II. RÉSZ
HOGYAN LESZÜNK EMBEREKKÉ?
B) BEVEZETÉS A SZENT SZABADSÁGHARC TITKAIBA
8. Az „emberi” élet rövid programja
1. Minden élő szervezet élni s boldogulni akar; az emberi természetnek is az önfenntartás ösztöne természetes hozománya, melyet sem kiirtani, sem megváltoztatni nem lehet. Az ész ilyetén szavakkal fejezi ki ezen alaphajlam törekvését: „Én élni, növekedni s boldogulni akarok.” Ezen alaphajlamnak helyes irányítása életet és boldogulást – eltévelyedése züllést és boldogtalanságot jelent.
2. A növény életét az életelv irányítja, mely a növényben történő fizikai folyamatok felett uralkodik: Az állatot az önfenntartás és fajfenntartás ösztöne kormányozza, melyek irányt és korlátot szabnak az állat életének. Az emberben is megvan a két alaphajlam, de nincs benne korlátozó elv, ezért az észnek kell a korlátozó elvet feltalálnia, és az akaratnak kell a korlátozó elvet az ember törvényévé tennie.
Az emberben az ész és az akarat, szóval a lélek a boldogulás tényezője, mely az önfenntartás és a fajfenntartás alaphajlamának vezére és korlátozója. Az ember felsőbb, szellemi természete hozza magával, hogy a fajfenntartás hajlama ránézve alsóbbrendű jelentőséggel bír. A terméketlen növény a növények birodalmának mintegy haszontalan tagja: nem úgy a terméketlen ember, ez elérheti tökéletességét és boldogságát akkor is, ha a fajfenntartás hajlamát teljesen kikapcsolja életéből; a magában álló ember is egész világot jelent.
3. Az ember saját ösztönös természetét az önmaga alkotta életelvekkel kormányozza. Ez unikum az élőszervezetek birodalmában: egyedül az ember kiváltsága és egyben méltósága. De e kiváltság veszedelemmé lesz, ha az ember visszaél vele. A növény, az állat rendes körülmények között az életelvvel, az ösztönnel boldogul; az ember már akkor züllik s boldogtalanná lesz, ha a lélek nem érvényesíti uralkodói jogait, s még inkább rohan a boldogtalanságba, ha rossz törvényeket hoz az érzéki természet számára.
4. Helyes s következetesen végrehajtott életelvek, melyek az önfenntartás és fajfenntartás alaphajlamait irányítják és korlátozzák, az ember boldogulásának feltételei. Bár eddig is szóba kerültek az életelvek s az alapok, melyeken az életelvek nyugosznak, a következő rész egyébről sem szól, mint az életelvek gyakorlati tudományáról, a szép, a nemes, a boldog élet feltételeiről s törvényeiről.
5. Az ember kettős világban él: a látható érzéki és láthatatlan erkölcsi világban, melynek alkotmánya a Tízparancsolat. Mindkét világ maga számára akarja lefoglalni az embert. Az érzéki világ hatalmasan ostromolja az érzéki természetet, kettős vágyat kelt az emberben: 1) bírni, 2) élvezni. A földi világ javainak a bírása az eszköz, az élvezet a cél. Ha a lélek alszik, vagy ügyetlenkedik, e kettős vágy egészen hatalmába ejti az embert. A javak bírása és élvezete jóllakottá, önteltté teszi az embert. Ez az önteltség aztán az a trágyadomb, melyen a kevélység bolondgombája terem: a föld javaival jóllakott ember nem akar tudni a láthatatlan erkölcsi világról, e világ láthatatlan Uráról. Ez a megvető elfordulás az Istentől a kevélység, a lélek halála, mert a lélek halott, ha nem tart fenn viszonyt az Istennel, valamint a test halott, ha nincs viszonyban a nappal, vízzel, levegővel, étellel, szóval a fizikai világgal.
Az érzéki világ hármas kötéllel foglalja le magának az embert, ezek „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.” (1 Jn 2,16) E hármas kötél egymásba csavarva az önzés.
Korlátlanul bírni – a szemek kívánsága, korlátlanul élvezni – a test kívánsága. Németül az önzés – Selbstsucht [a.m. ön-keresés]. – E szó fején találja a szeget: az önző semmit sem keres, csak önnönmaga érzéki élvezetét: neki a szellemi jó, például a tudás, a művészet is csak eszköz az érzéki élvezetre. Aszerint, hogy melyik élvezet jut túlsúlyra benne, teremti meg a maga bálványát: az egyiknek a hasa, a torka az istene, a másiknak a paráznaság a fétise, ha nagyra viszi a világ fia, a tudás és hírnév a bálványa.
Az ember Istenért van, ha elfordul Istentől, mindig egy bálványhoz fordul; az egyiknek Goethe, a másiknak Haeckel, a harmadiknak Nietzsche, a negyediknek Darwin stb. a bálványa. Ami természetesen nem zárja ki, hogy egyben az előbb felsorolt alsóbbrendű bálványoknak is ne hódoljon.
Mindegyik bálvány a múló világhoz köti az embert. A szolgaság szolgasága odaláncolva lenni az önzés sziklájához. Az emberimádás is szolgaságot jelent, akár a szerelem, akár a tudomány és a művészet jegyében áll.
6. Mi segít az emberen? Egyedül a harc, melynek célja a szolgaság köteleinek szétszaggatása, a szabadság kivívása. A szent szabadságharc a lélek felszabadítására nem egyéb, mint a test és a szemek kívánságának legyőzése.
A fő ellenség a test kívánsága. Akad ugyan bolond, aki csak bírni akarja a világ javait; de rendszerint a világ fia élvezni is akar; ha nem élvezhet, a pénz stb. elveszti rá nézve értékét, vonzó erejét. Ha az ember legyűri a test és a szemek kívánságát, a jóllakottság s önteltség okozta kevélység is meginog benne: az anyag rabszolgaságából kimenekülve Istenhez fordulhat, ki még az önimádás bálványozásából is kigyógyítja az embert.
Harcról, küzdelemről lesz itt szó. Az ellenség, akit le kell győznünk: „a testi ember”. A fegyver az önmegtagadás szent kardja. A harc célja elsősorban a lelki ember kialakítása, végső célja az ember boldogulása itt a földön és az örökkévalóságban. Harcról van itt szó, melyben nem folyik vér, de mégis a világ legfontosabb harca, mert nélküle nincs boldogulás az ember számára.
7. A test kívánsága kettős alaphajlamból, a faj- és önfenntartás ösztönéből és a legalsóbb érzékekből, a tapintásból és ízlésből táplálkozik Elsősorban tehát ezek megrendszabályozásáról lesz szó.
A fajfenntartás ösztönét az ész a tiszta élet törvényeivel kormányozza, s állítja az emberiség szolgálatába; az önfenntartás ösztönét az ész a mérséklettel kormányozza, s neveli a felsőbb én, a lélek szolgálatára. Az eszköz mindkét ösztön nevelésére az önmegtagadás.
9. A házasság intézménye az isteni világrendben
Isteni intézményről van itt szó: az Isten gondolata szerint való házasságban semmi aljas, semmi szennyes nincsen. Aki csúnya képek nélkül nem tud a házasságra gondolni, saját lelkének a szennyét keni a tiszta isteni intézményre. A felfogás a házasságról a lelki műveltség fokmérője. Ha bűnös gondolat jelenik meg lelkedben, vedd olybá, mintha szikra volna a pokol tüzéből: fojtsd el magadban.
1. Az a kettős tény, hogy az emberiség két nemre oszlik, s a két nemben megvan a fajfenntartás ösztöne, isteni tervre utal.
A két nem léte oly független az emberektől, mint akár a csillagok járása. A statisztika szerint a két nem nagyjában egyenlő számban van, 100 fiúra 100 leány születik. Ebből a józan ész kiolvashatja, hogy a) a legtöbb férfiú célja a házasság, b) és csak egyesek célja a nőtlen élet. Európában, főleg a kivándorlás miatt, a nők vannak túlsúlyban.
2. Isten könyve ekként fejti meg a természet nagy titkát: „És teremté Isten az embert az ő képére – férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá őket Isten és mondá: Növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” (1 Móz 1,27-28) Isten akarata szerint tehát a házasság az emberi életnek a fája. Ezen Isten által ültetett fának gyümölcsei a gyermekek, kik a földet s az eget benépesítik.
A házasság a) a legrégibb, b) a legfontosabb, c) a legszentebb intézmény: A legrégibb, mert egykorú az emberiséggel; a legfontosabb, mert minden más emberi intézménynek természetes alapja, az Egyház a házasságból kapja híveit, az állam polgárait; a legszentebb, mert végső célja a mennyország benépesítése.
Az ember Istennek a képmása, esze, akarata, de leginkább a megszentelő kegyelem által: a család Isten belső életének a képmása, férj, feleség és gyermek háromságot alkot, mely a Szentháromságnak a képe. Az Atyától öröktől fogva születik a Fiú, az Atyától és Fiútól öröktől fogva származik a Szentlélek. Istenben természetesen nincs semmi anyag, semmi érzékiség.
3. A két nem s a fajfenntartás ösztönének célja a házasság, a házasságnak célja a gyermek, az emberiség szaporodása. Ez a természet szava, mely nem hazudik, mert voltaképp Isten szava. A fajfenntartás ösztönének a házasságon kívül engedni annyi, mint az ember méltóságát s az emberi élet fáját meggyalázni. A házasság célját, a gyermeket kizárni, hasonlóan forradalom a természet és Isten akarata ellen: a házasságban mindaz halálos bűn, ami a házasság céljával ellenkezik.
Az emberiség fenntartása közreműködés a Teremtővel; de ez nem egyesek, hanem az emberiség feladata. Mindenki lehet cipész, tanító, orvos stb. de tőle függ, vajon azzá lesz-e; minden férfiú férjjé, minden nő feleséggé lehet, de tőlük függ, hogy házasságra lépnek-e vagy sem.
4. Aki fontos oknál fogva nem lép házasságra, annak teljes önmegtartóztatóan kell élnie; ezt követeli tőle a) az ember méltósága, b) a házasság isteni intézményének a méltósága.
A fontos ok többféle lehet: a) a magasabb tökéletességre való törekvés, b) szülők támogatása, testvérek nevelése, c) betegség, d) a nőnél elég fontos ok, hogy nem talált férjre. De nem elégséges ok az agglegénységre a fázás a házasság terheitől, a törekvés, hogy az illető szabadosabban élje világát. Ez feneketlen önzés, szolgaság s nem szabadság.
Szent Tamás szerint nem ok a házasságtól való tartózkodásra az a téves felfogás, mintha a házasság valami megvetendő dolog volna. E nagy egyháztanító szerint azoknak, akik nem vállalják az emberiség szaporodásának gondját, azzal kell az emberiség javát előmozdítaniuk, hogy annál buzgóbban élnek a vallási eszménynek. És ily módon vezetik a többieket a lelki ember s az Isten gyermekének kialakítására.
10. Az emberiség életfájának a természete
1. Ha egy érett ifjú érett leánnyal mélységes szeretetből házasságra akar lépni, mindhalálig egymáséi akarnak lenni; még az a gondolat is elviselhetetlen rájuk nézve, hogy jöhet idő, mikor nem lesznek egymáséi, s amit ők maguk akarnak, ugyanazt akarja az Isten: „Ezért elhagyja az ember atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik. Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza.” (Mt 19,5-6)
A házasság a legbensőbb szövetség, mely emberek közt lehetséges. Bár a szülők s a gyermekek közt ugyancsak szoros az összeköttetés: Isten ítélete szerint férj és feleség között még a vérség kötelékénél is szorosabb a viszony. („Ezért elhagyja az ember atyját és anyját”). A házasság tehát a barátság barátsága.
Van-e barátság határidőre? Barátság bizonyos időtartamra már nem igaz barátság: az állandóság a barátság lényegéhez tartozik; éppúgy az állandóság, az életszövetség felbontatlansága a házasság lényegéhez tartozik.
2. A felbonthatatlanságot követeli a házasság fő célja: a gyermek. A szülők nemcsak világra szülik a gyermeket, de a nevelés által újra szülik, s ez a lelki újraszülés a házasság felbonthatatlanságát követeli. Nincs tehetetlenebb teremtmény a világon az újszülött gyermeknél: szülői nélkül menthetetlenül elpusztul. A gyermek csakis szülői révén, a nevelés útján válhat emberré.
Már most egy gyermek nevelése legalább 20 évet követel. Mire tehát az utolsó gyermek felnő, az anya 65-66 éves, az apa körülbelül 70 éves. (Az anya termékenységének rendes korhatára a 45-46. év), ilyenkor új életszövetségnek már semmi célja sem volna. A gyermektelen házasság felbontatlanságát követeli a köz java, hogy t. i. rontó példát ne adjanak a válással a többieknek.
3. Az igazi házastárs egész szívet ad és egész szívet követel. Az osztatlan szív átadása a hűség törvénye. Isten szentesíti az emberi szív kívánságát, a hűség törvényét, s gyökerében védelmezi, mikor így szól: „Mindaz, aki asszonyra néz, őt megkívánván, már paráználkodott vele szívében.” (Mt 5,28)
A hűség törvényének folyománya a házasság egysége. A férj számára csak egy nő van a világon, kit hitvesi szeretettel szerethet, sőt kötelessége szeretni – az ő felesége; viszont a felesége számára csak egyetlenegy férfi van a világon, kit hitvesi szeretettel szeretnie szabad s kell – az ő férje.
A hűség és egység törvénye kizárja úgy a többnejűséget (poligámia), mint a többférjűséget (poliandria). Az Ószövetségben Isten eltűrte a zsidóknál a többnejűséget és a válást „a szívek keménysége miatt” (Mt 19,8), mely keménység a gyilkosságtól sem riadt vissza; a kegyelem teljének s a hit világosságának korában ilyen türelemnek nincs helye.
4. A házasság egysége és felbonthatatlansága a nő emancipációja, egyenjogúsítása a férfiúval. A többnejűség a nőt szolgaságba dönti, élvezeti cikké süllyeszti; a felbonthatóság kedvezőtlen helyzetbe taszítja: az elvált férfi mindig talál új prédát; ellenben a nő, ki feláldozta ifjúságát, szépségét, munkaerejét, mint a kifacsart citrom félredobatik, s nyomorában magára marad.
5. A krisztusi életrendben a házasság szentség. A nemzetek apostola éppenséggel misztériumnak, sacramentum magnumnak nevezi a házasságot (Ef 5,32), s ama viszony képmásának mondja, mely Krisztus és az Anyaszentegyház között vagyon (Ef 5,23-24).
Krisztus feláldozta magát az Egyházért, azért mondja az apostol: „Férfiak! szeressétek feleségteket, mint Krisztus is szerette az Anyaszentegyházat és önmagát adta érette.” (Ef 5,25) – A házasság szentsége kegyelmet ad a házasoknak a) a házasság törvényeinek megtartása, b) önmaguk kölcsönös megszentelésére, c) gyermekeik nevelésére.
6. A modern világ ifjai-leányai többnyire éretlenek a házasságra, mert nem viszik annyira az önnevelésben, hogy szeretni tudnának. Szeretni annyi, mint másért élni; szeretni annyi, mint mennél többet adni s mennél kevesebbet követelni. Ez az áldozatos szeretet, és nem az érzéki szerelem a családi boldogságnak a forrása. Mivel a legtöbben önző teremtések, kik a házasságot üzletnek nézik, nem csoda, hogy üzlettel nem találják meg boldogságukat. A legtöbbször az önző számításba hiba esik, s kész a boldogtalanság. Hasonlóan csalódnak, akik az érzéki szerelem illúzióiból akarnak megélni. Légvárban nem lehet lakni. Ha aztán szétpukkannak az illúziók színes golyói, eltűnik a boldogság mámora.
Az ilyen „boldogtalanok” aztán így okoskodnak: ha eltűnt a szerelem a házastársak szívéből, megszűnt a házasság alapja és összekötő kapcsa: tehát nincs értelme az együttélésnek, elválhatnak. Erre azt mondjuk: A szerelem elpárologhat a házastársak szívéből, de el nem tűnik a kötelesség, szét nem szakad a házasság köteléke, még ha nem is volna gyermek, ki őket összefűzi. Amint el nem gondolható, hogy az ember ne tartozzék Istenét, szüleit tisztelni, szeretni; úgy nem lehetséges, hogy a házastársak ne tartozzanak egymást szeretni, ha nem teszik, vétkeznek; de a bűn jutalma nem lehet új házasság.
Ráadásul itt az emberiség életfájáról van szó, melynek védelmét szigorúan megköveteli a köz java. Még egy Comte (1798-1857: a pozitivizmus megalapítója) is kénytelen megvallani: „Szívünk annyira változékony, hogy a társadalom feladata odahatni, hogy szívünk kétkulacsossága és szeszélye elnyomassék, melyek azt eredményezik, hogy az emberi élet cél és méltóság híjával szűkölködő kísérletezéssé aljasulna le.”
A felbonthatatlanság törvénye éppen a bűnös szenvedély szülte szeszélyeskedés ellen védi az embereket, „elveszi tőlünk a cselekvés szabadságát oly időben, mikor (a szenvedély okozta zavar miatt) át nem látjuk tetteink következményeit, mikor a benső érintkezést lelkiismeretünkkel elvesztettük.” (Foerster)
Miként a részeg, akit erővel rántottunk vissza az örvény szélétől, kijózanodva szépen megköszöni, hogy nem engedtük elpusztulni, úgy a bűnös szenvedély mámorába jutott házasok köszönettel tartoznak Istennek, hogy a felbonthatatlanság törvényével visszatartja őket a szabados, ostoba cselekvéstől, a házasság szétszaggatásától.
11. A tiszta élet törvénye
1. Az ember méltósága az ő eszes természete; mindaz tehát, mi természetellenes, ami sérti az ember méltóságát, tilos az ember számára. Az egész természetes törvény a józan ész követelménye, a törvény meg nem tartása természetellenes, s azért bűn, mert a természetben Isten akarata jut kifejezésre.
2. A józan ész szava, hogy a két nemnek s a fajfenntartás ösztönének a házasság a célja. E nagy természetes ténynek a folyománya, hogy minden nemi érintkezés a házasságon kívül az ember eszes természete ellen van s ezért tiltott dolog. Ez a tiszta élet nagy törvénye, az erkölcsi egészség alapja.
A néplélek fején találja a szeget, mikor a paráznaságot, házasságtörést, önfertőzést egyszerűen erkölcstelenségnek nevezi. Ahogy a betegség az egészségnek a hiánya: a tisztátalanság az erkölcsi egészségnek, az erkölcsnek a hiánya. Miként látjuk, az isteni törvény: „Ne paráználkodjál”, nem isteni szeszélynek, hanem az ember eszes természetének a folyománya; mihelyt Isten eszes embert teremtett, a tisztaság törvényét is eléje kellett szabnia.
A lelki ember, kiben a lélek az úr, ezt be is látja, és természetesnek tartja: csak a testi ember lát zsarnoki bilincset a tisztaság törvényében, mert az ő életében nem az ész, hanem az élvezetre éhes test a vezér.
3. A házasság az emberiség életfája, – a paráznaság pedig házasságdi-játszás, házasjog bitorlása: azért a paráznaság meggyalázza az emberiség életfáját. Szóval a tiszta élet törvénye úgy az emberi méltóság, mint a házasság méltóságának a folyománya.
Isten az ember becsületét védi e törvényével: „Ne paráználkodjál”, azt akarja, hogy minden ember származása tisztességes legyen. Mivel az emberi élet mindennél fontosabb a világon, a tisztátalanság a legfontosabb s legkényesebb dologban sérti az Isten-szabta rendet. Ebből következik a tisztátalanság bűnének súlyos volta.
4. A házasság célja a gyermek. Ennek folyománya, hogy mindaz súlyos bűn, ami a házasság célját megakadályozza.
A házasság legfőbb törvénye a hűség, mely még a gondolatra is kiterjed. A hűség törvényét azonban csak az tarthatja meg, ki rendszeres harc árán ura lett testének. Szóval az önmegtartóztatás a házasság méltóságának feltétlen kelléke. A házasság nem az érzékiség szabadalomlevele; ellenkezőleg csak fegyelmezett lélek tudja a házasság törvényét megtartani. A házasságban a másra való szántszándékos gondolat is súlyos bűn, mert sérti a házassági hűség szent törvényét; továbbá az anyaság előrehaladott ideje (az utolsó három hónap), a szülés után való idő (2 hónap) az egyik házastárs betegsége vagy távolléte hasonlóan önmegtartóztatást követel.
A házasságnak legszükségesebb hozománya mind a két házastárs részéről a fegyelmezett lélek, mely a test minden rendetlen kívánságát megrendszabályozni képes.
Miért kell az ifjúságnak tisztán élni? Azért, mert az ifjúban, a lányban a jövendő apa s anya rejlik. Aki a házasság előtt a bűn fertőjében hempereg, semmi biztosítékot sem nyújt arra, hogy a házasság törvényeit, melyeknek önmegtartóztatás a feltétele, valóban megtartani tudja.
A szabados ifjúság még egyéb nagy bajjal is fenyegeti a házasságot: a házastárs s a gyermekek megfertőzésével. A bűntanyák lakói mind a fertőzés terjesztői. Az orvostudomány szerint úgy a szifilisz, mint a tripper látszólagos gyógyulás esetén is sok esetben fertőző képességgel bír. S ily módon gyakorta az ártatlan hitvestárs, az ártatlan gyermekek egészségükkel és boldogtalanságukkal fizetnek az apák könnyelműségéért, bűneiért. Ez a hitványságnak a netovábbja.
De a házasságtól eltekintve „a nemi betegségek leggonoszabb fajtája a jellemtelenség, melyet a rendetlen összeköttetések szülnek, oly viselkedés megszokása, melyet a lelkiismeret igazolni nem tud. Ez útját egyengeti a könnyelműségnek minden téren, s az embert a pillanat és a véletlen zsákmányává teszi”. (Foerster) A parázna valóban a szó teljes értelmében erkölcstelen.
5. Az ember számára csak két életmód lehetséges: vagy törvényes házasságban él, vagy azonkívül: Mind a két állapotban azonban csak akkor él emberként, ha érzékiségén uralkodni tud. A tiszta élet törvényének veleje az önuralom, mely semmit sem enged meg a testnek, ami a józan ésszel s Isten akaratával ellenkezik. Ez az önuralom úgy a házasok, mint a nem házasok szabadságának kelléke.
Más szóval, a tiszta élet törvényének a követelménye: a) tisztaság a házasság előtt, b) hűség a házasság alatt, c) tisztaság az özvegységben, vagy d) teljes önmegtartóztatás az egész életen át. „Akik pedig Krisztuséi, testüket megfeszítették a vétkekkel és kívánságokkal együtt. (Gal 5,24) –
A nőtlen élet csak keveseknek a rendeltetése, azoké, „kiknek – e kegyelem – megadatott.” (Mt 19,11) A többségnek a házasélet a rendeltetése.
Aki hivatást érez a szerzetesi, vagy papi életre, de mégsem követi Isten hívását, valószínűleg boldogtalan lesz a házasságban: viszont, ki hivatás nélkül lesz pappá, szerzetessé, s nincs rajta, hogy legalább utólag megszerezze a hivatást, rossz pappá vagy szerzetessé lesz. A papi és szerzetesi hivatás istenileg jelzett ismertető jele az ideális lelkület – propter regnum coelorum –, mely kizárólag a maga s mások lelki üdvösségének akar élni.
6. Úgy a házassági eskü, mint a szüzességi fogadalom a lélek szabadságának biztosítéka saját gyengeségünk ellen. A házasok és nőtlenek egyformán kísértésbe eshetnek, mikor is a lélek ege beborul, bent vihar tombol, az ész nem lát tisztán, az akaratot testi vágyak ostromolják. Ilyenkor az eskü, a fogadalom a mentő oszlop, melybe a lélek kapaszkodik, hogy egyensúlyát el ne veszítse, a szenvedély prédájává ne legyen. Ha már az erős elhatározás is nagy hatalom, még nagyobb erő az eskü vagy fogadalom.
7. Elvi jelentőségű gondolatok a házasság dolgában:
a) Csak az az ismerkedés tisztességes, melynek házasság a célja: minden más szerelmeskedés könnyelmű játék a tűzzel, becsülettel és üdvösséggel.
b) A szerelem nem gyerekjáték, hisz még a felnőtteknek is sok fejfájást okoz. Különben könnyű portéka annak a szíve, ki idő előtt fűnek-fának kínálja.
c) Igaz szerelemre s házasságra csak az érett, aki legyűrte magában az önző embert s másokért tud élni: az önzés és boldogtalanság egy fán terem.
d) Miként az advent és nagyböjt a komoly készület, a magába szállás és lelki tisztulás ideje: a jegyesség is komoly készület az élet nagy lépésére, az önnevelés drága időszaka.
e) Az igazi férfi csak egyet akar meghódítani: saját hitvestársát.
f) A keresztény férfiú szentélyt lát jegyesében, melyet még illetlen gondolattal sem érint.
g) Aki áldozni akar, minden bűntől óvakodik: a jegyesek is útban vannak az oltárhoz, s mindent távol tartanak maguktól, minek bűn a neve.
h) A bűnt sohasem szabad oltár elé vinni. Erre Isten nem adhatja áldását s Isten áldása nélkül nincs boldogság.
i) A legdrágább hozomány a tiszta test és a szeplőtelen lélek.
j) Aki a házasságban csak élvezetet keres, az nem hitvestársát, hanem saját állati énjét szereti.
12. Az erkölcsi egészség megóvásának alapelvei
1. „A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” (Mt 26,41) Ez a nagy élettani tény szabja meg nekünk a harc útját-módját, melyet a tisztaság drága kincséért végig kell harcolnunk. A test erőtlen; a fajfenntartás ösztöne beteg, rendetlenségre hajlik, az érzékiség olyan mint a tapló: egy szikrától is tüzet fog, s ha el nem oltjuk, emésztő, romboló tűz támad belőle. Ez a gyúlékony taplótermészet mindnyájunk közös öröksége: haragra, részegeskedésre, lopásra stb. nem mindenkinek van hajlama, az érzékiség kísértései mindenkit bántanak: csak Istennek kiváltságos kegyelme mentette meg Szent Tamást, Szent Alajost s más szenteket életük bizonyos szakában az effajta kísértésektől.
Minden ellenség veszedelmes; de legveszedelmesebb a házi ellenség, s e belső, házi ellenségünk mindenütt, még az Úr házában is velünk van, s bajt okozhat nekünk.
2. Hogyan támadhat belsőnkben emésztő tűz? Az öt érzéknek mintegy belső folytatása a képzelet; ez az összes érzéki behatásokat nemcsak közvetíti, de koncentrálja és erősíti. A képzelet az érzékiség gyújtó lencséje. Ez a lélektani tény a második alap, ami nekünk irányt ad a harcban a tisztaság drága kincséért. Magából a testi szervezetből is indulhat ki izgalom, de ez is a képzeletre hat, ott támaszt érzéki képeket. Azért bátran mondhatjuk: a képzelet a csatatér, melyen eldől a tisztaság erényének győzelme.
Bár a képzelet az összes érzékek közvetítője, a legtöbb benyomást a szemtől kapja. Magát a képzeletet a lélek szemének is nevezhetjük.
3. A harc taktikájától függ a győzelem. E taktikát a saját s az ellenség erejét számba véve a fővezér szabja meg. Lelkünk királya és fővezére ekként szabta meg számunkra a lelki harc taktikáját: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” (Mt 26,41) Más szavakkal ezt így mondhatjuk: Vigyázz, hogy szikra ne essék taplótermészetedbe; vagy Szent Ágoston klasszikus szavai szerint: „In fuga salus,” – fuss, kerüld a lelki fertőzést.
Az orvostudomány a fertőző betegségek ellen oly módon harcol, hogy útját állja a fertőző bacilusok bejutásának a szervezetbe. Hasonló módon harcol a lelki egészségtan az erkölcsi szenny fertőző bacilusai ellen: távol tartani a tisztátalanság bacilusait magunktól: ez a védekezés legbiztosabb módja!
A bacilusok roppant kicsinyek, de egyben szerfelett veszedelmesek; azért futni tőlük nem gyávaság, hanem okosság. Ha egyszer bejutottak a szervezetbe, már nem tudhatjuk előre a harc végét. Az erkölcsi szennyet elkerülni hasonlóan nem meghátrálás, hanem bölcs eljárás. Ezt az eljárást ajánlja úgy érzéki természetünk taplótermészete, mint a tisztátalanság kísértéseinek gyújtótermészete. Azért mondja Payot: „Míg a nagy szellemi győzelmeket azzal lehet aratni, ha állandóan róluk gondolkozunk, addig az érzékiség felett úgy aratunk győzelmet, ha sohasem gondolkodunk róla.
4. In fuga salus: tehát kerüld a személyt, kinek látása tüzet gyújthat benned. „Aki szereti a veszedelmet, elvész benne.” – József futással menekült Putifárné csábításai elől. A szentek is megbukhattak volna, ha nem futnak [jó példa erre Néri Szent Fülöp]: akkor vajon a gyengébbek győzhetnek-e, ha nem futnak a veszedelemtől?
5. In fuga salus: – tehát fékezd meg érzékeidet. Győzd le a kíváncsiságot, mely mindent látni, mindent hallani, mindent tudni akar. Vess el minden lelki táplálékot, mely szennyel van keverve.
Főleg a szem kíváncsisága néha szörnyen megbosszulja magát: az egyszer látott izgató kép beleeszi magát a képzeletbe s hónapokon, éveken, sőt az egész életen át nyugtalanítja a lelket; Szent Jeromost a szíriai puszta magányába is elkísérték a Rómában látott bűnös képek, s tömérdek ajt-bajt okoztak neki.
Sok modern író lelke szennytelep, s féktelen képzeletüknek minden alkotásához odatapadnak a szenny bacilusai: aki szereti erkölcsi egészségét, nem kér az ilyen „realisták” szellemi főztjétől. Napjaink "művészei" a tehetség hiányát kiáltó reklámként ható meztelenséggel pótolják.
Nagy együgyűségre vall, ha valaki mohón bekapja a szennyet csupán azért, mert a tudomány (nemi felvilágosítás) vagy a művészet csomagoló papirosában kínálják meg vele. Ugyan mit tennél fiatal barátom, ha egy tüdővészes beteg köpőládáját kínálná neked ajándékul?
6. Nem izgatni, nem táplálni az éhes bete humain (= rendetlen hajlam) megfékezésének elengedhetetlen feltétele. Az érzékiségnek tett minden engedmény: a henyélés, az ételben-italban való mértéktelenség, még a túlzott művészi élvezet is (regény, színház, képtár) hizlalja az élvezetre éhes állatot az emberben, s gyengíti a lelki embert a szenny ellen való harcban.
7. Mivel pedig csak az erős lelki ember győzheti le az érzéki embert: a hivatásos munka, a vallás és természet tiszta örömével s élvezeteivel kell a lelki embert táplálnunk s a szenny ellen való harcra lelkesítenünk.
Az edzett, egészséges szervezet sikerrel áll ellen a fertőzésnek: a beteges, gyenge organizmus nem tud ellenállani a kórnak. A lelkiség, az erkölcsi egészség ápolása az egész vonalon a legjobb s legbiztosabb szer a testiség ellen.
13. Élet-halálharc a lélek várában
1. A gondolat és az elhatározás a lélek éltető vére. Ha valamiben, hát elsősorban a tisztaság dolgában döntő tényező a gondolat és elhatározás. Minden parázna gondolat, melybe az akarat teljesen beleegyezett, halálos bűn. Maga az örök Bíró mondja: „Mindaz, ki asszonyra néz, őt megkívánván, már paráználkodott vele szemben” – vagyis lelki házasságtörést, súlyos bűnt követett el. A szívben vagy gondolatban való paráználkodás élettani szempontból igazi cselekedet, melyet a test izgalma is kísér éppúgy, mint más cselekedeti bűn elkövetésekor. E téren nagy lator lehet az ember a nélkül, hogy egyetlenegy külső cselekedettel vétkezett volna.
2. Mindent eldöntő dolog tehát a képzelet, a gondolat megfékezése. In fuga salus – a szennytől futnunk kell, hogy kísértésbe ne essünk. Ám nem mindenkor áll hatalmunkban a kísértés elkerülése: akkor vigyáznunk kell, hogy a kísértésben el ne essünk. Főleg itt szükséges a Krisztus követelte éberség és vigyázat.
3. A gondolatbeli lelki harc e lélektani törvényen alapul: egyszerre csak egy gondolat lehet az öntudatban: mihelyt az akarat az ész figyelmét másra fordítja, az előbbi gondolat eltűnik az öntudatból. A menekülés a tiszta levegőre, a tiszta gondolatba megszabadítja lelkünket a szennyes gondolattól. In fuga salus.
4. Napóleon mondása: „Minden elvesztett pillanat alkalom a szerencsétlenségre”, főleg a lelki harcban érvényesül: itt a döntő pillanat elszalasztása a lélek életébe kerül. Ugyanő mondotta: „Minden csatának van forduló pontja, s ezen időpont kihasználása biztos győzelem, elszalasztása biztos vereség. Az osztrákokat legyőztem, mert nem ismerték föl öt percnek az értékét”. A lelki harcban a szó teljes értelmében egy pillanaton fordul meg a győzelem és vereség: aki a pillanat ura, életsorsának is az ura. A lelki győzelem azon fordul meg, hogy az akarat az ész figyelmét tiszta gondolatra terelje, mielőtt a képzelet által felizgatott érzéki vágyó tehetség a szellemi akaratot magával rántja, beleegyezését kicsikarja.
A lelki harc képe tehát ekként fest: 1) a képzeletben megjelenik a csábító kép; 2) ezen érzéki kép felizgatja az ösztönt, az érzéki vágyó tehetséget; 3) az érzéki vágyó tehetség a képzelettel együtt ostrom alá veszi az észt és az akaratot beleegyezésre noszogatják; 4) a vigyázó ész nem megy lépre: felsőbb segítséget keres: „Uram segits!”, s a kegyelemmel támogatott akarat erős nem-mel felel a csábításra s egyben az ész figyelmét másra tereli, jó gondolattal kiszorítja a lélekből a bűnös gondolatot. Bármekkora forrongás is van a lélekben, az akarat határozott nem-je győzelmet jelent.
Minden okos embernek van valamelyes vesszőparipája, kedves foglalkozása: az egyik a zenét műveli, a másik kertészkedik, a harmadik gyűjt, stb. stb. Az első roham visszaverése után legjobb a kedves gondolatkörbe menekülni, mert ez legjobban köti le a figyelmét. A lélek foglalkoztatása a kísértés után (bármivel is) feltétlenül szükséges.
5. A lélek vára az a csatatér, melyen a legszebb győzelmeket lehet aratni: minden visszavert kísértés remek győzelem, s aki ott csatát nem veszít, a legmagasabb nemességet szerzi meg magának, a férfiasság nemességét. „Ez az önnevelés koronája. Ezen hatalmas ösztönnel szemben úrrá lenni – ez a szabaddá lett, győzedelmes akarat, az erő telje, az erők ereje”. (Payot) A lelki harc győztese a hősök hőse, mert úr a maga házában. A legnagyobb úr az, ki önönmagának tud parancsolni.
6. A házasságnak feltétlen kelléke a hűség, mely sohasem alkudozik az ellenséggel: a tiszta élet hőse is csak úgy győz, ha sohasem lép alkura a bűnnel. A sántikálás jobbra s balra tömérdek bajnak a forrása a lelki életben.
Ha a lélek határozott nem-mel felel a kísértésre, egyszerre eldőlt a harc, az ember békében van, s másra fordíthatja figyelmét, erejét. Ha ellenben akarja ugyan a tisztaságot, de a kíváncsiságnak is legalább némi engedményt tesz, s legalább fél gondolattal akarja magát kárpótolni a tett elmaradásáért: a győzelem először is nem teljes, hozzá a harc hosszadalmas küszködéssé lesz, mellyel tömérdek erőt pazarolunk, a bűntudat s az emésztő küszködés kedvetlenséget szül, mely végül arra a balhitre vezet, hogy a tisztaság gyengíti az embert, s nem érdemes érte küzdenie. Az isteni irgalom e jótanáccsal szolgál nekünk: „Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gehennára vettessék.” (Mt 5,29)
14. Az alkohol az ész ítélőszéke előtt
1. Az alkohol – arab nyelven alkehal – annyi, mint desztillált finom dolog, latinul spiritus, mert régiek azt tartották, hogy a szeszben a bor lelkét főzték ki. Eleinte csak a borból főzték ki a szeszt az arab alkimisták; tudományukat a XIII. században lestek el az európai alkimisták. 1590-ben első ízben főztek gabonából szeszt. Kétszáz év előtt csak a patikában árulták az alkoholt.
2. A természetben magában nem fordul elő. A cukoranyag bomlásának a szülöttje: penészgombák erjedést okoznak a cukros anyagban, s a cukor szeszre és szénsavra bomlik. (A must erjedése.)
Az alkohol tehát már születésekor elárulja gyilkos természetét: bizonyos fokon megszűnik az erjedés, mert az alkohol megöli az erjedés penészgombáit; tehát már születésekor apagyilkos, s e gyilkos természetét mindenkor megtartja.
3. Az alkohol tartalmú folyadékok a szeszes italok; ilyenek: a bor, sör, pálinka. A patikában aqua vitae az alkohol neve, mert a régiek azt hitték, hogy az alkohol izgató hatásai miatt valami életelixír: ma már tudjuk, hogy az alkohol romboló, ölő méreg, a bódító mérgek egyik legveszedelmesebb fajtája. A szeszes italok annál károsabb hatásúak, mennél több bennük a szesz. A szesz éppúgy nem táplálja a testet, miként az ostor nem táplálja a lovat, a banda zenéje nem erősíti a katonát.
A tápláléknak fehérjét, zsírt, szénhidrátot kell tartalmaznia. Ezeknek egyike sincs meg az alkoholban. Táplálék csak az lehet, amit a gyomor megemészt, vérré változtat: a szeszt viszont nem emészti a gyomor, ezért mint szesz és nem mint vér kerül a vérbe. Az erősebb borban és a sörben az alkohol mellett van némi tápláló anyag is; de ez roppant csekély: egy napi táplálék nyerésére 25liter sört kellene meginni.
5. A szesz a gyomorból s a belekből átömlik a vérbe s rövidesen elterjed az egész testben. Mivel roppantul éhezik az oxigénre, mindenütt magához ragadja, fölfalja a vértestecskék oxigénjét (a szesz elégése), s az éltető oxigén helyett szénsavval telíti meg a vért. A tüdő ugyan igyekszik, hogy a mérges szénsavat kidobja a testből, de nagyobb fokú, vagy ismételt szeszélvezet esetében nem győzi a tisztító munkát. Egyben a szesz megtámadja a szervezet sejtjeit és pedig elsősorban a legfinomabbakat. Innen van, hogy a szeszt leginkább a fejben érzi az ember, hol a finom sejtű agy székel. A szénsav okozta mérgezés a mámor. A szesz bénító hatásait a nyelven, a lábakon lehet leginkább észrevenni.
Mivel a szesz a bőr felülete felé hajtja a vért, hol a vér lehűl, röviddel rá a test fázik. Innen van, hogy télen sokan megfagynak, akik szesszel akartak a hideg ellen védekezni. A sarkkutatók, a cethalászok ez okból tartózkodnak a szesztől.
A szesz megrontja a vért, minek következménye aztán, hogy a) test ellenálló ereje meggyengül, s ezért sokkal könnyebben kap fertőző bajt (tüdővész, kolera, malária stb.), főleg a tüdővész bacilusai találnak kedvező talajra az alkoholista testében; b) A szesz megtámadja az összes szerveket: a gyomrot izgatja, gyulladást, hurutot, sokszor gennyedést okoz benne: innen van, hogy az iszákos nem tud enni. A májat, a vesét hasonlóan izgatja, s gyulladásba hozza. De főleg a szív az, melyet a szesz halálra hajszol; fél deci pálinka, vagy fél liter erős bor azt okozza, hogy a szív tizennyolcezerrel többet ver a rendesnél, vagyis munkája egy ötöddel szaporodik. Azért az alkoholista szíve előbb-utóbb elgyengül, elzsírosodik, s felmondja a szolgálatot (vízi betegség, szívszélhűdés).
A híres Gladstone (1809-1898, angol államférfi) szerint „a szesz egymaga nagyobb rombolást tesz az emberiségben, mint a történelmi csapások: a háborúk, éhség s kolera együttvéve.” Mivel az idegrendszer a test legkényesebb s legfinomabb része, a szesz szerfelett nagy pusztítást tesz benne. A paráznaságon kívül a szesz élvezete az idegbajok, az ideggyengeség fő forrása: némely orvos statisztikai számítása szerint az őrültek 50% maga itta el józan eszét.
A szesznek egyik legvégzetesebb hatása az utódok megrontása. Amilyen a fa, olyan a gyümölcse; az alkoholisták gyermekei romlott vért örökölnek, s a szesz okozta rettentő terheltség éppúgy, mint a nemi fertőzés a harmadik, negyedik ízben kihalásra vezethet.
A modern orvostudomány szóról-szóra igazolja a Szentírás rettentő szavát: „Megtorlod az atyák gonoszságát a fiakban és unokákban harmad- és negyedíziglen.” (2 Móz 34,7) A szesz pár évtized alatt egész néptörzseket irtott ki Amerikában, s a nemzetgazdászok szerint abban az esetben, ha Európában a szeszfogyasztás az utolsó 50 év arányai szerint emelkedik, Európa népei háromszáz év múlva belefúlnak a szesztengerbe.
6. A szesz rettentő pusztításait egyesek s egész népek is drágán megfizetik. Ez idő szerint hazánk munkásai évi 520 millió koronával adóznak a pálinka ördögének, s hazánk összes lakossága körülbelül egy milliárdot fizet alkohol ő felségének egyetlen egy évben. A boros üveg tömérdek nemesi birtokot nyelt el az utolsó 50 évben, s a földmíves és munkás nép föld- és pénzbirtokának javarésze folyt el a pálinkás üveg szűk nyakán. A szesz csak gyártóit, elárusítóit hizlalja, gazdagítja. Az utolsó 30 évben Európa s Amerika összes háborúi pénzben 75 ezer millió franknyi, emberéletben harmadfél milliónyi áldozatot követeltek; s ugyanazon idő alatt a szesz egyetlenegy országban, Angliában 75 ezer millió frankot és egy millió nyolcszázezer embert nyelt el. (Ezek az első kiadás (1910) adatai.) A szesz a társadalmi kérdés veleje: az emberiség legnagyobb jótevője az volna, aki a népeket a szesz ördögétől megszabadítaná.
A józan ész azt mondja, hogy a testnek semmi szüksége sincs szeszre: a naponkint 2-3 liternyi vízveszteséget vízzel s nem szesszel kell pótolni. A szesz uralmának zsarnoki divata rákényszeríti az embereket, hogy ne a józan észnek, hanem a szesz diadalának hódoljanak. A szesz kész bolondokat csinál az eszes emberekből.
A szesz az emberiség legnagyobb ellensége. Három nagy gyűjtő medencéje van az emberi nyomorúságnak: a kórház, a fegyház s az őrültek háza. A szesz mind a háromnak legjobb szállítója. A kórházak s az őrültek házainak lakói felerészben, a börtönök lakói túlnyomó részben (70–90%) a szesz miatt jutnak a nyomor házába. A bűnházak lakóinak 69%-a a szesz áldozataiból kerül ki.
15. A szesz hatásai a lélekre s az erkölcsre
1. Goethe nyomban észrevette munkáin a szesz hatását. „Úgy látszott, hogy a legkisebb mennyiségű szesz is elűzte jó gondolataimat”, mondja magáról Helmholtz. Hoppe, aki kiváló szakember az alkoholizmus terén, azt mondja: „Az alkoholnak mérsékelt élvezete is csökkenti a szellemi működést.” Exner, aki kísérletileg mutatta ki ezt az igazságot, azt találta: „több a szó, de kevesebb a tartalom, bár a kísérleti személyek abban a meggyőződésben voltak, hogy nagyobb a munkaerejük.” A világhíres Edisont nemrég megkérdezte Swett Marden nevű honfitársa: Mi sikereinek titka? A híres feltaláló erre így felelt: „Sohasem ittam szeszes italt, a munka kivételével mindenben mértékletes voltam.”
2. A szesz a) feltüzeli a képzeletet, b) elhomályosítja az észt, c) meggyengíti az akaratot, d) eltompítja a szeméremérzetet, e) felizgatja az állatot az emberben, szóval az egész embert lefelé befolyásolja, s ezen káros lélektani hatásai miatt tömérdek bűnnek forrása.
a) A feltüzelt képzelet mindent nagyít: a mámoros ember a tréfa szót is sértésnek veszi, az igazi sértést nagyítja: a legtöbb párbaj s verekedés a szesz okozta mámorból támad, s mivel vasárnap a legnagyobb a szeszfogyasztás, a legtöbb bűntény is e napon történik.
b) Az ítélő tehetség elhomályosítása miatt a mámoros ember nem tekinti át tetteinek következményeit, nem látja, hogy a kés előrántásából emberhalál származhatik. Sokszor a gyilkos csak akkor ébred tettének tudatára, mikor a hideg bilincset érzi a kezén.
A szesz a) és b) hatásai teszik az embert káromló ördöggé. A szesz okozta izgalom az okos emberből is ostoba fecsegőt csinál: a mámoros ember nem tudja kormányozni a nyelvét, dicsekszik, nagyít, ferdít, költött dolgodat fog másokra, szóval rágalmaz.
c) Az akarat meggyengítése az ellenálló képesség megfogyatkozása: akit józan korában nem ejt meg a bűn, azt leveszi lábáról a szesz okozta mámor.
d) A szeméremérzet eltompulása s az állat feltüzelése az emberben okozza a liliomtiprást s egyéb szennyes bűnöket.
Miként az üstökös kis magja rengeteg csóvát vonszol maga után: a részegeskedés a bűnök tűzcsóváját cipeli maga után. 10 parancsolatot adott az Isten, a szesz barátja mind a tizet áthágja s ha Isten száz parancsolatot adott volna, mind a százat lábbal tiporná. A szesz a pokolnak legjobb szállítója.
3. A szesz tömérdek halálos bűnnek a forrása ugyanakkor, mikor maga a részegség még nem halálos bűn. Ugyanakkor a részegség igazi fő bűn.
Maga a részegség akkor halálos bűn, mikor teljesen megsemmisíti az emberben az isteni képmást: az ész és akarat uralmát. Az erkölcsi felfogásnak roppant süllyedésére vall, hogy a modern világ a részegséget nem tartja megbélyegző dolognak.
Nézd meg jól a részeget! Keresd meg benne az embert; még nagyítóval sem találod meg benne. Amit sem ember, sem ördög meg nem tehet, azt megtette ő maga: a szesz választó vízével kitörölte magában az isteni képmást, megölte az embert!
S ilyetén merénylet kicsiség volna? És mégis, akadnak korlátolt ifjak, akik a mámor s a bűntanya látogatását tartják a férfiasság jelének! Akiben az állat legyőzi az embert, az búcsút mondott a férfiasságnak, akit a szesz földhöz vág, az ilyen gyenge legény ne dicsekedjék férfias erővel.
4. Az okos ember életelve: belőlem sohasem csinál bolondot a szesz. Azért, ha időnkint élvezi a bort, sört, mértéket tart: se a társak kínálása, se gúnyja nem viszi őt mértéktelenségre.
5. A test nem szorul szeszre, azért a szesz nem életszükséglet, hanem tisztára élvezeti cikk. Milliók és milliók élnek szesz nélkül s jól érzik magukat: ő nekik a friss víz szerez élvezetet, melyet a természet ingyen ad, azután a gyümölcs sok fajtája. Az iszákos se az egyikben, se a másikban nem talál élvezetet, neki legfeljebb az erősen fűszerezett étel kell.
A szesznek állandó élvezete átváltoztatja a szervezetet – consuetudo est altera natura (a szokás második természet) –, s ha valaki egy napig sem tud szesz nélkül maradni, akkor még mértékletes élvezet esetén is alkoholistának számít az orvostudomány szemében. Az ilyen már nem ura, hanem szolgája a szesznek: neki a szesz már életszükséglet, nem természetes, hanem – műélet szükséglet. Aki féltékeny lelke szabadságára, még akkor is, ha sohasem volt mértéktelen, időnkint tartózkodik a szesz élvezetétől csak azért, hogy megtudja, vajon nem szolgája-e a szesznek.
Aki időnkint élvezi a szeszt, s ilyenkor nem tud mértéket tartani, az időszakos alkoholista. Az ilyen teljesen rabja a szesznek. A szesz mértéktelen rabjai számára csak egy út van a szabadulásra: a teljes tartózkodás a szesztől.
Némelyek mértékletességgel akarják az ilyeneket meggyógyítani. Ez merőben lehetetlen vállalkozás. A szesz rabjainak bűne nem az, hogy szeszt élveznek, hanem az, hogy mértéktelenül élvezik. Ha mértéket tudnának tartani, nem volna bűnük. Mivel tehát a bűn ez esetben a mértéktelenségben van, azt, amire a szesz rabja nem képes, vagyis a mértékletességet, nem tanácsolhatjuk neki. Ehelyett azt kell neki tanácsolni, ami a számára könnyebb, vagyis a teljes tartózkodást.
A mértékletesség csak azon segít, aki még nincs teljesen a szesz hatalmában. Aki nem tud úszni, ne menjen a Dunába fürödni. – Még azok számára is, akik csak néha napján esnek mértéktelenségbe, a legjobb orvosság a teljes tartózkodás. Számukra a szeszélvezet minden egyes alkalma a kísértés és a küszködés ideje.
6. Bár az alkoholisták gyermekei a mértéktelenségre való erősödött hajlammal jönnek a világra, ha nem táplálják a rendetlen hajlamot, megmenekülnek a szesz rabságából.
Az ifjúság vére amúgyis forrong, s minden mesterséges tüzelése ártalmára van. Az orvostudomány szerint az ifjúságnak 16–18 éves koráig semmiféle szeszt sem kellene mértékkel sem élveznie. Érettebb korában is csak időnként, s csak mértékkel élvezi a szeszt az okos ember, nehogy a megszokás által a szesz rabságába essék, vagy a mértéktelenség által emberi méltóságát lábbal tapodja.
Aki megöregedve igazság szerint mondhatja magáról, hogy sohasem volt részeg, bár sokszor volt kísértésben, az hős éppúgy, mint a hadvezér, ki a maga hibájából sohasem vesztett csatát. Aki birokra kél a szesszel, jóllehet tudja, hogy a szesz földhöz vágja, az ostoba és gyáva ember.
16. Züllés és szolgaság – menekülés a szolgaságból
1. „A test kívánsága” kettős kötéllel vonszolja az embert a romlásba és szolgaságba: e kettős kötél neve: paráznaság és részegeskedés. Ha valakinek „a hasa az istene”, még ha nem is rabja a szesznek, mégis az anyag, a test szolgaságában sínylődik, de szolgasága nem jár akkora zülléssel, mint a paráznaság és részegeskedés.
2. Más bűnök kárt tesznek a lélek isteni életében, de magát az embert, az ember természetes testi-lelki tehetségét nem bántják. Ez a két bűn a testen belül történik: megtámadja az egész embert. A paráznaság és a részegeskedés bűnei a) megtámadják az idegrendszert, s b) az idegrendszer révén megtámadják a lelki tehetségeket.
Az idegrendszer az összekötő kapocs a test és a lélek között: az összes érzékek benyomásait, a lelki élet anyagát az idegrendszer útján kapja meg a lélek. Már most az idegrendszer nem olyan, mint a hegedű, hogy mennél többet játszanak rajta, annál finomabb és értékesebb, az idegrendszer inkább a zongorához hasonlít, melyet a sok kalimpálás elhangol és elkoptat. A testiség és részegeskedés az idegek megkínzása, s ha minduntalan beáll a nagyfokú idegizgalom, idővel a legegészségesebb idegrendszer is beteggé lesz.
A sok idegizgalom ideggyengeséget szül (neurasthenia), a szesz okozta ideggyengeség idővel delirium tremens-szé lesz. A bűnös életnek kínzó tudata neurosist, félelemmel párosult idegbajt szül. Szóval az élvezet útján az ember az egészségből betegségbe s romlásba lovagol.
A szervezet sokáig küszködik, a kárt jóvátenni igyekszik; de utoljára nem bírja a sok tatarozást. Mennél gyakoribb a bűn: annál gyorsabban áll be az idegromlás. Ha aztán, mint rendesen történni szokott, a testiséggel még fertőzés is párosul: akkor a bűnös rohanva rohan a züllésbe.
3. Az ideggyengeség természetes folyománya az akaratbeli gyengeség s azért a test kívánsága uralmának következménye a lélek megromlása, Platón szerint a legnagyobb baj, mely embert érhet. A züllött, beteg természet nem lehet a természetfeletti isteni élet hordozója.
4. A test felülkerekedése a lélek felett nem más, mint a lélek rút szolgasága.
Syrakusa zsarnoka, II. Dionysios elfogta Diót; családját azonban nem vetette börtönbe. Kegyetlen gonoszságában nem a külső szabadságtól fosztotta meg ellenfelének feleségét és fiát, hanem a lélek szabadságától. Az asszonyt máshoz kényszerítette feleségül, s így lehetetlenné tette neki a hitvesi hűség megtartását; Dio fiát henyélő életre kényszerítette, nevelés helyett, mely a lélek szabadságára vezet, borral s romlott nőkkel a lélek szolgaságába döntötte. Mikor Dio később visszafoglalta trónját, nem tudta fiát a rabszolgaság láncaiból megszabadítani, melyeket Dionysios rakott rá. A szerencsétlen egy nap megszökött a szolgáktól, kik arra ügyeltek, hogy bűneibe vissza ne essék, s a királyi palota tetejéről a mélységbe dobta magát. (Cornelius Nepos. Dion) – E tragikus elbeszélés azt mutatja, hogy a régi pogányok is tudták, hogy „aki bűnt tesz, bűnnek szolgája.” Nemo liber, qui servit cupiditatibus. (kb. senki nem szabad, aki szenvedélyeinek szolgál)
5. Mikor a test kívánságai lesznek urak a lélekben, az akarat nem eleven erő, hanem csupán merő lehetőség lesz. Ez a szolgaság netovábbja.
„A test kívánságai” az alsóbb állati ösztön sziklájához láncolják az embert, s az „élvezet” ragadozó sasként szétmarcangolja nemcsak a léleknek isteni életét, de még a természetét is: az ember, kiből a szabadság eltűnt, csak paródiája az embernek. Rettenetes a természet bosszúállása! A testi ember nem akart sasként fölfelé, eszmények felé törtetni s büntetésül féreggé lesz, ki nem tud a föld sarából kiemelkedni, s aki igazság helyett a föld szennyét eszi.
6. Melyik a menekülés útja e rettentő szolgaságból?
Az egyik megostromolja az eget, s felülről vár segítséget, azt hiszi, hogy Isten karja megragadja üstökénél s kirántja a bűn szolgaságából; a másik gyakori gyónással s áldozással akar szolgaságából menekülni. S mikor sem imádság, se a szentségek nem segítenek rajtuk, kétségbeesnek, azt gondolják: Isten nem akar rajtam segíteni!
Aki szét akarja törni a szolgaság láncait, fontolja meg a következő életigazságokat: a megszentelő kegyelem természetes lelket tételez fel, a segítő kegyelem pedig megköveteli a természetes tehetségek használatát, hisz azért segítő kegyelem, mert segít, felvilágosítja az észt, erősíti az akaratot. De holt akaratot az isteni kegyelem sem segíthet: Még a megelőző kegyelem is, ami megelőzi az ész és az akarat működését, meddő marad, ha az ész és az akarat nem indul működésbe. Aki ezen igazságokat figyelmen kívül hagyja, s kizárólag Istenre hagyatkozik, pórul jár s valódi istenkáromlást követ el, mikor visszaesését a bűnbe az isteni segítség erőtlenségének tulajdonítja.
Aki valóban ki akar szabadulni a test kívánságainak rettentő szolgaságából, tegye meg azt, ami rajta múlik s ekkor Isten is megteszi a magáét. Az egyedüli mentő eszköz az akarat, magának a bűnösnek az akarata.
A testiség szolgaságából a bűnöst csak önnön akarata tudja megszabadítani.
Aki tehát ki akar szabadulni a bűn szolgaságából, annak a) talpra kell állítania akaratát, b) mindazt meg kell tennie, ami erősíti az idegrendszert, c) minden téren buzgón gyakorolnia kell akaratát. Ha ilyetén módon „a bűnnek szolgája” mindazt megteszi, mi tőle telik: Isten kegyelme is támogatja, s biztosan szétszaggatja a bűn szolgaságának köteleit. Aki megmarad életmódjában, mely a bűn szolgaságába vitte, semmittevésben és élvezetben akar továbbra is élni, s minden erőkifejtéstől irtózik: az nem akar igazában megszabadulni a bűn fogságából, legfeljebb meddő óhajtásban és sopánkodásban él. „Mennyeknek országa erőszakot szenved és az erőszakosok ragadják el azt.” (Mt 11,12) Küzdelem nélkül nincs győzelem: győzelem nélkül nincs szabadság.
Isten megadta nekünk a képességet a szabadságra, de a szabadságot magunknak kell kivívnunk; még a bűn szolgaságából is csak tulajdon akaratunk kötelénél fogva akar minket kirántani.
Minden nagy vállalkozás előkészületet kíván. Aki Afrikába szervez expedíciót, aki az északi, vagy déli sarkra akar eljutni, aki a repülés művészetét akarja megtanulni –, hónapokig, sőt éveken át tesz előkészületet. A legeslegnagyobb vállalkozás, melynél nagyobbat még gondolni se tudunk, a szabadulás a bűn szolgaságából.
Oly nagy ez a vállalkozás, hogy magának az Istennek a figyelmét is felkelti, s támogatását biztosítja. Nagyon természetes azonban, hogy e vállalkozás is előkészületet kíván: az akaratnak minden téren való gyakorlását. Ha ezt megteszed, sapere aude (merj bölcsebb lenni)! Csak egyszer állj talpra, csak egyszer merj okos lenni, csak egyszer állj ellen a kísértésnek, a harmadik győzelem már gyerekjáték lesz. A sóhajtozás és sopánkodás még senkit sem szabadított ki a börtön fogságából.
17. A lelki előkészület a szabadulásra
1. A szabadulás a testiség és mértéktelenség szolgaságából, a józan és tiszta élet, erő kérdése – csak az erős akaratú ember tud testének rendetlen vágyain győzelmet aratni. Fejletlen, gyenge gyermekekkel, kórházak lakóival, bénák seregével nem lehet csatát nyerni: a legnagyobb és legerősebb ellenséget, a rosszra való hajlamot sem győzheti le a gyenge lélek; a gyenge lelket a legelső heves kísértés a paráznaságra, a mértéktelenségre vesztessé teszi.
Az animus fortis, az erős lélek a szabadságharc föltétlen kelléke. A modern hadsereg százfajta felszereléssel indul a harcba: a lelki szabadság, az erény harcában csak egy kell: az erős akarat. Ezt az egyet semmivel sem lehet pótolni. Szerencsére az akarat nagyon rugékony s mindenki szerét ejtheti az erős akaratnak, ha komolyan tör utána.
2. Az erős akarat azonban nem születik, hanem nevelődik. Senki sem születik tudósnak: éppúgy senki sem születik erősnek, erényesnek. Az ember csupán lelki tehetségekkel jő a világra.
Micsoda a tehetség? Lehetőség. – Az eszes természet lehetővé teszi, hogy az ember okossá, tudóssá legyen; az akarat tehetsége lehetővé teszi, hogy az ember szabadon akarhasson. Aki azonban nem gondolkodik, nem tanul, az buta marad; Aki nem műveli akaratát sohasem lesz szabad akaratú ember.
3. Összes testi-lelki tehetségeinknek s az akaratnak is a gyakorlat a nevelő iskolája.
Gyakorlattal tanul a kis gyermek enni, gyakorlattal tanul járni, gyakorlattal tanul gondolni, gyakorlattal tanul beszélni. Gyakorlattal műveli a tanuló az eszét, gyakorlattal sajátítja el a mesterember mesterségét, a művész művészetét, gyakorlattal készül a katona a harcra, a sport embere a versenyre, gyakorlattal tanul a pilóta repülni. Gyakorlat szüli a mestert. „Mindenütt a gyakorlat törvényének hódolunk, az önművelésben, a tornászásban, a zeneoktatásban –, csak az akarat terén gondoljuk, hogy a mester készen hull le a felhőkből?” (Foerster)
E balhiedelmet s könnyelműséget aztán szolgasággal, kínnal s boldogtalansággal fizetjük meg.
4. Az észnek a gondolkodás, az akaratnak az akarás a gyakorló iskolája.
Micsoda az akarás? Megfontolásból határozni és tenni. Érzéki vágyak benyomására mozogni, élni – nem akarás. A modern, magát "műveltnek" tartó ember olyan, mint a szélkakas: ahonnan a szél fúj, arra fordul. Életének kormányzói nem elvek, elhatározások, hanem érzéki vágyak. Hetek, hónapok, évek múlnak el, s életében nem akad egy fia elhatározás sem.
A házi szárnyasok csak amolyan műmadarak a szabad természetben élő társaikhoz képest, csak kontárok a repülésben, mert nagyritkán tesznek csak gyenge kísérletet a repülésre: az észbelileg egyoldalúan művelt emberek is csak amolyan műemberek, mert akaratuk a gyakorlat hiánya miatt pólyás, gyenge akarat. Egész ember, harmonikusan művelt ember csak az, aki tud akarni és szabadon akar.
Az akarás – nem vágy, nem óhajtás. E kettő között: „szeretnék tiszta életű lenni, és tiszta életű leszek” – ég és föld a különbség. Az egyik vágy, óhajtás, míg a másik elhatározás, akarás. A sóhajtozó ember óhajtó módban, lehetőségben él, az akaró ember jelentő módban, valóságban él. Az óhajtó módból a jelentő módba, a lehetőségből a valóságba csak egy híd vezet: az elhatározás hídja.
A vágy – merő jószándék. A pokol útja tudvalevően csupa jószándékkal van kikövezve. Az elhatározás lelki tett, melynek folytatása, gyümölcse a külső tett. Egy gramm elhatározás többet ér 10 vagon vágynál, amint egy valóságos fillér többet ér egy milliónyi lehetséges fillérnél.
5. A fizika törvénye szerint a munka egyenlő a ráfordított energiával, más szóval: nagyobb munkához nagyobb erő kell. Ugyanez a törvény érvényesül a lelki életben. Mennél nagyobb erőlködésbe kerül az elhatározás, annál nagyobb az akarat erejének növekedése.
Az akarat erőlködését az érzéki vágyak okozzák, melyek ellenére határozni az igazi akarás. Más szóval: akarni annyi, mint önmegtagadást gyakorolni, s mennél kellemetlenebb valamely dolog az érzéki embernek, annál nagyobb az akarat nyeresége. Vagyis: a munka akkor igazi gyakorlat az akarat számára, ha önmegtagadással jár.
Sok tevékeny ember, aki sokat akar a külvilággal szemben, nyomban lemond az akarásról, mihelyt tulajdon vágyairól van szó. Ez már „nebántsvirág”, melyhez nem mer hozzányúlni.
Minden gyakorlatnak törvénye a következő: a könnyebbtől kell a nehezebb felé haladni. Ugyanez áll az akaratra nézve: mindenkinek könnyű önmegtagadással kell gyakorlását megkezdenie, hogy azután a nehezebbre is sikerrel vállalkozhassék.
„Tudjátok, micsoda az erő? Akarat.” (Arany) De ne feledjük, hogy az akaratnak az önmegtagadás a nevelő dajkája. Az egyik oldalon áll a kötelesség, a másik oldalon a vágy, mely múló élvezettel kecsegtet. Az egyik nem-et, a másik igen-t akar tőled kicsikarni. Merj nem-et mondani a csábító szirén hangokra. Merj én lenni biztos meggyőződéssel, mikor mások körülötted szélkakas módjára a hasznosság elve szerint forognak. Az előny, a haszon és a becsület többnyire nem fedi egymást. Merj igazat mondani kellemetlenség árán, merj színt vallani anyagi kockázattal, merj a kötelesség pártjára állani, mikor e kötelesség csöppet sem népszerű, merd inkább a gyávaság látszatát magadra venni, mint hogy az igazsághoz, a kötelességhez hűtlen legyél: az erőnek ereje az erkölcsi erő, a bátorság netovábbja az erkölcsi bátorság.
18. A böjt, mint az akarat gyakorló iskolája
1. Az ízlés, melyhez a szaglás is járul, az önfenntartás eszköze. Az állat teljesen ezen érzés uralma alatt áll: ha megtöltötte a gyomrát, egyben elvégezte a napszámát. Az állat gyomrának engedelmes szolgája.
Az üres gyomor az emberiség életében is hatalmas hajtóerő: Ezen elemi erővel unszoló ösztöne híjával az emberiség tunya restségben élne, testi-lelki erői ki nem fejlődnének. De az ember e téren sem rabja az ösztönnek: nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Más szóval az önfenntartásban sem az ösztön, hanem az ész az ember vezére. Az ember ízlése és szaglása nem oly tökéletes, mint az állaté: sokszor csak az ész tudja a károst felismerni. Ez a természet ujjmutatása, hogy az észnek kell uralkodni a gyomor felett. Aztán csak az ész az, mely tudtunkra adja, hogy a kellemes nem hasznos, s még kevésbé szükséges. E tény is az ész uralmát sürgeti.
De micsoda úton-módon lesz az ész a gyomor urává? Az önmegtagadás, a böjt útján. Aki semmit sem tud gyomrától megtagadni, az nem ura, de szolgája a gyomrának, önmegtagadás nélkül a gyomor az úr s az ember az állatok sorába süllyed.
2. Böjtölni annyit tesz, mint az evést korlátozni. Ez a korlátozás kétféle: a) tartózkodás a húseledeltől – abstinentia –, s tartózkodás a többszöri jóllakástól napjában – jejunium. A szigorú böjt mind a kettőt magában foglalja, az enyhített böjt az egyszeri jóllakást jelenti, mely húseledelekkel is történhet.
3. Az ifjúság 21 éves koráig csupán az abstinentiára köteles. Az ok az, hogy az ifjúnak nemcsak élnie, de nőnie is kell. A 60 évesek hasonlóan csak a hústól való tartózkodásra kötelesek, mivel az öregkor gyengeségre hajlik.
4. Ez idő szerint az előírt szigorú böjti napok a következők: Hamvazószerda; a nagyböjt és kántorböjtök péntekjei, valamint Karácsony, Pünkösd, Nagyboldogasszony vigíliái.
Enyhített böjti napok: a nagyböjt minden más napja, a kántorböjtök szerdája és szombatja, Mindenszentek vigíliája. A nagyböjti és kántorbőjti péntekek kivételével minden más pénteken csak a hústól való tartózkodás kötelez. Nagyszombat délben megszűnik minden böjt.
5. Az Úr Jézusban nem volt rendetlen hajlam, Ő nem szorult önmegtagadásra s mégis nyilvános működése elején 40 nap s 40 éjjel böjtölt. Böjtölt a) mint Megváltó, hogy értünk fizessen, böjtölt b) mint Tanító, hogy nekünk utat mutasson a szabadságra.
Mivel a Nagypéntek a megváltás, a szabadság napja, azért van pénteken a legtöbb böjt.
6. Az Egyház által előírt böjt a minimum, amivel az Egyház tudtunkra adja: tagadd meg magadat, légy úrrá gyomrod felett, különben nem vagy ember. A böjt másodlagos célja: fizess te is valamelyest bűneidért, mikor Megváltód oly rettentő árat fizetett érted.
Melanchton azzal dicsekedett, hogy a reformáció megmentette az embert a gyermekes, éretlen pedagógiától. Erre a szintén protestáns Paulsen azt mondja: Csak az a kérdés, vajon az emberiség boldogul-e ilyen gyermekes pedagógia apró önmegtagadásai híjával. Tolsztoj pedig ezt mondja: „Úgy a kereszténynek, mint a pogánynak a tökéletesedés munkáját az önmegtagadásnál kell megkezdenie. Az önmegtagadás az út a helyes élethez ... ez a szabadulás az érzéki vágyaktól. Az embernek azonban sok a vágya, s hogy győzedelmesen küzdhessen ellenük, a főbb vágyaknál, az ehetnékemnél, a restségnél s az érzékiségnél kell kezdeni az önmegtagadást.”
Aki pénteken egy darab húst nem tud magától megvonni, vajon képes-e a bűn nyújtotta kellemes izgalomnak ellenállani? Sokan az egészséggel hozakodnak elő. Nos, már az öreg Galenus is minden tizedik nap böjtölt, mert egészséges akart lenni.
Egy hitetlen modern író pedig azt mondja: „Túlságosan sokat eszünk, különösen sok húst eszünk. A gyomornak s a beleknek túlságos munkát adunk. A vagyonos osztály legtöbb tagja az emésztés munkája által szerzett erők legnagyobb részét az emésztésre fordítja.” (Payot) Vagyis betegekké esszük magunkat. Ha ez áll franciákra, még inkább áll reánk. A trappisták, kik teljes életükön át böjtölnek, nem halnak el 80 éves koruk előtt.
7. A lélek uralma a test felett megkívánja, hogy a böjtölés elvét kiterjesszük mindarra, ami csupán kellemes, de se nem hasznos, se nem szükséges. A szabadságnak ilyetén gyakorlatai:
– Felébredés után ne hallgass a test bölcseletére: mily kellemes a meleg ágy stb. Payot azt mondja: „Mondd meg nekem, hány órakor kelsz s én megmondom neked, vajon tiszta életű vagy-e.” Ez nem csak hasznos, de feltétlenül szükséges erőgyakorlat.
– Ha kedves ételed kerül az asztalra, néhanapján ne végy másodszor belőle: amennyit veszít a gyomrod, ugyanannyit nyer az akaratod.
– Ha szomjas vagy, várj egy negyedórácskát s aztán igyál: a test megvárakoztatása a lélek erősödésének forrása.
– Csúnya idő miatt ne hagyd el rendes sétádat: az idő mindig csúnyábban fest a szobában, mint amilyen a valóságban. Csúnya idő miatt az Isten szolgálatától elmaradni a lélek óriási veresége, melyet a kényes test szerez számára.
– Az ifjúnak amúgy is tüzes a vére s azért nem tüzeli mérges szesszel. Már Platón is úgy vélte, hogy 18 éves koráig az ifjúnak megízlelni se kellene a bort. A nikotin hasonlóan teljesen felesleges élvezet. E két élvezet kitűnő alkalom az akarat gyakorlására.
– Ha kedves levelet kapsz, csak 5–10 perc múlva bontsd fel: a kíváncsiság megrendszabályozása a lélek erősítése.
– Álld a hideget, meleget, az éhséget, szomjúságot; az edzés teszi a hőst. A felhozott erőgyakorlatokat megszaporítja majd saját találékonyságod.
19. A harag a szabadság kerékkötője
1. Az önfenntartás hajlama abban is megnyilatkozik, hogy az ember fut attól, ami ártalmára van, s keresi azt, ami javára van. Az indulat, mely ilyenkor a lélekben támad, a harag. Pázmány szerint „a harag nem egyéb, mint magunk oltalmának és gonoszunk távoztatásának serény és bátorságos kívánása”. Az, hogy az ember haragudni tud, nem hibája, hanem tökéletessége az embernek. Aki igazságtalanság, aljasság láttára meg nem indult, tökéletlen ember. Az Úr Jézus is haragudott a zsidók szívbeli keménysége miatt, felháborodott, amikor látta, hogy Atyja házát a kereskedés csarnokává teszik. A helyes haraghoz kettő kell: 1) igaz ok, 2) mértéktartás.
2. Másképp haragszik a lelki, s másképp a testi ember. A lelki ember azon indul fel, mi a lélek méltósága s java ellen van, s mivel benne a lélek az úr, rendszerint mértéket szab felindulásának. A testi ember azon háborodik fel, ami az önző észt bántja, s mivel benne az érzéki vágyak az urak, mérték nélkül haragszik.
Pázmány szerint: „A harag olyan az emberben, mint a házban az őrző komondor: mely mikor cselédeinket, vagy barátunkat mardossa, agyonverésre méltó.”
3. A helytelen harag forrása a lélek gyengesége s műveletlensége. A haragvó s káromkodó ember azt tartja, hogy háborgása és istentelenkedése a férfiasság jele, pedig éppen a beteges érzékenység, vagyis lelki gyengeség s durvaság a féktelen harag forrása.
Ha a műveletlen anyámasszonyembert hirtelen baj éri, vagy a sértés köve repül a fejéhez, belseje tűzokádó vulkánná lesz. A forrongás a szívből átterjed az egész emberre: a lábak szinte reszketnek, a kéz ökölbe szorul, az arc lángba borul, a szem szikrát hány. A belső tűz mindenáron kitörni akar. Hol fog kisülni a villamos feszültség? Rendszerint a nyelven sül ki – rút istenkáromlásban. A vad káromló nagy hangon adja tudtára a világnak: „Nézzetek, itt van egy alak, kinek külseje férfi formát mutat. De ne higgyetek a külsőnek! E férfitestben tehetetlen, gyáva, durva lélek lakozik. A nagy, nyers legény még a nyelvének sem tud parancsolni!”
4. A mértéktelen harag brevis insania (Seneca), múló őrület. Galenus, az ókor nagy orvosa írja, hogy gyermekkorában látott egy embert, aki ajtaját hirtelen fel nem nyitván, úgy megharagudott, hogy dühös eb módjára harapta a kulcsot, rugdosta az ajtót, végre tüzes szemmel, tajtékzó szájjal, éktelen kiáltással az éghez fordulva az isteneket átkozta. E jelenet úgy meggyűlöltette Galenusszal a haragot, hogy soha senki sem látta többé haragban, mert nem akart őrültté lenni.
A féktelen harag elhomályosítja az észt, az okos emberből bolondot csinál, s a bolond bolondul cselekszik. Ha még a szesz is tüzeli a haragot, az ember vadállattá lesz. A testi sértések 90%-át ilyen szeszes vadállatok követik el. A legtöbb gyilkosság is innen származik.
5. A harag őrülete leginkább az istenkáromlásban nyilvánul meg. Gondolkodó s érző ember fölfogja, hogy nemtelenség s durvaság ok nélkül még egy vályogvető cigányt is bántalmazni s csúfolni: a káromkodó a végtelen isteni felség ellen öltögeti nyelvét, a nagy Istent csúfolja és bántalmazza, a nyelv isteni adományát arra használja, hogy vele a beszéd adóját sértegesse. Ez az ostobaság a durvaság netovábbja, s a legnagyobb visszaélés a szabadsággal.
Mivel az ördögök és elkárhozottak szokása az istenkáromlás, a szentatyák ördögi bűnnek nevezik, mely Szent Pál szerint kizárja az embert az Isten országából. (1 Kor 6,10) – Mi keresni valója lenne, mit is csinálna a káromkodó a szentek gyülekezetében?
A magyar nemzet e tekintetben szörnyű degeneráció jelét adja. A 17. század elején adta ki Pázmány híres prédikációt, melyben minden korabeli bűnt ostoroz, s csodálatos, Pázmány nem írt prédikációt az istenkáromlás ellen, mert akkoriban még nem volt divatban az istenkáromlás, s ha nagy ritkán megesett, deressel, sőt keményebb büntetéssel is sújtották. A káromkodás gonosz szokása csak azután harapózott el. II. Rákóczi Ferenc még halált szabott a káromlásba visszaeső kurucaira, mert lehetetlennek tartotta, hogy a Hadak Ura felsége sértegetőit győzelemre segítse.
Most ragadós őrületként uralkodik fent és lent a káromkodás durva szokása annak jeléül, hogy a magyar szívéből kiveszett Isten félelme, a férfias erő, mely a legnagyobb felindulásban is ura marad önmagának, és a lélek finomsága, mely irtózik az igazságtalan sértegetéstől.
6. A harag dolgában az okosság életelve: nem cselekedni, míg a felindulás tart.
Szókratész egy ízben nagyon megharagudott a szolgájára s haragjában így szólt: „Megvernélek, ha nem volnék haragban!” Caesar 20-ig számolt, mikor haragos volt, nehogy a nagy felindulás olyasmire vigye, amit megbánnia kellene. Nagy Péter orosz cár egy ízben majdnem átdöfte egyik legkedvesebb emberét: „Istenem – így kiáltott fel utána – Oroszországot tudom kormányozni, s önnönmagamon nem tudok uralkodni!”
Aki azt hiszi, hogy meg kell pukkadnia, ha a harag legalább dühös szóban ki nem tör belőle, használjon villámhárítóul ropogós szót: „a ragyogóját”, „a rézfokosát”, „a teremburáját” stb. stb. A káromkodás gonosz szokásának kitűnő ellenszere, ha mindannyiszor, mikor káromkodást hallunk, így szólunk lelkünk szentélyében: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ez az ember ostobaságában sérteget téged Istenem: én e helyett dicsérlek téged!”
De a legjobb ellenszere a helytelen haragnak a lelki ember kialakítása az egész vonalon. Az önmegtagadás hőse nem egyhamar jő tűzbe, „miként az oroszlán apró kuvaszkák ugatásán meg nem indul” (Pázmány), s ha a sértés vérbe-húsba vág, egy tekintet a lélek szemével a kereszten függő Krisztusra s bűn nélkül, sőt győzelemmel segíti át a felinduláson.
7. A Tízparancsolat az akarat törvénye, a szabadság útja, s lám nincs benne ez a paragrafus: „Ne haragudjál mérték nélkül.” Ez igaz; de benne vannak ezek a paragrafusok: „ne ölj”, s „Isten nevét hiába ne vegyed,” mik a mértéktelen harag szélső határait jelzik.
„Ne ölj”: felháborodásodban ne tedd tönkre a testi-lelki életet se magadban, se másokban! A józan ész követelménye: Ápold az életet magadban s embertársaidban.
„Istennek nevét hiába ne vegyed”, józan eszedet tiprod lábbal, mikor a világ Urára s tulajdon mennyei Atyádra öltögeted nyelvedet! Belső természete szerint a gyilkosság s az istenkáromlás rokonságban van egymással; az egyik a szélsőséges mértéktelen haragnak kiöntése az emberre, a másik a harag áradatának kiöntése az Isteni Felségre. Mindkettő őrületes tett, szörnyűséges visszaélés a szabadsággal.
20. Lelki edzettség
1. Természetünk alaphajlama szavakban így fejezhető ki: „Élni és boldogulni akarok.” Ez az önfenntartás kiirthatatlan ösztöne. Helyes irányban való érvényesülése boldogulást, helytelen irányban való érvényesülése kínt és boldogtalanságot jelent. Ha ez az alaphajlam az eszes természet szerint igazodik, az ember boldogul, ha csupán az alsóbb természet a vezére, a boldogulás csak látszatos, mert az érzéki természet roppant kényes, idegenkedik mindattól, ami nehéz, fárasztó, fájdalmas s a kényesség helytelen irányba tereli a boldogulás hajlamát.
Sokan félnek attól, ami az érzéki én-nek kellemetlen s félnek – önmaguk nevelésétől. Mikor ugyanis önmagunk neveléséről van szó, „önmagunk vagyunk az anyag, melyet fúrnunk-faragnunk kell, s ez fáj” (Meschler), az érzéki természet minden keményebb fogásra feljajdul.
A protestáns Paulsen szerint: „A felsőbb társadalmi rétegekben s nem csupán itt, az ifjúság nevelésében az elkényeztetés járja, melyet akaratbeli gyengeséggel kell megfizetniük. Azelőtt az, akit keményen tartottak, vagy aki szegényes viszonyokban nőtt fel – s a 18-ik században, valamint a 19-ik század első felének diákjainál ez volt az eset – az ilyen összeszorította fogait és átvágta magát. Most az ifjú a megbántottat adja, jogos követelményeiben megrövidítettnek érzi magát. Ahelyett, hogy az élet harcát felvenné, panaszkodónak csap fel... beleesik az öntudat betegségébe, melyben nyomorultnak érzi magát s egyben büszke a nyomorúságára.” [Vajon mit mondana Paulsen a mai nevelési szokásokra, és a mai ifjúság állapotára?]
2. Az érzéki természet kényessége, ha az ész és akarat közbe nem lép, gyávaságot szül, s ez a gyávaság az erkölcsi életnek egyik legnagyobb baja.
Sok kötelesség kellemetlen az érzéki én-nek. Az érzéki természetnek védője, a képzelet, rendszerint még hatalmasan nagyítja a kellemetlen s nehéz dolgok kellemetlen oldalát. Mit tesz tehát a gyáva legény, ki az elpuhult emberben lakik? Hogy a kellemetlenségtől megmeneküljön, a felsőbb ént az igazságtól való elpártolásra, hazugságra kényszeríti, máskor lealkuszik az igazságból, az elvből. [Ezt az egész korona-cirkuszt ezen igazságok alapján akár egy vizsgafeladatnak is tekinthetjük, olyan próbának, ami élesen elválasztotta a konkolyt a búzától.]
Gyávaságát természetesen restelli bevallani, s ezért a gyáva megalkuvását okosságnak nevezi, s azt hajtogatja: „Nem szabad túlzónak lenni”, „óvakodni kell a feltűnéstől”, még a gyáva hazudozást is csak élelmességnek nevezi, mert – „szemesnek áll a világ!” A gyávaság okossága szerint, ha nem tartasz a többivel a naplopásban, „biflázó ökör lesz a neved”, ha minden ünnep és vasárnap hűségesen szentmisét hallgatsz, gyakrabban járulsz a szentségekhez, még „szenteskedőnek” neveznek.
Mennél nagyobb a kényes, elpuhult én gyávasága, mennél jobban húzódozik a harctól, annál több mondást gyárt gyávaságának leplezésére. A gyávaság a) kötelességtipróvá teszi az embert, b) kolonc a jóravaló törekvésben.
3. Az elpuhultságnak ellenszere az edzettség, a gyávaságnak ellenszere a hősiesség. „Mennyeknek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok ragadják el azt.” (Mt 11,12)
Hősiesség nélkül nincs igazi ember, nincs igazi keresztény. Már a régi görögök tudták, hogy az elpuhultság a gyávaság forrása, azért az edzést tették az ifjúság nevelésének alapelvévé, nemcsak a testi, de a lelki edzést is; minden ifjúnak gyakorolnia kellett magát a fájdalom önkéntes elviselésében, a régiek jelszava volt: „Per aspera ad astra.” (a dicsőséghez, a sikerhez nehéz út vezet) – [Érdekes, hogy ez az elvet manapság milyen sokan tudják követni, ha valami extrém fizikai és sportteljesítményről van szó: az extrém sportok űzői emberfeletti teljesítményekre képesek, hogy az "adrenalin" szintjüket növeljék, hogy követőik, csodálóik legyenek, de talán egyszerűen csak "maguk mulattatására". Ugyanilyen teljesítményre becsületük, a tisztesség és lelki üdvük érdekében vajon hányan hajlandók?]
A sztoikus bölcseleti iskola, mely legtöbbre vitte az erkölcsbölcseletben, minden bölcsességét e két szóba foglalta: „Sustine et abstine”. Sustine – tanulj tűrni, szenvedni, abstine – tanulj önmegtagadást.
A Krisztus-követéshez feltétlenül szükséges a hősi lelkület, mert gyáva ember nem igazi (szabad) ember, ilyennel az Úr semmire sem megy, ő nem akar gyáva legények hadvezére lenni. Krisztus külön harcos szentséget rendelt, a bérmálást, s mindenkitől lelki edzettséget, hősi lelkületet kivan, gyáva megalkuvók számára nincs jutalma.
4. Közmondássá lett, hogy a háborúhoz három dolog kell: „Először pénz, másodszor pénz s harmadszor pénz.” A hősiességhez is három dolog kell: „Először türelem, másodszor türelem, s harmadszor is türelem.” Nem az a hős katona, aki vakon rohan a veszedelembe, hanem az, aki sok kellemetlenséget, nélkülözést, fáradalmat tud elviselni, akinek elve: kitartani! Az ilyen kilenc csatavesztés után tizedszer győz, vagyis utoljára mindig ő kerekedik felül.
Mivel a türelem a hősiesség kelléke, a legfőbb nevelő, azaz Isten a türelem útján akarja híveit nagyra nevelni: „Akit szeret az Úr, megdorgálja és úgy kedveli, mint fiát az atya” (Péld 3,12), vagyis kemény fenyíték alatt tartja. A sok ártatlan szenvedés a kiválasztottság és a nagyratermettség jele.
A szenvedés a) felnyitja a lélek szemét. Miként az egészséget csak az tudja igazában megbecsülni, aki súlyos betegségen esett át: a lélek igazi kincseit is csak azt tudja igazán értékelni, aki sokat fáradt, küzdött, szenvedett értük. A szenvedés b) terhelési próba az akarat számára: mennél többet bír el az akarat, annál ruganyosabb és erősebb. A szenvedés c) részvétre neveli a szívet, érzékennyé teszi mások bajai iránt, szóval növeli a képességet a szeretetre. A szenvedés d) nagy dolgokra képesíti az embert. Egy francia közmondás szerint: „Qui peut souffrir, peut oser – ki tűrni tud, nagyokat merhet.
Nagyszabású élet nagy megpróbáltatások, nagy szenvedések nélkül tisztára lehetetlen. Még nagy író, nagy művész sem lehet abból, aki nagy megpróbáltatásokon át nem esett, s bele nem nézett az élet mélységeibe. Az igazi, a nagy keresztény ember kialakításához annál inkább szükséges a hősi lelkület, mely nem fél a kellemetlenségektől és szenvedéstől.
A jellem hűség az igazsághoz, hűség a kötelességhez. Nagy nehézség láttára a gyávaság nyomban elpártol az igazságtól és kötelességtől, csak a hős nem keres ilyenkor sem kibúvót.
A fájdalom még az állatvilágban is az élet védő pajzsa, mert az állatot nyomatékkal figyelmezteti, hogy baj esett szervezetében, s egyben nyugalomra és mértékletességre inti, hogy bajából kilábolhasson. Az ember életében még hatékonyabb a fájdalom és szenvedés: úgy a testi, mint a lelki betegségre felhívja figyelmét, s a testi-lelki egészség visszaszerzésére serkenti.
A szenvedés nevelő ereje az oka, hogy sok szent kívánta és kereste a szenvedést. Szűz Mária is nem akkor-e a legnagyobb, amikor mint fájdalmas anya a kereszt tövében áll?
A fájdalom nevelő ereje az oka, hogy az ember távozása az életből szenvedéssel jár: Isten még az utolsó metszéseket akarja megtenni az ember jellemén, vagy még végső kísérletet tesz, nem lehetne-e az embert észre téríteni s legalább akkor, mikor e világ elhagyja, az örökkévalóságnak megnyerni?
5. A gyakorlati életbölcsesség szabálya: Amiről tehetsz, tégy róla, szabadulj a fájdalomtól; de amiről nem tehetsz, viseld türelemmel, mert a kereszt rendeltetése az, hogy viseljed s általa nagyságra juss. „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát s vegye fel keresztjét mindennap, s kövessen engem” – mondja lelkünk Vezére.
Isten úgy rendezte be a világot, hogy a tévedés, a hiba már itt a földön is bűnhődéssel jár: a legtöbb bajt magunk okozzuk magunknak. De még a bűnhődés jellegű szenvedés is nevel, ha önként viseljük. Még az önmagunk faragta keresztet is Isten rakja vállainkra, mert hisz Isten szabja a büntetést a bűnre.
Sokszor igénytelen külső alatt is hős lakik. Pár év előtt egy paraszt került a klinikára: nyelvrákját akarta megoperáltatni. Közvetlenül az operáció előtt az orvostanár így szólt hozzá: „Ha még van mondanivalója, szóljon, mert pár pillanat múlva már nem lesz nyelve, és soha életében nem fog többet beszélni. A paraszt erre nyugodtan s nagy ünnepiességgel így szólt: „Dicsértessék a Jézus Krisztus.” – Az orvosnövendékek egyike, ki e jelenet tanúja volt, évek múlva ezt írta. „Az a megható jelenet még most is élénken áll szemem előtt. Könnyelműek voltunk, de a parasztember hősi viselkedése láttára még a legkönnyelműbb növendéknek is könny csillogott a szemében.”
Pár év előtt Párizsban egy ház építésénél leszakadt egy állvány. Mind lezuhantak két munkás kivételével, akik gyenge deszkába kapaszkodtak. A deszka meghajlott s recsegni kezdett. „Pierre” – szólal meg az idősebb munkás, „ereszd el a deszkát, én családapa vagyok!” „C´est juste! Igazad van”, mondja a másik, elereszti a deszkát – s halálra zúzza magát!
Nem a görögtüzes hősködés az igazi hősiesség.
21. Mens sana in corpore sano (ép testben ép lélek)
1. Beteg, gyenge katonákkal egy Napóleon sem győz: a léleknek is egészséges s ügyes szolgára van szüksége, hogy szabadságharcát győzedelmesen megvívhassa. A test gondozása, nevelése a helyes önszeretetnek a követelménye. A test betegsége a lelket is bágyadttá teszi, a beteg idegrendszer pedig éppenséggel bolonddá teszi a lelket, mert hamis képeivel félrevezeti.
Juvenalis a rómaiak közfelfogását fejezte ki, mikor azt énekelte: „Orandum est, ut sit mens sana in corpore sano.” (Imádkozzunk, hogy egészséges testben ép lélek legyen) A rómaiak ideálja volt a boldogulás az életben és Schopenhauer szerint a földi boldogság kilenctizedrésze az egészségen fordul meg. Aki tehát a test kívánságának meghódol és szesszel, paráznasággal tönkreteszi egészségét, földi boldogulásának ásta meg a sírját.
2. Az egészséget azonban nem szabad összetévesztenünk az izomerővel: az egészség edzettség, mely ellenállóvá teszi a testet, s ez szépen megfér a gyengébb izmokkal is. A japánok törpék az oroszokkal szemben s mégis legyőzték az oroszokat.
A lélek szerve az idegrendszer, azért a léleknek edzett idegekre van szüksége. Az ideggyengeség rendszerint akaratbeli gyengeséggel jár. [Ez az oka, hogy korunkban már nem fegyverrel vívják a háborút az emberiség ellen – mert az hosszú távon nem járt elegendő sikerrel –, hanem idegölő módszerekkel.]
Az élet törvénye: többet ésszel, mint erővel, az ész teremtette technikával szemben eltörpül az emberi test izomereje. A duzzadó izmok egyébként még távolról sem jelentenek erős idegeket s még kevésbé erős lelket. Már Euripides is észrevette a túlzó izomsport lélekrontó hatásait. „Sok rossz népség van Attikában – mondotta a híres költő – de a legrosszabb fickók az atléták.” A túlzó angolsport tömérdek lelki durvasággal s brutalitással párosul.
3. A test edzésének kellékei: a) egyszerű étkezés, b) mozgás a szabadban, c) egyszerű ágy.
a) A betegségek forrásai: meghűlés, fertőzés, a gyomor túlterhelése étellel-itallal. Az ifjúság vére amúgy is tüzes, a sok hús, az izgató szesz, kávé, tea, a sok nikotin még jobban tüzelik a forrongó vért, s az ifjút az idegbajba és a testiségbe hajszolják. A sok étel-ital annyi idegerőt fogyaszt, hogy édeskevés marad szellemi munkára.
b) Nemcsak a szobát, a lélek lakását, a testet is mindennap ki kell szellőztetni. E szellőztetéshez mozgás kell a szabadban, hogy a tüdő s a szív gyors működésbe jöjjön, s a levegő oxigénje a szervezetben felhalmozott salakot elégesse, s ekként a belsőt tisztára seperje. Ez okból a kerti, mezei munka, a séta, labdázás, korcsolyázás, stb. az egészség kellékei. A friss vér edzi az idegrendszert s az egész testet.
c) Életünk harmadrészét az ágyban töltjük. Ezért az ágy berendezése fő fontosságú dolog. Dunna alul, dunna felül, pehelyvánkos a fej alá, ez kényelmes és biztos út a vérszegénységbe, ideggyengeségbe s ily módon a bűnbe.
4. Okos életmóddal a gyenge ember edzetté lesz, a terheltség okozta ideggyengeséget megszünteti, vagy legalább hatalmasan meggyengíti: a sok ülés, a sok étel-ital az erőst is idegbajba s egyéb betegségekbe kergeti.
Ha az oktalan életmódhoz még izgató szellemi koszt (színház, regény) is járul, csakhamar teljessé lesz az idegrendszer züllése. „A jó szolga kellékeiben mindnyájan megegyezünk: sokat dolgozni s tűrni, s keveset követelni, ezek ama tulajdonságok, miket a jó szolgában mindnyájan megbecsülünk. Ez jelzi a test kívánatos tulajdonságait: az egészséges, erős és edzett test sokat bír el és keveset követel – a beteg, gyenge, s elkényeztetett test keveset bír és sokat követel. Ebből folyik aztán az életelv: Tégy róla, hogy tested egészséges legyen, s munkaképességében gyarapodjék s kerüld mindazt, mi az egészségnek ártalmas.” (Paulsen)
[Ez a sok tanács persze nagyon igaz és szép, de ki van ma olyan helyzetben, hogy mindet megfogadhatná? Ugyanakkor, ha mai életmódunkban szó szerint nem is tudunk mindent alkalmazni belőlük, egyrészt iránymutatóként használhatjuk őket, másrészt a lényeget, a szellemi hozzáállást átültethetjük az életünkbe.]
Feltéve: 2022. február 19.
22. Lelki jobbágyság
1. Azon emberek összessége, kik a teremtett dolgokat a Teremtőnél többre becsülik, az Úr szavajárása szerint „a világot” alkotják, más szóval a testi emberek a „világ fiai.”
A világ nem Istenre és a lelkiismeretre, hanem az érzéki vágyak kommandójára hallgat. Ez a világ mindenkor ellensége Krisztusnak és a szabadságnak.
2. Miként az anyagi világból vonzás indul ki, mely a kisebb testeket a nagyobbak felé hajtja: az Istentől elfordult világból is szuggesztió árad ki, mely az egyesek szabadságát gúzsba köti. A világ okozta szuggesztió ereje nyilatkozik meg a divatban, a közvéleményben, a kasztok szellemében és sok közmondásban, melyek nem a józan ész, hanem a többség elfogultságának termékei. A divat nemcsak a ruhát diktálja az emberekre, de az életmódban, a tudományban is zsarnokoskodik. A közvélemény, melynek jellegzetes képviselője a sajtó, még azokat is megremegteti, kik cseppet se félnek Istentől.
A világ zsarnokságának egyik beszélő képe a kis mulató kompánia. Miként a juhok a kolompos után tódulnak: az ilyen kompánia tagjai is a hangadó kolompos kommandójára hallgatnak, aki nem ritkán a legromlottabb, de egyben a legszemtelenebb is.
3. A „világ” tömeghatása az egyesekben félelmet kelt, mely leveszi őket lábukról, s a tömeg szolgaságába ejti. A világtól, az emberektől való félelem a szabadság hóhéra. Akik Isten uraságától szabadulni akarnak, a világ szolgaságába esnek. S nem egyszer ez a zsarnokoskodó világ fél tucat emberre zsugorodik össze. A társaság romlott tagjaira nézve a jobbak viselkedése fájó kritika, azért a többieket a maguk álláspontjára igyekszenek lerántani. Mikor a róka a csapóvasban elvesztette a farkát, így szónokolt társaihoz: „Gyerekek! vágjátok le a farkatokat, így könnyebben futhattok, meg jobban is illik hozzátok a kurta farkvég.” A becsületüket vesztett szájhősök is rókamódra szónokolnak: „Gyerekek! dobjátok félre elveiteket, melyek megkötik szabadságtokat: tartsatok velünk – nekünk senki se parancsol.”
4. Az emberektől való félelemből nő ki az erkölcsi mimikri, a meghunyászkodó alkalmazkodás a környezethez, mely nem egyszer képmutatássá fajul, romlottságot színlel, hogy környezetének tetszését megnyerje. Az egyeseket az emberektől való félelem jellemtelen bábokká változtatja.
A világ tele van Remegő Jánosokkal, Remegő Julcsákkal, kik testre nézve férfit vagy asszonyt mutatnak, lelkükben azonban gyáva gyermekek, kik mások kommandójára ugrálnak. Káromkodnak, mert mások káromkodnak, hazudnak, mert mások hazudnak, erősen adják a hitetlent, mert mások hitetlenkednek, szennyben turkálnak a nyelvükkel, mert mások is azt teszik, kommandóra isznak és lerészegednek, mert rettenetes szó cseng fülükben: gyáva legény, ki nem tart velünk! – Az ártatlanság drága kincsét a kloakába dobják, mert a szennyben úszók úgy kívánják, igazi csordaemberek, kik bűnnek tartanák, ha saját fejük után indulnának, a maguk lábán járnának, ehelyett inkább hősiességnek nézik, ha kolomposok után kulloghatnak.
Ha lelküknek címert adnának: a szélkakast, a nádszálat, vagy a nyulat kellene kapniok; feliratul pedig címerükhöz e szavakat kellene írni: Én Remegő János, Remegő Julcsa vagyok, az emberek alázatos, engedelmes rabszolgája, mindig mások füttyére táncolok.
5. A szabadságra vágyó ember nem tűr illetéktelen befolyást a lelkére, elfojtja magában a gyáva félelmet, lelke felegyenesedik, s azt mondja: nem leszek az emberek rabszolgája. „Drágán vagytok megváltva – mondja a nemzetek apostola – ne legyetek hát az emberek szolgái.”
Az erő, a jellem útja a tömeg szolgaságától való emancipáció. Az árral úszni gyerekjáték, az ár ellenében úszni hősi feladat. Aki a sodró áradatban szilárdan megáll, igazi hős, jellem. Aki azt mondja: belőlem senki sem csinál bolondot, engem a szesz sohasem fog levenni a lábamról –, aki azt vallja: sohasem ugrom kloakába, hogy a bátorság látszatát nyerjem el – az igazi férfi, hősies lélek, az jellem.
6. A szabad ember, a jellem csak egy valamire néz, csak egy valamire hallgat: az igazságra, az elvre. Az igazság az, mi szabaddá teszi az életet. „Veritas liberabit vos.” (Jn 8,32)
Az igazság az egyedüli fegyver a lélek szabadságának kivívására, a lelki jobbágyság megtörésére. Aki nem jut el az igazságra, sohasem jut szabadságra, sohasem lesz jellem. A szentek szabad emberek, míg a világ fiai rabszolgák.
7. A szabad ember sövényt von háza körül, s a betörést bárki részéről merényletnek nézi saját szabadságának szentélye ellen. A szabad ember csak nagy elvek előtt hódol meg, embereknek csak annyiban, amennyiben azok nagy elvek képviselői.
23. Még néhány visszaélés a szabadsággal
1. A szabadság útja – az igazság. A matematikus, ki elveti az egyszeregyet, a csillagász, ki tagadja a nehézkedési, a történetíró, ki kétségbe vonja, hogy Szent István valaha élt Magyarországon – szóval mindazok, kik szembe fordulnak az igazsággal, nem szabadon, hanem szabadosan, illetőleg bolondul cselekszenek. Az ily „szabadság” csak két helyen otthonos: a gyermekszobában és – az őrültek házában.
A szabadság határa s korlátja a másik joga: Isten és felebarátaink joga. Mivel saját akaratunkon kívül más, isteni és emberi akarat is van a világban, okvetlenül szükséges saját akaratunk számára a korlát, hogy ezáltal Isten és felebarátaink akaratából, valamint tulajdon akaratunkból harmónia, összhang váljon.
Az igazság vagy más jogának áttörése visszaélés a szabadsággal, vagyis a bűn, a romlás útja. Csak az igazság és igazságosság éltet: a tévedés és igazságtalanság öl. A szülők súlyos megsértése, a párbaj és öngyilkosság, más vagyonának, az igazságnak súlyos megsértése mind tévedés és igazságtalanság, lélekölő szabadosság.
Mikor az anya kiveszi két-három éves gyermeke kezéből az éles kést, a gyermek sírva fakad, korlátoltságában azt hiszi, hogy anyja nem szereti őt. Ilyen oktalan nagy gyermek mind, aki azt hiszi, hogy Isten parancsolataival szabadságunkat veri béklyóba, holott szeretete csak a visszaéléstől s romlástól akar minket megóvni.
2. Az igazság, a való az, hogy a gyermek szülei által él, szülei által lesz emberré. Nélkülük feltétlenül elpusztulna, s nevelő gondoskodásuk híjával vadságban nőne fel. Ezen igazságból a józan ész azt következteti, hogy a gyermeknek hálásnak kell lennie, s örömöt kell szereznie szüleinek. Ezt főleg azzal teszi, hogy alárendeli magát a szülői tekintélynek, és szülőinek szándéka szerint igazi emberré igyekszik lenni. A rossz előmenetel, a rossz viselet roppant gonosz fizetés a szülők áldozatos gondoskodásáért. A szeretetlenség, a hálátlanság a szülőkkel szemben haszontalan emberré teszi az ifjút, s „a haszontalan élet korai halál”. (Goethe)
Az 1776. évnek egyik novemberi napján Varvich grófságnak valamennyi előkelő embere Bury Fanni ladynél gyülekezett össze, csak Johnson doktor, a híres orvos hiányzott még, ki Angliát betölté tetteivel s az egész világot a nevével. Várnak, várnak – az idő múlik, késő lesz – s az orvos még sem jő. Várakozásukban csalódva éppen távozni akartak, mikor jelentik Johnson doktort. De milyen állapotban volt! Ruhája csupa víz, a haja jeges. Az orvos a ház asszonyához lépett s így szólt: „Bocsánat asszonyom, hogy ígéretemet meg nem tartottam, egészen elfeledtem, hogy ma november 21-ike van.” A vendégek meglepetéssel néztek egymásra, de az orvos folytatá: „Igen asszonyom, éppen olyan nap volt, mint ma. Esett az eső és a hó, mikor atyám így szólt hozzám: fiam, rosszul vagyok, azért ma menj te ki a valstalli vásárra, s add el helyettem a könyveket a bódémban. És én, asszonyom, én háládatlan megtagadtam kérését! Atyám kérlelt: de gondold meg fiam, szegények vagyunk, s látod, hogy rosszul vagyok. De büszkeséggel telve ismereteimre, melyeket pedig atyámnak köszönhettem, kívánságát megtagadtam, igen megtagadtam! Atyám maga ment el – s meghalt! Ennek most negyven éve, asszonyom, és én negyven év óta november 21-én gyalog, étlen-szomjan elzarándokolok Lichtfieldbe. Ott állok négy óra hosszat hajadon fővel a valstalli vásáron ama helyen, ahol atyám 30 éven át árulta könyveit bódéjában, s ahol meghalt. És én, én nem tudok meghalni.” A vendégek sírtak, de senki sem merte az orvost megvigasztalni.
Iszonyat, mikor a lelkiismeret azt mondja nekünk: Ebben az órában haszontalan ember voltál!
„Tiszteld atyádat és anyádat, kiknek életedet, embervoltodat köszönheted, de tiszteld azokat is, akik szüleid munkáját folytatják és tökéletesítik.” A hitoktató, a tanár legjava birtokát: tudását, lelkesedését, életének idejét adja neked – háláld meg áldozatukat legalább azzal, hogy lelkük kincsét életed tőkéjévé teszed. Si dixerisingratum, dixisti omne malum – mondották a régiek – s igazat mondtak: a hálátlan korlátolt és érzéketlen, s az ilyentől minden rossz kitelik.
A szülő, a nevelő tekintélye a gyermek, az ifjú éltető elve, az állam tekintélye a társadalmi rend és béke biztosítéka, az Egyház tekintélye az örökélet elve, nélküle nincs kalauz az örökkévalóságba; azért a forradalmi szellem, mely szembeszáll a tekintéllyel, a földi és örök boldogulás hóhéra.
3. Az élet a földi javak legnagyobbika, az örök életnek alapja s feltétele; azért a párbaj, mely két életet veszélyeztet, s pedig egy nyomorult babona miatt veszélyeztet, a legdurvább visszaélés a szabadsággal, egyben merénylet Isten felségjoga ellen, ki az életnek egyedüli Ura. …..
4. Hasonló visszaélés a szabadsággal a gyávaság másik szörnyszülötte, az öngyilkosság, mely szintén Isten felségjogának támad, s nem egyéb, mint halálos ugrás – a kárhozatba, mert az öngyilkos lehetetlenné teszi magának a megtérést.
A katona, aki eldobja fegyverét s megfut az ellenség színe elől, gyáva fickó, ki legfeljebb golyót érdemel: hasonlóan gyáva legény, ki remeg az élet harcától, s a legfőbb hadvezér, Isten engedelme nélkül megszökik a harc mezejéről. A józan ész azt mondja: ha volt bátorságod valamit elkövetni, viseld férfiasan tetted következményeit.
Még sajnálatra méltóbb a gyenge lélek, akit a betegség kínja vagy a szerelem mámora zavar meg. Ez esetben az öngyilkosság rendszerint vallástalanságból fakad. Az istenfélő embernek az érzések, a fájdalom árjában is van elve, melybe, mint mentő kötélbe kapaszkodik (Isten ítélete, a pokol gondolata, Isten gondviselése), a könnyelmű vallástalanságnak nincs kapaszkodója, a szerelem vagy betegség kínjában elveszti egyensúlyát s a romlásba rohan.
Az állatvilágban ismeretlen az effajta visszaélés a szabadsággal, ott nem fordul elő öngyilkosság, mert az állatnak nincs szabadsága, mellyel visszaélhetne. Némelyek azt mondják: csak őrült ember lehet öngyilkossá. Szent Tamás szerint mindenkit, aki súlyos bűnt követ el, az őrültek házába kellene csukni, annyira ellenkezik a súlyos bűn az ésszel. Ily értelemben az öngyilkosság is őrület, természetellenes eltévelyedés annál is inkább, mert az öngyilkos megfosztja magát a bűnbánat lehetőségétől is.
Az öngyilkos a legtöbbször nincs normális lelkiállapotban, s ha öngyilkossága pillanatában nem is egészen beszámítható, de ezen végzetes tettét rendszerint a mulasztások egész sorozata és súlyos bűn, vagy a bűnök egész áradata előzi meg.
Az idegrendszer összeomlása néha súlyos betegség, nagy lelki rázkódtatás következtében az ember hibáján kívül is beállhat. Ez esetben az öngyilkosság többé-kevésbé beszámíthatatlan, s ilyenkor az Egyház nem bünteti az öngyilkost a keresztény temetés megtagadásával.
6. A józan ész azt mondja: amint eszem, akaratom, karom, szorgalmam és munkám az enyém, úgy az anyagi érték is, melyet tehetségemmel, izzadságom árán szereztem, az én tulajdonom. Ha más jogtalanul belenyúl tulajdonomba, visszaél szabadságával, de éppúgy visszaélés a szabadsággal, ha én ugyanezt tenném. A munkán kívül van más birtoklási jogcím is: öröklés, vétel, ajándékozás, de a munka útján való foglalás a természettől a legősibb birtokcím s a többinek gyökere.
A rabló, ki más pénzére tör, legalább kockáztat valamit, a tolvaj titokban vadász az idegen jószágra. A rablók leggonoszabb fajtáját nem az útonállók alkotják, hanem azok, akik az üzlet segítségével rövidítik meg embertársaikat. A rablók fejedelmei pedig a törvényhozók s kormányférfiak, akik törvény-paragrafusokkal elvilágiasítják (szekularizálják), azaz elrabolják az Egyház vagyonát.
A katolikus ifjú életelve: A máséhoz jogtalanul soha hozzá nem nyúlok. Az egy-két filléres lopás, vagy csalás is sebet ejt a lelkiismereten s előkészítője a nagyobb bűnnek. A cégéres tolvajok s csalók is kicsiségekkel kezdték.
7. Az igazság (a természet és természetfeletti) a lélek éltető eleme. Aki eltér, vagy szembeszáll az igazsággal, az igazsággal való ellenkezés foka szerint visszaél szabadságával, s a lélek életét veszélyezteti. A szabad ember életelve: Az igazságtól hajszálnyira el nem térek! Az ő szavára úgy lehet építeni, mint arra, hogy holnap ismét felkel a nap.
Nem tudva eltérni az igazságtól, vagyis tévedni is szerencsétlenség, főleg akkor, ha e tévedés Istenhez való viszonyunkra vonatkozik: Tudva eltérni az igazságtól, vagyis hazudni, bűntény az Isten, a társadalom s önmagunk ellen.
Az igazság szent dolog, mert forrása maga Isten, s aki az igazsággal játszik, az tiszteletlenül viselkedik az isteni felséggel szemben. A társadalmi érintkezés alapja az igazmondás, a kölcsönös bizalom szülője. Ha csak egy-két napig is mindenki hazudik, fölbomlik a társadalom rendje, lehetetlenné lesz az emberek érintkezése.
A hazugság a legnagyobb kárt magában a hazugban teszi. A jellem nem egyéb, mint hűség az igazsághoz. A jellem tárgyi alapja tehát az igazság, alanyi alapja a bátorság, mely az igazság pártjára áll.
A gyónásban a lehető legkellemetlenebb dolgokat mondja ki az ember önmaga ellen; a gyónásban ott van a) az igazság, s b) a bátorság. Azért a gyónás a jellem alkotásának páratlan eszköze. A hazugság ellenben részben, vagy egészben gyáva elpártolás az igazságtól, az igazság megtagadása; azért a hazugság éppen a jellem kettős alapját kezdi ki, s gyökerében támadja meg a jellemet.
Aki harcra kél az igazság ellen, mindig megsebesülve kerül ki a harcból, s pedig legérzékenyebb oldalán, becsületén kap sebet. Még akkor is rossz üzlet a hazugság, ha sikerrel jár. Ha milliók is becsületes embernek tartják a hazugot, a becsület látszata nem pótolja az önbecsülést, mert a hazug az általános becsülés közepette is lelkének meggyalázott szentélyében kénytelen elismerni: Becstelen ember vagy! Dante poklában a hazugok nem mernek szint vallani, nincs arcuk, nem mernek jellemek lenni. A jellem hiánya pedig a jellem leggonoszabb fajtája.
A hazug ember vagy igazságtalan érdekből, vagy azért hazudik, hogy szorult helyzetéből meneküljön. A róka lerágja a farkát, vagy lábát, ha csapóvasba szorult: Öncsonkítás révén menekül. A hazug menekülésének ára öncsonkítás, de nem a kezén, lábán, hanem a jellemén. Még önzetlenül, mások javára hazudni sem lehet a jellem rongálása nélkül.
A nyelv arra való, hogy annak közvetítője legyen, ami a lélekben van. A szem hasonlóan a lélek ablaka, az arc a lélek tükre. Ha a szem, az arc, vagy testünk bármely tagja a meggyőződés, a lélek ellen beszél – képmutatás a hazugság neve. Belsődet nem vagy kénytelen minden illetéktelen ember előtt feltárni, de mindig tartozol önmagadnak azzal, hogy óvakodsz a hazugságtól és képmutatástól.
Legsúlyosabb az a hazugság, mely az Istenhez való viszonyra, a vallásra vonatkozik. Rettentő ítélet vár azokra, kik az effajta hazugságot a sajtó segítségével akár mint könyv, akár mint újságírók gyárilag gyártják. Más hazugság súlyának mértéke a kár, melyet a hazugság okoz.
Sokszor a hazugság csak bocsánatos bűn, de mindig veszedelme a jellemnek: aki az igazsággal szemben könnyelmű, aki viselkedésében gyáva, a jellemtelenség lejtőjére lepett. Azért még a legkisebb hazugsággal szemben se légy elnéző. Ha csak kicsike füllentésen kaptad rajta magad: szabj érzékeny büntetést könnyelmű, vagy gyáva énedre: ha a kis hazugságot például azzal torlod meg, hogy egyszer nem reggelizel, csakhamar kigyógyulsz bajodból.
8. A hazugság, mely más becsületében tesz kárt, vagyis a rágalom gyilkos merénylet embertársaink becsülete ellen. Mivel ölték meg a Legszentebbet a zsidók? Rágalmazó nyelvükkel. A korlátolt felületesség jele, hogy ugyanaz az ember, aki 10 korona eltulajdonítását súlyos bűnnek nézi, felebarátja becsületének elrablását úgyszólván semmibe se veszi, pedig 10 koronáért még a vályogvető cigány becsülete sem eladó.
A rágalom főleg azért veszedelmes visszaélés a szabadsággal, mert roppant nehéz jóvátenni. – Egy napon fiatal nemes jött Alcalába Alfonz de Castro híres hittudóshoz, hogy fontos lelki dologban tanácsot kérjen, „Röviddel ezelőtt – monda a nemes – társaságban voltam, hol csakis előkelő nemesek voltak jelen. A szóbeszéd tárgya egy hercegi származású udvarhölgy volt; mindnyájan magasztalták, s mint a visszavonultság és erényesség mintaképét dicsőítették. Én azonban mosolyogtam, mintha többet tudnék a többinél, sőt azzal dicsekedtem, hogy viszonyom volt vele. Mivel a dolog tisztára koholmány, lelkiismeretem nyugtalanít, s kérem: nyújtson nekem vigasztalást és tanácsot, mitévő legyek!” Alfonz rövid szomorú hallgatás után így szólt: „Uram! Esete gyógyíthatatlan: üdvösségét örökre eljátszotta!” Ezen ítélet, mint a villám hatott a nemesre; később azon volt, hogy mindenképen megnyugtassa magát, de a szörnyű szó éjjel-nappal ott csengett a fülében. Végre felkerekedett, s elment Salamancába egy másik híres hittudóshoz. Ez a hittudós ekként szólt a nemeshez: „Bár Alfonz de Castrot tisztelem, ki talán félreértette szavait, én biztosíthatom, hogy Isten senkit sem akar kárhozatba taszítani: minden bűnre van bocsánat és elégtétel.” Az ifjú fellélegzett s mondá: „Szabjon rám, amit jónak lát, s ha még oly nehéz is lesz, megteszem, hogy terhemtől szabaduljak”. A hittudós felelé: „Semmi különös elégtételre sem szorul. Kötelessége s teendője csak az, hogy gyónás előtt felkeresi mindazokat, akik abban a társaságban voltak, s elmondja, s ha kell, esküvel is megerősíti, hogy mindaz, amit arra az udvarhölgyre mondott, hazugság és rágalom volt.” A nemes ezek hallatára fogcsikorgatva felelé: „Soha! Rangom s tekintélyem ilyesmit soha meg nem enged!” „Most már én is tisztán látom – mondotta a hittudós – hogy Alfonz igazat mondott, sebe tényleg gyógyíthatatlan, ön magára zúdítja a kárhozatot.” (Hungari) – A tanulság: Óvakodjál attól, amit sokszor oly nehéz jóvátenni.
A megszóló igazat mond ugyan, de szükség nélkül mondja, s ezzel kárt tesz felebarátja becsületében, és szintén nagynehezen tudja csak bűnét jóvátenni.
A világ egyik leghatalmasabb s a legszentebb érdekeket megölő fegyvere a hazugság és rágalom, melyet leggyakrabban Krisztus szolgái ellen használnak. A vallás ellenségei úgy számítanak, hogy abban az esetben, ha az emberek megutálják a papságot, a vallástól is elfordulnak, s a pokolian gonosz számítás tényleg beválik. Piszkos, szennyes szakács főztje senkinek se kell: az erkölcsi szörnnyé tett pap legigazibb s legszentebb tanításától is elfordulnak az emberek, akik nem látnak tovább az orruknál, s nem ismerik fel a vallás ellenségeinek ravasz taktikáját.
24. A munka nevelő ereje
1. Gent városházának kapuja előtt több városi tanácsos álldogált. Egy kéregető ilyetén szavakkal fordult hozzájuk: „Nemes uraim! Könyörüljenek egy beteg emberen, ki titkos baj miatt nem tud dolgozni!” A jólelkű tanácsos urak bő alamizsnát adtak a koldusnak. Utóbb még egy városi hajdút is szalasztottak utána, hogy mondja meg, mi a baja, a tanácsos urak ingyen kigyógyíttatják. A koldus a faggatásra ekként felelt: „Az én titkos bajom, melyet megmondani restelltem, a restség.” Ez a titkos baj általános betegség. Ami a fizikai világban a tehetetlenség: az a bukott ember életében a restség. Pedig a restség rétege alatt aranybánya van: a munkaképesség, de csak azok gazdagodnak meg belőle, akik kiaknázzák ezt az aranybányát.
2. A munka a föld meghódításának a fegyvere, az emberi művelődés s haladás eszköze: azért a munkát tette a Teremtő az ember életprogramjává. „Hajtsátok a földet birodalmatok alá.” (1 Móz 1,28) „Orcád verítékével eszed a kenyeret.” (1 Móz 3,19) „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2 Tesz 3,10)
A föld meghódításának fegyvere a szellemi munka, mely testi munkával párosul. A munka az ár, melyért a föld kincseit az embernek adja. Úgy a testi, mint a szellemi munka emberhez méltó: a testi munka megvetése az ókori pogányság babonás felfogásának maradványa. A munka az emberi művelődés s haladás eszköze. A munka a) az egyén művelődésének s haladásának az eszköze, mert a testi-lelki tehetségeknek gyakorlása. Dolgozni, vagy elzülleni – ez a természet nagy törvénye. Ha nem dolgozol, elrozsdásodik az eszed, elgyengül az akaratod, elrenyhül a tested.
Micsoda a lángész? Nagy szorgalom. „Tehetségemet szorgalommal szereztem, s mindenkinek, aki annyit dolgozik, mint én, akkora sikere lesz, mint nekem”, mondta J. S. Bach, a zenei fugák híres mestere. Newton éveken keresztül gondolkodott ama erőről, mely a bolygórendszert egyensúlyban tartja, s végre az alma esése megmutatta neki az utat nagy felfedezésére. Vajon mások nem látták-e az alma földre esését? Stevenson még írni és olvasni se tudott; mikor mások pihentek vagy mulattak, ő szétszedte gépét, melynél munkásként dolgozott; kísérleteket tett – s nagy feltaláló lett belőle. Edison hasonló módon lett újságárusból híres feltaláló. Az erőt egy csatornába vezetni – aztán sokat dolgozni – ez a nagyság útja. Mennyi lángész veszett már el, mert nem dolgozott!
Minden nagy tudós, művész, feltaláló stb. szorgalmas ember volt. A munka nem átok, hanem áldás az emberre nézve. Az ártatlanság esetén is dolgoznia kellett volna Ádámnak; a bűnbeesés után meg a munka az ember boldogulásának sine qua non-ja (elengedhetetlen feltétele): Isten látta, hogy munka nélkül elzüllik az ember, azért atyai szeretetből szabta rá a munka büntetését.
A rest hústömeg hitvány ember. Ezt jól tudják a hittérítők, s azért a lusta, vad pogányokat előbb munkára fogják, hogy embereket s aztán keresztényeket faraghassanak belőlük. Züllött embereknél a rendszeres munka a javulás kezdete. Aki a maga emberségéből akar megélni, megtalálta önmagát, becsülni kezdi magát, azért rajta lesz, hogy Isten s ember is megbecsülje.
3. A testnek sok a tagja s mindegyiknek megvan a maga munkája: a társadalomnak is sok a tagja, s a társadalom minden tagjának megvan a maga munkaköre. A munka tehát társadalmi kötelesség is: herék számára nincs hely a világon. Mindenkinek saját emberségéből kell megélnie; ha nem szorul a maga munkájára, dolgozzék másokért.
4. Az ifjúság munkája a) az önnevelés munkája, mely az örök boldogulás kelléke s egyben az embert a földi hivatás munkájára is alkalmassá teszi, s a földi boldogulásnak is főkelléke; s b) az előkészület a hivatás munkájára, szóval a tanulás.
A földi és örök boldogulás csak a munka nemes pénzéért kapható. E két fajta munka nemcsak nem ellenkezik egymással, hanem egymást feltételezi és kiegészíti. A földi hivatás munkaköre a szőlőskert, melyben az embernek Isten napszámosaként kell dolgoznia (Mt 21), a váltóasztal, melyen a kapott talentumokat kamatoztatnia kell (Mt 25), a versenypálya, melyen a pálmáért futnia kell (1 Kor 9,24), szóval a földi hivatás hűséges betöltése az örök boldogulásnak kelléke, s a földi hivatásra való készület az üdvösségnek is záloga.
A szemlélődő szerzetesek az önnevelésen kívül látszat szerint nem töltenek be földi hivatást. Ám e látszat csal: a szemlélődő szerzetesek sokat imádkoznak embertársaikért, s imádságuk áldása éppúgy kelléke a boldogulásnak, mint maga a munka; ki tudja, mennyi csapástól óvja meg Isten az embereket, mennyi jóban részesíti őket amaz igazak imádsága miatt?
A tanuló munkája a hivatás, a készület a hivatásra, szóval, a tanuló szellemi munkás, munkájának sikere úgy az ész, mint az akarat edzésétől függ. Az angol nevelők szerint az egész nevelés fizikai, erkölcsi és intellektuális tréning. Ez utóbbit az ifjú csak komoly tanulmány alapján érheti el. A nem-tanulás árulás az ifjú tulajdon élete s boldogulása ellen, az ifjú kor drága kincsének elpazarlása. S a rövidlátás, a korlátoltság netovábbja a restségnek hősködésként való ünneplése.
A földi hivatásra való készület az önnevelés is: minden munkás elsősorban a jellemből veszi a munkára erejét. Minden munkának fő kelléke a pontosság, a hűség, a kitartás, szóval a lelkiismeretesség, s ezt csak a jellem adja meg. Megbízható katona, megbízható hivatalnok, megbízható napszámos csak jellemes, lelkiismeretes ember lehet. Ahol nincs szilárd jellem, ott mindig akad kibúvó a kötelességszegésre, főleg akkor, mikor a munka nagy önmegtagadással jár.
5. Minden munka, de főleg a kellemetlen munka erőkifejtést kíván, s ezért edzi az akaratot. Száz lecke megtanulása, kellemetlen írásbeli munka elvégzése, sok aprólékos utánjárást követelő feladat elvégzése kitűnő erőgyakorlat az akarat számára. De a kellemetlen munka nem lehet állandó: a hivatás munkájának ellenkezőleg jókedvvel kell végbe mennie. A gyávaság mindenütt óriási hegyet lát, próba nélkül lemond az akadályok legyőzéséről.
6. A rendszeres, kedvvel végzett munka leköti a figyelmet, s így nem enged helyet a kísértésnek. Hogy kedvvel dolgozzunk, az szükséges, hogy a munka hajlamainknak megfelelő legyen. Azért mindenkinek hajlamai szerint kell hivatást vállalnia. A hajlam Isten útmutatása számunkra.
„Arra, hogy az érzéki szenvedélynek ellenálljunk, nem elégséges, hogy lelkünk foglalatoskodjék. A munkának élvezettel, a gyümölcsöző munka örömével kell járnia, ha a munka szétforgácsolódik, a figyelem túl sok dologra terelődik, nem jár örömmel, sőt kellemetlen érzést, elégedetlenséget szül, s azért a szenvedélyek felszabadításának majdnem úgy kedvez, mint a henyélés. Csak a rendszeresen tagolt munka kényszeríti ki a szellem hatalmas, állandó részvételét. … Az ilyen munka gránit védőgát a nemi kísértéseknek gondolataink körébe való benyomulása ellen.” (Payot)
Ellenben a restség, a henyélés a biztos romlás útja. A foglalkozás nélkül szűkölködő léleknek minden ablaka, ajtaja tárva-nyitva áll a kísértések számára. „Valóban igaz, sokkal inkább, mint hiszik, hogy a henyélés minden bűnnek a kezdete. Az álmodozás pillanatában, mikor a lélek foglalkozás híjával van, belekúszik a kísértés az öntudatba; a figyelem feléje irányul, erősíti, és biztos formát kölcsönöz neki... Nem félünk, hogy tévedünk, mikor azt mondjuk, hogy a rest, a henyélő ember rendszerint érzékiségének zsákmányává lesz.” (Payot)
A restség tényleg az ördög párnája: az összes mulasztási bűnöknek és tömérdek egyéb bűnnek a forrása. A diák főleg vakációban tesz tanúságot okosságáról és érettségéről, mikor önmaga választhatja meg a munkáját. Ha szabadságával úgy él, hogy semmi munkát sem választ: egyetlen kéthónapi vakáció tönkre teszi 10 évnek munkáját is. Szent Jeromos neki feküdt a zsidó nyelv megtanulásának, mikor a kísértések nagyon nyugtalanították. Minden okos embernek, s minden törtető diáknak van valamelyes vesszőparipája, kedves foglalkozása, s legokosabban él a vakációi szabadsággal az a diák, aki ilyenkor az ő vesszőparipáján lovagol. Idegen nyelv megtanulása, komoly vallásos vagy tudományos munka alapos tanulmányozása, technikai szárnypróbálgatások, a zene rendszeres művelése stb. mind diákhoz méltó vesszőparipák.
A rendszeres munka az örömök java részének a forrása s ekként a munka a boldog életnek feltétlen kelléke. „Munka után édes a nyugalom.” A rest embernek munka nélkül való tétlenkedése nem édes nyugalom, hanem kínzó unalom. A munka erejének tudatára ébreszti az embert, a végzett kötelesség tudatával jutalmazza, végül az eredmény, a siker látása büszke örömmel tölti el a munkálkodót. Mindezt a tétlen, rest ember nem ismeri, meg nem ízleli. Ámde a boldogság kiirthatatlan vágya az ő lelkében is ott lappang, s nagyon jól mondja Arisztotelész: „Nemo diu sine voluptate vivit”, senki sem bírja ki sokáig öröm nélkül, s így a rest elesvén az élet nemes örömeitől, kínjában a nemtelen, bűnös örömökben keres kárpótlást. A kétségbeesés és bűn lakótársak, s a társadalom henye heréit a lelki éhség unszolja az izgató nemtelen örömökre.
A szentek rendre víg emberek voltak, s örömeik nagy része a munkából fakadt, mert a szentek egyben a munka emberei.
Jézus egyik példabeszédében (Mt 25,14-30) az Istentől kapott talentumokról szólt. Az ember talentuma testi-lelki tehetsége, élete ideje, Istennek kegyelmi adományai, önművelése, hivatása, munkája. Aki szorgalmasan kereskedik talentumaival, az a tökéletesség irányában fejlődik, szorgalmával megszaporítja talentumait, nagyobb boldogságra teszi képessé magát. Aki ugyan nem él vissza talentumaival, de nem kereskedik velük, az elkerülhetetlenül a züllés útjára lép, s mindennek kárát vallja. Maga a restség haszontalan szolgává tesz, kinek külső sötétség a lakóhelye, hol „sírás és fogak csikorgatása” leszen.
25. A „szemek kívánsága”
1. Az anyag világa óriási hatalommal beszél a lélekhez; nemcsak a szem, de valamennyi érzék ablakán kopogtat, hogy vágyat keltsen a szívben a föld kincsei után. Mivel a szem a földi kincsek értékelésének eszköze, a Szentírás a föld kincsei után való rendetlen vágyat a szemek kívánságának nevezi.
2. Mivel pénzért minden egyéb anyagi kincs kapható, a pénz (mammon) az összes anyagi értékek képviselője, s a bűvös vonzást, melyet a pénz ébreszt a lélekben, mammonizmusnak nevezzük.
Geld regiert die Welt (a pénz kormányozza a világot) – mondja a német közmondás. Honnan van a pénznek rengeteg hatalma? Ha pénzen semmit sem lehetne szerezni, oda volna a pénz hatalma: a sivatag utasa, ki az éhhalállal küzd, s tarisznyát talál, mely ennivalóval kecsegteti – megvetéssel dobja el magától a tarisznyát, hisz csak (!) gyöngyöket talált benne! – Rendes körülmények között azonban pénzen minden anyagi szükségletét kielégítheti az ember, pénzen minden érzéki élvezet kapható, maga a pénz mintegy összesűrűsített élvezet: Íme, ezért vonzza a pénz az emberi szívet. A mammonizmus gyökere az érzéki élvezetben van.
3. Az embernek sok az anyagi szükséglete, s mivel pénzen valamennyi szükségletét fedezheti, a józan ész is kénytelen értéket tulajdonítani a pénznek. Ebben semmi észellenes rendetlenség sincsen. Mikor azonban a pénz egészen hatalmába ejti a lelket, úgy, hogy egyedül a pénzt becsüli s azt, ami pénzen kapható, akkor a lélek nem ura, hanem szolgája a pénznek, s a mammonnak ilyetén szolgáiról mondja az Úr: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni mennyeknek országába.” (Mt 19,24)
A pénz önelégültséget szül birtokosában, kinek lelke odatapad bálványához, ő nem szorul Istenre, nem törődik a lélekkel s a lelki kincsekkel, bálványa kedvéért bármely igazságtalanságra is kész, ráadásul a pénz rendetlen élvezetekre csábít: mindebből világos, hogy a pénz imádója nem üdvözülhet, lelkét gúzsba köti a pénz hatalma, úgy, hogy egyetlen komoly lépést sem tesz lelki üdvösségéért.
Miként a többi érzéki szenvedély, ez is természeténél fogva szertelenségre hajlik; a sok vágyat kelt a több után, a mammon szolgájának szíve a danaidák hordója, sohasem mondja: elég! Ha az ész nem szab határt, mértéket a vágynak, nincs többé mérték számára.
4. A pénz átka lehet birtokosának, de még annak is, aki nem bírja, csak bírni óhajtja a pénzt. A mammonnak koldusszegény imádói is vannak. Aki egyébbel sem gondol, mint a pénz megszerzésével, szegénysége dacára is a mammon rabszolgája. Viszont lehet valaki milliók birtokosa anélkül, hogy lelke odatapadna a pénzhez. A szív rendetlen vágya a pénz után a rabszolgakötél a lélek számára. Micsoda eszközzel szaggathatja szét a lélek szolgaságának e kötelét? Az igények zsarnokságának megtörése az út a lélek szabadságához. Aki nem bolondja az élvezetnek, annak nincs oka a pénz rendetlen szeretetére.
A vágyak és igények korlátozása nélkül nincs szabadság és lelki béke: szegény és nyomorult az az ember, kinek sok a kielégítetlen vágya. Viszont a leggazdagabb nem az, kinek sok a pénze, hanem az, kinek legkevesebb az igénye. Gazdag az, aki minden igényét ki tudja elégíteni. Akinek havi 100 korona a keresete s igényeit a szükségesekre korlátozza, ki is elégíti ezen összegből minden igényét, s azért jó módban él. Ellenben, akinek 1000 korona a havi keresete, de igényei 5000 koronát követelnek, az szegény s elégedetlen ember. Nem igazi, hanem képzelt szükségletei teszik őt elégedetlenné.
6. A lélek szabadsága a mammontól a lelki szegénység, melyről azt mondja az Úr : „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.” (Mt 5,3) A szabad lélek azt mondja: ha van pénzem, jó – ha nincs, az se baj. A világ azt mondja: a szegénység átok. Krisztus híve meg azt tartja: a szegénység tőke, ha értek a forgatásához: az élet böjtje nagyon kedvező talaj a lélek, a jellem kifejlesztésére.
Ellenben a gazdagság buja földjébe sokszor belefúl a jellem: a szőlő az egyenlítő alatt a zsíros talajban s bőséges esőben csak buja levelet hajt, de gyümölcsöt nem terem. A német közmondás szerint „a szegénység a hatodik érzék”, a nélkülözés találékonnyá s fürgévé teszi az embert. Az angolok költőóriása, Shakespeare szerint: „A szegénység a fiatalok előhaladásának létrája.” Tán az ő lángelméje is elrozsdásodott volna, ha véletlenül rengeteg vagyonba csöppen.
7. A lelki szegénység az élet nyugalmának kelléke, a társadalmi kérdésnek egyedüli megoldása.
Manapság egy munkás ember jobban öltözködik, jobban étkezik, többet élvez, mint öt-, hat-száz évvel ezelőtt egy várúr; vajon a jobb móddal emelkedett-e a munkás megelégedése s boldogsága is? Ha minden évben emelik a hivatalnokok fizetését, ha minden hónapban javul a munkások keresete, mit ér mindez, ha egyidejűleg az igények is szaporodnak? Akinek kielégítetlen igényei vannak, az elégedetlen ember, ha a föld kincsei nem 1700 millió [1910-es adat!], hanem 10 ember között oszolnak meg: még semmi biztosíték sincs, hogy e 10 nábob egyike ne kívánkozzék a többi kilenc birtoka után [nem éppen ez történik napjainkban, nem ennek vagyunk áldozatai?]. Más szóval, csupán pénzzel a társadalmi kérdést megoldani nem lehet. „Semmiféle állami reform, se a választójog kiterjesztése, se a javított kormányzási mód, se az iskoláztatás tökéletesítése nem emelheti egy nép jellemét, mely önként érzéki vágyaknak hódol”. (Smiles)
A társadalmi kérdést az oldja meg, aki az embereket jobbá teszi. Szóval egyedül Krisztus szelleme a társadalmi kérdés megoldója.
8. A krisztusi lelki szegénység alkalmassá teszi a lelket Krisztus lelki kincseinek befogadására, azért valójában igazi gazdagság. A lelki szegények kincseket gyűjtenek, melyeket a rozsda és moly meg nem emészt, sem a tolvajok ki nem ásnak s el nem visznek. (Mt 6,26)
Nem az igazi, hanem a mesterséges vagy képzelt szükségletek döntik szolgaságba az embert. Mi fán teremnek ezek? A megszokás fáján. Aki naponta dohányzik, annak a dohányzás pár hónap múlva életszükséglet. Aki naponta élvez szeszt, mindjárt rosszul érzi magát, ha egyszer nélkülözni kénytelen a szeszt. Aki naponta megy a színházba, inkább koplal, s mégis színházba megy stb., stb. Minden csupán kellemes dolog megszokás útján mesterséges szükségletté válik, s minden képzelt szükséglet egy-egy magunk teremtette apró zsarnok, aki korlátozza szabadságunkat. A hordóban lakó Diogenész nem példakép, de életelve: „Mennél kevesebbel beérni, hogy szabadok legyünk,” mindenkinek ajánlatos.
26. A szociáldemokrácia
A testi embernek felemelkedése a lelkiségbe, beilleszkedése az erkölcsi rendbe a művelődés, a szabadság, a boldogulás útja.
A szociáldemokrácia a lelki ember ellenébe a testi embert állítja az ő vadságával, önzésével, és a test egyoldalú igényeinek engedelmes kiszolgálásában, az erkölcsi rend tagadásában látja a haladást, a szabadságot és boldogságot. Törekvéseit rendszerbe foglalta, a tudomány látszatával igazolja, a tömegszuggesztió rémítő hatalmával terjeszti, s ahol teheti, a fizikai erő nyersességével valósítja meg, s ekként az emberiség életének csődjét készíti elő.
1. Hogyan jött világra a fenyegető szörnyeteg? – Mindenkor gazdagok és szegények éltek a földön, s minden kornak megvolt a maga társadalmi kérdése; de a XIX. század folyamán a gyáripar fellendülésével szinte kiáltóvá vált az ellentét a gazdagok és szegények között. Az egyik oldalon volt a tőkések, a gyártulajdonosok kis csoportja, kik a liberalizmus jegyében éltek: Istennel, a vallással, az erkölcsi renddel édes-keveset törődtek, az erők szabad versenye címén a gyengéket zsarolták és elnyomták, s a tömegtermelésből meggazdagodva nagy fényűzésben éltek. A másik oldalon volt a gyári munkások óriási tömege, akik silány bérért dolgoztak, s akiknek testi-lelki boldogulásával az önző munkaadók semmit sem törődtek.
E szomorú közgazdasági és társadalmi viszonyok természetes folyománya volt, hogy fogcsikorgató elégedetlenség szállta meg a kizsarolt munkástömegek lelkét – s ez a nagyon is igazolt elégedetlenség volt a szociáldemokrácia termőtalaja. „Nem igazság, hogy néhány ember milliók zsírján hízik” – mondották a szociáldemokrácia apostolai, kik jómaguk is a liberalizmus istentelen légkörében éltek –, s ti dolgoztok az egész társadalomért, a ti munkátokból gazdagodnak s élveznek a többiek, pedig ti vagytok a többség! Kaparítsátok kezetekbe a törvényhozást és a kormányzó hatalmat, vagy ha ez nem megy, csináljatok forradalmat, s fordítsátok meg a világ rendjét – a ti javatokra.” Íme, így született forradalmi szellemből a szociáldemokrácia az elégedetlenség talaján. [megj.: szerintem nem a munkások találták ki a szociáldemokráciát, hanem olyanok, akik maguk soha nem dolgoztak, mint például Marx. A tömegek maguktól maximum fellázadtak volna, mint korábban a parasztok itt is, ott is, de nem alkottak volna ideológiát, amit aztán terjeszteni és gerjeszteni lehetett, s amivel végső soron hatalmat lehetett szerezni, és másokat leigázni.]
A szociáldemokrácia apostolai azt hirdetik, hogy a szociáldemokrácia a néptömegek együttes uralma az országok felett. Ez az uralom fogja a földet mennyországgá varázsolni azzal, hogy az embereket megmenti az Isten uralmától, és szabadjára ereszti az ember összes érzéki hajlamait és vágyait!
Egy és ugyanazon szellem szülte a liberalizmust és a szociáldemokráciát: a szabados istentelenség szelleme. Itt is, ott is „Ni Dieu, ni maître” – nem ismerünk urat magunk felett – a jelszó. Tudománnyal takaródzott a liberalizmus, tudományos rendszerbe búvik a szociáldemokrácia. Korlátlan önzés jellemezte a liberalizmust: fékezetlen önzés élteti a szociáldemokráciát. Részvét nélkül nézte a liberalizmus a tömegek nyomorát: gyűlölettel néz a szociáldemokrata mindenkire, ki nem elvtárs. A vallás ellensége volt a liberalizmus, mert a vallás zavarta élvezeteiben s uralmában: a vallás ellensége a szociáldemokrácia, mert a vallás útját állja önző törekvéseinek. A szellem teljesen egy és ugyanaz. A szociáldemokrácia a közgazdasági programtól eltekintve nem egyéb, mint népszerűsített liberalizmus.
De még közgazdasági programjuk is rokon egymással: a liberalizmus a létért való küzdelem, a szabadverseny nevében kizsarolta a tömegeket: most a szociáldemokraták megfordítják a bot végét, s ugyancsak a tudomány cégére alatt kisajátítani, kizsarolni akarják a vagyonosokat, s a magánvagyont egyenest lopásnak minősítik. (Proudhon) Itt szinte kézzelfoghatóan érvényesült az isteni világrend elve: „Aki mivel vétkezik, azzal bűnhődik,” az istentelen szociáldemokrácia isteni ítélet az istentelen liberalizmus felett.
3. A szociáldemokrata „tudomány” alapja az Isten s a lélek tagadása. Nem munkások, hanem liberális istentelenek voltak e „tudomány” gyártói, nem csoda hát, hogy tulajdon istentelen képükre formálták az új „tudományt.” Hozzá e tudomány gyártói (Marx († 1883), hitetlen zsidó, a fő próféta) jól tudták, hogy a krisztusi hit szöges ellentéte a szociáldemokrata tudománynak, s az egyedüli hatalom a világon, mely a szociáldemokrata törekvéseknek útját állhatja, ezért az istentelenséget tették „tudományuk” alapjává, mely alapot az új „tudományban” a történelem anyagelvi, materialisztikus felfogásának nevezik. Ezen „tudományos” alap fő elve: Isten, lélek nem létezik. Az ember a legfejlettebb emlős állat. A halhatatlanság merő álom. E földi életen kívül nincs más élet. Itt kell a mennyországot megalkotni. Az emberiség élete az anyag és erő terméke; a vallás, erkölcs, jog, tudomány, művészet a javak termelési és értékesítési viszonyainak az eredője. Mihelyt megváltozik a földművelés, ipar, kereskedelem: a vallás, az erkölcs, a jog stb. is megváltozik. …
4. Mit mond a józan ész a szociáldemokrácia tudományára? „A munka az egyedüli értéktermelő tényező.” – A valóság az, hogy a munka az egyik s pedig kiváló és nemes értéktermelő.
Mikor egy velencei festő egy nap alatt festett képért 30 aranyat követelt, a képrendelő patrícius szörnyülködve mondotta: „Harminc arany egy napi munkáért; ez rettenetes!” Erre a festő így felelt: „Ne feledje, jó uram, hogy nekem 20 évi munkámba került az, hogy ezt a képet egy nap alatt megfesthessem.” ….
5. A kommunizmusban, a vagyonközösségben nincs belső ellentmondás: egy hatalmas zsarnok, vagy zsarnoki tömeg megvalósíthatná. De sokáig csak úgy állhatna fenn a vagyonközösség, ha az emberek tökéletes angyalok, vagy buta rabszolgák volnának: csak tökéletes ember tud önként a közért dolgozni, vagy buta rabszolga engedi magát akarata ellenére a közmunkára hajtani. Mindkét esetre van példánk: a szerzetesek házai az elsőre és a fegyházak a másodikra. A szociáldemokraták erőszakos természete, gyűlölete azt gyaníttatja, hogy a hatalomra jutás esetén a világot óriási fegyházzá alakítanák. …
A magántulajdon ösztönző a szorgalomra, munkára, haladásra; a vagyonközösség a restség, lustálkodás melegágya, ösztöke a lelkiismeretlenségre, a csalásra. Már Arisztotelész is észrevette, hogy ami a közé, arra csekély gondot fordítanak. A történelem tanúsága szerint eddig világszerte a magánvagyon járta. Ebből a józan ész azt következteti, hogy a magánvagyon felel meg az ember természetének.
6. Vajon mindenben hamis-e a szociáldemokrácia tudománya? – A munkásmozgalmak két nagy igazságot hoztak a világ tudatába, a) az emberi társadalomban nincsen helyük a heréknek, hogy mindenkinek kivétel nélkül dolgoznia kell, ki dolgozni képes, hogy b) méltó a munkás az ő bérére, hogy a munkást nem szabad a nyomornak átengedni, mikor többé dolgozni nem képes, egyszóval, hogy igazság és szeretet a társadalom éltető elemei. Ezt hirdeti a krisztusi hit, ezt írta zászlójára a keresztényszocializmus, s ezeké a jövő.
7. A krisztusi hit nemcsak nem ellenzi, hanem nagy nyomatékkal követeli a munkás sorsának javítását, s ha mindenki vérbeli keresztény volna, tulajdon hibája nélkül nyomorgó ember elő sem fordulhatna; Miért kellett tehát a munkás sorsának jobbra fordítása céljából az istentelenség alapjára helyezkedni? E talány megfejtése abban van, hogy a szociáldemokrácia „tudományának” gyártói az istentelen, szabados liberalizmus emberei voltak, kiknek a munkások nyomora s elégedetlensége pompás alkalmul szolgált arra, hogy saját osztályuk hitetlenségét a segítség leple alatt a munkástömegekbe csempésszék, mintha csak azt mondták volna a munkástömegeknek: „Elősegítjük földi boldogulásotokat, de cserébe mondjatok le az örök boldogulásról!” Az avatatlanok félrevezetésére azt hangoztatják: „A vallás magánügy” – a valóságban azonban a vallást a közéletből, az iskolákból, a műhelyekből s a szívekből kiszorítani, kiirtani törekszenek.
8. A szociáldemokrácia a test és a szemek kívánságát, az élet kevélységét, szóval az önzést teszi az élet elvévé, más vagyonát, feleségét elkívánja, mikor a magánvagyon eltörlését, a szabadszerelmet hirdeti, szeretet helyett a gyűlöletet teszi az élet hajtóerejévé. A szociáldemokrácia tagadja az erkölcsi rendet, s ily módon a) tönkre teszi a családot s gyökerében támadja meg az emberi társadalmat; b) lehetetlenné teszi az embereknek emberekké való átalakítását, ami minden igazi kultúrának a halála; c) a rendetlen hajlamok felszabadításával tönkre teszi a lelki szabadságot, s az embereket a züllés és boldogtalanság lejtőjére taszítja. Egy szóval, a szociáldemokrácia az emberiség nagy ellensége, s ezért mindenkinek, akinek helyén van esze és szíve, az igazság és szeretet fegyvereivel küzdenie kell az emberiségnek e nagy ellensége ellen.
27. A lelki harc eredménye
1. Csak egyfajta igazságos háború van: az önvédelem harca, melynek célja és gyümölcse a szabadság drága kincse: ez a harc tulajdon házi ellenségünk, az önzés ellen a legigazságosabb önvédelmi harc, amelynek a szabadság legfőbbje, a lelki szabadság a gyümölcse.
A lelki harcban ketten állanak szemben egymással: a) a lélek, háta mögött a szellemi s erkölcsi világrenddel, b) a test, háta mögött az anyagi világgal. A test rendetlen vágyai harcra szólítják, sőt kényszerítik a lelket, mert önmaguk számára akarják lefoglalni az egész embert; épp azért a lélek harca igazi önvédelmi harc. Ha a lélek a testi vágyak kihívására nem száll harcba, nem béke, hanem a lélek rút szolgasága gyáva vonakodásának az eredménye. Ha ellenben a lélek készséggel elfogadja a testi vágyak kihívását, és rendre legyőzi őket, a test jut szolgaságra. De ez nem gyalázata, hanem előnye a testnek, mert hiszen a test érzékei, tagjai, ösztönei, vágyai a lélek szolganépévé lesznek, s ezáltal arra kényszerülnek, hogy az okos lélekre hallgassanak, neki szolgáljanak.
Amint a hajó akkor jár jól, ha okos kapitánya vezeti, ellenben veszedelembe jut, ha a tisztogatók s a konyha népe, a közönséges matrózok fellázadva magukhoz ragadják a hatalmat: úgy az ember kis világa akkor van rendben, ha a látó, okos ész a kancellárja, az akarat útján kormányozza az érzékek, tagok, vágyak buta szolganépét. Az engedelmesség révén így ők is az ész okosságában részesülnek.
2. A rendszeres lelki harc kialakítja az eszményi embert, azaz az Isten gondolata szerinti embert. A világ alaptörvénye, hogy az alsóbb engedelmeskedik a felsőbbnek. E törvény útján tartja fenn s kormányozza Isten a világot. Istennek a képmása, az ember is csak ezen törvény útján boldogul, csak akkor igazi ember, ha benne az ész parancsol és vezet: a test pedig engedelmeskedik.
3. A rendszeres lelki harc kialakítja a szabad embert, kinek lelke nem tűr zsarnokot maga felett, csak egy urat ismer el, az igazságot. Az ész tárgya az igazság, az akarat alkalmazkodása az igazsághoz az erény: az erény célja tehát a szabadság útja, vagy megfordítva a szabadság útja az erény útja; más szóval: a szabadság erény.
Már a görög erkölcsbölcselet négy sarkalatos erényt különböztetett meg. Ezek: a bölcsesség, az erősség, a mérséklet és az igazságosság. A szabadságra jutott léleknek mind a négy sarkalatos erény az ölébe hull.
1.) A szabad ész nem hallgat a rendetlen testi vágyak súgásaira; érdek s elfogultság nélkül fordul az igazság s az igazság forrása, Isten felé. Ez a bölcsesség.
2) A szabad lélek letipor mindent, ami végső célja felé haladtában útját állja. Ez a fortitude, az erősség.
3) A szabad lélek csak azt engedi meg a testnek, ami a lélek méltóságával összefér, vagyis mindenben mértéket tart. Ez a mértékletesség, az összes erények anyja.
4) Végül a szabad lélek éppen szabadságánál fogva követi a nagy elvet: suum cuique (mindenkinek a magáét): megadja Istennek, embertársainak, önnönmagának azt, ami nekik jár. Ez az igazságosság.
4. A rendszeres lelki harcnak legfőbb vívmánya, hogy a szabad embernek nyitva áll az út a legeslegnagyobb méltóságra: az Isten gyermekének méltóságára: a szabad lélek szabadon magába tudja fogadni Krisztus igazságát és kegyelmét.
Főleg a fajfenntartás ösztönének a megrendszabályozása a lélek erejének s ügyességének a próbája: ha az akarat itt győzedelmeskedik, nyitva áll az útja minden nagy dologra. A nagy dolgok legnagyobbika pedig eszményi embernek lenni, ami egyet jelent az Isten gyermekének méltóságára való emelkedéssel.
5. Mivel végül a testi s lelki egészség a földi boldogulásnak alapkelléke, s az önmegtagadás a testi és lelki egészségnek a feltétele: az önmegtagadás lelki harca a földi boldogulásnak is feltétlenül szükséges kelléke. A testi és lelki egészség első s legfőbb követelménye: tartózkodni az ártalmas dolgoktól. Erre pedig csakis az önmegtagadás embere képes.
Az élvezetnek engedelmes szolgái nem tudnak ellenállani az érzéki, ártalmas élvezetek csábításainak, s így testi-lelki egészségük kárát vallják.
Akár akarod, akár nem, a világ legravaszabb s leghatalmasabb ellensége, a rosszra való hajlam a maga jogtalan követeléseivel fellép ellened. Mit fogsz te a jogtalan kihívásra tenni? Ha behódolsz a test rendetlen vágyainak, lemondtál a szabadságról, boldogságról, emberi mivoltodról, állati vegetálás a sorsod. Dobd hát lelked elé a legnagyobbat: „Szabad ember, Istennek szabad gyermeke leszek”, s vedd fel a harcot a szent szabadság drága kincséért. A világ legnemesebb, legigazságosabb harca az önzés vad ellensége elleni harc, az egyedüli harc, melyben nem folyik vér, s melynek babéra a legszebb s legmagasztosabb – a lélek szabadsága.
„Gyáva népnek nincs hazája”: a gyáva ember szolga tulajdon lelke házában, s ha aranyos trónon is ül, mégis szolga, nem is emberek, hanem vak ösztönök s vágyak rabszolgája.
28. A szabadság tökéletes útja
1. A lelki szabadság legtökéletesebb útja az evangéliumi tanácsok útja. Ezek: a) a teljes szegénység, b) az örökös tisztaság, c) a feltétlen engedelmesség.
2. Láttuk, hogy a szolgaság kötele a) a test kívánságából, b) a szemek kívánságából, c) az élet kevélységéből fonódik. Az evangéliumi tanácsok szétvágják a szolgaság hármas kötelét: 1) A szegénység kiirtja a szemek kívánságát, mert nemcsak az igazságtalan, de még az igazságos vagyonról is lemond. 2) Az örökös tisztaság a test kívánságát zabolázza meg. Végül 3) a feltétlen engedelmesség a kevélységre mér halálos csapást, mikor önmaga felett másnak ad rendelkezési jogot.
A világ szerint a feltétlen engedelmesség jellemtelen hullává teszi a szerzetest. Erre azt mondjuk: ellenkezőleg, a szerzetes igazi szabad demokrata, mert szabadon választja azt, kinek engedelmeskedni akar, s ezt a szabadon választott elöljárót köti a) Krisztus törvénye, b) a rend szabálya.
Aki betegségben tudós specialistához fordul, aki lelki vezetővé apostoli lelkű gyóntatót választ, szabadon és bölcsen cselekszik. De épp oly bölcsen jár a szerzetes, hisz ő is azt választja útmutató elöljáróvá, kit magánál bölcsebbnek tart. A szerzetes szakértő kalauz útmutatásával igyekszik a tökéletességre, amint a beteg a tudós specialista útmutatása szerint igyekszik az egészség megszerzésére. Egyébként miként a rabló nem lehet bíró a vagyon dolgaiban, az iszákos és a testiség rabja nem lehet szakértő a józanság s a tiszta élet kérdéseiben: a világ sem lehet szakértő bíró az evangéliumi tanácsokban. A test szolgája sohasem lehet a szabadság szakértője.
3. Az evangéliumi tanácsok követése nem szül külön erkölcsöt: a szerzetes éppúgy, mint a házas ember Isten akaratának teljesítése, vagyis Isten szeretete által üdvözül. A szerzetes s a világi között csak az a különbség, hogy a szerzetes szabadabban mozog, s tör Isten felé: „A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva.” (1 Kor 7,32-34) Mivel az Egyház azt kívánja, hogy papjai kizárólag Istennek s a lelkek javára éljenek, azért kívánja tőlük a nőtlenséget. A görög Egyházban kevésbé szigorú a nőtlenség fegyelme, de azért ott is törvény a püspökök és szerzetesek nőtlensége, s a papok csak egyszer, a felszentelés előtt házasodhatnak. A nőtlennek és a házasnak más s más az állapotbeli kötelessége, de az önmegtartóztatás mindenkinek szükséges, mert másképp nem élhet Isten akarata szerint.
Az örökös tisztaság gyönyörű erény, és egyben eszköz Isten bensőbb szeretetére. Az igazi tökéletesség mindenkor Isten szeretete, s a szent apa, szent anya nagyobb tökéletességre jut, mint a lanyha szerzetes.
4. Az Úr azt mondja az evangéliumi tanácsokról: „qui potest capere, capiat” (Mt 19,12), vagyis az evangéliumi tanácsok követésére csak kevés választott hivatalos, de az evangéliumi tanácsok szelleme, a lélek szabadsága mindenkinek szükséges.
a) Az örökös szüzességnek megfelel az állapotbeli tisztaság.
b) A teljes szegénységnek a lelki szegénység felel meg, amelyben a lélek nem tapad oda a vagyonhoz, ha milliók is állanak rendelkezésére.
c) A feltétlen engedelmességnek megfelel a feltétlen engedelmesség a Krisztus által kirendelt és óvott vallási szakértő, az Egyház iránt.
Az evangéliumi tanácsok követői nagylelkűen többre vállalkoznak, mint amennyi az üdvösségre szükséges; de éppen ez a nagylelkűség, mely a törvényen kívül eső dolgokra is vállalkozik, a világiak számára is a tökéletesség létrája.
5. Jellemző, hogy a „tiszta evangélium” hívei semmi érzékkel sem bírnak az Úr Jézus ideális tanácsai iránt: Luthertől kezdve gúny és ócsárlás éri a protestánsok részéről az Úr tanácsait. Mivel nincsenek a teljes igazság, az összes kegyelmi szerek birtokában, nincs erejük az evangéliumi tanácsok követésére, s gyengeségüket róka módra leplezik: savanyú a szőlő nekik, csúfolják azt, mit elérni nem tudnak.
TOVÁBB
Feltéve: 2022. március 10.
|