Mielőtt a címben foglalt témára rátérnék, néhány szót szeretnék ejteni az FSSPX mostani helyzetéről, különös tekintettel ama híresztelésre, hogy Fellay püspök már aláírt, a Vatikán személycseréire, valamint Fellay püspök úr legutolsó interjújára. Bár az eredményt vélhetőleg néhány napon belül megismerjük, nem hiábavaló eltűnődni azokon az eseményeken, melyek az utóbbi hónapokban a szemünk előtt zajlanak le. Mint már az említett interjú függelékében írtam, az FSSPX illetékeseinek hangneme – akár lesz kiegyezés, akár nem – meglepő mértékben megváltozott. Fellay püspök ugyanolyan ködösen, kétértelműen fogalmaz, mint azok a zsinati szövegek, melyeket az FSSPX a legjobban kritizált. Sőt, nem csak kritizált, hanem bizonyította, hogy a bajok fő forrása ezek kétértelműségéből származik. E téma tárgyalásában elsőként néhány furcsaságra kell felhívni a figyelmet. Például arra, hogy Fellay püspök és Pfluger atya az utolsó hónapokban azzal érvelt, hogyha az FSSPX most nem ír alá, akkor a pápa valóságosan is kiközösítheti őket. Aztán arra, hogy Levada bíboros június 13-án azt mondta, ez az utolsó változat, ha ezt nem írják alá, a tárgyalásoknak vége.      És lám, mindezen kijelentéseket ignorálva, az egész világ, még a magukat tradicionalistának valló katolikus internetes oldalak és minden más lap megszólalója is úgy tesz, úgy beszél, mintha a tárgyalások egy esetleges nem-aláírás után is folytatódhatnának. Ami a legfeltűnőbb, hogy az FSSPX-es lapok is így beszélnek. Ennyire nem veszi senki komolyan a már egyszer elhangzottakat? De miért?      Levada bíboros azt is mondta, hogyha most nem lesz aláírás, akkor a közösségnek retorziókra kell számítania. (Lásd a honlap következő cikkét: Az FSSPX-rendfőnökének találkozója Levada bíborossal, melyben ez áll: „Abbeli aggodalomban, hogy egy egyházi elválást annak fájdalmas és kiszámíthatatlan következményeivel el lehessen kerülni, a Szent X. Pius Papi Közösség rendfőnökét a mai találkozó folyamán arra szólították fel, hogy magatartását gondolja át, hogy a fennálló szakadás megszüntetése elérhetővé válhasson, ahogy ezt XVI. Benedek pápa kívánta.”)      Mindezek ismeretében teljességgel érthetetlen, miért beszél mindenki a tárgyalások folytatásáról, illetve az új prefektus kinevezését követően a pozitív kimenetel valószínű meghiúsulásáról. Hiszen az eddig elhangzottak alapján Müller prefektusnak már semmilyen befolyása nem lehet a történésekre! A döntés Fellay püspök kezében van – ha most aláír (vagy már aláírt), akkor mindegy, hogy ennek az új prefektus örül vagy sem, ha meg nem ír alá, akkor Róma eddigi állításai alapján, ezzel be is befejeződtek a tárgyalások. Most vegyük sorra a tényeket, melyek a mellett szólnak, hogy az aláírás már megtörtént.      Ha nem feltételezzük, hogy a pápa nem tudja, hogy mit csinál, és hogy legalább szeretné a kiegyezést, ha nem is minden áron, és ha feltételezzük, hogy legalább ő emlékszik arra, amik eddig elhangzottak, akkor elsősorban az, hogy óriási sietséggel megtette Müller püspököt Levada bíboros utódává. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet elv alapján Levada bíboros kiharcolta az aláírást, amire Müller szóba sem jöhetett volna. Most viszont az új helyzetben már Müller püspök kell ahhoz, hogy a németországi püspököket, régi kollégáit megbékítse, elfogadtassa velük az eredményt. Mint ismeretes, a németországi püspöki konferencia közös fellépésre készül arra az esetre, ha Róma kiegyezik a Pius Közösséggel. Másfelől Németországban évek óta fennáll a nemzeti egyház létrejöttének, vagyis a Rómától való elszakadásnak a veszélye. Müller püspök feladata tehát az eddigi püspök-társai felől várható ellenállás leszerelése lehet. Fellay püspök beszéde és a legtöbb FSSPX-es vezető viselkedése még inkább okot ad a már megtörtént aláírás gyanújának a megerősítésére. Talán nem túlzás azt hinni, hogy a rendfőnök a káptalant, mely nagy részben a saját híveiből áll, arra használta, hogy saját döntését „közös megállapodásnak”, a rendkívüli gyűlés eredményének állítsa be. Az FSSPX alapító okirata szerint a döntés joga egyedül a rendfőnököt illeti, akkor mi más oka lehetett a káptalan összehívására, amit az alapító okirat nem is engedélyez az ilyen esetekre?      Az se világos, miért kell még mindig titkot tartani. Ha a káptalan a visszautasítás mellett döntött, akkor a további titoktartást semmi nem indokolja, sőt, Fellaynek minél hamarabb meg kell magyaráznia, hogy miért utasította el Róma ajánlatát, és ezt éppen a tények nyilvánosságra hozatalával, a kért feltételek feltárásával tudja a legkönnyebben megtenni.      Arról nem is beszélve, hogy a káptalan már véget ért, Fellay szavai szerint mégis a „káptalan fogja nemsokára megfogalmazni a Rómának küldendő választ”. Hogyan, talán kör-e-mailben?      Számomra úgy tűnik, hogy Fellay – amennyiben már aláírt, ahogy én hiszem – a káptalan tagjaira hárította a tagok és a hívek „megdolgozását”, az aláírás elfogadtatását. Williamson püspöknek a káptalanból való kizárása csak azt a célt szolgálhatta, hogy Fellay püspöknek és a kiegyezés híveinek ne legyen ellentábora. Még ha akadt is néhány tag, aki nem értett egyet a kiegyezéssel, vezető híján ezek nem voltak se elég bátrak, se elég erősek tiltakozásuk hatékony képviseletével. Más lett volna a helyzet, ha Williamson püspök jelen van. Az ő száját nem tudták volna betömni, és ha ő beszél, akadtak volna, akik csatlakoznak hozzá. Az sem világos, hogy miért akarja az állítólagos tradicionalisták túlnyomó többsége is mindenáron a kiegyezést. Elég, ha csak valaki egymás mellé teszi az FSSPX vezetőinek 44 éven keresztül ismételt beszédeit, írásait a mostani beszédekkel, hogy a napnál világosabban látszódjon az ordító ellentmondás. És mégis, még a legradikálisabbnak tartott ú. n. tradicionalisták – lásd kreuz.net és rorate caeli bejegyzései, cikkei – is folyton a kiegyezést sürgetik. Ezek után az sem világos, hogy akkor ezek eddig miért álltak a tradíció oldalán? Vagy nem is álltak ott valójában? Csaknem másfélezer éven keresztül az emberek azért voltak katolikusok, mert annak születtek. Ez a helyzet mostanra alaposan megváltozott. Ha leszámítjuk a született katolikusokat, akik nem gondolkodnak, hanem csak papír-katolikusok, akkor kimondhatjuk, hogy a meggyőződéses katolikusok azért katolikusok, mert a katolicizmust tartják az egyetlen igaz vallásnak. Az egyetlen igazság őrzője pedig a katolikus hittan, más szóval a katolikus dogmák.      Bár az Egyháznak a pápa a feje, az igazság őrzésének szempontjából a Szent Inkvizíció vezetője, azaz a hit őrzője, fontosabb szerepet tölt be, mint ő. Példa gyanánt azt mondhatjuk, hogy a pápa olyan, mint a magyar királyok voltak, a Szent Officium prefektusa viszont maga a magyar alkotmány, ami megváltoztathatatlan, és amit a királyoknak szolgálniuk kell. A katolikus Egyház a hitre épül, a hit pedig az igazságra. Az Egyház az igazság őrzője, annak egyedüli képviselője.      Ha a katolikus Egyház lemond az igazságról, ha lemond arról, hogy ő az igazság egyetlen őrzője, akkor olyanná válik, mint a többi felekezet vagy mint bármilyen szociális intézmény. A katolikus vallás minden cselekedete, tanítása az igazságban, az Egyház tanítóhivatalában veszi kezdetét, értelmét, célját, okát. Ha a tanítóhivatal megszűnik az igazságot képviselni, őrizni, akkor a katolicizmus alól kihúzzák az alapot, az értelmet. Akkor valóban minden ember szabadon döntheti el, hogy milyen vallás tetszik neki a legjobban, és melyiket választja. Emiatt a hit őrzője, azaz a Szent Inkvizíció, mostani nevén a Hittani Kongregáció vezetője semmiképpen nem lehet nem, hogy eretnek, de még vitatott személy sem. Egyszerűen ellentmond Krisztus Egyházának, hogy a hit őrzője olyan valaki legyen, akinek állításai akár csak egyetlen pillanatig is vita tárgyát képezhetik! Ez lehetetlen, ilyen nem történhet meg anélkül, hogy az, aki ilyen helyzetet előidéz, ne az Egyház alapját rendítené meg! A pápa a napokban olyan embert tett meg a hit legfőbb őrének, akiről teológusok – nem csak az ú. n. tradicionalista oldalról, hanem hivatalban levő professzorok – azt állítják, hogy igenis kétes tanokat vall. Ez önmagában már a földet kifordító történés, de ami még ennél is borzasztóbb és felfoghatatlanabb, az az, hogy ez ellen senki nem tiltakozik. Amikor a bécsi érseket fajtalansággal vádolták – nem tudni, hogy joggal vagy sem – ú. n. katolikus hívek sokasága feküdt le a Stephansdom előtt a földre, hogy testével akadályozza meg az érseknek székesegyházába való bemenetelét. Most ki az, aki akár egyetlen szóval is tiltakozna e kinevezés ellen? Kígyózó sorokban kellene a katolikusoknak a pápa ablaka előtt demonstrálni, amíg el nem érik az új prefektus leváltását. Az már csak hab a tortán, hogy a ma feltett teológiai cikk szerzője is úgy ítéli meg, hogy „ügyesebb dolog a hallgatás”.      Személy szerint én azt nem értem ebben a történetben, hogy akik ebben a kinevezésben nem találnak semmi kivetnivalót, azoknak mit jelent a katolikus vallás, azok miért katolikusok egyáltalán? Imádkozni, jótékonykodni, énekelgetni más felekezetekben is lehet. Eltűrni a tévedéseket, a hamis vallásokat más felekezetben sokkal kényelmesebb. Akkor ők miért katolikusok? És mit értenek katolikusság alatt? Nem véletlen, és a most elhangzottak komolyságát bizonyítja a bonni egyetem katolikus teológusának, Klaus Obenauer professzornak az a mondata, mellyel az új prefektus kijelentéseinek dogmatikai tévedését taglaló dolgozatát (lásd: http://www.katholisches.info/2012/07/11/jungfraulichkeit-in-der-geburt-zum-konflikt-zwischen-der-fsspx-und-erzbischof-muller) zárja: „Wäre es nicht Gottes Kirche, würde ich sagen: ich gebe mein Eintrittsbillet zurück!” – „Ha nem Isten Egyháza lenne, azt mondanám, hogy visszaadom a belépőjegyemet!” Szent Pál apostol mondta, hogy valójában nem a földi erők harcolnak egymással, hanem a túlvilági erők. Ez a mostani hit-botrány az eddigi botrányoknál is jobban mutatja e kijelentés igazságát: itt már nem földi erők csaptak össze, hanem az ördög vívja élet-halálharcát az Igével, aki maga az igazság.      És bár nem mi harcolunk, hanem a fejünk fölött „szólnak az ágyúk”, örök üdvösségünket mégis az dönti el, hogy melyik erő oldalára állunk. E témában lásd még a honlap következő cikkeit:      Mindörökké szűz Mária – I.,      Mindörökké szűz Mária – II.,      Mindörökké szűz Mária – III.,      Perspektívák és rizikók folytatás hamarosan következik Feltéve: 2012. július 19.