Mikor Maessen atyát fiatal papok megkérdezték, hogy mit tegyenek, ha nem akarják az új misét bemutatni, Maessen atya e kérdésre kérdéssel válaszolt: „Nem akarják vagy nem tudják?” Mert a kettő egyáltalán nem ugyanaz. Aki csak nem akarja, az akár mondhatja is nyugodtan az újat, aki viszont nem tudja, az nem tesz fel ilyen kérdést, mert az egyszerűen nem képes rá. Maessen atya vagy Wildfeuer atya, hogy csak két nevet említsek a valóban tradicionalista papok közül, például, ha pisztollyal állnának a hátuk mögött, akkor sem tudnák az újat mondani. Nem azért, mert a régi szépsége elkábította őket, hanem mert ennyire meg vannak győződve róla, hogy az új – nem csúnyább, nem másabb –, hanem és ez a döntő: nem Istennek tetsző cselekmény. Ezt a gondolatot a honlap Magyarország oldalán található „Volt egyszer egy katolikus fórum” című cikkben említett fórum tradicionalista látogatói nemrégen így fogalmazták meg: „Ha az új mise is jó, akkor minek bűvészkednünk a régivel? Ez a gondolat húzódik meg az alkalmi tradicionalista misézgetés mögött is. Ez sértés az új misére is, hiszen jelzi, hogy nem elégít ki minket, de sértés a régire nézve is, mert alkalmi lelki ínyenckedéssé zülleszti.” – „Jómagam is azok közé tartozom, akik a novus ordóról azt tartják, hogy az annak kieszelésétől fogva eleve rossz, romlott, és protestáns. Akkor is, ha nem ez a »SP szelleme« és nem a »II. Vatikánum szelleme«. Szerintem inkább imádkozza el az ember otthon a rózsafűzért, minthogy istenkáromló misére menjen. Ezt állítom annak ellenére, hogy járok bizonyos kényszerből új misére is.” – „A klasszikus mise nem pusztán szebb vagy jobb a NOM-nál, mégha sok a tradicionális misével szimpatizáló papnak ez is a véleménye. Ilyet azonban nem lenne szabad egy tradicionalista katolikus a fórumon állítani. A Summorum Pontificum motu proprio ugyanis nekünk kedveskedik, de ne tévedjünk: Nem mindenestül a mi véleményünket tükrözi, és nem is nekünk szól, hanem elsősorban a minket háttérbe szorító püspököknek. Ha a NOM csupán csökkent értékű forma lenne, engem nem zavarna. Tudomásul venném. A NOM dogmatikája katasztrofális. Ugyan melyik specifikumát tudnád menteni a protestáns mételytől: a versus populum celebrálást? a népnyelv gyakorlati parancsoló egyeduralmát? az áldozati jelleg háttérbeszorítását? a felajánlási ima "asztali áldássá" redukálását? a lány-ministránsokat? A kanonikus ujjak zárásának elhagyását, melynek egyenes forrása és következménye ("csúcsa és forrása") a reális jelenlétbe vetett hit elvékonyodása? A szentély gyakorlati megszűnése és öreg anyókák kéretlen becsoszogása az ambóhoz?” – „Mellesleg cinikusnak tartom, hogy egy hithű katolikus fórumban az oly sok lélek kárát okozó "rendes forma" olvasmányos rendjére hivatkozzanak.” A kirekesztésről, melyet a NOM-sok vagy az őket pártoló vagy csak eltűrők hoznak fel vádként a tradicionalista katolikusokkal szemben – sajnos egyre gyakrabban az említett „tradicionalista” fórumon is –, a következő személyes élményemet szeretném elmesélni: egy ateista, velejéig liberális ember mesélte egy tévéműsorban, hogy egyik keresztény barátját elhívta egy buddhista összejövetelre. Ő viszont nem ment el azzal az indoklással, hogy „hite nem engedi”. Az ateista e kifogásra megvetően megjegyezte: „Hű, de gyenge lehet a hited.”      Tessék végre tudomásul venni, hogy a katolicizmus „KIREKESZTŐ” vallás! Semmi tévtant nem tűr el maga mellett! ISTEN FÉLTÉKENY ISTEN, ahogy ezt a Szentírásban számtalanszor megmondta! Az egész Ószövetség olyan esetekkel van tele, ahol Isten súlyosan büntette választott népét, ha az a LEGKISEBB FORMÁBAN is érintkezésbe lépett más népekkel! Tessék végre elolvasni a Bibliát!      Egy valóban tradicionalista katolikus beszélgethet barátságosan az időjárásról, a foci-meccsről egy tőle eltérő hitű emberrel. Sőt, mindenkinek, a legmodernebb katolikusnak, vagy protestánsnak, vagy ateistának, vagy pogány vallásúnak TANÍTHATJA, ELMAGYARÁZHATJA az IGAZSÁGOT, de párbeszédet nem folytathat olyan alapvető dolgokról, melyeket ISTENTŐL VALÓ KINYILATKOZTATÁSNAK, az EGYHÁZ KÉTEZER ÉVES TANÍTÁSÁNAK TART! Vagyis a gyakorlatra lefordítva és az első gondolatra visszatérve: ha valaki csak nem akar a NOM-ra járni, csak nem szereti a modern katolikus tanítást vagy szellemiséget, az biztosan kirekesztőnek, elítélendőnek ítéli és ezért megrója, aki nem akar ilyesmiről vitába bocsátkozni egy NOM-ot képviselő személlyel. Aki viszont nem tud NOM-ra járni, mert már felismerte, hogy az nem fejezi ki a katolikus tanítást, azt igenis – kirekesztő módon – nem érdekli – hit és erkölcs dolgában – az olyanokkal való társalgás, akik más elvet vallanak a számukra legfontosabb dolgokban, akik csak vitatkozgatni szeretnének e témákról, és pláne, akiknek e beszélgetésekkel önmagukra nézve valójában semmi céljuk nincsen.      Az ilyen embereket, bármiről is beszéljenek, nem érdemes, sőt nem szabad meghallgatni. Lefebvre érsek a következő példát hozta fel erre: ha valakinek minden nap a kedvenc ételét tálalják fel ebédre, de az illető tudja, hogy abban egy csipetnyi lassan ölő méreg is van, akkor bolond lenne, ha megenné, bármilyen éhes is, bármilyen finom, ínycsiklandozó az előtte fekvő étel. Ha a velünk ellenkező hitűek sok helyes mondanivalójuk közé csak a legkisebb tévedést csúsztatják be, már lelkünk vallja kárát, ha odafigyelünk rájuk – még akkor is, ha ezt eleinte nem vesszük észre. A mérget sem érezzük az erős fűszerek mellett, csak akkor derül ki jelenlétűk, mikor hatása már visszafordíthatatlan károkat idézett elő szervezetünkben. Hogy az új mise jó-e vagy rossz, nos ennek tárgyalásába itt semmi értelme belemenni – hiszen ez az egész honlap erről szól. Lefebvre érsek soha nem vitatta az új mise érvényességét. Sőt, azt se mondta, hogy bűn azon részt venni. De egyet szilárdan leszögezett: az új mise – úgy ahogy van, függetlenül a celebrálási stílustól –, nem tetszhet Istennek, mert nem katolikus többé, mert nem fejezi ki egyértelműen a katolikus igazságokat.      És ezért, bár bűnnek nem, de hibának tartotta az azon való részvételt. 1979. november 8-án ehhez a következőket mondotta: „Haladéktalanul hagyjunk fel azzal a képtelen nézettel, miszerint, ha az új mise érvényes, akkor részt lehet venni rajta. Nyilvánvaló, hogy szentségtörő miséken nem szabad részt venni, de olyan miséken sem, melyek hitünket veszélyeztetik. Nos, azt könnyű bebizonyítani, hogy az új mise, miként azt a liturgia-bizottság megfogalmazta, mind a zsinat által hivatalosan adott felhatalmazásokkal, mind Pater Bugnini összes magyarázatával, hallatlan közeledést mutat a protestáns teológiához és a protestáns kultuszhoz. Ezek az új misék nem csak, hogy nem lehetnek tárgyai egy kötelességnek, azaz a vasárnapi kötelező misehallgatásnak, hanem e misékre sokkal inkább a kanonikus jogot kell alkalmazni, melyet az Egyház a „communicatio in sacris” (istentiszteleten való részvétel) kérdésében a szakadár ortodox és protestáns istentiszteleti alkalmakra előír. Egyet jelent ez azzal, hogy ezek a misék mind érvénytelenek? Ha a mise érvényességére vonatkozó lényeges feltételek adva vannak, azaz anyag, forma, szándék és érvényesen felszentelt pap jelen van, akkor ezt nem lehet teljes bizonyossággal állítani. Az azonban nyilvánvaló, hogy olyan mértékben csökken egyre jobban az érvényes misék száma, amilyen mértékben a papok hite pusztul, mert így ezeknek már nem áll szándékában azt tenni, amit az Egyház mindenkor tett” És azt is mondta, hogy minél inkább felismeri valaki az új mise katolikus-ellenességét, annál kevésbé szabad neki azon részt venni. Egy 1977-ben elhangzott beszédében a következő kérdésre: „Elképzelhető az, hogy a jó Isten azt követeli tőlem, hogy 50 vagy 100 kilométert utazzak autóval vagy vonattal csak azért, hogy vasárnap a hagyományos misén vehessek részt? Nem túlzás ez, ilyen sokat követelni?” Lefebvre érsek ezt válaszolta: „Tegyük fel a kérdést másképp: Ha a jó Isten a szentmisében az Ő egyszülött Fiát érettünk feláldozza, és Fiának áldozatával mindent nekünk ad – ha mi mindezt végre megértjük és felfogjuk, akkor is túl sok még mindig elvárni, hogy mi is minden tőlünk telhetőt elkövessünk, hogy oda eljussunk, ahol ez az áldozat méltó, a katolikus hitnek megfelelő és valóban megszentelő módon jut bemutatásra? A mindezekből levonható következtetés világos: Kötelességünk magunkat ettől a rítustól távol tartani, és csak kivételes esetekben, mint például esküvő vagy temetés alkalmával szabad rajtuk (passzívan) részt vennünk, és csak akkor, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy a mise érvényes és nem szentségtörő. És ez az egész liturgia-reformra érvényes. Helyesebb csak egyszer egy hónapban valódi misére menni, vagy ha másképp nem megy, még ennél is nagyobb időközökben, mint egy protestáns mellékízű misén részt venni, mely a mi Urunknak kijáró hódolatot, sőt, talán még az Ő valóságos jelenlétét is nélkülözi. A szülők meg kell magyarázzák gyermekeiknek, miért imádkoznak inkább odahaza, mint hogy egy olyan szertartáson részt vegyenek, mely hitükre nézve veszélyes.” A honlapra ma került fel az az írás, melyben egy szerzetes a késő-skolasztika egyik tanítását idézi: „»Facienti quod est in se, Deus non denegat gratiam.« Ami azt jelenti: Attól, aki megcselekszi a tőle telhetőt, Isten nem tagadja meg kegyelmét. Tehát, ahol te lehetőségeid szerint mindent megteszel, oda Isten is kiárasztja az Ő kegyelmét.”      Mikor Maessen atyát arról faggattam, mit tegyen Szabolcs megye legeldugottabb zugában az a 70 éves katolikus öregasszony, aki felismeri az új mise anti-katolikus voltát, de természetesen nem tud tridenti misére eljutni, Maessen atya mindig azzal hárította el a kérdésemet, hogy Isten mindenkinek megadja az üdvözüléséhez szükséges kegyelmét, mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy a helyes utat válassza.      Nos, visszatérve a mai tradicionalisták gyakorlati problémájára, a fenti idézet azt az igazságot is tartalmazza, hogy ők pontosan annyi lehetőséget kapnak a tridenti misén való részvételre, amennyit most, de bármikor máskor is megragadnának belőle. Ha most azzal védekeznek, hogy azért kell NOM-ra járniuk, mert a legközelebbi tridenti mise 200 kilométerre van tőlük, akkor – szerintem – a késő-skolasztikai tanítás szerint ez azt jelenti, hogyha 10 kilométerre lenne tőlük a tridenti mise, akkor azt találnák ki kifogásként, hogy a kisgyermekük betegsége, vagy halaszthatatlan munkájuk, vagy a családtagjaik megnemértése stb. miatt nem tudnak elmenni a misére. Vagyis, ha igaz a késő-skolasztika tanítása, akkor abban a pillanatban, amikor valaki eldönti, hogy kerül, amibe kerül, de vagy elmegy a tridenti misére, vagy addig, amíg nem tud elmenni, csak otthon olvassa új mise helyett a misszálét és a rózsafüzért, és azért imádkozik, hogy Isten őt is részesítse az igaz szentmiseáldozat gyümölcsében (vágyáldozás), Isten – előre abszolút nem látható módon – megadja neki a kegyelmét, vagyis a Neki bemutatandó hódolat helyes lehetőségét, akár egy rendszeres és hozzá közel eső tridenti mise-hely megszületésében. Maessen atya híres „Az új miserítus – és az Egyház szétzúzása e honlapon is megtalálható írásában mondanivalóját az új miserítusról a következő megállapítással összegzi: „Ezért, ha végezetül még egyszer feltesszük a kérdést, vajon Bugnini új misszáléja a római katolikus Egyház autentikus rítusát tartalmazza-e vagy sem, akkor én az ezen előadássorozatban elmondottak alapján, mint katolikusan képzett pap erre a kérdésre csak »nemmel« válaszolhatok. Senki nem kötelezhet egy püspököt, papot vagy hívőt arra, hogy egy olyan rítust elfogadjon, mely a katolikus hitet és Jézus Krisztus papi szellemiségét (melyet az Egyház valamennyi hagyományos rítusa tükröz) nem akarja többé tudatosan kifejezésre juttatni, hogy ezzel a »másképp-gondolkozóknak« és a »ma világának« tessen. Egy ilyen rítus komoly veszélyt jelent a papok és a hívők hitére nézve, melyet e rítusok szellemisége alakít. Az Egyház, melynek legfőbb irányelve így hangzik: »Salus animarum suprema lex – a lelkek üdvössége a legfőbb törvény«, egyetlen papot vagy hívőt sem kötelezhet olyan rítusra, melyben komoly veszély rejlik az örök üdvösségre, azáltal, hogy ez a rítus a papi szellemet és a hit lelkületét elnyomja. Ezért szükséges tehát a katolikus papság és a hívők lelkében rejlő csonkítatlan katolikus hit megőrzéséért az új rítus elutasítása. És lelkünk és mások lelki üdvének megmentése az Egyház hagyományos rítusaihoz való hűség által, mely rítusok Jézus Krisztus papi lelkületét és a katolikus hit fényét autentikus módon juttatják kifejezésre – hogy az Egyház fennmaradjon.” Hogy az új rítus mennyire tönkreteszi, elpusztítja a katolikus hitet, a katolikus szellemiséget, azt ma más sok mindenből láthatjuk. A zsinat óta is rendszeresen templomba járók ma már – nyugodtan mondhatjuk – egy másik hitet vallanak: szinte semmit nem fognak már fel a hagyományos katolikus tanításból. Ha egy pap olyan helyen mutat be tridenti szentmisét, ahol többségben ilyen katolikusok vannak jelen, az elutasítás, vagy közömbösség szinte „süt”. Ha viszont a padokban nagy számban visszatérők vagy konvertiták, vagy csak egyszerűen „kezdők” ülnek, a fogadtatás érezhetően pozitív. A tridenti mise hívei között világszerte feltűnően nagy arányú a konvertiták száma. Ez nem a véletlen műve, hanem Lefebvre érsek megállapításának bizonysága! Végezetül, arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy vallást nem érdemes csak félig gyakorolni. Hinni egy általunk igaznak tartott dologban, vagyis valamit igaznak vagy hamisnak tartani, csak egészen érdemes. Bár tudom, hogy a világ ma ennek pont a fordítottját vallja, a katolikus tradíciónál e tétel ma is teljes mértékben igaz. Tehát vagy százszázalékig higgyünk a tradícióban, vagy ne legyünk tradicionalisták. A kettő között lenni, a tradíciót hígítani, egy kicsit a modernizmust is elfogadni – semmi értelme nincs. Ne feledjük, Isten kiköpi a langyosakat. Azt hiszem – látva a világ folyását – már nincs sok idő hátra. Ideje megpróbálkozni azzal, hogy a szentek példáját kövessük: mindent vagy semmit! Ma már csak így „éri meg” – és lassan már csak így lehet – katolikusnak maradni, lenni! Kapcsolódó cikkek:      Volt egyszer egy katolikus fórum      Az új miserítus      Katolikus-e az új miserítus?      Isten legfőbb parancsa      Isten nem engedi meg, hogy a baj a végsőkig jusson