Év végén szokás számadást csinálni – így tett például Zaby atya is, aki honlapján, „Jahresrückblick – Visszapillantás az elmúlt évre” című írásában azon eseményeket járta még egyszer végig, melyek a katolikusok életében 2014-ben a legfontosabbaknak bizonyultak. Nos, ha én pillantok vissza az elmúlt egy évre, akkor legelőször azt látom, hogy még a megszokottnál is turbulensebb volt. Ahogy korábbi cikkemben már beszámoltam róla, ebben az évben hagytam ott az FSSPX „nyugodt”, csaknem „normális egyházi” struktúrájában eltöltött 19 évemet, és lettem kis kitérővel „szabadúszó”. Valójában csak az történt velem (és még néhányunkkal), ami az ú. n. II. Vatikáni Zsinat óta azokkal a katolikusokkal történt és történik, akik – kerül, amibe kerül – tényleg az igazságot keresték, keresik. Urunk szavai alapján, mondhatnánk úgy is, Jézust, aki az igazság – és nem egy „gurut”, aki az egyik hazugság helyett egy másik hazugságot hirdet, de akire úgy lehet feltekinteni, ahogy csak Urunkra, Jézus Krisztusra kellene és szabad.      Aki átnézi az Einsicht 45 éves anyagát, először megdöbbenéssel és riadalommal, majd bizonyos megértéssel látja, hogy amióta a hivatalos egyházi tekintély megszűnt, azaz, amióta minden bizonnyal nincsen pápa, azóta ez mindenütt, mindig így zajlott le, azzal az eredménnyel, hogy a katolikusok teljesen magukra maradtak, egyenként, vagy legfeljebb pár fős kis csapatban. Weinzierl és Zaby atyák csakúgy, mint az elmúlt 50 év katolikus írói – például az Einsicht-ben – nagy tudással, elkötelezettséggel és a katolikus hithez való nagy hűséggel tárták/tárják fel a problémákat, mutattak rá a „tradicionalista mozgalom” jóvátehetetlen teológiai vétkeire, de megoldást nem kínáltak/nem kínálnak. Füzesi Zsolt is elsősorban ezt hiányolta az őszi előadás kapcsán: „Mert lehet, hogy túl praktikus beállítottságú vagyok, de engem a megoldások egy bizonyos ponton túl jobban érdekelnek, mint a már-már öncélúnak tűnő puszta helyzet-elemzések. De azt hiszem egy tengeren hánykódó és fuldokló hajótörötten nem lehet számon kérni, ha a megoldásokat keresi, és a megmenekülés lehetőségeit latolgatja, és kisebb érdeklődést mutat a hajó elsüllyedésének rejtett mozzanatai iránt.”      Nos, a magam számára a helyes út megtalálásához elengedhetetlennek tartom megismerni „a hajó elsüllyedésének mozzanatait” –, de abban igazat adok Füzesi Zsoltnak, hogy ez elsősorban arra kell szolgáljon, hogy a kiutat meg lehessen keresni. Vagyis ahogy megtörtént a bajok feltárása, azonnal el kell kezdeni a megoldáson dolgozni, és ha ilyen a gyakorlatban nem lehetséges, akkor a kialakult rendkívüli, soha nem volt helyzetet legalább elvileg alátámasztani, megmagyarázni.      Másfelől, ami a honlapot illeti, a „bajok feltárását” azért kell még mindig folytatni, hogy a „későn jövök”, tehát azok, akik csak most kezdik felfogni, hogy sokkal nagyobb és mélyebb a baj, mint gondolták, tájékozódni tudjanak, megfelelő szakirodalomhoz jussanak. Megoldást viszont senki nem tud adni, mert ahogy Wendland professzor is írja, a maihoz hasonló helyzet még soha nem fordult elő az Egyházban, tehát nem találunk ott útmutatót, másfelől pedig azért, mert a helyzet szörnyűségét alig-alig fogja fel valaki, és az egyetlen lehetőségnek tűnő megoldás annyira ellenkezik mindazzal, amit eddig az Egyházról tanultunk, hogy nehéz még elhinni is, nem hogy másokkal elfogadtatni. Persze egy papnak vagy teológusnak még nehezebb a dolga, hiszen mint „szakmabeliként” az ő szavai többet nyomnak a latban, nem beszélhet csak úgy a „levegőbe”. Viszont, aki azt az utat választja, amit én, ez a honlap, és az ezévi „botrányok után” megmaradt katolikusok kis csoportja, az emberi természeténél fogva vágyik valamifajta magyarázatra. Dr. Hugo Maria Kellner egy 1976. januári levelében, amit az Einsicht újság 1980. decemberi számában közölt, Urunk Jézus Krisztus két mondatát vetette össze, és ezekből szűrte le következtetéseit. Az egyik, Lukács 18,8 így szól: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” A másik meg így: „A pokol kapui sem vesznek rajta erőt” [mármint a Péterre, azaz a sziklára épített Egyházon] (Mt 16,18). És mivel mindkét mondat Urunktól származik, csak akkor teljesülhet be mindkettő, ha az Egyház nagyon-nagyon, elenyészően kevés hívőre zsugorodik – ahogy ezt Dr. Kellner megállapítja.      Nos, ezzel tehát eljutottunk odáig, hogy Jézus ugyan megígéri, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt Egyházán, de arról egyetlen szót sem ejt, hogy mekkora lesz ez az Egyház.      Ha tehát az Egyház történetében nem találunk a maihoz hasonló helyzetre, akkor próbáljunk meg az Egyház története előtt keresni valamit, ami tovább segíthet. Mint laikus megtehetem, hogy fantáziálok egy kicsit. De nem is kell nagyon fantáziálni, hiszen Jézus a fenti két mondaton kívül még ilyet is mondott: „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, még az ég angyalai sem, csak az Atya. Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé idejében történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön és el nem sodorta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,36-39)      Ha ezek után átgondoljuk, mit is ír a Biblia Noéról, illetve a vízözönről, hasonlóságokat találunk a mai helyzetre. „Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt.«” (Ter 6,5-7) De mivel Noé igaz volt, kegyelmet talált az Úrnál, Aki megparancsolta neki, hogy építsen bárkát.      Noé évtizedekig építette a bárkát… talán 100 évig is. Isten ez idő alatt nem gondolta meg magát. Ellentétben Ninivével és Jónás próféta esetével, akinek szavaira Ninive megtért és az Isten megkegyelmezett lakóinak, és nem pusztította el városukat. Noénál ez szóba sem jött: az emberek csak nevettek Noé bárkaépítésén, és „ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek”, azaz éltek tovább, ahogy addig. A szentírási szakaszból az olvasható ki, hogy Isten döntése végleges volt, ezért bízta meg Noét a bárkaépítéssel, mert tudta, hogy akármilyen sokáig is tart a bárka elkészítése, nem változtatja meg elhatározását, mert nem lesz miért megváltoztatni azt, az emberek [közösségei, nem egyénenként] megtérése már lehetetlen! Dr. Kellner arra is felhívja a figyelmet, hogy míg a keresztények, mint például a nagypénteki könyörgésekben, mind a szakadárok, mind az eretnekek, mind a pogányok, mind a zsidók megtéréséért imádkoznak, az aposztatákéért nem! Szent Pál apostol is azt mondja, hogy a vég előtt előbb jönnie kell a nagy hitehagyásnak. És ami az elmúlt 100 évben történik, az nem más, mint a keresztények hitehagyása, nemcsak napjaink, de már az elmúlt 50 év eseményei is csak ezzel, a már folyamatban levő hitehagyással magyarázhatók. Isten azért teremtette az embert, hogy az Őt dicsőítse, és ha az ember ezt már nem teszi, akkor megszűnik a létjogosultsága. A „katolikus” hivatalos egyház hitehagyása legalább 100 éve folyamatosan tart, napjainkban csak felerősödött, és ez a hitehagyás nem visszafordítható folyamat! A bárka épül… csak az van még hátra, hogy elkészüljön. Az elmúlt hónapok hitvitái során egyre többször feltűnt számomra Urunk Jézus Krisztus tanításának egyik jellegzetessége: amit röviden úgy lehet összefoglalni, hogy a katolicizmus nem törvény-vallás. Jézus nem véletlenül beszélt példabeszédekben, és nem véletlenül mondta oly sokszor, hogy akinek füle van a hallásra, az hallja meg. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a katolikus vallás nem valamit, hanem valakinek hisz, azaz Isten szavának (ahogy azt az Egyház Tanítóhivatala a hívek elé tárja), akkor még világosabbá válik, hogy Jézus azt akarta, hogy az emberek az Ő szavai és tettei hatására, és ne száraz parancsokra váljanak követőivé. Vegyük csak Myra Davidoglou „TE VAGY KRISZTUS, AZ ÉLŐ ISTEN FIA” című cikkét. Például milyen egyszerű lenne az érvelés, ha Jézus Kaifás főpap kérdésére: „Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” (Mt 26,63), határozottan azt felelte volna, hogy „Igen, én vagyok a Messiás, az élő Isten Fia”, és nem azt, hogy „Magad mondtad – De mondom nektek, mostantól, látni fogjátok az Emberfiát, amint a Mindenható jobbján ül” (Mt 26,64). Nehéz jól érthetően szavakba öntenem, de számomra úgy tűnik, hogy a Szentírás számos állítása nem akar „szájbarágás” lenni, hanem meghívás Isten szavának a befogadására, és az ebből következő újjászületésre. Valami ehhez hasonlót fejezett ki C. S. Lewis „Az ember likvidálása” könyvében ezzel a mondattal: „Inkább kártyázom egy olyan ellenféllel, aki nem hisz az erkölcsi alapelvekben, de abban a meggyőződésben nevelkedett, hogy »egy úriember nem csal«, mint egy kifogástalan erkölcs-filozófussal, aki csirkefogók között töltötte gyerekkorát.” – Vagyis a hitre lefordítva: a katolikus tanok kifogástalan ismerete nem tesz valakit katolikussá. Egy régen élt, tudatlan, egyszerű parasztasszony, aki élte a hitet, amit a régi egyházi népénekekből tanult meg, még gondolkodásában is sokkal katolikusabb volt, mint egy mai „írástudó”, hát még tetteiben és lelkületében! Jézus tanításával nem írástudókat, hanem „Istennel érző” embereket akart nevelni, azért beszélt az egyszerű néphez és nem a farizeusokhoz és írástudókhoz.      Talán még ez a tanítása: „Senki nem tesz ócska ruhára új szövetből foltot, mert a folt továbbszakítja a ruhát, s a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe. De ha mégis, kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, s a tömlők tönkremennek. Az új bort új tömlőbe öntik, így ez is, az is megmarad” (Mt 9,16-17) is ezt jelenti: nem lehet úgy az Ő követője lenni, ha valaki megtanulja a „tanait”, de belül nem születik újjá, a hallottak nem alakítják át testét-lelkét, ami képessé teszi Jézus szavainak száraz bemagolása helyett, élővé tenni e szavakat. Jézus megmondta, hogy csak az mehet hozzá, akit Isten hív, vagyis a kegyelem teszi az embert képessé Jézus szavainak a befogadására. És ez a kegyelem – ha nem állnak neki ellent – megtermékenyíti a tanultakat, hogy „felnőjenek, termést hozzanak” és ne maradjanak üres szavak.      A Káldi-féle Biblia-fordítás 1928-as kiadása a fenti szentírási idézethez ezt adja magyarázatként: „E két hasonlat értelme, hogy Krisztus nem azért jött, hogy az ószövetséget toldozza és foltozza, hanem hogy új üdvintézményt teremtsen. A kereszténység eszméit nem lehet a régi szertartások és szokások tömlőjébe erőszakolni.”      Mai helyzetünkre értve, ez azt jelenti, hogy aki a NOM-os szektából akar katolikus lenni, annak előbb saját magából kell „új tömlőt” csinálni, azáltal, hogy a katolikus tanokat a gyakorlatba átültetve, katolikus lelkületet szerez. (Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy erre a folyamatra a korábbi FSSPX-nél eltöltött idő igen alkalmas volt.) Isten, amikor először pusztította el a földet, mindössze nyolc személyt talált, aki igaz volt, és akiket ezért megmentett. Vajon korunkban hány embernek felel meg ez a nyolcas szám? És vajon, mit kell tennünk, hogy mindenképpen közéjük tartozzunk? Egyet biztosan: nem hallgatni a többségre, nem a széles, kényelmes úton járni, nem a tág kapun akarni bemenni Istenhez. Feltéve: 2015. január 2.