Kommentár a napokban feltett cikkekre: P. Fuchs kilépett a Szent X. Pius Papi Közösségből Menzingen a végsőkig elmegy saját papjainak a megalázásában Adrien Lubier nyílt levele Fellay püspöknek A konformista klérus exhibicionizmusa
Emlékszem, hogy az ú. n. rendszerváltás után nem értettem, miért fogadja el az új hatalom a köpenyegforgatók felajánlkozását. Miért fogadja el olyan örömmel és készségesen az ilyen szélkakas módjára mindig az éppen hatalmon lévők mellé álló emberek együttműködését. Aztán rájöttem, hogy ez bizonyos esetekben, bizonyos hatalmi alakulatoknál a legtermészetesebb dolog. Azoknak ugyanis, akik mindig feltétel nélkül a győztesek oldalára állnak, nincsenek elveik. Teljesen gerinctelenek, őket csak az érdekli, hogy a hatalomból kivehessék a maguk részét, hogy minden helyzetben előnyt kovácsolhassanak a maguk számára.
A hatalom erkölcsi értéke éppen abban mutatkozik meg, hogy milyen munkatársakat választ magának. Ha az előbbieket, akkor ez azt bizonyítja, hogy őt magát sem a közösség jóléte, az őt hatalomra vivő mozgalom elvi sikere érdekli, hanem egyedül maga a hatalom. Egy átmeneti korszak után mostanra ért oda megint a világ, hogy minden területen új diktátorok jelentkeznek, akik a fent vázolt módszerrel kormányoznak. E diktátorok közös tulajdonsága a vakság és a gyűlölet mindenki felé, aki nem hajbókol előttük. Odáig torzult a jellemük, hogy már azt is gyűlölik, aki arra meri figyelmeztetni őket, hogy az utca, melyen haladnak, szakadékba vezet. Ha a szakadék láttán vissza is fordulnak, azt, aki erre figyelmeztette őket, aki tehát az ő „mindentudásukat” megkérdőjelezte, mégis eltapossák. Ha valaki egymás után elolvassa vagy pláne a saját szemével végignézi néhány az FSSPX-ből kirúgott vagy megfelelő indok nélkül kirúgni nem lehetett, s ezért kilépésre kényszerített pap esetét, a gyűlölet és a könyörtelenség az, ami a leginkább feltűnik neki. Papok, akik unos untalan szeretetet követelnek az elvhű, hithű hívektől, a gyűlöletnek, a nemtörődésnek, az érzéketlenségnek olyan fokát árasztják magukból azok felé, akiknek az övékével ellenkező véleményük van, amiről egyszerűen nem lehet mást mondani, minthogy nem emberi, hanem sátáni eredetű.
Ahogy Bergoglio-ra, úgy a Piuszos vezetőkre is az jellemző, hogy a rájuk bízottakkal, a hozzájuk tartozókkal kíméletlenül elbánnak, és a szeretetet, az irgalmat csak az ellenfeleiktől követelik, illetve csak a tőlük nagyon távol állókkal szemben gyakorolják (persze ezt is csak szavakkal, hiszen azok olyan messzire vannak tőlük, hogy másképp nem is érnek hozzájuk). Kiváló példát szolgáltatott erre Erich Priebke vagy az Immaculata ferenceseinek az esete. A napi 24 órában „gyengédséget” és „irgalmasságot” szajkózó Bergoglio és a Szent Egyed mozgalom tagjai [e kettőt már nyugodtan együtt lehet emlegetni] a dögkeselyűkre bízta volna legszívesebben egy gyakorló katolikus testét, míg az ismeretlen perverz prostituáltnak nagy csinnadrattával adta meg a végtisztességet, mert ez biztosította számukra a média, és így a világ elismerését. Egy katolikus egész életében azt hallja, hogy a legfőbb erény a szeretet, és hogy Isten maga a szeretet, hogy Neki ez a legfőbb tulajdonsága. És mindeközben maga körül mind a hivatalos egyházban, mind az ú. n. tradícióban nem lát mást, mint a gyűlölettől telt, józan ítélőképességüket és szinte eszüket vesztő papokat és az ezekhez kapcsolódó, ezeket kiszolgáló, ezeknek hajbókoló híveket. És olyan praktikákat tapasztal, melyeket a legvéresebb diktatúrák is alig mertek felhasználni. Hogyan lehet ilyen körülmények között megőrizni a hitet? Hogyan lehet ilyen körülmények között elhinni, hogy Isten a szeretet? Látva Istennek ezen szolgáit hogyan lehet elhinni, hogy fontosak vagyunk Istennek, hogy irántunk való szeretetből teremtett és váltott meg bennünket? Hogyan lehet egyáltalán elhinni, hogy van szeretet, hogy a kereszténység az egyetlen vallás, ami ismeri a könyörületet? Azt hiszem csakis a Bibliának, a régi imakönyveknek, a szentek életének, az egyháztörténelemnek, a szentek műveinek, a régi írók lelki írásainak az olvasásával, és az Isten iránti bizalommal teljes imádsággal. És hitünk mindenek felett és minden veszélytől való megőrzésével.
|
vissza