Nagy igazításra és zabolára van szüksége az embernek maga nyelvére nézve, mert nyelvének ki-ki szerfölött hajlandó hasznát venni, ki-ki szeret beszélni oly dolgokról, melyek szája íze szerint esnek. A bőbeszédességnek legtöbbnyire kevélység az oka. Minthogy nagyra vagyunk magunk véleményével, azért szeretünk vele előhozakodni, szeretjük kürtölni és másokra erőszakolni, hogy az legyen a látszatja, mintha mi jóval okosabbak volnánk másoknál, mi volnánk a mesterek, kiknél elkelne iskolába járniok.

Nincs megmondhatója, hogy mennyi gonoszság származik a bőbeszédességből. A pörge nyelv a hivalkodás dajkája, a gyávaság és esztelenség cégére, a rágalmak pokolbeli szelelőlyuka, a hazugságok postája s az istenesség aszalója. A sok beszéd üszköt vet a vétkes indulatokba, minek következtében a tűzfogta képzelődés meg inkább izgatja a nyelvet, hogy folytassa az éktelen beszédeket, a szerénységes felebaráti szeretet rovására.

Fiam, ne nyújtsd hosszúra beszédedet azokkal, kik nem örömest hallgatnak, hogy terhökre ne légy; szintígy viseld magadat azokkal szemközt, kik szívesen hallgatnak, hogy meg ne szegjed a szerénység határait. Őrizkedjél nagy tűzzel és fönnhangon beszélni, mert ez önhittségre és hiúságra mutat.
      Magadról, viselt dolgaidról, szülőidről és rokonaidról szükség kívül szót ne szaporíts, s ha a szűkség úgy hozza magával, szólj minél rövidebben. Hogyha néha úgy látod, hogy mások magokról nagyon sokat beszélnek, azon iparkodjál, hogy jó vélekedéssel légy felölök; de ne kövesd példájokat, mégha szavaik alázatosságra és önvádolás szándékára mutatnának is. Felebarátodról s az ö dolgairól lehetőleg ritkán beszélj, kivéve, ha alkalmad kerül jót mondani róla.
      Istenről örömest szólj, kivált az ő szeretetéről s jóvoltáról, de félve, nehogy ebben is véteni találj; ugyanezért érd be vele, ha más beszél róla, magad pedig figyelemmel követed és szívedbe vésed az ő szavait.
      Egyebekről csak a szó hangja érje füledet, elméd legyen Istenre függesztve. De ha kénytelen vagy a beszélőre hallgatni és felelni, ne mulaszd el szívedet közben-közben az égre emelni, hol Istened lakozik, s elmélkedjél az ő magasztosságáról, miként ő is tekintetére méltatja a te alázatosságodat.
      Hamikor fontos ügyben lelkiismereted szerint nyilatkoznod kell, gondolj meg jól minden szót, mielőtt kiejtenéd, mert igen sokszor azt fogod tapasztalni, hogy jobb volt volna egyetmást fel nem hoznod; sőt mondom neked, hogy sokkal jobb vala abból is sokat hallgatással mellőznöd, amit felemlítendőnek véltél. Erről tisztán meg fogsz győződni, hogyha a dolog megbeszélése után vissza-visszagondolsz arra, amit mondtál.

A hallgatagság lelki harcunk erős védbástyája, a győzedelem biztos reménye. A hallgatagság lelki emberre vall. Istenfélő ember, ki nem bizakodik magában, hanem Istenbe helyezi bizodalmát, rendesen a hallgatagság barátja. A hallgatagság az istenesség őre, a buzgó imádság szövetséges társa, csodálatos segíték az erények gyakorlására.
      Fiam, hallgatagnak lenni a nagy sor! Hogy ezt megtanuljad, vedd gyakrabban fontolóra egyrészről a szertelen beszédesség kárait és veszedelmeit, másrészről a hallgatagság áldásos gyümölcseit.
      Többet mondok, szeretned kell a hallgatagságot, és hogy hozzá szokjál, jó lesz néha hallgatnod akkor is, mikor nem ártana szólni, amennyiben magadnak vagy felebarátodnak kára nem esik belőle. Úgyszintén tanácsos távol maradnod a társas mulatságoktól; nem vesztesz vele semmit, s az emberek helyett az angyalok és szentek, sőt maga az Úr fog veled társalkodni.

Végre ne feledkezzél meg soha a harcról, melyben foglalatoskodol; mert ha számba veszed, hogy eme harcban mily sok a tennivaló, szívesen el fogsz állni a sok fölösleges és haszontalan beszédtől.

A lelki nyugodalmat illetőleg mindent el kell követnünk, hogy azt, ha kárát vallottuk volna, megint visszanyerjük. Ugyanakkor meg kell értened, hogy az életben nem jöhet olyan esemény, hogy miatta lelki nyugalmunkat el kellene vesztenünk s háborodásba esnünk. Vétkeinkért igaz, hogy van okunk megszomorodni, fájlalhatjuk, kell is lelkünkből fájlalnunk úgy magunk, mint felebarátunk bűneit; de ezt is nyugtalanság nélkül, csupán csöndes szívbeli fájdalommal.

Egyéb súlyos és fájdalmas eshetőségek, például betegségek, halálozások, árvizek, tűzvészek, háborúk s több effélék, melyektől a világ fiai annyira félemednek és iszonyodnak, nem arra valók, hogy az igaz keresztény embert kivegyék a sodrából. Efféle balesetek a természetnek, igaz, hogy zokon esnek; de van annak módja, hogy Isten szent malasztjával megnyugodjunk bennök, sőt hogy meg is barátkozzunk velök, mint Isten látogatásaival méltó büntetésül a gonoszoknak, hogy magokba szálljanak, és kedves alkalmul az igazaknak, hogy erényekben és érdemekben gyarapodjanak.
      Mert az Úristen ezért bocsátja ránk az ily csapásokat, és megvárja, hogy szent akaratának minden körülmények közt szíves hódolattal meghajolva, e világ minden keserűségei és viszontagságai közepette csöndes nyugalommal és vidám szívvel folytassuk éltünk pályáját. Arról pedig meg lehetsz győződve, hogy Istennek sehogy sincs kedvére, ha nyughatatlankodunk; mert az efféle nyugtalanságok soha sincsenek fogyatkozások nélkül és mindenkor az önzelem és akaratosság gonosz gyökerére vallanak.

Mire nézve legyen arra gondod, hogy értelmed szüntelen résen álljon, s mihelyt észlel valamit, ami nyugtalanságot vagy kedvetlenséget okozhatna, azonnal jelt adjon, hogy védekezésre legott fegyvert ragadj, meggondolván és bizonyosnak tartván, hogy eme és hasonló balesetek, jóllehet látszatra rosszaknak tetszenek, valósággal nem rosszak, nem is fosztanak meg bennünket az igaz javaktól, hanem isteni látogatások, melyeket Isten a mondott okokból vagy más előttünk ismeretlen, de mindenesetre a legjobb és kétségkívül a legszentebb célból bocsát ránk. Ha így fogjuk fel a dolgot, és bármily körülmények közt megőrizzük lelkünk nyugodalmát, sok jót tehetünk. Míg ellenkezőleg minden más igyekezetünknek kevés vagy semmi haszna sem lesz.

Ehhez járul, hogy izgatott állapotban szívünk tárva-nyitva van ellenségeink különféle támadásainak. Az indulatok ködétől az erény és tökéletesség egyenes és bátorságos útját sem látjuk. Régi ellenségünk, az ördög, kinek eme békesség sehogy sincsen ínyére, minthogy ez ama szentély, melyben Isten lelke lakozik, hogy nagy dolgokat vigyen végbe benne, sokszor rokonszenves érdekek ürügye alatt iparkodik azt tőlünk elrabolni, különféle kívánalmak és vágyatások által, melyeken megvolna némi látszatja a jónak, de csalárd voltuk egyéb jeleken kívül leginkább abból tetszik meg, hogy rendesen lelki nyugalmunk kárával járnak.
      Minélfogva ily nagy veszély elhárítása céljából, mihelyt az őrsül felállított értelem valamely új kívánalom vagy vágyról hírt ad, ne bocsásd azt szívedbe, mielőtt magaddal számot nem vetnél, s az önszeretetnek s minden mellékes érdeknek útját állva, azt a kívánalmadat vagy vágyadat Istennek fel nem ajánlanád. S megvallván előtte vakságodat és gyarlóságodat, buzgó szívvel nem könyörögnél hozzá, hogy világosítson meg szent malasztja által és adja értésedre, ha vajon tőle vagy pedig a gonosz lélektől származnak-e eme kívánalmak és vágyak. Többnyire ily esetekben, ha szerét ejtheted, jó lesz lelkiatyád tanácsát is megkeresned.

Mégha úgy látod is, hogy ama kívánalmak és gerjedelmek Istentől valók, még akkor is, mielőtt szándékodat foganatba vennéd, tartsd féken szerfölött nagy élénkségedet, mert az önmegtagadás a sava-borsa minden keresztény jócselekedetnek. S mely dolgot önmegtagadás előz meg, sokkal kedvesebb és érdemesebb Isten előtt, mint ha ugyanazt a magunk kénye-kedve ösztönére s a természet hajlandóságával visszük végbe, sőt néha éppen ezen önmegtagadás kedvesebb és érdemesebb az Úr előtt magánál a jó cselekedetnél.
      Midőn ekképp a helytelen kívánalmakat szélnek ereszted, és a jókat is csak a természetes indulatoknak előleges megfékezése után veszed foganatba, mindenkor békességben és bátorságos csöndben leszen szívednek vára.

Hogy szívedet minden áron békességben tartsad, szükséges azt bizonyos belső szemrehányások s lelki furdalásoktól is megoltalmaznod, melyek néha az ördögtől származnak, jóllehet (minthogy valami vétket hánynak szemedre) isteni sugallatoknak tetszenek. Gyümölcseikből legjobban láthatod, hogy honnan fú a szél. Hogyha e belső intelmek alázatossá tesznek, ha élesztik buzgóságodat a jóra, és nem fogyasztják bizodalmadat Istenben, isteni sugalmak gyanánt nagy hálával fogadhatod azokat. De ha megháborítanak, ha kedvetlenné és csüggeteggé, a jóra restté s késedelmessé tesznek, bizonyos lehetsz benne, hogy a gonosz lélektől valók, s ezért nincs is mit hallgatni rájok, hanem habozás nélkül folytasd istenes gyakorlásaidat.

De minthogy a mondott kívánalmakon s gerjedelmeken kívül többnyire a minket érő kellemetlen események okozzák a szívbeli nyughatatlanságot, ezekre nézve kettőre figyelmeztetlek.
      Először vedd szemügyre és vigyázd meg, hogy mért bántanak a közbejött akadékok, az istenesség szellemébe ütköznek-e, vagy pedig önszeretetednek, tulajdon akaratod és hajlandóságodnak esnek-e nehezére. Mert hacsak magad akarata s magad kénye-kedve, tehát legnagyobb és örökös ellenséged forog szóban, akkor ama közbejött nehézségeket nem kell ellenséges akadékokra magyaráznod, hanem nagy kedvezményeknek s az isteni kegyelem eszközeinek tekintened, s azokat vidám lélekkel és köszönettel venned. Ha viszont az istenesség szellemébe ütköznének, még akkor sem szabad miattok lelki nyugalmadat elvesztened: miképp a következő fejezetből meg fogod látni.

Másodszor lelkedre kötöm, hogy Istenhez emelve szívedet, behunyt szemmel, zúgolódás nélkül, kötekedés nélkül, anélkül, hogy okát kérdeznéd, szíves készséggel fogadj mindent az isteni gondviselés kezéből oly adomány gyanánt, mely mindenféle jót foglal magában, amit meglehet mostanában még nem értesz.

Hamidőn úgy látod, hogy megsebesültél, mert gyarlóságból vagy néha gonoszságból is bűnt követtél el, azért el ne csüggedj, ne nyugtalankodjál, hanem legottan Istenhez térve, imígy fohászkodjál hozzá: »Íme, Uram, megvan, ami magam. emberségétől telt; egyebet nem lehetett tőlem várni botlásnál és véteknél!« S itt kissé megállapodva, vedd gondolóra gyáva és haszontalan voltodat; indíts fel magadban bánatot; fájlald, hogy Istent megbántottad; kelj ki (de háborodás nélkül) gonosz hajlandóságaid, kivált ama gyarlóságod ellen, mely ezen esetnek oka volt. Azután imígy folytasd: »Azonban, én szerelmes Istenem, itt sem álltam volna meg, ha nagy irgalmasságodért hamar segítségemre nem jöttél volna.« Adj azért hálát Istennek, s fogadd meg, hogy őt ezentúl jobban szereted. Csodáld és áldd nagy kegyességét, ki noha vétkeztél ellene, kezét nyújtja, hogy ismét el ne essél. Végre nagy isteni jóvoltába vetett bizodalommal mondjad: »Bánjál velem, Uram, a te nagy irgalmasságod szerint; bocsáss meg nekem, én Istenem, s ne engedd, hogy én tőled még valaha elpártoljak. Mit ér nekem az élet nálad nélkül?! Ne hagyj magamra, ne engedj többé tőled elszakadni s véteni szent felséged ellen.«
      Ezek után ne fürkészd, hogy az Isten megbocsátotta-e bűnödet vagy sem; mert ez nem egyéb, mint elmebeli kevélység, lélek gyötrelme, idő vesztegetése és ördög kelepcéje, ki különféle színes ürügy alatt tőrt vet. Mire nézve mindenestül Istenre hagyván magadat, folytasd lelki gyakorlásaidat, mintha semmi sem történt volna.

Hogyha napjában többször találnál elesni s megsebesülni, azt tedd, amit ajánlottam, kétszer, háromszor, ha kell többször, ugyanazon bizodalommal, több-több alázatossággal, fokozott bánattal, s jövőre szemesebb légy dolgaidban. E gyakorlat sehogy sincs ínyére a sátánnak, azért, mert gyanítja, hogy ez igenis kedves Isten előtt, meg a kudarcért, midőn vereséget szenved attól, kit kevéssel előbb ő vert le. Miért is minden úton-módon áskálódik, hogy ezt a gyakorlatot velünk elhagyassa, s fájdalom, sokszor célt is ér hanyagságunk, vigyázatlanságunk és gondatlanságunk miatt. Minélfogva ha ebben valami nehézséget tapasztalsz, kettőzött erővel tusakodjál magad ellen, habár untalan azon egy vétekkel gyűlne is meg a bajod.

Hogyha valami vétked után kedvetlennek, zavartnak és csüggetegnek érzed magadat, első dolgod legyen, hogy a belső békességet s lelki nyugalmat az isteni bizodalommal együtt visszaszerezzed, s ekképp felfegyverkezve vedd fel újra a harcot Isten szent nevében. Mert az ízetlenkedés, melyet az elkövetett bűn után magunkban tapasztalunk, nem tiszta forrásból származik; akárhányszor nem az bánt, hogy Istent megbántottuk, hanem hogy magunk kárt vallottunk.

Az elveszett békesség visszaszerzésének módját illetőleg pedig azt mondom, hogy egyelőre tégy le minden gondolatról az elkövetett bűnre nézve, s elmélkedjél az Úrnak véghetetlen jóvoltáról, mert az Isten, amily kegyes és irgalmas, mindenkor kész kegyelmezni minden embernek, s a mégoly számos, mégoly súlyos bűneit is örömest megbocsátja, sőt maga keresi fel a bűnöst, és különféle úton-módon:maga szólítja, hogy közeledjék hozzá, hogy vele megbéküljön, vele egyesüljön – síron innen isteni malasztja által, őt megszentelendő, síron túl örök dicsősége által, őt örökre üdvözítendő.

Miután ily és hasonló gondolatokkal szívedet csöndességre hoztad, fordulj elkövetett vétkednek a föntebb ajánlott utasítás szerint. Midőn pedig a szentgyónáshoz készülsz (melyhez hogy gyakran járulj, igenis lelkedre kötöm!), vedd sorba minden elkövetett bűneidet, s indíts fel újólag töredelmes bánatot vétkeiden. Azon, hogy Istent megbántottad, abbeli erősfogadással, hogy többé nem vétkezel Urad Istened ellen. Végre igaz őszinte szívvel mondd el lelkiatyádnak egytől-egyig, amiben lelkiismeretes számvétel után magadat bűnösnek érzed.

Tudnod kell, fiam, hogy a gonosz lélek szüntelen a mi vesztünkön töri az eszét, minden igyekezete csakis oda terjed, hogy bennünket kárhozatba döntsön; de nem ugyanazon módon intézi támadásait mindenkivel. Mire nézve; hogy némely támadásaival megismertesselek, sorra veszem az embereket, kiket különböző erkölcsi állapotukhoz képest más-más fortéllyal igyekszik árokba ejteni s hatalmába keríteni.

Némelyek nyakig benne vannak a bűnnek rabságában s eszök ágába sem jut belőle menekülni. Mások szeretnének szabadulni tőle; megvolna az akarat, de tettre sohasem kerül a sor. Némelyek azt hiszik, hogy a tökéletesség útján haladnak, holott egyre messzebb járnak tőle. Végre akadnak, kik szép előmenetel után nagyot esnek s annál mélyebbre süllyednek.

E különféle erkölcsi állapotokat a következőkben külön szándékom megbeszélni.

Figyeld meg, fiam, s jegyezd meg magadnak, amit a gonosz lélek fortélyairól mondandó vagyok.

Első gondja, hogy akit rabul ejtett, azt mindinkább megvakítsa s elzárjon tőle minden gondolatot, mely boldogtalan állapotának megismerésére vezethetné. A ravasz, hogy lépre került áldozatát a jó gondolatoktól és belső intelmektől, melyek megtérésére ösztönözhetnék, visszatartóztassa, kettős fortélyt használ. Tudniillik midőn másféle, éppen ellenkező gondolatok által elszórakoztatja, hogy ne legyen érkezése magába szállni, egyúttal kedvező alkalmak által nógatja, hogy az elkövetett bűnt megint elkövettesse vele, hogy még inkább bele rántsa. A szerencsétlen ember vaknak módjára magától rohan vesztének s a gonosz erkölcsök mindinkább erőt vesznek rajta. Ekképp bűnt bűnre halmozva, vakságba esve, gonoszságból gonoszságra vetemedve, se nem lát, se nem hall; egész élete csupa boldogtalanság, merő nyomorúság, veszedelem meg veszedelem, melynek örök veszedelem a vége – hacsak az irgalmas Isten közbe nem lép és hatalmas karjával segítségére nem jő.

Ennek, amennyiben rajtunk áll, nincs más orvossága, mint hogy az ily boldogtalan ember ebbeli siralmas állapotában percig se késsék hallgatni a lelkiismeret szavára és az isteni malaszt sugallataira, melyek őt a halál árnyékából életre szólítják. És hogy szíve mélyéből fohászkodjék teremtő Istenéhez: »Jöjj segítségemre, én Istenem: jöjj és oszlasd el a sötétség árnyait, melyek lelkemet elborítják; ne hagyj magamra bűneim fertőjében.« Ily és hasonló fohászokkal sűrűn sopánkodjék és könyörögjön az Istennek. Mihelyt pedig szerét teheti, keresse fel lelki atyját segélyét és tanácsát kérve, hogy magát ellenségétől megoltalmazhassa. Ha nem volna alkalma hamarjában találkozni lelki atyjával, siessen a keresztrefeszített Jézushoz, és térdet-fejet hajtva, boruljon az ő szentséges lábaihoz, forduljon a Boldogságos Szűzhez irgalom és segítségért.

Többnyire bizonyos-igaz, hogy ezen életkérdésben minden a gyors elhatározástól függ, miként látnivaló a következő fejezetből.

Akadnak, kik gyümölcs nélkül tövissé vált életöket szeretnék jobbra változtatni; ezeket a gonosz lélek következő fortélyok s ámításokkal tartóztatja rabságában. »Majd, majd! Van idő!«, mondja az egyik. »Kar, kár!«, károgja holló módjára a másik, »kár volna olyannyira sietni vele, holnap is jókor lesz még.« »Előbb hadd végezzem el ezt a munkát, hadd essem át ezen a bajon, előbb szabadulnom kell ettől a zűrzavartól; azután majd több lelki nyugalommal kezdek hozzá s teljes erőmből hozzá látok majd az istenes élethez«, mondja a harmadik.

Tőr ez, melyen lépten-nyomon megakadnak, mellyel akárhányszor pórul járnak, kik így biztatják magokat. Ördög tőre, melyet ő hanyagságunk és gyávaságunkból készít vesztünkre, minthogy ezen életkérdésünkben, mellyel lelkünk üdvössége s a legszentebb ügy, Isten dicsősége, forog kockán, nem ragadjuk meg, nem használjuk a fegyvereket, melyek nélkül lehetetlen boldogulni. Lássuk!

Semmi »majd«! Most, most kell végére járnom, mondja ki-ki magának; legyen aminek meg kell lenni! »Kár, kár volna halogatni a dolgot mától holnapra; hátha holnap már késő talál lenni? Kár volna minden percért!« Így ösztökélje magát, aki hanyag. Azután így határozzon magával: »Ha biztosítva volnék is a holnapról, ki biztosít arról, hogy a holnap nem fordul-e rosszabbra? Mit érek vele, ha halogatom, aminek meg kell lenni? Vajon több-több sebbel rakva, könnyebben haladok majd az erény útján? Több-több vereséget szenvedve s még inkább elgyöngítve, jobban boldogulok ellenségeimmel? Ha oly kevésbe veszem, amit eleddig elkövettem, mi lesz jövőre? Arról van a szó, hogy akarok-e menekülni a gonosz lélek kelepcéjéből? Akarok-e igaz útra, az erény útjára térni s emberül megvívni lelkem ellenségeivel? Akarok-e becsületet vallani Isten előtt és győzni? A nem-akarásnak nyögés a vége.«

Látod, fiam, hogy nincs más mód menekülni a gonosz lélek tőreiből, mint gyorsan határozni s elszánt akarattal engedni az isteni sugallatoknak s belső intelmeknek. Itt csak gyors elhatározás segíthet, nem sok mindenféle jószándék, melyek akárhányszor árokba juttatják az embert.

Ugyanis akárhányszor megjárják az ilyenek jószándékaikkal, mégpedig különféle okokból, nevezet szerint következő három okból:

Első ok, mert hiányzik a kellő alap. Megfogadjuk ugyan, gyakorta fogadjuk, hogy másképp lesz ezentúl, hogy kerülni fogjuk a gonoszt, gyakorolni fogjuk a jót. De fogadott jószándékunkat nem az alázatosság alapjára fektetjük, nem arra, hogy magunkra nincs mit támaszkodni, mivelhogy egyetlen támaszunk s minden reményünk csakis az Isten. Sőt szerfölött nagy kevélységünk nem engedi látnunk s megismernünk, hogy honnan származik ebbeli vakságunk és csalódásunk. A világosság, mely ebbeli vakságunkat eloszlathatná, s az orvosság, mely a bajon segíthetne ugyanis csakis az irgalmas Isten nagy kegyelme, ki elesni enged minket, hogy botlásunk által önhittségünktől isteni bizodalomra, és kevélységünktől önismeretre térítsen.

Minélfogva ha azt akarod, hogy fogadott jószándékaidnak foganatja legyen, tenned kell róla, hogy jószándékaid erőre és állandósságra vergődjenek benned. Állandóságra úgy fognak vergődni, ha letéve minden önhittségről, teljes alázatossággal egyes-egyedül az Istenben helyezett bizodalomra lesznek fektetve.

Második ok, mert hibás szempontból vesszük fel a dolgot. Megfogadjuk, hogy majd másképp lesz, de ebbeli jószándékainkban inkább az erény szépségére tekintünk, mely az embernek különben mégoly rest és gyarló akaratát is vonzani szokta. Inkább nézünk a dicsőségre, mint az elvállalandó nehézségekre, melyekkel az erény útján múlhatatlanul találkozunk. Nem csoda tehát, ha ily gyarló alapra fektetett jószándékaink, mihelyt nehézségekbe ütköznek, halomra dőlnek.

Mirenézve azon igyekezzél, hogy szokásba vegyed szeretni a nehézségeket, melyekkel az erények járnak, jobban szeretni a nehézségeket magoknál az erényeknél. S e nehézségekkel alkalom adtához képest, hol többet, hol kevesebbet sarkald akaratodat, ha igazán akarsz szert tenni erényekre.
      És jegyezd meg, fiam, hogy annál hamarább s annál nagyobb dicsőéggel fogsz győzedelmet venni ellenségeiden, minél nemesebb s bátrabb lélekkel karolod fel és szereted a nehézségeket, melyekkel az erény ösvényén találkozol.

Harmadik ok, mert elhibázzuk a dolgot az ok és célra nézve. Megfogadjuk, hogy másképp lesz ezentúl, de ebbeli jószándékainkban nem Isten szent akaratát, hanem a magunk érdekét vetjük latba. Leginkább megesik ez rajtunk oly elhatározásainkban, melyek nagy lelki-vigasztalások vagy nagy lelki-gyötrelmek hatálya alatt fogamzanak meg bennünk; mert ilyenkor nem találunk másban könnyebbséget lelkünknek, mint abbeli fogadalmakban, hogy ezentúl teljességgel Istennek s az erények gyakorlatainak szenteljük magunkat.
      Mire nézve a lelki vigasztalás óráiban légy óvatos és alázatos jószándékaid, főleg ígéretek és fogadalmak tekintetében. Lelki gyötrelem és fájdalom óráiban elhatározásaid oda terjedjenek, hogy a gyötrelmet és fájdalmat békével tűrni. A keresztet Isten szent akaratához képest szíves-örömest hordozni s magasztalni szándékod, lemondva minden földi vigasztalásról, akar a mennyei vigasztalásról is, ha Isten kedves szent akarata úgy találja jónak. Az legyen egyetlen kérésed és óhajod, hogy a Szentlélek Isten öntse szent malasztját te lelkedbe, hogy a testi-lelki szenvedések keresztje alatt béketűrésed csorbát ne szenvedjen s a nehézségeket teljességgel Isten kedves szent akarata szerint elviselhessed.

TOVÁBB