2012. augusztus 31-én meghalt Carlo Maria Martini bíboros. A milánói napilap, „Corriere della Sera” Martini halála után hozta nyilvánosságra azt az interjút, melyet a bíboros augusztus elején az osztrák Georg Sporschill jezsuita atyának adott, alig pár nappal azelőtt, hogy Parkinson-betegségének utolsó stádiumába jutott. „Az Egyház kétszáz évvel van lemaradva”, és elfáradt, mondta Martini. Nem lehet, hogy ne szedje össze magát, és hogy félelme nagyobb legyen, mint a bátorsága, hiszen a hit, a bizalom és a bátorság az Egyház alapjai. „Én beteg és öreg és mások segítségére szoruló ember vagyok”, mondta a bíboros, aki ezután azzal folytatta, hogy ő érzi azt a szeretetet, mely erősebb, mint minden csüggedés, mely őt, látván azokat a kihívásokat, melyek Európában az Egyház előtt állnak, újra és újra elfogja. A visszaélési botrányok arra kötelezik az Egyházat, hogy megtérjen, elismerje a hibáit és „a változás radikális útjára” lépjen, mondta Martini. Példaként a szexualitás és a testiség témáját nevezte meg, mely minden ember számára fontos. Az Egyháznak fel kell tennie azt a kérdést, hogy az emberek e területen hallgatnak-e még a tanácsaikra, vagy „már csak egy karikatúra a médiában” lett belőle. A bíboros az újraházasodott elváltakkal és a Patchwork-családokkal való új bánásmód mellett foglalt állást. Ezeknek különleges védelemre van szükségük, akkor is, ha az Egyház ragaszkodik a házasság felbonthatatlanságához. Azt a kérdést, hogy az ilyen pároknak szabad-e áldozniuk, visszafelé kell feltenni: „Hogyan tud az Egyház a szentségek erejével segíteni azoknak, akik komplex családi helyzetben élnek?” A szentségek nem a fegyelem eszközei, mondta Martini. Intett az előre és tágabb látásra. Ha az Egyház egy újraházasodott asszonyt az első házasságából származó gyerekeivel diszkriminál, akkor a jövő generációt is elveszíti. A dogmák és az egyházi törvények jelentőségét nem szabad túlhangsúlyozni, figyelmeztetett a bíboros. Az embereknek szükségük van a Bibliára, „Isten egyszerű szavára”, hogy a személyes kérdéseikre helyesen tudjanak válaszolni. Se a klérus, se az egyházjog nem léphet egy ember belső életének a helyére. A dogmák arra valók, hogy ezeket a belső hangokat helyesen meg tudják különböztetni, mondta Martini. Az eredeti interjú olasz nyelven itt olvasható: „Chiesa indietro di 200” A kath.net-en (és más németnyelvű katolikus honlapokon) megjelent szöveg után következzék a népszabadság.online két cikke Martini bíboros haláláról: Posztumusz interjúban kritizál a liberális bíboros (forrás: NOL 2012. szeptember 1.) Carlo Maria Martini szerint a római katolikus egyház kétszáz évvel van lemaradva. Az egyház tanításait gyakran kritizáló bíboros tegnap halt meg, a vele készült interjút poszthumusz közölték. „Az egyház kimerült, az imaszobáink üresek” – mondta Carlo Maria Martini bíboros a Corriere della Sera olasz lapban közzé tett interjújában. Az egykor a pápai posztra is esélyesnek tartott bíboros arra sürgette az egyházat, vegye észre hibáit, lépjen a változás útjára. Az igen népszerű, és több kérdésben is liberális nézeteket valló bíborost nagy tisztelet övezte II. János Pál pápa és XVI. Benedek pápa részéről is. Martini a jezsuita rend tagja volt, és írásaiban gyakran kritikus hangnemet ütött meg az egyház tanításaival kapcsolatban. Nem félt kimondani véleményét olyan dolgokban sem, amelyet az egyház általában tabuként kezel, így beszélt az óvszerhasználatról az AIDS elleni küzdelemben és a nők egyházban betöltött szerepéről is. A körülbelül egy hónapja készült interjúban is átfogóan kritizálta az egyházat. Szerinte a katolikusok elvesztették bizalmukat az egyházzal szemben. „A kultúránk megöregedett, a templomaink nagyok és üresek. Egyre nagyobb a bürokrácia, a rituáléink és a ruháink pedig egyre fényűzőbbek” – mondta a bíboros. Szerinte az egyháznak sokkal nagylelkűbben kellene bánnia az elvált emberekkel, különben a fiatalok elpártolnak majd tőle. Nem az a kérdés, hogy az elvált hívők áldozhatnak-e, hanem hogy az egyház hogyan tudja segíteni az egyre komplexebb családokban élőket. Martini szerint az egyházat csak radikális reformokkal lehet újjáéleszteni, és a reformokat a pápával és püspökeivel kell kezdeni. „A gyermekek szexuális zaklatása miatt kirobbant botrány arra kötelez minket, hogy változáson menjünk keresztül.” Egyházi vihart kavart a bíboros Eltemették Martini volt milánói érseket, aki szerint a templomok nagyok, de üresek (forrás: NOL 2012. szeptember 4.) Eltemették hétfőn a 85 éves korában, múlt pénteken elhunyt Carlo Martini bíborost, aki huszonkét éven át volt Milánó érseke. A milánói dómban felravatalozott holttest előtt egész hétvégén hosszú sorok kígyóztak: legalább 150 ezer ember rótta le kegyeletét az olasz katolikus egyház legismertebb alakja előtt. Giorgio Napolitano államfő táviratban méltatta a bíboros érdemeit, Mario Monti miniszterelnök pedig személyesen kondoleált. Természetesen a Vatikán is mélyen megrendült a halálhírre. Federico Lombardi vatikáni szóvivő méltatása szerint Martini olyan püspök volt, aki szavaival, írásaival, újító lelkipásztori kezdeményezéseivel képes volt elnyerni a hozzá közel és távol állók nagyrabecsülését, tiszteletét is. A vatikáni klérus történetesen nem állt közel Martinihez. S nem csupán azért, mert a legnagyobb kiterjedésű itáliai főegyházmegye élén állva Carlo Martini volt a reformista szárny pápajelöltje, a bajor „páncélkardinális” – ahogy Ratzingert a szülőhazájában emlegetik – legnagyobb kihívója, de a nézeteik is meglehetősen messze álltak egymástól. Nem mintha Martini ne lett volna konzervatív. Ő maga említette egyszer egy interjúban, hogy az egyház a maga természeténél fogva konzervatív intézmény. Mint mondta, „a Tízparancsolatot nem lehet megreformálni, a Ne ölj!, Ne lopj!-ról nem lehet áttérni az Ölj!, Lopj!-ra.” Sőt még a pápával kapcsolatban is megkockáztatta, hogy Ratzinger nyilvánvalóan másként lesz pápa, mint II. János Pál volt. „XVI. Benedek meglepetéseket tartogat számunkra azoknak a sztereotípiáknak a vonatkozásában, amelyekkel őt egy kissé felületesen illetik” – írta nem sokkal Ratzinger megválasztása után. De alighanem csalódnia kellett. Ő arra számított, hogy az egyház – megszabadulva a kommunizmus tehertételeitől – megkönnyebbülhet, és az energiáit másra fordíthatja. Pontosabban a szocialista világrendszer összeomlásával éppen a katolikus egyház töltheti be az ellensúlyt, amelyet korábban ez a világrendszer játszott. Immár nem konfrontálódó ellenfelek, hanem az azonos oldalon állók között kell lavíroznia: a más államok kizsákmányolása révén meggazdagodott nyugati világ, a feltörekvő ázsiai országok, illetve a reménytelenül leszakadó harmadik világ között. Éppen ez utóbbi javára. Csalódását az egyházához hű kardinális a haláláig leplezte. A milánói Corriere della Sera is csak most szombaton, huszonnégy órával Martini halála után hozta nyilvánosságra azt az interjút, amelyet még augusztus elején készített a már súlyosan beteg főpásztorral. Ebből az interjúból kiderül, milyen indulatok dúlhattak a nyugdíjas érsekben amiatt, mert képtelen belülről megreformálni egyházát. De most végül – mint valami lelki testamentumot – hagyta hátra intelmét: a római katolikus egyház kétszáz évvel le van maradva korától, és ha radikálisan meg nem változik, el fogja veszíteni maradék híveit. „Az egyház elfáradt, kultúránk elöregedett, templomaink nagyok, de üresek, az egyházi bürokrácia terebélyesedik, vallási szertartásaink és reverendáink fényűzőek”, de vajon így kell-e kinéznie a „szolgáló Krisztus” egyházának? – teszi fel a kérdést a vatikáni klérust és a pápa személyét sem kímélő bíboros. Az interjúban azt javasolja XVI. Benedeknek, hogy olyan papokkal vegye magát körül, akik ismerik a szegények nyomorúságát. Olyan egyházi főméltóságokból csináljon hősöket, mint a mártírhalált halt Romero, El Salvador érseke, akit saját székesegyházában lőttek agyon, mert az elnyomottak pártján állt. Mondhatja persze a Vatikán, hogy a Parkinson-kórban szenvedő, kontrollját vesztett bíboros végső jajkiáltása nem lehet irányadó jövőbeni egyházpolitikája számára. De a milánói Dóm téren szorongó, Martinitól végső búcsút vevő több tízezres tömeg ezt láthatóan másként gondolja. A „láthatatlanokról” nem is beszélve, akik szerint az egyháznak ideje lenne elismernie a hibáit, újragondolnia kőkonzervatív véleményét családról, válásról, fogamzásgátlásról. S legfőképpen megtisztulnia a pedofilbotrányoktól. Martini bíborossal kapcsolatban lásd a honlap következő cikkeit:      Meghalt Martini bíboros      XVI. Benedek pápa elbúcsúzott Martini bíborostól      Egy disszidens bíborban      Fejmosás Martini bíboros számára      A volt milánói érsek, Martini bíboros, elhatárolódott a Humanae Vitae enciklikától Kommentárok a hírhez 2012. szeptember 6.