akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják”

Hatvanad vasárnap szentmiséjén az Egyház Lk 8,4-15 verseit olvastatja az Evangéliumban. E bibliai szakaszban Urunk Jézus Krisztus a magvetőről mond példabeszédet. E példabeszéd alapján magyarázza el tanítványainak, hogy kik fogadják be Isten igéjét, kik nem, és ezek miért nem. Közben ilyeneket is mond: „Az útszélre hulló szemek azok, akik meghallgatják a tanítást, de aztán jön a gonosz lélek, kitépi szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek.” Ez utóbbi mondata megint csak azt támasztja alá, hogy Isten már földi életükben megbünteti azokat, akik nem nem tudják, hanem nem akarják meghallani hangját. [Lásd az előző cikket: Isten az idők jelei által szól az emberekhez]

Az evangéliumi szakasz azokkal fejeződik be, „akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják.” Latinul: „in corde bono et optimo” – „bono et optimo”, azaz jó és derék: az utóbbi még a következőket is jelentheti: nemes, jóravaló, jóindulatú, becsületes, megbízható, hűséges, önzetlen, szolgálatkész, tisztességes, jó érzésű.
     Magyarul: ahhoz, hogy valaki meghallja, majd megtartsa a tanítást, annak már eleve jó és derék, tisztességes, önzetlen szívvel kell erre a tanításra várnia!

Laurent Obertone „Franciaország végnapjai” című könyvéből való a következő mondat: Nem tudta, nem volt ideje meglátni az igazságot, mert „túlságosan el volt foglalva azzal, hogy önmagának hazudjon.” A szerző ebben a borzalmakkal teli, de korunk Európájáról nagyonis reális képet festő művében – szerintem – elsősorban nem a szörnyűséges történéseket, hanem az emberek viselkedését, gondolkodásmódját mutatja be, mindazt az agymosást, erkölcsi, szellemi torzulást, ami mostani világunkat megelőzte, illetve jelenlegi állapotunkhoz vezette. Bár a könyv 2019-ben jelent meg, tehát még a korona előtti időben, valójában mondanivalója a mostani őrületre is érvényes.
     Kiváló portrék sora található meg benne, melyek megismerése lehetővé teszi, hogy felismerjük és megértsük kortársaink viselkedésének okait.

Sok szent, sőt egyháztanító szerint a legtöbb ember a 6. parancsolat (Ne paráználkodjál!) megszegése miatt kárhozik el. Én mégis azt gondolom, hogy napjainkban, különösen az elmúlt 30 évben, a hét főbűn közül a „jóra való restség” még a bujaságnál is több ember vesztét okozza. Obertone portréiban az az egyik legmeglepőbb, de napjainkban magunktól is mindenkinél megtapasztalható valóság, hogy a baloldali ideológiáktól elvakított, a médiának és a vezetőknek vakon és süketen hívő emberek még akkor sem veszik észre tévedésüket, amikor az általuk oltalmazottak, az ő ostobaságukat, vakságukat kihasználó emberek lemészárolják őket.
     Hogy mi ennek az oka? Az első a bűn, a kevélység, a gőg, a végtelen konokság, a megátalkodottság, ami lehetetlenné teszi a számukra, hogy belássák tévedéseiket. Még életüket is inkább odadobják, minthogy azt mondják: „Tévedtem, rossz úton jártam.” És netán utána még ez is: „Uram Istenem, vétkeztem ellened!”

Pár évvel ezelőtt az Országos Levéltárban folytattam kutatásokat. Egy ott eltöltött nap estéjén meglátogattam egy idősebb hölgyet, aki elmesélte nekem, hogy az 50-es évek végefelé hogyan tört derékba a karrierje, és hogyan árulta el őt ekkor addigi legjobb barátnője. Meg volt róla győződve, hogy mindez azért történt vele, mert egy rokona disszidált, és a hatalom ezt rajta torolta meg. – Véletlenül éppen ennek a napnak a délelőttjén olvastam végig azt a jegyzőkönyvet, ami a színésznő sorsáról szólt. Így hát százszázalékos biztonsággal tudtam, hogy mi volt a valódi oka háttérbe állításának. És azt is, hogy a barátnője miért nem merte ezt neki annak idején megmondani, amiért ő örök életre megharagudott rá. – A valódi ok valójában nem volt annyira rejtélyes, hogy maga a színésznő ne jöhetett volna magától is rá: Csakhogy: akkor szembe kellett volna néznie önmagával, amire ő nem volt képes. Se akkor, se most több évtized múltán sem.
     Van egy közeli ismerősöm, akinek ifjú korában két komoly álma volt, de egyik sem teljesült be. Ezért ő az akkori rendszert hibáztatta, és ezért szenvedélyesen meggyűlölte. Nos, az a rendszer ugyan sok okot adott az ellenszenvre, de éppen ebben a két dologban teljesen ártatlan volt. Ismerősöm később elhagyta az országot, Ausztriába ment, ahol lelkes zöld-aktivista lett. A koronaőrület elején még sok mindenben egyetértettünk. Mikor annak a félelmemnek adtam hangot, hogy az intézkedések egyre vadabbak, valóság-tagadóbbak lesznek, ő akkor még így válaszolt: Az nem lehet, a zöldek náluk most kormányon vannak, és ők ezt nem fogják engedni. Mint ismeretes, időközben az osztrák kormány élen jár polgárai lelki-testi kínzásában. Miként tegnap hallottam egy ügyvédtől, háromnaponta hoznak ki újabb és újabb megszorító rendelkezéseket, melyeket különösen a zöldpárti miniszterek és képviselők szorgalmaznak.
     Ahogy „szorul a hurok” az ország polgárai nyakán, úgy válik ismerősöm egyre inkább ezen intézkedések védelmezőjévé, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényeket, a rendelkezésére álló információkat. Most már csak az oltást várja ő is, mert biztos benne, hogyha mindenki beoltatja magát, egyszerre minden rendbe jön majd.

Laurent Obertone fentebb idézett mondata értette meg velem végre az eddig számomra felfoghatatlant: Ezek az elfogult emberek azért nem képesek meglátni maguk körül az igazságot, mert „túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy önmaguknak hazudjanak”.
     Az embereknél a lelki vakság és süketség tehát azzal kezdődik, hogy hazudnak maguknak. Aztán azzal folytatódik, hogy a legképtelenebb hazugságot is inkább elfogadják, csakhogy ne kelljen saját maguknak bevallani saját hazugságukat, saját gyengeségeiket. És az egész szörnyűség akkor válik – emberileg nézve – visszafordíthatatlanná, amikor gőgjükhöz a jóra való restség párosul: semmit nem megtenni abból, ami őket az álmukból, a maguk körül kialakított hazug álvilágukból felébresztheti.
     Egyszer azt kérdeztem S. M.-től, hogy az emberek miért nem ismerik el az igazságot. Azt válaszolta, hogy azért nem, mert az Isten által beléjük ültetett lelkiismeretük tudja, hogyha egyszer elismerik, hogy létezik igazság, akkor azt nekik is követniük kell, erre pedig nem hajlandók.

Pedig csakis az igazság teszi szabaddá az embert: Bármilyen nehéz is, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy az igazságot mindenütt, mindig felismerjük, és aszerint viselkedjünk, hogy így Isten gyermekei lehessünk.


3.
„A nép üdve én vagyok, mondja az Úr”

„Salus populi ego sum, dicit Dominus: de quacumque tribulatione clamaverint ad me, exaudiam eos: et ero illorum Dominus in perpetuum.” – „A nép üdve én vagyok, mondja az Úr. Bármely szorultságban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, és mindörökre Uruk leszek.” (Pünkösd utáni 19. vasárnap – Introitus)

Klaus Schwab a WEF alapítója és elnöke új könyvéből valók a következő mondatok: „Közülünk sokan kérdezik, hogy a dolgok mikor fognak normalizálódni. A rövid válasz így hangzik: soha. Semmi nem lesz soha többet megint olyan, mint korábban. … Néhány elemző válaszútról beszél, mások bibliai méretű súlyos válságról – az eredmény ugyanaz: A világ, amit 2020 januárja előtt ismertünk, nem létezik többé, az a világ a pandémia kontextusában feloszlott. Olyan radikális változások előtt állunk, hogy egyes szakértők már korona előtt (BC), és korona utáni (AC) időről beszélnek.”
     Tájékoztatásul: az angol nyelvcsaládban BC a Krisztus előtti időt jelenti: Before Christus, AC pedig After Christus, Krisztus után – azaz Krisztus születésnapja időszámításunk fordulópontját jelenti. Ha tehát most Schwab és szövetségesei BC és AC alatt a korona előtti és utáni időt jelölik, vagyis ezt az állítólagos koronajárványt teszik meg a történelem markáns fordulópontjának, azzal egyúttal Krisztus születésének az emberiség történelmére gyakorolt jelentőségét homályosítják el, vagyis egy újabb lépést tesznek Isten végleges trónfosztásához.
     Schwab így folytatja: „Az új normalitás radikálisan különbözik attól, amit most fokozatosan magunk mögött hagyunk. Eközben a világ milyenségéről alkotott meggyőződéseink és feltételezéseink közül sok minden válik majd füstté.”

Nem sokkal a kormányok által kikiáltott rendkívüli helyzet bevezetése és az első döbbenet elmúlta után egyre többen és többen fedezték fel, hogy itt valójában valami nagyon nagy hazugságról, csalásról van szó. Ettől kezdve leleplező, felvilágosító cikkek tucatjai jelentek meg napról napra az alternatív internetes oldalakon. Új hősök, új küzdőcsoportok, új barátságok születtek. Az ellenállók jelentős része vállalta mindazt a komoly egzisztenciális veszteséget, ami harcukkal járt. Minél súlyosabbá vált a helyzet, annál mélyebben ástak bele a történésekbe, annál súlyosabb visszaélésekre, hazugságokra, szándékos károkozásra találtak. De többségük a komoly veszélyek ellenére is tovább folytatta önként vállalt munkáját. Még akkor is, ha ezt jelentős kisebbségben és egyre radikálisabb szembeszéllel kellett tenniük. Komoly elismerésre és csodálatra méltóak valamennyien….

És mégis ….

Talán nem is rögtön az első időkben, talán csak most, a végső stádium közeledtekor egy különös jelenségre lehetett felfigyelni: A megszólaló tudósok, orvosok, kutatók közül egyre többen hozták így vagy úgy szóba a vallást, Istent, világnézetüket. És tartották szükségesnek, hogy „valljanak”, még olyankor is, amikor ez egyáltalán nem tartozott a témához. Így lehetett megtudni, hogy korunkban az igazságot védők túlnyomó része ateista, buddhista, közömbös, evolúció-hívő, egyház- és katolikus-ellenes.
     Ezért aztán jogosan vetődik fel a kérdés: Ha ők ezen a téren, saját sorsuk tekintetében ennyire restek az igazságot felkutatni, vagy ennyire konokul tagadják az igazságot, akkor mennyi erkölcsi joguk van arra, hogy a korona-hívőket azzal vádolják, hogy elferdítik vagy tagadják az igazságot, illetve egyáltalán nem is akarják megismerni az igazságot?

De a következő kérdés még fontosabb és sorsdöntőbb: Miért segítsen Isten olyanoknak, akik „szorultságukban” nem Hozzá kiáltanak, sőt még tagadják is Őt? Miért segítsen Isten olyanoknak, akik csak egy evilági kérdésben ismerik fel az igazságot, de a nagy, a valóban sorsdöntő kérdésben: életük értelmében, céljában nem is akarják megismerni az igazságot?! Miért segítsen Isten ma azoknak, akik szenvednek a koronaőrülettől, de egyébként Őt nem ismerik el Uruknak, Teremtőjüknek, Megváltójuknak? És miért segítsen a mai embereknek, amikor a tények azt mutatják, hogy alig akadnak már olyanok, akik az Ő parancsait teljesítik, azaz Őt imádják? Urunk mondta: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.” (Jn 14,21)

Annak érdekében tehát, hogy mi ebben a nagy veszedelemben és zűrzavarban igaznak találtassunk majd, nekünk Isten országát és annak igazságát kell keresnünk, és minden bajunkban Istenhez kell kiáltanunk, és magunkat Istenre kell bíznunk! (v. ö. Mt 6,31-34)


Feltéve: 2021. február 9.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA