Szabadkozni, kár volna szabadkoznod tőle, ha Isten a keserűség kelyhét nyújtja. Meglehet, valami nehezedre esik; fájni fájhat; de ha győzöd béketűréssel, ne tedd, hogy a gonosz lélek vagy kényed-kedved unszolására tőle szabadulni kívánkozzál. Ebből két fő-fő károd esnék. Egy az, hogy ily kívánság, ha nem fosztana is meg legott a béketűrés erényétől, lassankint mégis tűrhetetlenségre vinne. Más az, hogy béketűrésed tökéletlen volna, s Istentől jutalmad érte csakis azon időre járna, amíg tényleg szenvedsz; holott ha a szabadulást nem kívánod s magadat tökéletesen az ő isteni jóvoltára hagyod, az Úr szenvedésedet, jóllehet csak egy óráig vagy addig sem tart vala, sok-sok idejű szolgálatnak veend vala.
     Minélfogva kívánalmaidra nézve, valamint ebben, úgy minden dologban szolgáljon általános szabályul, hogy kívánalmaid, mellőzve minden egyéb tekintetet, minden egyéb célt, egyesegyedül és tisztán csakis az egyetlen igaz célra irányuljanak, arra, hogy mi az Isten akarata. Ekképpen kívánalmaid igazságosak és helyesek lesznek, magad pedig bármily körülmények közt nyugodt és megelégedett leszel. Mert azt tudva, hogy Isten akarata nélkül nem érhet semmi, midőn magad is azt akarod, hogy Isten akarata teljesedjék rajtad, mindenesetre meglesz, amit kívánsz; szíved minden szándéka, minden vágya mindenkor sikerülni fog.

Áll ez, eltekintve magad és mások bűneitől, melyek Isten akaratjának ellenére történnek, áll ez minden keserűségre, minden szenvedésre nézve, mely azokból vagy másunnan ered, legyen bár oly súlyos, hogy a szív szinte vérzik bele, s a természetes élet szálai szinte szakadoznak tőle; mert ez is kereszt, kereszt, melyre az Úr maga hű szolgáit és szerette barátait méltatni szokta.
     Amit pedig a béketűrésről mondok, melyre minden lépten-nyomon szükséged van, szól azon fájdalmakról is, melyek például betegségből származnak, melyeket Isten szerelméért, az ő kedves szent akaratjához képest békével tűrnünk kell, miután megszüntetésükre minden szabados eszköz, minden orvosság haszontalannak bizonyult.
     Mely eszközökkel és módokkal szintén Istennek szándéka és akaratja szerint kell élnünk, ki azokat azért rendelte, hogy használjuk; azért kell élnünk velök, mert az ő akaratja úgy tartja, nem magunk könnyebbsége tekintetéből, hanem Isten szolgálata és kedves szent akaratja szempontjából és céljából.

Midőn a gonosz lélek látja, hogy élénk és rendezett vágyakkal egyenest az erénynek tartunk, s azért csellel nem terelhet minket a maga útjára: ravaszságában világosság angyalának öltözködik, és nyájas gondolatokkal, a szentírás igéivel s a szentek példáival buzdít és nógat, hogy erőlködjünk feljutni a tökéletesség polcára, hogy utóbb a magasból a mélységbe taszíthasson. Mire nézve biztat és izgat a test szertelen sanyargatására fenyítékek, böjtök s egyéb szigorúságok által. Azért, hogy elbízzuk magunkat, hiú nők módjára tetszelegve magunknak, mintha ki tudja mily nagy dolgokat vittünk volna végbe. Vagy azért, hogy közbejött betegség esetére elégtelenek legyünk a jóságos cselekedetek folytatására, vagy hogy időnek előtte kifárasztván s erőnkből kiforgatván minket, meguntassa s meggyűlöltesse velünk a lelki élet gyakorlatait, s ekképp lassan-lassan :meglanyhulván a jóban, annál :mohóbban kapjunk a világ gyönyörein és szórakozásain.
     Van erre példa akármennyi, hogy megadták az árát, kik nem akartak mértéket tartani. Megtörtént akárhánnyal, hogy önhittségükben szertelen buzgólkodás ösztöneit követve, erejükön fölül mértéktelen sanyargatásaik és kapkodásaikkal pórul jártak magok vesztére és a gonosz lélek gúnyjára. Ami bizonyára nem történik :meg velök, ha hallgatnak az okos szóra és :meggondolják vala, hogy ilyetén szigorúságokhoz – jóllehet :magokban igenis dicséretesek és hasznosak is, hol :megvan hozza a kellő testi erő és szívbeli alázatosság – más is kívántatik. Kívántatik okos mérséklet kinek-kinek módjához és természetéhez képest.

Akinek nincsen módjában lépést tartani a szentek életszigorával, lehet módja s bizonyára lesz alkalma erényeiket követni; forró és hatékony vágyakkal és buzgó imádságokkal óhajtozva Krisztus vitéz bajnokainak dicső koronáira, a világot és önnönmagát megvetve, a hallgatag életnek és magánynak szentelve napjait. Szelídséget, alázatosságot gyakorolva mindenekkel, a bántalmakat békével tűrve és jóval fizetve ellenségeinek. Őrizkedve minden mégoly csekély bűntől, mely dolgok sokkal kedvesebbek Isten előtt, mint a testnek sanyargatásai. Emezekre nézve jobb lesz inkább takarékosnak lenned, hogy azokat, ha kell, megtoldhassad, mintsem túlságok által arra jutnod, hogy kénytelen légy azokat végképp abba hagyni.
     Ugyanis, úgy hiszem, nem egy húron pendülsz ama boldogtalanokkal, kiket különben lelki embereknek szokás tartani, kik a kényes természet hitegetései által elámítva és megszédítve, szerfölött sokat bíbelődnek testi egészségükkel, azt minden csekélységtől féltik. Mód nélkül töprenkednek minden haszontalanságon, nincs nagyobb gondjuk, nincs kedvesebb beszélnivalójuk, mint egészségükről s óvatag életmód szabályairól. Untalan azon törik az eszüket, honnan kerítsenek ételeket inkább ínyüknek kedvezőket, mint gyomruknak, mely legtöbbnyire a túlságos kényeztetéstől szokott megromlani.
     Minthogy pedig mindez azon ürügy alatt történik, hogy Istennek jobban szolgálhassanak, nyilván abban mesterkednek, hogy két ellenséget, tudniillik a testet és a lelket minden haszon nélkül, sőt mindkettőnek kárára egy pórázra fogjanak, holott, amit megnyernek a réven, elvesztik a vámon, ügyes-bajos szorgoskodásuk által amazt egészségében, emezt buzgóságában károsítván.

Mire nézve bizonyos fesztelen életmód minden tekintetben biztosabb, jobb is; csakhogy nem szabad szem elől téveszteni a föntebb ajánlott eszélyességet, s tekintettel illik lenni kinek-kinek más-más természetére s különböző igényeire, melyeket mind azonegy mértékhez szabni nem lehet.
     Még egyre figyelmeztetlek, arra, hogy nemcsak a külső dolgokban, hanem a belső erények körül is bizonyos mérséklet szükséges, miképp más alkalommal láttuk, midőn arról volt szó, hogy a tökéletesség útján lépést tartani és fokról fokra kell haladni.

Az említett önhittség és elbizakodás vétkeinek szülemenye egy másik bűn, mely fölötte káros következményekkel szokott járni, tudniillik a vakmerő ítélet, vagyis bizonyos vakmerőség, mellyel felebarátunkat megítéljük, lenézzük, becsméreljük és kisebbítjük. Eme vétek, amely forrásból ered, ugyanabból táplálkozik, ugyanazon gonosz hajlandóság és kevélység forrásából nagyobb erőre kap, s ama gonosz hajlam s titkos gőg nőttével viszont nőttön-nő. Ugyanis anélkül, hogy észrevennők, több-több bátorságot veszünk magunknak önhittségre és elbizakodásra, minél alább szállítjuk véleményünket mások felöl, elhitetvén magunkkal, hogy nem férnek hozzánk ama tökéletlenségek, melyeket oly örömest teszünk fel másokról.
     És a gonosz lélek nemhiába ravasz; van arra gondja, hogy neszét vévén e gonosz hajlandóságnak bennünk, megnyissa szemünket és ébren tartson, hogy lessük az alkalmat mások hibáit észlelni, rostálgatni és nagyítani. A gondatlan ember nem is képzeli, nem is gyanítja, a gonosz lélek mennyire rajta van, mennyire iparkodik elménkbe vésni ennek-amannak apró fogyatkozásait, ha nem képes nagyobbakat kikémlelni.

Minthogy tehát a gonosz lélek ugyannyira lesi a te károdat, te se hadd magadat; vigyázz, hogy tőrbe ne ejtsen; mihelyt felebarátod valami vétkét eléd tálalja, fordíts el elmédet tőle, s ha mégis ingert éreznél magadban őt megítélni, ne hadd magad rávenni; gondold meg, hogy nem a te dolgod mások felett bíráskodni. Nem vagy feljogosítva felebarátod felett ítéletet mondani, s ha volna is jogod hozzá, nem volnál képes igaz ítéletet hozni, mivelhogy magad is ezer gyarlóságnak rabja s nagyon is hajlandó vagy másokról igaz ok nélkül rosszat gondolni.

Hatékony orvosságul a vakmerő ítélet ellen jelesül azt tanácslom, hogy magadra fordítsad figyelmedet, s elmédet foglalkoztasd saját szíved gyarlóságaival. Meglátod, óráról órára jobban fogod látni, hogy annyi a dolgod magadban és magaddal, hogy se időd, se kedved nem lesz másnak bajával vesződni. S ha kellő gondod lesz magadra, lelki szemeid mindinkább tisztulni fognak azon rossz nedvektől, melyekből ama kárhozatos vétek mérge gyülemlik.
     Továbbá híreddel legyen, hogy midőn atyádfiára rosszat gondolsz, ugyanazon rossznak csirája magad szívében megfogamzik; mert az emberi szív (rosszra fogékony és hajlandó természetéhez képest) ami rosszal foglalkozik, azt magába szívja. Minélfogva, ha kedved kerekedik mást vétke miatt megítélni, jobb lesz magadra, mintha ugyanabban szintén ludas volnál, magad ellen bosszankodva ilyképp kikelned: Hogyhogy? én, ki ugyanebben s még nagyobbakban vétkes vagyok, én merek ágaskodni, hogy lássam és bírálgassam másnak hibáját?! Ekképpen a mások ellen felajzott nyíl, mely téged talál vala, magad ellen intézve, tennen sebeidre írt fog hozni.

Hogyha az elkövetett vétek nyilvános, amennyire lehet, mentegesd kegyes indulattal, sajnálkozzál fölötte s gondold magadban, hogy tálaltatnak atyádfiában titkos erények, melyeknek őrizetére az Úr öt elesni engedte, hogy maga gyarló voltanak láttára ezentúl kevesebbet támaszkodjék önnönmagára, s hogy megaláztatásából az alázatosság gyümölcseit szedje, amiért Isten előtt kedvesebb leszen, és vesztesége nyereségre fordulandó. Hogyha az elkövetett vétek nemcsak nyilvános, hanem súlyos is és megátalkodott szívre vall, emlékezzél Isten rettenetes ítéleteire, s látni fogod, hogy akárhányan, kik előbb igen nagy bűnösök valának, utóbb kiváló szentséggel jeleskedtek, míg mások, kik a tökéletesség legmagasabb polcán látszottak állani, nagy veszedelmekbe estek s mélyre süllyedtek. Miért is van mit félned, untalan félned és rettegned, van mit aggódnod hamarabb magadról mint másokról.
     Többnyire légy meggyőződve, hogy ami jót és szépet felebarátodról gondolsz, azt a Szentlélek munkálja benned; ellenben minden becsmérlés és ócsárlás, minden kíméletlen és vakmerő ítélet, minden epéskedés és kesernyésség felebarátunk irányában nem másunnan származik, mint magunk gonoszságából és az ördög sugallatából. Mire nézve, ha másnak tökéletlensége üszköt talál vetni lelkedbe, ne nyugodjál, álmot szemedbe ne bocsáss, míg azt, amennyire telik tőled, ki nem pusztítottad szívedből.

Magadra nincs mit támaszkodnod. Támaszkodjál Istenre. Gyakorold magad a jóban! Ez a három mindenesetre kell hozzá; láttuk eleddig, hogy e három kellék mennyire szükséges lelki harcunkban. De már azt mondom, hogy mindezeknél szükségesebb az imádság, melyet negyedik fegyvernek mondottam, mely által nemcsak azt a hármat, hanem a lelki élet minden egyéb javait is bizton várhatjuk mi Urunk Istenünktől.
     Ugyanis az imádság a malasztok csatornája, melyek az isteni jóság és szeretet kútfejéből reánk folyamlanak.

Az imádság által, ha jól élsz vele, fegyvert adsz Istennek kezébe, hogy ő éretted harcoljon és győzzön. Hogy pedig jól élj vele, jártasnak kell lenned, vagy legalább jártasságra szert tenned a következőkben.

Először: Égve égjen és soha meg ne lohadjon lelkedben a vágy, minden jártaddal-kelteddel Istennek szíves szolgálatára lenni, oly szándékból s oly módon, hogy ö szent felségének minél nagyobb kedve teljék szolgálatodban. Ezen égedelem élesztésére vedd fontolóra, hogy Isten imádandó felsége, jósága, hatalma, bölcsessége, szépsége s egyéb véghetetlen tökélyeiért méltó a legeslegmélyebb tiszteletre és hódolatra. Vedd fontolóra, hogy ö nem átallott szolgának szegődni érted, hogy harminchárom évig fáradott és vesződött érted, hogy bűneid gonoszságától elmérgesedett sebeidet megmosogatta, gyógyította, kötözgette, nem olajjal, borral, rongyos pólyákkal, hanem azon drága folyadékkal, mely szentséges ereiből hullott, az ő szívvérével és tisztaságos szent testével, mely kegyetlen ostorok tövisek és szegek által megszaggattatott vala. Vedd fontolóra, hogy ebbeli kínszenvedésével mily nagy szolgálatot tett ő nekünk, minthogy ezáltal örök váltságban részesültünk. Az ördög hatalmán erőt vettünk és magának az Istennek fiai lettünk.

Másodszor: Az kell hozzá, hogy legyen élő hited és bizodalmad, hogy az Úr szíves örömest megadja mindazt, amire az ő szolgálatához s magad üdvéhez szükséged van. Eme szent bizodalom az edény, melyet az irgalmasság Istene maga malasztjaival megtölt. Minél több fér bele, minél tágasabb és mélyebb a bizodalom edénye, annál gazdagabban tér keblünkbe vissza imádságunk. És hogy is vonakodnék a változhatatlan örök mindenható Isten minket kegyelmeiben részesíteni, miután maga megparancsolta, hogy hozzá folyamodjunk, de meg Szentlelkét is ígérte, ha őt hittel és állhatatosan megkeressük?

Harmadszor: Azon szándékkal fogj az imádsághoz, hogy Isten akaratját, nem a magadét akarod elérni. Azon okból, mert Isten akarja, hogy ezt-azt tőle kérjük, oly lelkülettel, hogy csak annyiban óhajtasz meghallgattatni, mennyiben az ő kedves szent akaratja jónak találja. Szóval szíved szándéka oda terjedjen, hogy magad akaratját az Istenéhez szabjad, nem pedig hogy Isten akaratját a magadéra hajtsad, már csak azért is, mert a te akaratod, az önszeretet mételyétől megvesztegetve, igen gyakran megtéved. Azt sem tudja mit kérjen, holott az Isten akaratja mindenkor az ő megfoghatatlan jóságával szövetkezik és soha meg nem téved.
     Miért is az Isten akaratja minden más akaratnak szabálya és zsinórmértéke, méltó is, rendén is van, hogy minden akarat hozzá alkalmazkodjék s azt kövesse. Következőleg mindig olyast kell kérned, ami az ő kedves szent akaratjának megfelel. Ha erre nézve kétségeskedel, kösd ki, hogy kérésed csak úgy teljesedjék, ha Isten is úgy akarja. Amikről pedig minden bizonnyal tudod, hogy Isten előtt kedves dolgok, minők nevezetesen az erények: azokat inkább avégből kérd, hogy kedves szolgálatára és örömére légy, inkább ezért, mint egyéb bármily lelki ok vagy tekintet végett.

Negyedszer: Oly cselekményekkel ékesítve járulj Istenhez, melyek igazolják kérésedet, s imádság után méginkább iparkodjál megbarátkozni azon erények és kegyelmekkel, melyekért könyörögtél. Ugyanis az imádság gyakorlását akképp kell egybefoglalni az önmegtagadás gyakorlásával, hogy egyik a másikkal karöltve járjon; különben imádkozni valamely erényért és érette nem tenni semmit, annyit tenne, mint az Istent kísérteni.

Ötödször: Imádságodat többnyire azon kezdd, hogy hálákat adj a vett jótéteményekért, ily vagy hasonló móddal: »Én Istenem, ki engem véghetetlen jóvoltod által teremtettél, megváltottal és ellenségeim kezéből annyiszor kiszabadítottal, légy most segítségemre, s ne tagadd meg tőlem, amiért most hozzád esedezem, noha mindeddig annyit vétettem ellened és haladatlan voltam hozzád.«
     Hogyha valamely erényért nevezetszerint könyörögsz s ugyanakkor éppen erre nézve valamely nehézséged akad, ne feledkezzél meg ezért hálát adni az Istennek, hogy alkalmat adott magad benne gyakorolnod; mert ez nem csekély kegyelme az Istennek.

Hatodszor: Minthogy az imádság ereje és foganatossága az Istennek természetbeli jóságától és irgalmasságától, továbbá ő egyfiának véghetetlen érdemeiből van, és azon ígéretéből, hogy minket meghallgat, jó lesz imádságodat ily és hasonló könyörgésekkel zárnod: »Én Istenem; add nekem, kérlek, e kegyelmet a te nagy kegyességed és irgalmasságod szerint. Jézus nevében kérlek, az ő szívére, az ő vérére kérlek: tekintsd a te szent fiadat, kiben teljes kedved telt, tekints az ő szentséges sebeire s véghetetlen érdemeire; az ő szerelméért, az ő érdemeinek tekintetéből add meg, kérlek, a kegyelmet, melyért hozzad könyörgők. Emlékezzél, Uram, irgalmasságodról és könyörülj rajtam.«
     Máskor meg könyörögj Istennek a Boldogságos Szűz és más szentek érdemeiért, kik sokat tehetnek Isten előtt, kedvesek előtte, mert életökben kedvébe jártak ő szent felségének.

Hetedszer: Nem szabad megfogyatkoznod az imádságban. Az alázatos állhatatosság meggyőzi a győzhetetlent. Bizonyára, ha az evangéliombeli asszony állhatatossága és alkalmatlankodása megindította azt a minden gonoszsággal megtelt bírót (Luk 18), a mi állhatatos imádságunk hogy nem indíthatná kérelmünkre az Istent, ki minden jónak telje? Ha tehát az Úr késnék is segítségedre jönni s meghallgatni könyörgésedet, sőt ha a jelek ellenkezőre mutatnának is, mégis csak folytasd imádságodat s ne csüggedj bizodalmadban Istenhez, mert mindaz, ami kegyelmek osztogatására megkívántatik, nemcsak soha meg nem fogy benne, hanem megvan benne örökmindig kimeríthetetlen özönnel. Minélfogva ha részedről nem lesz fogyatkozás, bizonyos lehetsz róla, hogy mindent megnyersz, amit kérsz, vagy mást, hasonlót, vagy pedig azt is, ezt is.

Sőt ha úgy volna a látszatja, hogy az Isten folyvást hallatlanra veszi könyörgésedet, mondom neked, alázódjál meg még jobban magad szemében, és méltatlanságod érzetében elmédet Isten irgalmára és kegyelmességére függesztvén, fokozva fokozd bizodalmadat, mely ha szilárdul helyt áll, minél keményebb ostromot áll, annál kedvesebb lesz előtte.

Végül adj hálát az Úrnak mindenekért, s légy meggyőződve, hogy jó az Isten, jót akar, ha megtagadja is, amit kérsz, csakúgy, mint ha megadja; akárhogy induljon a dolgod, ne ejtsd el kedvedet, nyugtalankodás nélkül, vidám lélekkel s teljes alázatossággal az isteni gondviselésre hagyván magadat.

Az elmebeli imádság az elmének egy-egy gondolata, kérelemféle gondolata Istenhez. Elmélkedve imádkozni, imádkozva elmélkedni annyit tesz, mint elménket Istenhez emelni, Istenre gondolni. Annyit tesz, mint szükségünkben szívből-lélekből egy-egy gondolattal Istenhez fordulni, ügyünkben bajunkban akár szószerint akár szándék szerint Istenhez folyamodni, akár szóbeli akár szándékbeli kérelemmel Istenhez járulni.
     A szóbeli kérelem szóval könyörög az Istennek. Midőn tudniillik bizonyos ügyben nevezetszerint és szószerint egy-egy gondolattal Istenhez fordulunk körülbelül ilyeténképpen: »Szent Isten, add meg, kérlek, ezt a kegyelmet a te tiszteleted és dicsőségedért!« Vagy így: »Úr Isten, azt hiszem, hogy kedves előtted s a te dicsőséged úgy kívánja, hogy ezt a kegyelmet tőled kérjem; teljesedjék tehát bennem a te kedves szent akaratod.«

Ha ellenség ostromol, ilyformán imádkozzál: »Jöszte, Uram, segítségemre, hogy ne tágítsak.« Vagy így: »Én Istenem, én menedékem, én lelkem támasza, siess segítségemre, hogy el ne essem.« Ha az ostrom nem szűnik, te se szűnjél ilyképpen imádkozni, folyvást emberül ellent állva minden támadásnak.
     Midőn a kemény harc véget ér, fordulj megint Istenhez; állítsd eléje egyrészt ellenséged erőlködését, másrészt vele szemben tapasztalt erőtlenségedet, mondván: »Íme, Uram, a te teremtményed, a te híved, kit magad számára alkottál és drága szent véreddel megváltottál; ne hagyj magamra! Te látod, a te ellenséged hogyan tör vesztemre; látod, hogyan akar engem elszakítani tőled, te látod, hogy magam nem birok vele. Hozzád folyamodom, én Megváltóm és Üdvözítőm; tebenned, egyedül tebenned bízom, ki mindenható és határtalanul kegyes vagy, ki látod, hogy mennyire gyarló, mennyire hajlandó vagyok magamat megadni és vesztemnek menni, ha magamra hagysz. Jöjj tehát segítségemre, én lelkem reménysége és erőssége!«

A szándékbeli kérelem nem nyilatkozik szóval, nem szól, csak hallgatag szándékkal fordul Istenhez, egy-egy gondolattal Isten szent malasztját és áldását kérve. Az elmebeli imádság, az istenesség örök lámpája, mely soha el nem alszik, folytonos imádság. Egy-egy tekintet Istenre, egy-egy gondolat imádság.
     Midőn, teszem, elmédet Istenhez emeled, és Isten színe előtt magadat elégtelennek érzed arra, hogy a gonosztól őrizkedjél és a jót cselekedjed, de lelked ég a vágytól ő szent felségének híven szolgálni; ha eme szándékkal szívedben, alázatos és hivő bizalommal várván segedelmét, hozzá fel-feltekintesz: ez elmebeli imádság, szándékbeli kérelem, mely szót emel Isten előtt, hatalmas szót kérve tőle, amire szükséged van. És minél igazabb és őszintébb ebbeli elégtelenségünk érzete, minél hőbb a vágyunk Isten buzgó szolgálatára, minél élénkebb a bizodalmunk az ő segélyében, annál hatályosabb leszen lelkünk hallgatag könyörgése.

Van még más módja e hallgatag; elmebeli imádságnak és szándékbeli könyörgésnek, mely még kevesebből áll, egy szempillantásból. Elménk egyet pillant, egy gondolattal Istenhez feltekint segélyért. E pillanatnyi tekintet nem egyéb, mint hallgatag emlékeztetés valamely kegyelemre, melyért annakelőtte könyörögtünk volt. Legyen arra gondod, hogy az imádságnak ezt e nemét jól megtanuljad és szokásba vegyed. Mert, miképp a tapasztalásból látandod, oly fegyver ez, mely mindenütt és minden alkalommal kezed ügyére leszen, melynek, meg sem mondhatom, hogy mennyi hasznát fogod venni.

Hogyha többet, teszem, félórát, egész órát, tovább szeretnél imádkozni, kösd össze imádságoddal az elmélkedést Krisztus Urunk életéről, végy fel elmélkedésre egy-egy szakaszt az ő kínszenvedése és halála történetéből, s alkalmazd az ő példáját azon erényre, melynek szükségét látod.

Lássuk példában. Hogyha, teszem, a béketűrés erényére és malasztjára szert akarsz tenni, végy fel elmélkedésül egy-két pontot iszonyatos ostoroztatása titkából. Vedd gondolóra, hogy mi történt az Úrral.
     Először. Pilátus alighogy kimondotta raja az ítéletet, hogyan estek neki az istentelen poroszlók, hogyan hurcolták éktelen zsivajjal a vesztőhelyre, hogy megostorozzák.
     Másodszor. Mint siettek a szemtelenek letépni róla nagy dühösséggel ruhait, meztelenen közszemlére téve ki az ő ártatlan, tisztaságos testét.
     Harmadszor. Az ő ártatlan kezeit mint kötötték meg és szorították oda durva kötelekkel az oszlophoz.
     Negyedszer. Mint ütötték-verték, vesszőzték és szaggatták szent testét, úgy, hogy tetőtől talpig mérő seb lőn, és szentséges vére patakokban hullámzott a földre.
     Ötödször. Hogy éghettek fájdalomtól sebei, midőn csapás csapást ért, seb sebet ért, a vert sebek egyre kínosabban sajogtak.

Megállapítván ekképp pontról pontra elmélkedésedet, a béketűrés kitűzött céljával, élesítsd meg elébb érzékeidet, hogy lássad s mélyen, de mélyen megszívleljed és érezzed a keserves fájdalmakat és iszonyatos gyötrelmeket, melyeket a te édes Üdvözítőd szentséges testének minden részén külön-külön és egyetemleg szenvedett. Erre fordulj áldott szent lelkéhez, nézd azt a kegyes szívet, és vedd fontolóra a szelíd és csöndes türelmességet, mellyel annyi kint, annyi szenvedést elvisel vala, és kész vala ezerannyit elviselni mennyei atyjának tisztelete s lelkünk örök üdvössége végett.
     Ezek után magadat tekintve, vedd gondolóra, hogy mennyire gyulladozik az ő szíve szeretettől hozzád, és szerelmében mennyire óhajtja, hogy szenvedéseidet az ő szenvedéseivel egyesítsed és szintén békével viseljed. Nézd, miként e vágyával szívében mennyei atyjához fordul s könyörög érted, hogy adja szent malasztját, hogy békével hordozzad a keresztet, mely a te vállaidat nyomja, vagy jövőre reád talál nehezedni.
     Miután az értelem tisztán látja a dolgot, következik, hogy az akarat magát hozzá szabja. Térdet-fejet hajtva Isten szent akaratjának, tégy róla, hogy akaratod hajlandó legyen tűrni, szívesen, békével tűrni mindent. Ezután elméddel a mennyei atyához fordulván, elsőben adj hálát érte, hogy irgalmában és szerelmében ő-egy-fiát adta s e világra küldte, hogy annyit szenvedjen és közbenjárjon érted; továbbá kérd az ő malasztját a béketűrés erényéhez ő-egy-fiának érdemeiért, tekintettel az ő szószólására.

Lehet másképp is elmélkedve imádkozni s imádkozva elmélkedni. Miután pontról-pontra szemügyre vetted az Úr testi-lelki gyötrelmeit és megfigyelted ennyi kin közepette tanúsított béketűrését, szenvedése és béketűrése nagy voltáról más két pontra térhetsz. Arra, hogy egyrészt mily érdemes, másrészt mily kedves volt Isten előtt ő-egy-fiának tökéletes engedelmessége halálig, mégpedig a kereszthalálig. Mily véghetetlen érdemekkel s mily bámulatos erényekkel járt az isteni bárány önfeláldozása.
     Mely két tekintetet ő szent felségének eléje terjesztve, ezekre, az ő érdemeinek s erényeinek tekintetéből (az ő vérére és szívére!) kérheted mennyei atyjától azt a kegyelmet, melynek szükségét látod. Ugyanezt teheted, ugyanígy intézheted elmélkedésedet nemcsak az Úr kínszenvedésének titkáról általában, hanem nevezetszerint is egész életfolyamának más-más szakáról, életének és halálának bármelyik titkáról, szemlélgetve cselekményeit és megfigyelve szívének érzelmeit, figyelemmel kisérve, hogy ő mit minő szívvel cselekszik vala.

Elmélkedve imádkozni, imádkozva elmélkedni lehet továbbá a Boldogságos Szűz által. Ennek módja háromból áll: elsőben tekintettel az örök mindenható atyára, azután tekintettel ő-egy-fiára, a mi Urunkra, végre ő-egy-fiának dicsőséges anyjára.
     Tekintettel az Istenre kettőt végy fontolóra: azt, hogy ő szent felsége mily nagy kedvét lelte, mennyire gyönyörködék magában öröktől fogva e remek teremtményén; és azt, hogy a szent Szűz mennyire ékeskedék páratlan erényekkel teljes életében.

Az elsőre nézve imígy elmélkedjél. A zsoltáros mondja, hogy »az egek beszélik Isten dicsőségét«, azaz hirdetik az ő hatalmát, bölcsességét, jóvoltát. Szemlátomást tanúsítják, hogy mily dicső az Isten; de nincs az Istennek dícsőbb teremtménye, századokról századokra, nemzedékről nemzedékre nincs olyan, mint a Boldogságos Szűz. Isten látta, és örülhetett neki, örült is neki öröktől fogva, s örülhet neki örökmindig. Ugyanis Isten a jövendőt gondviselése örök tervében előre látja; ehhez képest intézi a századok folyamatát, ehhez képest osztja egyeseknek malasztjait. Mire nézve, akit az idők teljében alkotandó vala, hogy ő-egy-fiát e világra szülje, a szent Szüzet öröktől fogva olyannak látta, hogy örömét lelhette benne, gyönyörködék is magában rajta, gyönyörködék e dicső teremtményén, melynek az idők jártában égen-földön nem akad párja.
     Ilyetén gondolatokkal emelkedjél magasra fel, s elméddel az örökkévalóságba lépvén át, lelked hadd áldja és magasztalja az Istent, ki ily dicső teremtményt alkotandó vala. És midőn örülsz és örvendesz az Istennek, örvendesz az ő dicsőségének, melyet remek teremtményén kinyilatkoztat vala, midőn örvendesz az ő örömének, melyet a szent Szűzön lel vala, ezen örömére kérjed, adja malasztját, hogy benned is lelhesse örömét; adjon erőt hozzá, hogy magad is győzedelmet vehess ellenségeiden, nevezetesen az öreg kígyó azon támadásán, mellyel időről-időre meg szokott gyűlni a bajod.
     Ezek után elmélkedésed második szakára térve, vedd gondolóra a szent Szűz megannyi fényes erényeit és cselekedeteit, s ezeket majd egyetemben majd külön-külön ajánld fel Istennek, és kérjed, hogy ezen erényeinek és páratlan érdemeinek tekintetéből maga véghetetlen jóságából adja meg mindazt, mi nélkül szűkölködsz. Elmélkedésed következő cikkében ő-egy-fiára, az Úr Jézusra, emelvén fel elmédet, emlékeztesd őt szeplőtelen szent anyja szűz méhére, mely őt kilenc hónapig hordotta; ama határtalan tiszteletre, mellyel őt legott születése után szűz anyja imádta s igaz Istennek és igaz embernek, maga fiának s maga teremtőjének vallotta. Édes anyja kegyes szemeire, melyekkel őt mint szegény kisdedet szemlélgette; karjaira, melyekkel ölelgette; édes csókjaira, melyekkel elhalmozta; a tejre, mellyel táplálta és nevelte; a fáradalmakra, félelmekre és fájdalmakra, melyeket életében és halalakor érette szenvedett. Mindezen szíves szolgálatainak emlékével úgyszólván erőszakot, édes erőszakot tehetsz isteni fián, hogy meghallgasson.

Végre a szent Szűzhez fordulván, emlékeztesd, hogy az isteni gondviselés őt mire választotta, hogy ő az isteni könyörület választott edénye, az irgalmasság anyja, a bűnösök menedéke. Amiért nincs is isteni fia után biztosabb oltalmunk, hatalmasabb szószólónk nálánál. Emlékeztesd továbbá ama szent igazságra, mely róla írva van, és tudva van ezrek meg ezrek tapasztalásából, hogy nincs arra eset, hogy valaki hívő bizodalommal hozzá folyamodott, avval kegyességét ne éreztette volna. Végül terjeszd eléje egyetlen édes fiának kínjait, melyeket üdvösségünkért szenvedett, ezekre kérve őtet, legyen eszköz benne, hogy kínszenvedése rajtad kárba ne vesszen, hogy lássa foganatját benned az ő örömére és dicsőségére.

Hogy minden ügyedben-bajodban szíves bizodalommal járulj a Boldogságos Szűzhöz, vedd fontolóra a következőket.
     Először: Tapasztalásból tudjuk, hogy edények, melyekben pézsma vagy balzsam volt, annak illatját tovább is megtartják, annál tovább, minél tovább volt bennök ilyféle illatos szer, kivált ha valami részök bennök talált maradni. Hasonlóképpen aki nagy tűz közelében volt, még soká érzi a meleget, ha utóbb félre áll is mellőle. Már így – minő szeretet és kegyesség égedelme járhatta át a szent Szűz szívét? :Mert hát ő kilenc hónapig szűz méhében hordozta és szüntelen szíve-lelke minden szerelmével kebelébe zárta az Isten fiát, azt, ki maga a szeretet, az irgalom és kegyesség, határ nélkül, vég nélkül!
     Valamint tehát aki tűz közelében jár, meleget érez, akként fog felmelegedni a hideg szív és érezni fogja a szeretet, irgalom és kegyesség melegét, melytől a Boldogságos Szűz szíve gyulladozik. Aki tehát alázatossággal és bizodalommal hozzá fordul, annál több része lesz a kegyes, az irgalmas, az édes szűz jóvoltában, minél többet s minél nagyobb hittel és bizodalommal járul hozzá. Az angyal mondja róla, hogy »malaszttal teljes«; az ő szeplőtelen szent szíve malasztok edénye. Boldog ember, ki meg-megfordul nála, érezni fogja malasztossága illatját; a tapasztalás tanúsítja, hogy amely szív kegyelettel viseltetik a szent Szűzhez, az ő áldása rajta!

Másodszor: Soha semmiféle teremtmény nem szerette úgy az Úr Jézust, s akaratával nem simult annyira az ő akaratához, mint az ő szentséges édesanyja. Ha tehát maga az Isten fia, ki egész életét és önnönmagát értünk bűnösökért feláldozta, maga édesanyját anyánkul és szószólónkul rendelte, hogy segítségünkre legyen és őutána eszköz legyen üdvösségünk dolgában, miképp tagadhatná meg anyai szeretetét tőlünk? Miképp lehetne engedetlen imádott fiának s akaratának ellenére, hogy hagyhatna el minket?

Folyamodjál tehát minden ügyedben-bajodban teljes bizodalommal a szent Szűzhöz, mert üdvös és áldásos hozzá folyamodni; mindenha bátorságos és biztos az ő oltalma. Valaki benne bízik, nem vallhat szégyent. Biztos az irgalom és kegyelem a szent Szűz szószólására – a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Kapa-ásó nem vágja szét a hitnek szeretetkötelékeit. Hisszük a szenteknek egyességét. Midőn imádság által elménket-szívünket Istenhez emeljük, az angyalok és szentek dicső társaságába lépünk. Jó nekünk velök érintkeznünk, velök ismerkednünk s megbarátkoznunk, velök és általok Istennel társalkodnunk.

Ennek módja kettőből áll.
     Elsőben elméddel az örök mindenható Istenhez fordulván, terjeszd eléje a szeretetet, tiszteletet és dicséretet, mellyel őt a mennyei seregek egyetemben áldják és magasztalják, nemkülönben a fáradalmakat, sanyarúságokat és kínokat, melyeket az Isten dicső szentjei földi éltökben az ő szerelméért tűrtek és szenvedtek, és ezekre kérd ő szent felségétől mindazt, miben szükséget szenvedsz.
     Ezek után folyamodjál e dicső lelkekhez, mint olyanokhoz, kik angyali természetükhöz képest valamint tökéletességünket úgy jövendőbeli felmagasztaltatásunkat és dicsőségünket fölöttébb óhajtják, s kérd őket, hogy segítsenek meg és gyámolítsanak küzdelmeidben vétkeid s ellenségeiddel szemben, különösen halálod óráján. Közben-közben elmélkedjél ama számos és fényes tulajdonságokról, melyekkel a teremtő őket felruházta, s indíts fel magadban szíves szeretetet és örömet dicsőségükön. Örvendj, annyi jeles ajándékaiknak, mintha magadéi volnának; vedd gondolóra, hogy mily dicső az Isten, ki ily dicső lényeket alkotott, mily felséges, kinek ily dicső lelkek milliói szolgálatára állnak, s teljék örömöd benne, hogy nem téged, inkább őket érte annyi dicsőség, mert ez vala Isten kedves szent akaratja, kinek legyen örök hála és dicséret.

Hogy pedig a mennyei karok tiszteletét bizonyos renddel s könnyebben gyakoroljad, oszd fel ebbeli ájtatosságodat a hét napjaira. Nap ne múljék anélkül, hogy a Boldogságos Szűzhöz, az angyalok és szentek fejedelemasszonyához, szent őrangyalodhoz, szent Mihály arkangyalhoz s kedves védszentjeidhez ne folyamodnál, s magadat oltalmukba ne ajánlanád. Különös tisztelettel és bizodalommal viseltessél jelesül szent Józsefhez, kit Isten a szent Szűz jegyesének, a szent család fejének s gondviselőjének rendelt. (Az Egyház maga egy »szent család«, Isten-fiainak nagy családja e földön; már csak ezért is igenis illik szent Józsefhez különös kegyelettel viseltetnünk, hogy az Egyháznak betlehemi szorongattatásaiban, egyiptomi futamodásaiban, názáreti szükségeiben gondját viselje, s legyen híveinek oltalmazója a földön és szószólója a mennyekben.)
     Sok szép és épületes dolgokat lehet olvasni és hallani e dicső szentről s ama kedvezésekről, melyekben részesültek, kik különös tisztelettel viseltettek iránta, és hozzá fordultak nemcsak lelki, hanem egyéb szükségeikben is, kiváltképpen a belső hitélet és istenesség dolgában. Hogyha Isten más szenteket annyi tisztelet és dicsőségre méltat vala, mivelhogy földi életükben tisztelettel és engedelmességgel voltak hozzá: mennyire kedves lehet ő szent felségének e boldog és annyira hűséges szolgája? Mennyit érhetnek Urunk előtt az ő esedezései, kit e földön annyira méltatott, hogy fiúi tisztelettel, szeretettel és engedelmességgel viselteték hozzá?

TOVÁBB