Mottó: Mivel a lélek eledele az igazság – miként ezt Szuszai Antal Kalauz a Krisztusi életre című munkájában [bevezetés/3. fejezet] írja –, a hazugság, pláne a folytonos, állandósult hazugság halálra mérgezi a lelket – Egy katolikus legfontosabb feladata tehát az, hogy lelkét megvédje, amivel egyúttal értelmét is megmentheti a dementiától. 1. Valódi, megalapozott öröme, itt a földön is, csak a katolikusoknak lehet Az „Útmutató a káoszban” című cikkben idézett levélíró, a cikk elolvasása után a következő kérdést tette fel: „De akkor hol van a katolikusság, a katolikusok öröme?” – Nos, az e kérdésre adott válasz összefoglalja a katolicizmus egész lényegét: A katolicizmuson kívül minden vallás, minden ideológia mindenekelőtt evilági sikereket, javakat, örömöket ígér követőinek. Krisztus azonban – egyetlen „vezérként” – ezt mondta az övéinek: Ki-ki vegye fel keresztjét, és úgy kövessen. És ha ezt megteszi, akkor az örök életben kimondhatatlan boldogságban lesz része! – Urunk e felszólításában benne van a lényeg: Katolikusnak lenni annyit jelent, mint megtagadni e világot, és Jézus Krisztusban, mind személyében, mind szavában abszolút módon bízni. Mindazonáltal a halál utáni örök boldogságon kívül a katolikus ebben a világban sem boldogtalan. Neki is számtalan öröme van, sőt, egyedül neki van, neki lehet valódi öröme, hiszen minden evilági öröm múlandó, és ezért automatikusan együtt jár az öröm elvesztése feletti szomorúsággal, aggodalommal. A katolikus, aki tudja, és magában állandóan átéli, hogy őt egy jóságos Isten teremtette, hogy ő egyedül ennek a Teremtőnek az akaratából létezik, lélegzik, cselekszik ebben a világban, és hogyha ennek a Teremtőnek az akaratát igyekszik teljesíti, akkor földi élete végén Teremtőjéhez tér vissza, nos, az ilyen embernek egyfelől a tiszta lelkiismeret, másfelől az Atyához fűződő bensőséges kapcsolata még a legnagyobb bajban is őszinte örömet ad. Még akkor is, ha a hazugságok özönében, vagy szenvedései, bajai közben olykor elkeseredik. 2. A belső kegyelmi élet látszólagos ellentmondása (forrás: www.antimodernist.org/am – 2019. június 6.) A paradoxon – látszólagos ellentmondás – abból áll, hogy a lélek csak abban az esetben válik valóban szabaddá, ha előbb szabadságát önként felajánlja, átadja Istennek, hogy „az Isteni Felség legszentebb akarata szerint egészen szabadon rendelkezzen mind személye, mind a felett, amivel bír”. Tehát csak akkor jutunk el Isten gyermekeinek nagyszerű szabadságához, ha szabadságunkat előbb felajánljuk áldozatul Istennek. Mert minél görcsösebben ragaszkodik az ember vélt szabadságához, és keresi önmegvalósítását, annál inkább válik saját szenvedélyeinek rabjává. Mi azonban többnyire egy nagy és egyáltalán nem veszélytelen tévedésnek esünk áldozatául: Elsőnek minden szükséges és szükségtelen munkát elvégzünk, és csak azt adjuk Istennek, ami mindezen munkák elvégzése után időnkből talán még megmarad. És természetes, hogy rendszerint nem sok idő marad, mert alapjában véve nem annyira fontos a számunkra, hogy sok időnk maradjon Isten számára. Ha időnket jobban osztanánk be, akkor ez biztos másképp lenne, és akkor naponta megtapasztalhatnánk, hogy azt az időt, amit Istennel töltünk, más módon sokszorosan visszakapjuk, mert Isten kegyelmével a dolgokat sokkal gyorsabban és könnyebben tudjuk megoldani, mint e kegyelem nélkül. Így azonban a szorgos tevékenykedés ördögi körébe jutunk, amit ma stressznek hívnak, és ebből Isten segítsége nélkül biztosan nem tudunk többé kikerülni.      Kérjük tehát Jézust a Boldogságos Szűz közbenjárásával, hogy ne saját hajlandóságunkból, hanem csakis Jézus ösztönzésére cselekedjünk. 3. „A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered” Szent Pál írja: „A tökéletesek körében azonban mi is bölcsességet hirdetünk. Nem ennek a világnak a bölcsességét, sem az e világ pusztulásra ítélt fejedelmeit, hanem Isten titokzatos, rejtett bölcsességét, amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre rendelt. Ezt senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Így érvényes az Írás szava [Iz: 64,2-3]: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. Erről beszélünk is, de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva. A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie.” (1 Kor 2,6-14) „A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered.” Pontosan ez az, amit Sátán is tud, és amiért minden erejével, trükkével arra törekszik, hogy az ember „testi” maradjon, lelke egyre tompábbá váljon. Korunk összes vívmánya, a minket körülvevő és mozgató világ egésze erre a feladatra koncentrál: amennyire csak lehetséges, megbabonázni, elcsábítani a testet, és amennyire csak lehetséges, megölni a lelket: az utóbbit azoknál, akik még ellen tudnak állni a testi csábításnak, az ideg- és lélekölő törvényekkel, szabályozásokkal, előírások egyre növekvő halmazával. Loyolai Szent Ignác így foglalta össze az emberi lét célját és értelmét: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve, és azért, hogy segítse őt a cél elérésében, amire teremtve van.” – Ennek értelmében egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy modern világunkban minden arra szolgál, hogy az embereket végső céljuktól, Istentől minél jobban eltávolítsa, elválassza. 4. Isten a sötétség hatalmát fogja felhasználni, hogy megsemmisítse az istenteleneket Részlet a honlapra 2018. május 16-án feltett „A végidő jele: „A gonoszak egyre gonoszabbak lesznek” című cikkből:      »Ezért ezekre az emberekre és nagyjából az egész zsinati szektára szinte szóról szóra illenek ezek a szavak, melyeket az Úr mondott Elisabeth Canori-Mora látnoknőnek: „Isten a sötétség hatalmát fogja arra használni, hogy a szektásokat és istenteleneket, akik az Anyaszentegyházat alapjaiban akarják megrendíteni és megsemmisíteni, kiirtsa. Ezek a nyomorultak vakmerő gonoszságukban azt hiszik, hogy Istent letaszíthatják trónjáról; de Ő csak nevet alattomosságukon, és hatalmas karjának egyetlen jelével megbünteti az istenkáromlókat és istenteleneket.”      Boldog Taigi Annamáriának az Úr azt mondta, hogy akkor fog beavatkozni, azaz akkor jön el a nagy csapás, amikor „a körülmények úgy fognak alakulni, hogy az ember nem lesz képes többé befolyásolni őket”. Pater Pio pedig így intette híveit: „A házon kívül senkivel se beszéljetek.” (Pater Pio 1950. február 7-én mondott intelmei a háromnapos sötétséggel kapcsolatban.)      E szavak és a tapasztalatok világosan bizonyítják, hogy „ember itt már semmit nem tehet”. Azokat, akik eddig nem tértek meg, semmilyen érv, egyáltalán semmilyen emberi tett nem tudja többé észre téríteni. És az is meglehet, hogy Isten maga is lemondott már róluk, miután tengernyi sok kegyelmi ajándékát mind egy szálig visszautasították.« 5. „Ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket” A honlap számtalan cikke hivatkozott már Isten Izajás prófétának adott egyik utasítására: „Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl. Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg.” (Iz 6,9-10)      Ezen ószövetségi igéknek az ad különös jelentőséget, hogy Jézus Krisztus hivatkozik rájuk: „Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket.” (Mt 13,13-15) – Ráadásul az Úrnak e szavait mind a négy evangélista feljegyezte, nem csak a három szinoptikus, de János apostol is, ami külön is aláhúzza ezen igék fontosságát! (Lásd: Mt 13,12-17; Mk 4,10-12; Lk 8,9-10; Jn 12,37-42) János apostoltól ebben a formában: „Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. Így beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése: Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket.” (Jn 12,37-38/40) Isten maga a Jóság. Az abszolút Jó. És e helyen ez a legeslegjóságosabb Isten mond ilyet: „Nehogy bűnbánatot tartsanak, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket.” – Ez azt jelenti, hogy Isten már elvette ezektől az emberektől a megtérés lehetőségét. Sőt, Ő maga akarja, hogy vakságuk és süketségük végleges legyen, hogy „ne térhessenek meg, hogy ne gyógyítsa meg őket”. Micsoda elképesztő büntetés! És milyen iszonyatosan nagynak kell lennie annak a bűnnek, ami a legjóságosabb Istentől ilyen hatalmas büntetést, visszavonhatatlanul szigorú elbírálást, sorsot von maga után! Jézus egy másik mondása szerint az idők végén az Emberfia „különválasztja a nemzeteket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól” (Mt 25,31-32), vagy a „konkolyt a búzától” (Mt 13,30). Noé, Szodoma és Gomorra története is bizonyítja, hogy minél közelebb a vég, az emberek annál kevésbé térnek meg, ami emberi szemmel valójában logikátlan, hiszen a közelgő vég jelei egyre erőteljesebbek és nyilvánvalóbbak, következésképpen azokat – elméletileg – mindenki észre tudja venni. És ez arra kellene hajtsa őket, hogy magukba szálljanak, és átgondolják tetteiket. De nem, nem ezt teszik!      Mindez azt mutatja, hogy Isten nem csak a büntetést kezdi már el itt a földön, hanem a szétválasztást is! Hogy a vég előtt küldött jelek, és maguk a történések is már a szétválasztást szolgálják! Ezért – is – jönnek egymás után azok az események, amik észszerű gondolkodás és a legkisebb fokú jóakarat esetén mindenki számára lehetővé tehetnék a megtérést, a visszafordulást, a jó választását! És – mint tapasztaljuk – a túlnyomó többség mégsem ezt az utat választja! Ha valaki ebből a szemszögből nézi az elmúlt évtizedek, vagy akár csak az elmúlt 22 hónap történéseit, minden érthetőbbé válik!      Úgy tűnik, hogy Isten, amíg nem vet véget ennek a világnak, percről percre újabb galádságokat, hazugságokat, istentelenségeket hagy megtörténni, hogy az embereknek e helyzetekben való viselkedésével a lehető legélesebben elválassza a juhokat a kosoktól. És hogy a kosok bűnei akkorára növekedjenek, hogy már nyilvánvalóvá váljon, hogy nem érdemlik, nem érdemelhetik meg a megtérést! A megmérettetés minden emberre vonatkozik: Isten nap nap után válaszút elé állít mindannyiunkat, és jövendő sorsunk attól függ, hogy hogyan viselkedünk ezekben a helyzetekben. 6. „Az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” Jézusnak második eljöveteléről szóló jövendölései – amik legrészletesebben Máté apostol Evangéliumának 24. (Márknál a 13., Lukácsnál a 21.) fejezetében olvashatók – két részből állnak: Egészen a 37. versig egymást követő borzalmakról beszél, mint azon jelekről, melyek az Emberfia dicsőséges eljövetelét vezetik be. És e jelek mindenki, az egész világ számára látható jelek, melyek égen és földön soha nem volt pusztulásokat, csapásokat, „gyötrelmeket” írnak le! Ezek alapján Jézus újraeljövetele egyáltalán nem meglepetésszerűen következik be, hanem időben nagyonis láthatóan, érezhetően, következésképpen várhatóan! Ugyanakkor a 37. verstől kezdve egészen a fejezet végéig, sőt még a következő fejezet hasonlataiban is, Jézus egészen másképp írja el újraeljövetelének körülményeit: „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. ... Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” (Mt 37-44)      Ezeket a mondatokat nem lehet másképp értelmezi, csak ahogy Jézus maga mondta: „Az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!”, vagyis eljövetelét semmiféle különleges jel nem előzi meg. Ezek szerint a korábbi versekben megjövendölt szörnyűségek vagy nem materiális jellegűek, vagy a Sátánnak az ezeréves birodalom végére megjövendölt újabb lázadását bevezető jelekre vonatkoznak. (Ez már csak azért sem lenne lehetetlen, hiszen Jézus e jövendöléseit Jeruzsálem elpusztításának leírásakor mondta le, vagyis nem egy, hanem két majdan bekövetkező eseményről beszélt egyszerre – ezt az Egyház mindig így értelmezte – ha viszont kettőről beszélt, akkor beszélhetett háromról is, hiszen a Jelenések könyve beszámol a harmadik "világvégi" harcról is.) Az első lehetőség, miszerint a jelek, a megjósolt szörnyűségek, például a Nap elsötétülése stb. nem materiális, hanem szellemi jellegűek, igencsak illene napjainkra, amikor a katolikus Egyház, amit Urunk azzal a határozott céllal alapított, hogy az embereket Hozzá vezesse, látható formában tökéletesen megszűnt létezni. Sőt: pont ma, amikor a híveknek, sőt, az egész világnak, a legnagyobb szüksége lenne a katolikus Egyházra, a még ma is – elsősorban a lelkekre, de nem csak arra – óriási befolyással rendelkező katolikus Rómára, ez nemhogy segítene, de maga áll azon klikkek élére, akik az emberiség elpusztítását, rabszolgasorsba való taszítását tűzték ki célul maguk elé. A honlap egyik cikkében (A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni) Graber regensburgi püspök részletesen beszámol a szabadkőműveseknek az Egyház elpusztítására kidolgozott terveiről: »Roca ex-kanonok (1830-96), aki e tervek kidolgozásában vezető szerepet játszott, így írt: „Az új egyház, mely talán már semmit sem tud megőrizni a skolasztikus tanításból és a korábbi Egyház eredeti formájából, mégis Rómától kapja meg a felszentelést és a kánoni joghatóságot.”«      Magyarul: e sátáni terv szerint a hitehagyott, az embereket egyenesen a pokolba irányító intézmény maga Róma lesz! Ugyanakkor mára oda jutottunk, hogy ezt a tényt, nevezetesen, hogy Krisztus igaz Egyháza már évtizedek óta nem a Rómában székelő társaság, szinte senki nem veszi észre! Még most sem, még Bergoglio alatt sem, még a korona-őrület alatt sem! Ami azt bizonyítja, hogy az Egyház ellenségeinek aknamunkája elsőrendű munkát végzett, (szinte) teljes sikerrel járt! A mai római, embercsinálta-egyház vezetőinek tevékenységét látva, válik igazán érthetővé az a könyörtelennek tűnő viselkedés, ahogy Isten a megátalkodottakkal bánik, miként arról az előző, 5. részben volt szó. 7. Isten dolgai azonban megmaradnak Részlet vitéz Somogyváry Gyulának az 1848-49-es szabadságharcról szóló négykötetes művének utolsó, „A Tűzoszlop” című könyvéből (372. oldal):      »„Ez a szegény kis bárócska [Mednyászky Cézár tábori főpap, akinek életéről a „Mint oldott kéve” című tévésorozat készült] vagy éretlen ifjú, aki nem tudja, mit csinál, vagy henye játéknak veszi a papi hivatást. De hogy a lelkében nem pap, az bizonyos. Aminthogy azok is régen lesiklottak Isten útjáról, akik pap létükre odaállanak eléje, és szabadságeszméket hangoztatva követelik, hogy áldja meg úgynevezett házasságukat.”      Magunk is sóbálvánnyá meredve hallgattuk ezt a hallatlan históriát. Szenczi [utászhadnagy] törte meg a csendet: „Tótágas… De Krisztus keresztje ezután sem áll azért a feje tetejére. A partok egy-egy morzsáját elragadja az áradat. Még az Egyház sziklájáról is, mert abban is meglazulhat néhány, szélről álló kavics. De a Péter-szikla azért állva marad. A jelszavak, hevületek, divatok és korok mind elmúlnak, mert emberek dolgai. Isten dolgai azonban megmaradnak.”      Erdősi pap [a Branyiszkói-áttörés egyik hőse] megragadta Szenczi kezét, és kemény, szögletes arcvonásai megvonaglottak. „Köszönöm! – mondotta halkan. – De azért fáj, amikor így szaggatják Krisztus testét. Akár a késhasítás.”      „Nincs mit köszönni – dörmögte a hadnagy. – Aki él, és a fejét gondolkodásra használja, az nem szólhat másként.”« Ezt az egyébként már ismert történetet és párbeszédet Somogyváry Gyula valamikor 1947 és 1950 között vetette papírra, és egy 100 évvel azelőtt lezajlott eseményt ír le. Akkor, 1849-ben, amikor még a negatív előjelek ellenére, senki nem gondolta komolyan, hogy valamikor bekövetkezhet, hogy nem csak „a partokról lazul meg egy-egy kavics, hanem az egész Vatikán a feje tetejére”, sőt, az ellenség élére áll. Pedig a jelek már akkor megvoltak!      Graber püspök fentebb említett könyvében a szabadkőművesek terveinek bemutatása közé ezt a költői kérdést fűzte: „Itt szükség van egy közbevetett megjegyzésre. Téved, aki azt hiszi, hogy ezek [Roca ex-kanonok fent már idézett szavai] csak egy különc gondolatai: mind ezeket rokonlelkű személyek egész sora megszámlálhatatlanul sok írásban – melyek legalábbis akkoriban, az egész világ nyilvánossága számára hozzáférhetőek voltak – megfogalmazta és leírta. És ezért kell feltenni a kérdést: Miért nem vett az Egyház tudomást ezekről a dolgokról?” 8. A megoldás mindig, a mostani rettenetes helyzetben is, nem az emberektől indul ki, hanem egyedül Istentől Rob Kenius „Az abszurditás az értelem kikapcsolásához vezet” című írásában az elmúlt évtizedek legfontosabb jelenségére hívta fel a figyelmet: Arra a tényre, hogy a világot soha nem volt mértékben árasztotta el az abszurditások tömege, ami évről évre mind veszélyességében, mind elterjedtségében egyre csak nő; mégpedig az élet minden területén: mind a tudományban, mind a politikában, mind az erkölcsben, mind a kultúrában, és ami a legborzasztóbb és a legfontosabb, a katolikusnak mondott egyházi intézményekben is. Ennek köszönhető, hogy mára az e helyzetet előidéző és közvetlenül kiszolgáló csoportok tagjain kívül a népesség összes többi rétegében – nagyon-nagyon kevés számú kivételtől eltekintve – általános lett a „mesterséges dementia”, magyarul előrehaladott elbutulás, agylágyulás. A kevés kivételnél (vagyis azoknál, akiknek az értelme még mindig nem homályosult el) a hazugságözön a lelket mérgezi meg. Ezt mindazok érzik magukon, akik nem dőltek be mindannak a borzalomnak, amit a Sátán a legkisebb részletekig pontosan kiagyalt, és ami mára az egész földtekét, és az élet minden területét végérvényesen elrohasztotta. Mert a Sátán egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nem rombol, hanem rohaszt. Mégpedig mindent és mindenkit, sőt még saját magát is, mert csakis gyűlölni tud. Hiszen Istenből egy csipetnyi sincs benne, és ezért ő minden jónak, pozitívumnak a tökéletes hiánya és ellentéte. Még saját magát is gyűlöli, és az sem zavarja, ha ő maga elpusztul; a lényeg, hogy tökéletes, emberi kézzel helyrehozhatatlan romhalmazt hagyjon maga után. Ezekiel Moreno kolumbiai püspök írta egyik pásztorlevelében, hogy „mi mindannyian többé-kevésbé felelősek vagyunk azokért a bajokért, melyeket mint nemzet szenvedünk el, mert mi mind többé-kevésbé bűntársak voltunk, sőt, talán még azoknak a bűnöknek az előidézői is, melyek Isten haragját felkeltették”. – Moreno püspök e szavai igencsak megfontolandóak, és arra ösztönöznek, hogy ki-ki magába nézzen, és megvizsgálja, ő maga mit követett el Isten ellen, amiért éppen most kell élnie, túlzás nélkül állítva, az üdvtörténet egyik, ha nem A legnehezebb szakaszában. Mennyivel járult ő hozzá a mai istentelen világhoz?      És akkor közülünk sokan rájövünk, hogy bűnrészességünk miatt mekkora, milyen felfoghatatlanul hatalmas kitüntetés, hogy Isten még idejében megadta számunkra a megtérés kegyelmét!      De az elkövetett bűnök, bűneink a megbánás és jóvátétel után is „ott lógnak a levegőben”, hatásukban megmaradnak: És ha ezt megfontoljuk, akkor nagyjából érthető is, hogy miként, miért jutottunk mai világunkhoz: Ennyi istentelenség, bűn, közömbösség soha semmilyen más korban nem létezett, ennyit eleddig egyetlen kor emberei sem hoztak össze soha. Ha azok közé tartozunk, akik őszintén ragaszkodnak az igazsághoz, vagyis Istenhez, és azok közé, akik végsőkig ki akarnak tartani, akkor használjuk fel ezt az időt arra, hogy hitünket, és Isten iránti bizalmunkat tökéletesítsük. Ne keressünk evilági megoldásokat, ne szaladjunk álkrisztusok, álpróféták után. Hallgassunk Urunk szavaira, aki ezt mondta: „Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. Akkor ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek. Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.” (Mt 24,11/23-24)      Vegyük tudomásul, és szívből fogadjuk el, hogy mostani különleges helyzetünket egyedül Isten tudja megoldani, a megoldás csakis Tőle jöhet, ahogy ezt a Biblia tanítja, és régi katolikus tanítók ránk hagyták. Ne akarjuk mindenáron megérteni a dolgokat, hiszen ez hiábavaló igyekezet: Ami ma van, azt soha egyetlen katolikus nem tudta elképzelni, ezért nem kaphatunk tőlük magyarázatot.      Növeljük Isten iránti bizalmunkat, fogadjuk el azt, amit küld, és csak Tőle várjuk az útbaigazítást, amit biztosan meg fog mindig adni. Ha hűek maradunk a katolikus tanításhoz, ha hűek maradunk keresztségi fogadalmunkhoz, azaz, ha feltétel nélkül hűek maradunk Istenhez, Ő biztosan megmutatja azt az utat, amit követnünk kell. Az emberi megfontolások, okoskodások egészen biztosan nem a jó útra vezetnek. Az olyan beszédek, melyek a génszérum elfogadása mellett érvelnek, s amelyeket még a magukat szedesvakantistának nevező papok közül is sokan propagálnak („azért kell beoltatnia magát egy papnak, hogy el tudjon utazni a híveihez”) már a „Quo vadis, Domine” kérdés megválaszolása óta bebizonyították, hogy nem Jézusnak tetszők, nem Istentől származnak. Hova lett volna Krisztus Egyháza, ha a mártírok is így gondolkodtak volna? Istenre való hagyatkozásunk akkor tud növekni, ha Rá bízzuk magunkat, és akkor lesz a legerősebb, ha belátjuk, hogy mi már tényleg semmit nem tudunk tenni – és akkor Ő megsegít bennünket: Vagy úgy, hogy véget vet ennek az egésznek, vagy úgy, hogy kivesz bennünket ebből a világból, vagy csak lelkileg, vagy egészen.      Bezárult a kör körülöttünk: Mi is záruljunk be, ki-ki ahogy tud, ne felhalmozva, hanem kidobva maga körül mindent, ami felesleges. Feltéve: 2021. december 25.